A zsidó kígyófészek, a kettős-kereszt és Leányfalu vezetése

„Eddig és ne tovább!” – mondta Csipike, amikor valami nagyon felbosszantotta az erdő rendjét illetően – a bájos erdélyi mesekönyvben. S e nagy klasszikus mesefigurát idézve magam is ezt mondom most: – Eddig és ne tovább! De mire is mondom én ezt? Ja, a Holocaust Múzeum legutóbbi aljas és a kollektív bűnösséget évszázadokra visszamenőleg sarkosan kihangsúlyozó kiállítására, amelynek témája a magyar nemzeti jelképek, mint az antiszemitizmus jelképei – volt. Persze nem pontosan ez volt a cím, de a lényeg igen.

Egy a magyar történelmet, annak jelképeit, relikviáit kigúnyoló sárba taposó kiállításon azt mutatják be, hogy a nemzeti értékeink miért jelképei minden emberi aljasságnak, ami a zsidókat ebben az országban érte… Ha valaki feljelentést tenne végre ez ügyben, bizonyára lenne egy Nyilasi ügyész, aki ismét kijelentené, hogy a Btk. 269. §-a alapján történt feljelentésben foglalt bűncselekménynek nincs alanya, tehát bűncselekmény sincsen. Ugyanis amikor feljelentettem Landeszman rabbit (és ez Boros Hóbagoly Péter miniszterelnöksége idején volt), akkor a hivatalos ügyészi válasz ez volt dr. Nyilasi tollából. A magyar nemzet ugyanis nem alanya a nemzet elleni sértésnek… csak a zsidó és a cigány – Magyarországon. És akkor jön ez a degenerációról tanúságot tevő, a benesi dekrétumokat amúgy zsidóra lefordított változatú kiállítás, ahol különböző magyarellenes bitangok a magyar nemzeti ereklyéket, jelképeket ócsárolják a megnyitón. Elsorolva, hogy kit mire emlékeztet a sávos zászló, a „Nagy-Magyarországos” matrica stb…

És ez bizony félelemkeltő akkor, ha erre a zsidó ocsmányságra nem reagál senki. Amikor nem tesz hivatalból feljelentést a szervezők ellen a legfőbb szügyész, amikor az egyre zsugorodó legnagyobbnak hitt ellenzéki párt mélyen hallgat, s a nemzeti értékek védelmét egyetlen programpontjuk sem tartalmazza, hiszen első a gazdaság… (amit körülbelül 24 óra alatt rendbe lehetne hozni!).

Szóval: – Eddig és ne tovább!

Eddig hittem abban – én botor -, hogy békésen és szeretetben is el lehetne boronálni a sérelmeket, hogy egy országban boldogan és kiegyensúlyozottan is lehetne tárgyalóasztal mellett megbeszélni mindazt, ami fáj, s eddig meggyőződésem volt, hogy a zsidóság nem kollektíven bűnös a magyarellenesség mind gyakrabban meggynyilvánuló és látványos rendezvényeiben. Most viszont csalódnom kellett. Hiszen a magyarországi zsidóság nevében – tehát a kollektivitást önmaguk által hangsúlyozva” léptek föl a magyar nemzet ellen ebben a múzeumnak nevezett aljas és hazug kígyófészekben. Hittem abban is – eddig -, hogy nem szabad számháborúzni az elhurcoltak emlékével… 275.000 vagy 600.000… hiszen egy halott is sok, egy család megcsonkítása is tragédia a nemzet számára. És most látom, hogy a számháborút sem mi, hanem ők erőltetik. Hiszen az ő logikájuk nem európai logika. Nekik a mennyiség a fontos… minél több áldozatot hazudni, hogy minél több legyen a bűnünk. Szánalmas és undorító! Engem ugyanis nem az érdekel, hogy hány magyart, keresztény, zsidót és cigányt vittek el, hanem az, hogy egyáltalán elvittek, mert az bűnt! Nem az érdekel, hogy hányan végezték a Gulágon, az Alföldi disznóólakban, vagy egyes büntetőintézetek akasztófáján, hanem az hogy ez megtörténhetett, de erről nem beszélnek, noha a kommunista őrjöngés egymilliónál több embert ölt meg, üldözött el, kínzott meg, tett lehetetlenné. És hogy nekem miről mi jut az eszembe? Felsorolom.

Mi jut eszembe a Dávid-csillagról? 1919! A héber felirattal, írásmóddal együtt, hiszen héberül írt táblákkal asszisztáltak 1919-ben a zsidók a Parlament előtt a gyilkos Lenin-fiúknak és a gyilkosság sorozatot levezénylő zsidó politikusoknak… Az, hogy a haza és királyáruló Károlyi átadta a hatalmat a zsidó Kun Bélának, aki a zsidó különítményesekkel válogatás nélkül öletett a zsidó Samuely Tibor vértől csöpögő páncélvonatának minden megállójában. Az, hogy papokat, nagygazdákat, nemeseket, egyszerű parasztembereket gyilkoltak meg minden tárgyalás nélkül, ártatlanul. Hogy kiszolgáltatták a nemzetet a moszkovita csőcseléknek, Lenin utasításaira. Mi jut eszembe a Menóráról? Az 1945 utáni börtönőrnők, akik zsidók voltak, akik aberrált kéjelegéssel és nemiségükön keresztül alázták meg püspökeinket, papjainkat, volt hivatalnokainkat, tanárokat, minisztereket, katonatiszteket, s akik a terhes anyákból kivágták a gyermekeiket, akárcsak Ceausescu terrorlegényei a temesvári Hősök temetőjében. És ez a söpredék mind-mind zsidó volt! Zsidó irányítás mellett és zsidó feljebbvalók utasítására cselekedett. Rákosi, Gerő, Fürst, Sallai, etc… mind-mind zsidók voltak, akik hasonlóképpen éreztek gyűlöletet a magyarsággal szemben, mint mai utódaik, akik az egész hazai zsidóság nevében beszélnek… s ezt el kell fogadnunk.

Nem befogadó nemzetként, nem zsidómentő, saját életét is kockára tevő és feláldozó népként, nem köszönetet érdemlő hősökként él e gyalázatos és nemzetet folyamatosan sértegető idegenekben a magyar, hanem gyilkos fasiszta, bűnös nemzetként gyűlölik a magyart.

Eddig és ne tovább… – mondom a mesebeli Csipikével. Mert békés és kiegyensúlyozott gondolataim elröppentek, amikor hallottam a beszédeket ama múzeumban, s láttam a tekinteteket, amely tekintetekből a fényképekről ismert Lenin-fiók sötét tekintete vigyorgott rám, ama gyűlölettel, amit Kun Béla és Szamuely érzett a magyarságot illetően. A zsidó pufajkás által hátulról lelőtt vak rokonom, a zsidó verőlegények által nyomorékká vert ismerősök, barátok sorakoztak fel előttem gondolatban… s minden, amit e magyarországi élősködő és mára a magyarságot sárba taposni akaró vallási csoport, nemzeti kisebbség követett el 90 esztendeje Magyarország és a magyar nemzet ellen.

A Menóra állítás nekem nem más, mint a megtorlatlan bűnökre való figyelemfelhívás. Nem más, mint egy veszélyre a magyarság kipusztításának veszélyére való figyelmeztetés. Mert ahol egy ország többségi lakosságát ilyen módon lehet vérig sérteni, ott bizony súlyos bajok vannak. Ott végveszély van, mert a kormány maga is nemzetvesztő, hazaáruló, azzal az ellenzékkel együtt, amelynek tagjai megtiltják a magyar apostoli kettős kereszt felállítását, s azt mondják arra, hogy az „egy párt jelképe”. Igen, éppen annyira, mint a sávos zászló az antiszemitizmusé. Hülyék! Árulók, kötelet érdemlők! Hegedűsök. Olyanok, mint akit Dobó István a vár udvarán az idegenek várba engedése miatt felakasztatott…

Én nem akasztatnék, de kitoloncolnám az országból a kiállítás rendezőit és szónokait, s mindazokat, akik teret adnak a magyarellenességnek MAGYARORSZÁGON! Hiszen a nagyvezért, a kiváló szónokot és ideológust idézve hadd figyelmeztessem az elégedetlenkedő és a többségi nemzetet gyűlölő bűnös, és bocsánatot még nem kért zsidókat: – Akinek nem tetszik, „el lehet menni! Itt lehet minket hagyni!”

És nem sírnánk bánatunkban… mert ennyi szenvedést és megaláztatást rajtuk kívül senki nem okozott Magyarországnak, mint – most már elismerten és a kígyófészek-múzeumban kimondottan – kollektíve a magyarországi zsidóság. Kilencven év nagy idő, s mintegy egymillió magyar meggyilkolásában való zsidó részvétel, illetve az egyes zsidók által való mészárlás-irányítás pedig iszonyúan nagy bűn. Azt terjeszteni pedig, hogy Magyarországon a nemzeti gondolkodás egyenlő a fasiszta eszmeiséggel, sem nem bűn, sem nem botorság. Gyalázatos aljasság, amely semmi másra nem jó, mint a gyűlöletkeltésre és a magyar emlékezet felnyitására! Jó-e vagy rossz ez? Isten a megmondhatója. Az viszont bizonyos, hogy jó vége nem lehet az efféle primitív és igaztalan, vádaskodó és történelmietlen kiállítások által generált aljaskodásnak. Nem lehet jó vége Teleki Pált gyalázó hazug és aljas állításoknak, amelyek évekkel ezelőtt hangzottak el, amikor Teleki szobra nem kaphatott helyet zsidó nyomásra a Fővárosban. Pedig telekit is azok gyilkolták meg, akik deportáltak innen zsidót, magyart, keresztény és hitetlent egyaránt.

Inkább egy bocsánatkérés és egy önvizsgálat kellene ma a magyarországi zsidóság részéről. Mert amit a magyarság tett az ő érdekükben, annál többre egyetlen nemzet sem volt képes. E kiállítással a Holocaust Múzeum kígyófészekké változott, hiteltelenné és a magyargyűlölet központjává, amelybe a magyarságnak nem belenyúlnia kell, mert az halálos lehet, hanem megszüntetni azt azok érdekében is, akik nem álltak be zsidó létükre ebbe az ádáz és mélyen embertelen, magyarellenes hazugságból álló politikai harcba…

————————————————————————————————————————————————————————————————————————-

Ps: S mert megemlítettem a kettőskereszt-állítás leányfalui tiltását, hadd szóljak ehhez is néhány szót. Illetve csak néhány kérdést hadd tegyek fel:

–          Mit szólna ehhez a tiltáshoz dr. Katona Puszta Sándor?

–          Mit szólna ehhez a tiltáshoz a kommunista börtönökben szenvedett és a leányfalui papi öregotthonban elhunyt Kölley György, aki egész életét annak szentelte, hogy a magyarság nyugaton is megmaradjon, aki Mindszenty egyik tanácsadója volt?

–          Mit szólna ehhez a székely származású néhai Kökössy Törökfalvy Gyula kántor úr, aki évtizedeken át szolgálta a nemzetet és az Egyházat szolgálati helyén?

És a fenti nevek csupán a legnagyobbakéi közül valók, akik egykor leányfalu és a Dunakanyar szolgálatában álltak. Hogy lehet kijelenteni, hogy a kettős kereszt egy pártjelvény csupán? Hová süllyedt a nemzeti érzés, a haza szeretete, megbecsülése? Mit várunk ellenséginktől, akik nemzeti ereklyéinket gyalázzák, és gyilkos jelképekké hazudják, amikor a nemzeti önkormányzat sem tudja, ismeri vagy politikai nyomásra, a választások előszele miatt el nem ismeri jelképeinket? Olyan régi párt lenne a Jobbik, hogy az Országalmán is már a párt jelvénye van?

A hülyeség, a primitívség és az aljasság mintája Európában ez a züllött és korrupt közigazgatással rendelkező kis banánköztársaság, e kis diktatúra, amelyben végre rendnek kéne lennie… és az lesz hamarosan.

Bécs, 2009. november 27.

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó:

Kinek fáj a kettős kereszt Leányfalun? – Reiner Péter válaszával frissítveDr. Halász József: Kiket sértett meg az árpádsávval szembeni gyűlöletkeltés?Reiner Péter: Veszélyérzet