A Momentum álhírnek nevezte a Cseh Katalin körül kirobbant botrányt – a képviselő kínosan magyarázkodik 📺
A politikus például azzal cáfolta a vádakat, hogy csak 2018 óta politizál aktívan és ebben az időszakban már nem ő vezette az érintett céget.
Ennek ellenére a Mediaworks kérdésére már belezavarodott a válaszba és arról beszélt, hogy az egyetemi évei alatt is politizált. A Momentum politikusa kérdésre azt is elismerte, hogy ő maga is nyújtott be pályázatot az érintett cégen keresztül, ráadásul 2018-ban is.
Forrás: Gondola, Mediaworks
Kiemelt kép: Cseh Katalin a Momentum EP képviselője; Fotó: Havran Zoltán
Kapcsolódó:
Cseh Katalinról beszélhetett Anonymous a bennfentes.net szerint
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







