A Mátrix Cypher-e 1848 helyett 2013-ban? – avagy Vak, süket és néma néző médiája

Ez botrányos! – mondta a minap a kormányfő a Törvényhozás Házában, egy bírósági ítélet kapcsán, eleddig példátlan módon bírálva egy másik hatalmi ágat. Most én mondom. Nem a politikai lövészárok két oldaláról vívott állóháború késztetett erre, hanem Bayer Zsoltnak az 1848 apropóján megjelent „Vak Csiha furulyája” című csodálatos, szívhez szóló és szívet melengető írása.

Zsoca felteszi a kérdést, „hogy ma háborúzunk-e a szabadságunkért?”

Nos, nem, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem háborúzunk a szabadságunkért, csak ezt akarják elhitetni velünk! Még a napi politikai csatározások és iszapbirkózások közepette kötésig harcban álló, ám néha napján azért szépirodalmi tehetségét is megcsillantó publicista sem tesz másként. Bizony, becsap bennünket! Eklatáns példája a „jól hangzik, még hihetőnek is tűnik, csak éppen nem igaz” című metodikának. És nehogy azt higgyék, hogy ez csak és kizárólag azért van, mert Zsoca történetesen Fidesz párttagkönyvvel rendelkezik. Frászkarikát! Mélyebb gyökerei vannak az efféle mentalitásnak. Kicsit olyan ez, mint a moziban a Csillagok háborúja. Érdekes módon a történet fő gonoszának, Darth Vadernek és a Galaktikus Birodalom hófehér páncélba bújtatott rohamosztagosainak sokkal nagyobb rajongói tábora van, mint a szabadságért küzdő lázadóknak. Valószínűleg azért alakult így, mert előbbieknek sokkal jobb a dizájnjuk. Asszem valami ilyesmi képződött meg kis hazánkban is.

Olyanok vagyunk, mint a Mátrix című film árulója, Cypher. Nem tudunk a rendszer nélkül élni. Ha esetleg kikerülnénk, megkérjük Smith ügynököt (talán Kovács Laci bácsi ebben a világban?), hogy tegyen vissza bennünket. No persze evidens, hogy minimum a jól szituált környezeti programot futtassák majd esetünkben. Ha pedig megszűnne a rendszer, kéretik, külön a mi kedvünkért, csinálni egy újat, ami szakasztott olyan, mint a régi, de legalábbis egy fokkal jobb annál. A régit úgy hítták, KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa), az újat pedig Közös Piacnak, majd később – mint azóta kiderült a Szovjetunió mintájára – Európai Uniónak. Még a csillagokat is átvették, csak a túl nyilvánvaló egybeesés miatt nem hagyták vörösen. Emlékeznek még, Varga Miklós elmondta a tuttit: „Földjében túl sok már a vér”.

Esetünkben, a régi klasszikust idézve azt is mondhatnánk: „Nyomják Krahácsot!”. Gyengébbek és fiatalabbak kedvéért, ez egy régi kabarészám volt, akit a téma részletesebben érdekel, tessék utánanézni a neten. De honnan is nyomnak bennünket? Hát mindenhonnan, de legfőképpen az Európai Unióból. Még pedig ezerrel! De nem ez a legérdekesebb!

A Cohn nevű bandita* vezetésével, a szó eredeti jelentését megcsúfolva paláver (vita, tárgyalás, tanácskozás) helyett ordenáré hangnemben lezajlott inkvizíciós eljárásszerűséggel vette kezdetét a Magyarország (értsd: Orbán és kormánya) elleni hadjárat. Az első felvonás ürügyéül a médiatörvény szolgált. A végeredményt ismerjük.

(*Ez az ember azért jobban megválogathatná, hogy miket mond, és miket cselekszik, ha másért nem, hát a nevéért. No, nem a pesti flaszteren születő zsidó viccek alapjául szolgáló Kohn és Grün páros elmaradhatatlan tagjára gondolok, mielőtt még valaki antiszemitának bélyegezne, hanem a keresztnevére. A Dániel – mit ad Isten, ez meg héber eredetű, a kutyafáját neki, megint ugrott a polkorrektség –, szóval a név annyit tesz „Isten az én bírám”)

Visszatérve a hazánk, még pontosabban Orbán és kormánya ellen folytatott nyomásgyakorláshoz, azóta is számos esetben vették presszió alá a kommunikációs csatornákon keresztül a gazdasági szabadságharcot hirdető, magát polgárinak valló governmentet. És itt van az eb elhantolva, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

EZ NEM SZABADSÁGHARC, EZ CSUPÁN LAVÍROZÁS A BOROTVA ÉLÉN! AMÍG MEG NEM VÁGJUK MAGUNKAT!

Nem szívesen látnak bennünket Európában, nem vagyunk elég jók nekik! Másnak szánják ezt a területet, kulcsfontosságú geopolitikai helyzete miatt szúrja a szemüket, hogy még itt vagyunk, hogy még ilyen nagy számban vagyunk itt. Ki akarnak irtani bennünket, mások számára kell ez a terület, éppen ezért gyakorlatilag semmi sem jó, amit teszünk! (kiemelés: szerk.)

A Moszkva helyett immáron Brüsszelhez bekötött éppen regnáló hatalomgyakorló gépezet, de talán helyesebb lenne az informatikai hasonlat, a magát magyarnak és nemzetinek valló kormányzat csupán egy terminál. És tényleg, egyúttal itt érkezünk meg és vissza a Mátrix-terminológiához is. A számítási feladatok, a tervezés (lásd görcsös erőlködés a közös költségvetés bevezetésére!) mind a központban zajlik, a perifériára már csak a végeredmény és a végrehajtás jut el.

A több oldalról bennünket érő folyamatos zárótűz közepette folyik a hazudozás minden csatornán. De ez még hagyján! Most jövünk rá, hogy hiába az évenkénti rendszerességgel megrendezett megemlékezések és ünnepségek, olyasvalamit dicsőítünk, ami nem is teljesült. A 12 pontból rögtön az első helyen szerepel:

„Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.”

Most olyan apróságokra, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” ne is pazaroljuk a drága időt és energiát, mert úgysem lesz. Legalábbis a jelenlegi társadalmi berendezkedésünket és uniós tagságunkat elnézve, még jó darabig egészen biztosan nem. Nem lesz, mert nem is lehet, hiszen a megosztás bele van kódolva ebbe az embertelen, lélektelen és istentelen rendszerbe, amit ma úgy nevezünk: Európai Unió. A korrektség kedvéért mondjuk el azt is, hogy a 12 pont elején álló legelső mondattal se sokat törődnek, az pedig így szól:

„Mit kiván a magyar nemzet.”

Majd mások, nálunk természetesen sokkal okosabbak és sokkal tapasztaltabbak fogják megmondani nekünk, hogy mit is akarunk mi tulajdonképpen. Tudják, a jó és hosszú házasságnak is ez a titka. Aszongya a férj: „Nálunk mindig az van, amit én akarok!” Utána odafordul a feleségéhez és megkérdezi: „Mit is akarok, drágám?”

De a legfurcsább az egészben mégsem ez! Állandóan hazudnak nekünk, rendben van. Pontosabban nincs rendben, de ehhez már hozzászoktunk az előző érában. A nagy csalódás talán akkor ért mindenkit, amikor kíméletlenül szembesítettek bennünket azzal, hogy ezt az állítólagosan új rendszert – amiről aztán kisvártatva kiderült, hogy csak a réginek egy átfazonírozott változata – szóval, hogy sok esetben ezt is a régi rendszer működtetői (személyi folytonosság – hogy a rossebbe maradhattak itt?: Horn, Lendvai, Medgyessy) vagy azok KISZ-leszármazottai (Orbán, Francisco, Schiffer „Szakasits-dédunoka, úgy tűnik mégsem Lehet Más a Politika” András) működtetik. Tényleg tragikomikus belegondolni abba, hogy a parlamenti patkóban, jogról, erkölcsről, no meg persze a Haza mindenek előttiségéről és felettiségéről olyan önkéntesen mérvadó politikusok áradoztak nekünk a televíziós közvetítésekben, akiknek felmenői a Terror Háza Múzeum ávósok faláról köszönnek vissza ránk megsárgult fotográfiákról. Lásd Pető és Bauer eftárs-urak.

De még nem is az állandó hazudozással van a legnagyobb baj. Bár ahogyan Zsoca esetében láttuk, egészen magas színvonalon is lehet űzni ezt a fajta ipart.

Nem teljesült a 12 pont minden bizonnyal legfontosabb pontja – gondolom ezért tették mindjárt a legelső helyre – a cenzúra eltörléséről szóló pont. Még egyszer nyomatékosan szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamban, melyben állítólag szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van, léteznek tabutémák, melyekről nemhogy nem ildomos, vagy nem szabad beszélni, egyenesen be vannak tiltva! Ha valaki szóba meri hozni valamelyiket, akkor megnézheti magát!

Bizonyos dolgokról, még akkor sem szabad beszélni, ha minden kétséget kizáró bizonyítékok állnak rendelkezésre az adott témakörben. Még kérdés formájában sem szabad behozni a közbeszédbe.

A nagyságos vezérlőfejedelem vezetésével (és persze Isten segedelmével), szabadságharcolunk! Ez van, és kész!

Pedig dehogy!

Nem a mi játékterünk, nem a mi szabályaink, nem látnak szívesen bennünket, inkább csak megtűrt vendégek vagyunk ebben a Gorbacsov által Európa-háznak elnevezett létezésmodellben. Itt is inkább csak a cselédlépcsőn át közlekedhetünk, és maximum a mosókonyháig engednek bennünket, szolganépnek ott a helye. Gyakorlatilag semmi se jó, amit csinálunk.

Nem született meg a kisgyermek, aki rendelkezvén még az isteni kegyelemből eredő tisztánlátással, a legtermészetesebb módon megszólalna a tömegben és csak annyit mondana: Dejszen a király meztelen!

Nem akad egyetlen egy sajtó-proletár sem, aki megkérdezné a kamerák kereszttüzében valamelyik fő hallja kendet:

„DEJSZEN, HA ENNYIRE NEM ÁLLHATNAK BENNÜNKET, AKKÓ’ MI A ROSSEBET KERESÜNK MÉG ITT?”

Ha valaki veszi magának a fáradságot és a hivatalostól eltérő módon kezd el tájékozódni, bizony nagyon meg fog lepődni. Két nevet említek a teljesség igénye nélkül. A hazánkra nézve kifejezetten káros (és természetesen kőkeményen forintosítható) európai uniós tagsággal kapcsolatos kutatások és tényfeltárás terén Drábik János és Dr. Halász József szereztek munkásságukkal elévülhetetlen érdemeket.

Jóska bátyánk sziszifuszinak tűnő feladatba kezdett bele. Magyarország összes településére lebontva számolja ki, hogy forintban mennyi kárt okoz nekünk az európai uniós tagság.

És itt van az a pont, ahol a bennünket néha csodálatos írásokkal megajándékozó publicista is – fogalmazzunk finoman és kissé lágyabban – becsap minket. Nem ismeri fel… dehogynem, nagyon is tisztában van ő vele, hiszen Bogár és Boros urak heti rendszerességgel – ha virágnyelven is, de – ráébresztik őt az igazságra és a valóságra, hogy mindaddig, amíg ennek a bennünket gúzsba kötő jogi keretrendszernek vagyunk a tagjai, semmiféle szabadságról, harcról meg aztán végképp nincs értelme beszélni.

Éppen ezzel a virágnyelvvel van a legnagyobb baj. Nem lehet, nem szabad el- és megbeszélni valódi bajainkat, a legelső mondatról, nevezetesen arról, hogy „Mit kiván a magyar nemzet.”, na, arról meg egy árva szó nem sok, annyit sem szabad kiejteni a szánkon.

Emlékeznek még, hogy is mondta Francisco?

 

„Hazudtunk reggel, éjjel, meg este”

 

A kormányrúdnál már nem a géppuskalábú ripacs áll. Az ország ügyes bajos dolgait sokak nem tetszésére, és még többek csalódására, a zsenialitásában meg nem értett diktátorpalánta intézi körmönfont ravaszsággal. De a lényeg ugyanaz maradt, most is hazudnak nekünk. Reggel, éjjel, meg este. Elhitetik, vagy mondjuk inkább így, el akarják hitetni velünk, hogy értünk, a szabadságunkért harcolnak.

S teszik mindezt a börtönü(n)k udvarán. Nem tudnak, nem akarnak, éppen ezért nem is tehetnek mást, hiszen – egyelőre akárcsak mi – a rendszer rabjai ők.

Zsoca írásában felteszi a kérdést, „hogy ma háborúzunk-e a szabadságunkért?”

Ez amolyan (politikai)marketing szabadságharc. Ezt a szabadságharcot – a szó legszorosabb és összes értelmében – eladták nekünk, holott ez valójában hazaárulás. Ez nem a mi játékterünk, nem a mi játékszabályaink, következésképpen semmi sem jó, amit teszünk, hiszen nem álljuk a ránk erőltetett istrángot, éppen ezért itt nem is szeretnek bennünket, csak megtűrnek. De nekünk mindezek ellenére muszáj, és ezúttal is, tényleg a szó legszorosabb értelmében, gyakorlatilag minden áron tagoknak maradnunk! A felelős magyar miniszterelnök vezette államhatalom – gondolom a jogállamiság mindenekfelett jegyében – minden megaláztatás, korlátozás, nemzeti érték- és érdeksérelem ellenére kitart egy embertelen, lélektelen, istentelen és önmaga gyökereit megtagadó rendszer, az Európai Unió mellett.

Hát ezért hazudnak nekünk még mindig reggel, éjjel, és este. Nemhogy a királynak nem mer szólni senki, de még a mellettünk álló másik emberhez sem merünk (vagy akarunk?) odafordulni, a szemébe nézni és megkérdezni: Te is látod, amit én? Pedig egyre többen vannak, akik már látnak. És egyre többen vannak olyanok is, akik már látnak, csak még nem tudnak, vagy nem akarnak hinni a szemüknek, hogy amit látnak, az igaz. Az egyre hamarabb és sokszor teljesen indokolatlanul ürülő pénztárca látványa aztán kijózanító gyorsasággal rántja vissza őket a sokkoló valóságba.

Mindaddig, amíg ezen az embert próbáló, a létezést napi szinten korlátozó, sokszor egyenesen ellehetetlenítő rendszeren belül kell élnünk, addig szabadságról, no, pláne szabadságharcról, nem beszélhetünk. Nemcsak mostanáig, de még nagyon sokáig rabok leszünk. Ez a rendszer szabadság helyett csupán a halált hozza el számunkra, mert élet- és emberellenes. A gyökér nélküli individuum önzésre és féktelen szerzési vágyára épülő világa ez, mely gyűlöli a közösségeket és mindent, aminek bármi köze van egyfajta magasabb szintű emberi létezéshez, lélekhez és szakralitáshoz. Jogszabályok mindent megregulázó zsarnoki uralmával meg- és be van tiltva, hogy kiállj a sajátjaidért! Ez nem a mi világunk! Mordort elég volt a filmvásznon látni!

Hát ezért hazudnak nekünk reggel, éjjel és este. Sajnos még Zsoca is, csomagolja be bármilyen tetszetős, jól hangzó és szívhez szólóan gyönyörű celofánba is, a hazugság attól még hazugság marad.

Én amondó vagyok, ilyen esetekben hallgassunk inkább Wass Albertre! Mert:

Maradnak az igazak és jók.
A tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasztják már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

(Wass Albert: Üzenet haza)

Zsocának pedig, úgyis mint zsurnalisztának, úgyis mint a hazája sorsáért aggódó honfitársamnak, Deák Ferenc örökérvényű, egymondatos sajtótörvényét ajánlom figyelmébe nagy tisztelettel, melynek lényege imígyen szól:

„HAZUDNI PEDIG NEM SZABAD!”

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő