A Szent István Szövetség a magyarországi egyházakhoz fordul

Tisztelt Honfitársaink!

Szeretettel üdvözöljük önöket!

Szövetségünk, amely egy civil kezdeményezés, azzal a céllal alakult, hogy erősítse, megújítsa a magyarság nemzeti önazonosságát, amely előbb a monarchia idején, majd később a kommunista rezsim alatt is súlyosan sérült. Sajnos az 1989-es hatalomátmentés után sem a magyar gyökereinkhez vezették vissza vezetőik a nemzetünket, hanem inkább a nyugati érdekeknek megfelelő liberális ideológiákat terjesztették el, minek következtében az egykor egységes magyarság nagy része mára kozmopolitává, és europolgárrá vált.  Módszereiben is hasonlatos ez az erőltetett átnevelés a kommunizmus retorikájához, amikor mindenkit kommunistává akartak kollektivizálni erőszakkal, addigra ma mindenkit multikulturális europolgárrá akarnak átváltoztatni.

A politikusok szelíd retorikáján túl azonban több hazai, és külföldre költözött magyar értelmiségi durva hangnemben szidja, és gúnyolja a magyarságot, és annak nemzeti jelképeit, trágárságot is megengedve a nemzetgyalázásban. Ezek a többnyire liberális értelmiségiek úgy viselkednek, mint ha nem is magyarok lennének, mert fittyet hányva minden törvényünkre, és szokásunkra szidalmazzák a magyarokat, sőt sokszor még fasiszta, neonáci, és antiszemita jelzőkkel is illetik őket. Ezeket az alaptalan vádakat még egyikük sem tudta bíróság előtt bizonyítani, de ennek ellenére a nemzetközi médiákban és közvéleményben az a téves, és hamis kép alakult ki a magyarságról, hogy az rasszista, és antiszemita nemzet.

Mindent elmond a magyarságot befeketítők hazugságairól az a tény, hogy amíg egy zsidó ember megpofozása vagy egy roma elleni bűncselekmény óriási nemzetközi visszhangot keltett, addig számos súlyos, magyarok elleni, élet elleni bűncselekmény be sem került a nemzetközi sajtóba, és a magyar gyalázók leltárába.

Először is kijelenthetjük, hogy ma Magyarországon sem náci, sem fasiszta, sem antiszemita szervezet nem működik. Én 40 éve élek itt, de neonáci tüntetést is csak Budapesten láttam a televízióban, mégpedig a baloldali Horn kormány idején!
Ne feledjük el, hogy a fasizmus Olaszországban, a szélsőbaloldal ideológiája volt, tehát bármiféle összemosása legálisan bejegyzett magyar mozgalmakkal, vagy pártokkal tudatos történelemhamisítás!! Minden országban, lehet néhány kamasz, aki horogkeresztes pólót, vagy kabátot vesz fel, de ez egy elszigetelt, és egyedi jelenség, ami nem egyenlő semelyik párttal.

Szövetségünk ezen levélben felkéri a Tisztelt egyházakat, hogy Nyílt levélben határolódjanak el a magyargyalázó értelmiségiektől, és a nemzetközi közvélemény előtt álljanak ki a magyarság becsülete mellett, hiszen mi, dicső múltú magyarok már István királyunk uralkodása óta  befogadtuk a különböző nemzetiségeket:

I. István királyságának erősödését nem a föld mennyiségében, hanem a nép számában látta. Ezért megnyitotta az ország határait a betelepítésre. Jöttek németek, olaszok, csehek, szerbek, oroszok, lengyelek és még sok más nemzetiség. Ugyanakkor, igazságtalanul, az egyház a testvérnépek betelepülését azzal az indokolással, hogy ”pogányok” — ilyenek voltak a kunok, besenyők –, kik tőlünk keletre éltek, nem engedték be az ország területére. Ebből látható, hogy mindjárt az ország átszervezése után, a legemberibb bánásmódban részesítettük az idegeneket, sajnos a saját magunk kárára is. A tiszttartók kevés kivétellel mind idegenek voltak. I. István adómentességet adott az idegen „vendégeknek”, ugyanakkor a magyarokat megadóztatta, utakat, templomokat építtetett velük, és a papok eltartását is tőlük követelte meg.

Magyar védelem alatt fejlődött a kis szlovák etnikum is néppé! 1920-ban már területi követeléssel állhattak elő. Varsányi Gyula írja, hogy ez a hihetetlen fejlődés egyedülálló Európában.

A szerbek, horvátok, németek és románok, mind a török veszedelem idejében telepedtek le a Kárpát-medencébe, egyes esetekben a magyar királyok hívására. Láthattuk, a szlovákok elfogadták uralmunkat és évszázadokon át, egyetértésben éltek a magyar politikai rendszerben. A magyar vármegyerendszerben megtarthatták nemzeti jellegüket. Részt vehettek a Nemzetgyűlésen, amely döntött az ország kérdéses dolgaiban. Magas pozíciókat érhettek el, mint püspök, érsek, várispán stb. Az a tény, hogy ezer éven át nem olvadtak be a többségi magyar népbe, a legnagyobb bizonyíték arra, hogy nem óhajtottuk elmagyarosítani őket.

A magyar nép az 1790-ben évi országgyűlésen örök igazságként kinyilatkozta, hogy „valamely országba vagy tartományba bevándorló s itt székhelyet kereső, nem fegyverekkel szerző nép, vagy kevesebb államjogot, vagy annyit nyer, mennyivel a bennlakók bírnak, tehát az ilyen bevándorló nép soha sem fogadtatható be az országba, vagy tartományba, oly formán, hogy itt külön államot képezzen, mert ez nem volna befogadás, hanem új államnak, az ország terület részének elszakasztásával eszközölt alapítása, márpedig a világon azoknak egysége, melyek természetüknél fogva összekapcsoltatnak, szilárdságot, azok felosztása ellenben, amelyeknek természetüknél fogva egységet kellene képezniök, végveszélyt eredményeznek.” [1]

Az 1791. évi 21-es törvénycikk megszűntette a szerbek oklevelekkel biztosított külön állóságát, amely sértette a magyar állam jogait, kimondva, hogy az ellentmondó törvények megszűntek, s a szerbek egyenjogúak a többi ország lakókkal: tehát olyan polgárjogokat nyertek, amelyek feljogosítják őket jószágszerzésre, birtoklásra és bármilyen hivatalos viselésre.

„Ezzel a törvénycikkel a magyarság, annak ellenére, hogy államjogi felfogása a nemzetállam szemléletben alakult ki, az életforma, a polgári jogok egyenlősége, tehát az államon belül az egyetlen polgári közösség létjogának elismerésével minden nemzetet megelőzött a földön.” (Csobánczi, 24).

A zsidóságot is befogadtuk: Magyarországon már a Krisztus születése utáni X-XI. században éltek szórványosan zsidók. A Déli-Kárpátokból érkeztek, lélekszámuk a középkorban azonban nem érte el hazánk össznépességének 0,5 %-át.

Semmilyen magyarországi zsidó írásos emlék vagy régészeti lelet nem maradt fenn a középkorból. A zsidók létezésére egyedül az Árpád- és Anjou-kori magyar törvényekből következtethetünk.     Szent László király (1077-1095) 1092-ben a szabolcsi zsinaton megtiltotta a zsidók és a nem zsidók közötti házasságot. Zsidó férfi tehát keresztény nőt nem vehetett el. Könyves Kálmán (1095-1116) előírta, hogy zsidók keresztény szolgákat nem tarthatnak, és – miként az akkori Európában általában – csak püspöki városokban lakhatnak.     Mivel a XII-XIII. században az országgyűlések állandó témája volt a zsidók uzsorakamat-szedése és a királyi jövedelmek (a „regálék”) kisajátítása, a nemesség kérte a királyt a zsidók pénzügyi és kereskedelmi tevékenységeinek korlátozására. II. András (1205-1235) ezért 1222-ben az Aranybullában meghagyta: zsidók nem lehetnek nemesek, pénz- és só-kamaraispánok, vámosok, köztisztséget sem viselhetnek. (A rendelkezések betartatására azonban nem került sor, így IX. Gergely pápa 1232-ben „egyházi tilalom”-mal – „interdictum”-mal – sújtotta hazánkat. 1223-ban megfogadta ugyan II. András, hogy betartatja az Aranybulla idézett előírását, de nem tette meg sohasem.) 1279-ben Budán egy zsinati kánon kötelezően előírta a zsidóknak az arasznyi sárga folt viselését.      IV. Béla (1235-1270) engedett elődei szigorúságából: 1251-ben iskoláikat középületeknek nyilvánította, szabad letelepedést biztosított számukra. Viszont Anjou Nagy Lajos (1342-1382) száműzte őket, de ötven éven belül visszatelepedtek. Az 1351-ben hozott törvények közül az „ősiség” (aviticitas) ugyanakkor biztosította a nemesi vagyon magyar öröklődését, feltéve, hogy nemesek zsidók nem lehetnek ezután sem.     Anjou- és vegyes házi királyaink uralkodása idején (1301-1526) korlátozás nélkül élhettek. A Hunyadi Mátyás által Budán felállított „Zsidó tanács” célja is csupán iparűzésük ellenőrzése és helyenkénti korlátozása volt.

Itt idézem, amit a nagy jogtudósunk, Werbőczy István a zsidóknak a keresztények ellenében teendő, perbeni esküjéhez ír:

„A zsidóknak az õ jogaikra nézve többféle és különböző és több helyen az üdvösséggel ellenkezõ kiváltságaik vannak…”[2]

A náci időkben Európában a magyarság védte legjobban a hazai zsidóságot, és Horthy kormányzó a beosztottaival mindent megtett a deportálások ellen. Amikor megkezdődött a tényszerű üldözés, akkor ő mindent elkövetett, hogy ez megszűnjön, megtette hon­védelmi miniszternek Nagybaczoni Nagy Vilmost, akinek első dolga volt kimenni a frontra, és tájékozódni a zsidó munkaszolgálatosok ügyében, és segített is. Amikor értesült arról, hogy a budapesti zsidóságot a ná­cik el akarják hurcolni, akkor paran­csot adott egyik ritka módon, hozzá hűséges hívének, hogy akadályoz­za ezt meg, én megakadályozta, Koszorús Ferenc tábornok.

A cigányság is évszázadok óta békében élhet köztünk.

A cigányok első csoportjai a XV. században jelennek meg Magyarországon. Betelepedésük a XVI. század közepétől válik mind nagyobb arányúvá: a hagyományos felfogás szerint a török hadak elől menekülve vagy azokat követve jelentek meg tömegesen az országban. A három részre szakadt Magyarország egyes területein különböző körülmények között éltek csoportjaik. A hódoltsági településeken, főleg a nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező szultáni városokban jelentősen megnőtt a számuk: Budán például szinte külön városrészt laktak. Az ilyen helyeken elsősorban kereskedéssel foglalkoztak. Az önálló erdélyi fejedelemség, valamint a hozzá tartozó Partium területén ugyancsak magas lehetett a cigányok száma. A királyi Magyarország cigányairól más képet festenek a források. Ebben az országrészben többé-kevésbé megtelepedett cigányok nem annyira a városokban, mint inkább a várak környékén tűnnek fel.

A török kiűzését, illetve a Rákóczi-szabadságharcot követően és a Habsburg uralkodók felvilágosult abszolutista politikájának köszönhetően a magyarországi cigányok XVIII. századi története tulajdonképpen nem egyéb, mint a szabályozásukra irányuló kísérletek históriája. A szabályozás célja a vándorló cigányok letelepítése volt. Jóllehet már III. Károly király 1724. évi híres rendelete is ezt célozza, a szabályozás igazi munkája Mária Terézia uralkodása alatt kezdődött. Ennek főbb elemei: a törvényhatóságok kötelesek a cigányok letelepítéséről gondoskodni (1760); a .cigány. népnevet el kell törölni, a cigányokat fel kell venni a céhekbe és telket kell nekik adni (1761).

Később a Kádár korban az Alföld program is rögzítette a cigányság munkához, és lakáshoz való jogát.

E rövidített történeti áttekintést azért írtuk le, hogy mindenki lássa:

,Bizonyítható, hogy a magyarság befogadó nép volt minden időben, és az is tény, hogy más államok gyakorlatától eltérően, nálunk nem került senki sem hátrányos helyzetbe attól, hogy az anyanyelve, a vallása, a faji hovatartozása vagy a bőre színe eltér a magyarokétól. Az erőszakos asszimiláció alkalmazására nem került sor hazánkban, és az sem követelték meg az ide települt idegenektől, hogy családi nevüket magyarosítsák.”(Prof. Bokor Imre)

Ez a magatartás a magyar gyalázók által gúnyolt, Szent korona eszménkből következik, amely hála Werbőczynek, 1517-ben már nyomtatásban is olvasható:

– A Szent korona eszme, mint Történelmi Alkotmány és az abból fakadó Alaptörvény és jogrendszer biztosítja a magyarság, valamint a Szent korona értékrendjét elfogadó államalkotó nemzetek által alkotott Magyarország örök szabadságát, önrendelkezési jogát, amit senkinek nincs joga feladni, sem csorbítani…továbbá:

– A Szent Korona országának minden tagját egy és ugyanazon szabadság illeti meg, a kötelezettségek és a jogok összhangján keresztül.

Ezért tartjuk meglehetősen becstelennek, azt az egyes honfitársaink által gyakorolt magatartást, amely az országos médiákat, az írott sajtót is kihasználva durva módon gyalázza a befogadó magyar nemzetet, és annak jelképeit is! Az elmúlt pár évben a ,,fasiszta”-n”, a ,,náci”-n, a ,,nyilasok”-on, és az ,,antiszemita”-n kívül voltunk mi már ,,szar magyarok”, ,,kihaló faj”  a turul,  a szent korona, és a többi  szimbólumaink, és nemzeti ereklyéink is meg lettek gyalázva szóban, és tettben is.

Szövetségünk emiatt levélben felkéri a Tisztelt egyházakat, hogy Nyílt levélben határolódjanak el a magyar gyalázó értelmiségiektől, és a nemzetközi közvélemény előtt álljanak ki a magyarság becsülete mellett.

SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG

Iványi Sándor

Alapító

Debrecen

Kelt.: 2009. december 4.

---

[1] Csobánczi Elemér: Nagy Magyarország vagy nemzethalál, II. rész: Dél-Magyarország pusztulása és elrablása, Marrickville, Australia, 1966. 23. old.

[2]Werbőczy István: Tripartium (III. rész, 36. czim), 1517. Bécs, 1989. Pécs.

Nemzeti InternetFigyelő