A modern ember és az ezotéria

Az „ezotériázás” modern korunk olyan jelensége, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Szándékosan használom az „ezotériázás” kifejezést és nem az „ezotériát”. A megkülönböztetés lényeges, mert először is tisztáznunk kell, mi is az ezotéria, pontosabban mi az, amit ma ezen a nyugati világunkban értünk.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Ezotériának nevezzük gyűjtőnéven ma azokat az ősi tanításokat, hagyományokat, melyek elsősorban a zárt keletről jutottak el nyugatra. Ebben a definícióban már benne is van, hogy a dolog hol romlott el. Merthogy elromlott: az ősi kelet hatalmas, rég letűnt birodalmai máig is álló és a modern ember csodálatát méltán kiváltó tárgyi emlékei, építményei mindenkit ámulatba ejtenek. Ahogy anyagi, úgy szellemi emlékek is maradtak. Tibet, Irán, India, Egyiptom, Sumér szellemi emlékei olyan hagyományok, melyeket nem írtak ugyan le, de az ősi világ bölcseinek kommentárjaiból mégis ismerünk. Hogyan is lehetne papírra vetni a leírhatatlant? Ezt az ősi tudást összefoglalva nevezzük Hagyománynak, illetve Őskinyilatkoztatásnak. Hogy mi az eredete? Nincsen eredete, legalábbis úgy ahogyan azt ma elképzeljük…

Ahogyan például a relativitáselméletet Einsteinnek tulajdonítjuk, vagy ahogyan a sík geometriát Euclideshez kötjük. Az Őskinyilatkoztatás az emberiséggel együtt keletkezett, nem elméletek és csavaros gondolatok halmaza, ahogyan azt tudat alatt a modern ember elképzeli. Nem is az örök élet elixírjének titkos receptje, mint ahogyan az alkímia sem fizikai arany előállítására törekedett, ahogy ezt ma az ostoba történészek és tudatlan szatócsok hada terjeszti, hanem az Isteni Ember legmagasabb és legtisztább esszenciáját kívánta magából, maga fölé megalkotni. És ennek a szellemi természetű esszenciának (Opus Magnum) megfeleltette a földi elemek közül az aranyat, mint a legtisztább fémet. Az Őskinyilatkoztatás, illetve annak kibomlása az archaikus emberiség hagyományában egészen egyszerűen azt mondja el, hogy Isten a világot hogyan teremtette, és hogyan alkotta meg az embert, mint a teremtés esszenciáját, kivonatát, és hogyan helyezte csodálatos teremtményét a teremtés csúcsára. Ezen kívül a Hagyomány azt is elmondja, hogyan következett be a teremtésben az a katasztrófa, melyet a kereszténység ősbűnnek nevez, és hogy ennek mi lett a következménye.

Az ember tehát nem a természet gyermeke, hanem Isteni származású. Ezt a tényt, azóta csaknem teljesen elfelejtettük. Az archaikus világ társadalmainak szellemi kasztjai mindenkor azt az utat keresték, hogy az Ember hogyan nyerheti vissza Isteni származását, és hogyan emelheti vissza magával a teremtett világot a teremtésnek arra a fokára, ahol az isteni rend újra helyre áll, és ahonnan a bűnbe eséssel lezuhant.

Az archaikus társadalmakban tehát ez volt az Őskinyilatkoztatás, ez az, amit ma Hagyománynak nevezünk. Ilyen volt Indiában a Véda, Iránban Zarathusztra hagyománya, a Tibeti titkos tudás, Mexikó és Latin Amerika ősi indián kultúráinak hagyománya, az Egyiptomi halottas könyv, a Pert em Heru, Alexandriában Hermész Triszmegisztosz smaragdra írt 13 mondata (Tabula Smragdina) és Palesztínában a Kabbala (a Tóra és a Rabbinikus hagyomány nem Őskinyilatkoztatás, hanem a pragmatikus, gyakorlati vallásos élet törvénykönyve).

Itt meg kell jegyezni azt is, hogy Hagyomány csak egy van, egy volt és egy lesz. Az előbb említett nagy könyvek néhol szóról szóra ugyanazt mondják.

A probléma akkor keletkezett, amikor a modern kor nyugati embere, aki „azonosság – ellentét” logikával gondolkozik (vagyis csak azonosságokban és ellentétekben tud gondolkozni) mohón rávetette magát a kelet ősi tudására, anélkül hogy tudta volna, hogy azt nem tudja megérteni az archaikus kor „analógiás” gondolkozása nélkül. Az analógiákba való gondolkozásról nehéz röviden bármit is írni. „Ami fent van, megfelel annak, ami lent van.” A teremtett világ képeit, bolygókat, fémeket, színeket, stb. a láthatatlan isteni, teremtő világ analógiáiként fogták fel. Tehát analógiát láttak például a Mars bolygó, a ember harcos lovagi természete, és a vörös szín között. Az analógia nem hasonlat, hanem megfelelés, de még ennél is több. A teremtett világ analógiák összefüggő láncolata, minden mindennel összefügg, a vonalak párhuzamossága csak látszat, a végtelenben minden egy pontba fut össze.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy ezen a téren a zavar úgy keletkezett, hogy a keleti titkos iratokat, elkezdték lefordítgatni Európa nemzeti nyelveire, úgy hogy közben nem tudtak a kelet fejével gondolkodni. A modern nemzeti nyelvek egyébként, nem alkalmasak arra, hogy például szanszkritból bármit is egy az egyben lefordítsunk rájuk. A szanszkritban olyan szellemi tartalmakat megjelölő szavak vannak, aminek egyszerűen nincsen megfelelője például az angolban. Nagyon hosszú kommentárokra van szükség akár egyetlen szanszkrit, vagy óhéber kifejezés megmagyarázására.

A nyugat mohó, kalandor természete rárontott az ősi keleti tudásra és kincseit elhurcolta és ezzel olyan zavart idézett elő, amit most láthatunk, szerte a nyugaton divatos ezotérikus irányzatok kusza szövevényében. A nyugati ember ma olyan, mint a gyermek, aki talált egy géppuskát és azzal játszik. A zavar elképesztő méreteket öltött, a különböző jógákat és tibeti rítusokat a cukorkás pult mellett árulják fillérekért, és nem tudják, hogy ez számukra olyan méreg, aminek a jelentőségét még csak fel sem képesek fogni. Ezek az ezotérikus irányzatok ilyen formában csak arra jók, hogy a nyugat szellemi ítélőképességét végleg elveszejtsék. Viszont a világuralomra törekvő rejtett globális háttérhatalomnak kapóra jöttek, mert az ő céljuk, hogy a zavart terjesszék a földön, hogy így saját világuralmukat megvalósítsák az emberiség felett.

A Hagyomány ennek ellenére megismerhető, de ehhez rengeteg befektetett munkára, alázatra, és Krisztus tanításának életvitelszerű gyakorlatára van szükség. Igen, bármilyen meglepő, a Hagyomány ma már nem érthető meg másképp csak az Evangélium alapján. Az Őskinyilatkoztatás a zsidó Ószövetséggel együtt olyan alap, melyre Krisztus az Újszövetséget alapította. Nem eltörölni, hanem beteljesíteni jöttem, mondta Jézus az Ószövetségről. A Hagyománynak tehát ma, ez a jelentősége.

Egyébként az ősi világnak is volt tudása Krisztusról. Hénoch apokalipszisében (a vízözönkori emberiség idejéről szóló, nem kanonizált irat, melynek a valódi korát gyakorlatilag nem lehet meghatározni) ugyanis világosan benne van, hogy Hénoch, akit tiszta élete és Isten iránti hűsége miatt Isten magához emelt a földről, miközben a többit a Vízözön elpusztította, látta a Megváltót, a Fiút, még mielőtt az, megszületett volna.

Mint korábban írtam, ezek az ősi tanítások megismerhetők, Nietche, René Guénon és még sokan mások megfelelő felkészültséggel és alázattal fordultak a Hagyomány felé, és modern korunk számára, ha nehezen is, de elérhetővé tették azt. A mai korban a szellemi úton járó embernek meg kell ismerni az Őskinyilatkoztatást is, a teremtés szerkezetét, hogy megérthesse a Megváltást azon a szinten, amire köznép már nem képes. Egyébként a köznépnek ez nem feladata, a szellemi úton járóknak azonban igen. A szellemi út nem valamiféle kiváltság, hanem nehéz és gyötrelmes út, de ma, amikor az emberiség nagyobb része a tudattalan óceánjának sötét mélységeibe süllyedt, szükséges, hogy legyenek olyanok, akik a szűk ösvényen járnak, és a kapcsolatot a Teremtett és a Teremtő világ között fenntartsák, különben a Föld végleg sötétségbe borul.

Nekünk, magyaroknak, Isten adott egy olyan írót, aki életművében a Hagyományt feltárja és az Evangéliumot megérti. Ez az ember Hamvas Béla. Nála a teória és a praxis egy. „A tudásból mindenki üdvfokához mérten részesülhet”, írja egyik munkájában. Ez azt jelenti, hogy mindenki csak annyiban részesülhet a tudásból, amennyit abból meg tud valósítani. Ez teszi az Ő életművét igazán egyedivé és kikerülhetetlenné. Mintegy húsz kötetes életművén át eljuthat az olvasó a világ teremtésétől Krisztusig. Persze könyveit egyáltalán nem könnyű olvasni, illetve megérteni, és még sokkal nehezebb az embernek az olvasottakat a saját életében meg is élni és meg is valósítani. Még egyszer ismétlem, hogy nem feladata ma mindenkinek ezen az úton járni, de Krisztus útján mindenkinek járnia kell. Aki nem érez hívást a legszűkebb ösvényre, az élje szó szerint az Evangéliumot.

Forrás: Sivatagi Tavasz, Muad’Dib blogja

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!