A NATO egyik intézete szerint Ukrajna elsőszámú ellensége Magyarország

Alekszandr Szitnyikov írása, mely a Szvobodnaja Pressza oldalán jelent meg

Történelmi vidékeinek reintegrálásával Budapest „Krím 2.0”-t tartogat Kijevnek

„Vlagyimir Zelenszkij, aki Európa legszegényebb országának elnöke, problémák sokaságával találja magát szemben. Ide értve keleten az orosz szeparatizmust, az újjáéledő populizmust és az elképesztő méreteket öltött klientúra-hálózatot a parlamentben, a zéró külföldi befektetéseket, a korrupt bíróságokat, az oligarchák seregét, illetve a Nyugat elragadtatással teli, ám álhatatlan figyelmét.”

Ez nem az Ukrajnával szemben állítólag kombinált háborút vívó orosz sajtóból vett idézet. Ezt az értékelést egy népszerű amerikai folyóirat adta Ukrajnáról.

Melinda Haring, az Atlanti Tanácson belül működő Eurázsiai Központ igazgató-helyettese – aki a National Interestben (NI) közzétette „Magyarország – miért egy újabb nagy probléma Zelenszkij számára” című szenzációs írásában – pozitívan minősíti „Ze”-t és a „95-ös tömbből” származó csapatát (1). Úgymond, „az életvidám ukrán vezető véget akar vetni a háborúnak, Ukrajnát gazdaggá akarja tenni, és leszámol a korrupcióval”.

A sors azonban kegyetlen – nem fogadja kegyeibe Zelenszkijt. Mostantól nem Moszkva lesz az, amelyik útjában áll Kijev elképzeléseinek, hogy beléphessen a NATO-ba és az Európai Unióba. A kelet felől fenyegetőnél sokkalta nagyobb a nyugat – Magyarország felől fenyegető veszély. Ahol elfogadták az Ukrajnában lévő történelmi területek reintegrálásának stratégiáját. Ennek alapjául az 1920-as trianoni békeszerződést  vették, ami az első világháború győztes hatalmai, illetve a vesztes Magyarország – az Osztrák-Magyar Monarchia jogutódja – között jött létre.

Mi több, a „reintegrálásra” való előkészületek már megindultak. 2018 augusztusában a magyar kormányban létrehozták az Ukrajna kárpátaljai régiójának fejlesztéséért felelős miniszteri (sic – valójában kormánybiztos) posztját. Azt követően, hogy 2018 októberében – az ukrán felszólamlások nyomán, Brüsszel nyomására – a „Kárpátaljáért felelős kormánybiztos” botrányos elnevezést az „együttműködésért felelős”-re módosították, a lényegen mit sem változtat.

Akármi is legyen az új magyar kormányhivatal megnevezése, az lényegében ugyanazokat a funkciókat látja el, mint a Krím esetében az ukrán „Reintegrációs Minisztérium”. A különbség csupán annyi, hogy a magyarok szakszerűen végzik munkájukat. Még Melinda Haringot is nyugtalanította az, hogy amikor Beregszászon, az ukrajnai magyar identitás központjában járt, és ott helyi lakosokkal szóba elegyedett, kénytelen volt őket arra emlékeztetni, hogy Ukrajnában, és nem Magyarországon élnek.

A helyzet az, hogy a magyarok megosztott országnak tartják magukat – és hazájuk egy része Ukrajnában helyezkedik el. Mint Melinda Haring mondja: „Magyarország un. történelmi vidékein a magyar gyerekek magyarul, a magyarországi szabványok szerint tanulnak”. Ami egyszersmind „lehetőséget kínál Moszkva számára, hogy Kijev életét ahhoz képest is megnehezítse, amilyen nehéz az most.”

Érthetjük tehát „a NATO agytrösztje, az Atlanti Tanács Eurázsiai Központja vezetésének eszmefuttatásait úgy is: AZ UKRÁN TERÜLETEK MAGYAR REINTEGRÁLÁSÁNAK ELKÉPZELÉSE MÖGÖTT OROSZORSZÁG ÁLL (kiemelés a fordítótól). Igen – elmélkedik Haring – „mindeddig a Kárpátokban nem lobbantak lángra a geopolitikai szenvedélyek, és nem voltak valamire való próbálkozások az Ukrajnából való kiválásra. Ám Budapest bőkezű bukszájának köszönhetően az ukrajnai magyar közösség ellenőrzi a térség befolyásos lapjait, hírportáljait, illetve az Ukrajna nyugati részén magyar nyelven sugárzó tévéállomásait.”

Miként a NI írja, a Fidesz – egy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közvetlen kapcsolatban álló kárpátaljai politikai párt (sic!) „nem hisz Ukrajna sikeres jövőjében… nem érzi úgy, hogy Ukrajna – az egy állam”. Egyébként Ukrajna nyugati mentorai biztosak abban, hogy nem hiábavaló kenyérpusztítók. A „magyar kérdés” stratégiai megoldásának egy olyan módozatát javasolták Kijevnek, ami bízvást nevezhető „civilizált elnéptelenítésnek”. Azok a fiatal magyarok, úgymond, akiknek uniós útlevelük van, előbb-utóbb úgyis elhagyják őseik földjét (1), az öregek pedig egyszerűen kihalnak. Ami által Magyarország területi igényei Ukrajna nyugati részére, természetesen, maguktól okafogyottakká válnak. Igaz, persze, hogy azt az „édes ukrán anyaföld” (2) nem biztos, hogy megéri.

Arra a kérdésre, hogy a magyarok miért tekintik nem létezőnek Ukrajnát, az Atlanti Tanács Eurázsiai Központjának igazgató-helyettese jobbnak látta nem válaszolni. Mindezzel együtt is, az euroatlanti dáma erre a következtetésre jutott: „Magyarország rendszeresen blokkolja Ukrajna további integrálódását a NATO-ba, és rendszeresen lármát csap a Nyugat-Ukrajnában meglévő nyelvi probléma miatt”.

Ez a vád valójában minden alapot nélkülöz: Budapest ebben a kérdésben roppant óvatos. Ha megnézzük, hogy a magyarországi kormánypárti sajtó mit ír az Ukrajnával való kapcsolatokról, akkor ezekben az írásokban még csak célzás sincs arra, hogy a „Kárpátokat el kéne foglalni.” A helyi magyarságnak nyújtott segítség dacára, arra nem települ rá az alvilág. Izrael, például évről évre dollármilliárdokat kap ajándékba az USA-tól. A jenkik még amerikai oktatási intézményeket is nyitnak a cionisták földjén. Tel-Avivban mégsem vádolja senki a csillagos-sávosokat, hogy le akarnák nyelni a zsidó államot. Budapest részéről lényegében ugyanez a gyakorlat folyik.

Azt kérdezné az ember, hogy a hivatalos Kijevet, illetve a Washingtonból jött okos nénit, mint amilyen Melinda Haring is, miért is nyugtalanítja annyira Ukrajna kevéske állampolgárának magyar identitástudata. Hiszen még az Atlanti Tanács Eurázsiai Központjának felmérése szerint is, az „édes ukrán anyaföldön” mindössze 120 ezer magyar él, miközben Magyarországon közel 300 ezer ukrán.

Igen, az erőviszonyok sem a 9,7 milliós lakosságú Magyarországnak kedveznek. A negyvenmilliós Ukrajnához képest a szomszédos ország eltörpül. Itt napnál is világosabb, hogy a magyarok nem állnak majd neki elfoglalni a Kárpátokat. Persze, ha Ukrajna magától szétesik, a gazdátlanul maradó földek nem sokáig állnak majd üresen.

Így van egy – egyetlen – magyarázat arra, hogy mi az oka mind „Ze” és csapatának, mind pedig amerikai mentoraik magyarellenességére. Egy dolog, ugyanis, „hősiesen visszaverni az orosz agressziót”. És más rettegve figyelni azt, amit Budapest nem is titkol. Hogy türelemmel strázsálja a beteg Ukrajna kimúlását. A második változat kiöli az ember lelkét. És ezért sokkal veszélyesebb, mint az első változat – ami úgy, amennyire, még ellenállásra mozgósítja az embert. Ez, és csak ez az, ami Magyarországot Ukrajna 1. sz. ellenségévé teszi.

Még az ukrajnai magyarok sem hisznek Ukrajnában, mint államban. És ebben nincs semmi különös. Zelenszkij is, mint elődje Porosenkó, mindent a nép kárára tesznek, csak hogy kedvére tegyenek az amerikai nagykövetnek, az EU nagyköveteinek.

Például, Kijev parancsszavára, a Kárpátok a szó szoros értelmében „kopaszodnak”. Minthogy a nyugati lobbi kérésére folytatódik a fák barbár kitermelése és kiszállítása az Unióba. Vagy hogy Zelenszkij, Biden intenciói alapján 5000 afgán menekültet fogadott be, a kincstár terhére, nem kicsi ellátmánnyal. A NI szerzője szerint erre már több száz millió hrivnyát költöttek. Az egykori színésztársak főnöke (dollárokban) milliós fizetéseket folyósít az ukrán állami vállalatok élére Nyugatról kinevezetteknek. Világos, megint csak a költségvetés terhére, az adófizetők pénzéből. A józan ész ellenére, a nyugati lobbi által kijelölt sablonok szerint folyik tovább az eszement „egészségügyi reform”.

És ez a Kijevvel szemben támasztható kifogásoknak messze nem a teljes listája. Ami az ottani magyarok előtt fölveti annak a kérdését, hogy mi szükségük van nekik egy ilyen Ukrajnára.

Fordította: Csikós SándorNemzeti InternetFigyelő (NIF)