Nem hátrálhatunk, mert nálunk sem rózsás a helyzet, mifelénk is akadnak kereszténygyűlölők.
Faggyas Sándor a minap a Magyar Nemzetben a Bibliából (Zsidókhoz írt levél) idézte ezt a mondatot: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Ne legyünk a meghátrálás emberei. 2024. május 22.). A keresztyén elkötelezettségéről is ismert publicista ezt a gondolatot azzal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencében, illetve világszerte élő magyar reformátusok minden évben megrendezik a magyar református egység napját, idén azonban nem.
Az ünnepnappal a magyar reformátusok 2009. május 22-re emlékeznek, amikor a debreceni Nagytemplomban a Kárpát-medencei magyar református püspökök aláírták a Magyar Református Egyház alkotmányát, vagyis a trianoni diktátum által szétszakított, csaknem hárommilliós magyar reformátusság újraegyesülését.
A nevezetes nap idén május 25-re esett volna, ha Debrecenben megtartották volna. De sajnos nem került rá sor, pedig zajlottak az előkészületek, s miként Faggyas is utalt rá, ez ügyben egyeztetések történtek mind a hatvanöt érintett egyházmegye képviselőivel. Végül az a döntés született, hogy − a politikai támadásokra tekintettel – az egység napját idén nem, de jövőre megtartják.
Az ünnepnap elmaradásáról, sajátos módon, ezzel a címmel számolt be a Szemlélek portál: „Elmarad a református egységnap, a Balog-ügy lehet a háttérben.” Az írást azonnal ismertette a balliberális 444.hu és a 24.hu is. Eszerint a rendezvény elmaradása összefügg azzal a feszültséggel, amely a kegyelmi botrány miatt keletkezett a református egyházon belül, s amelyet a portál kapcsolatba hozott a Balog Zoltán által előidézett (állítólagos) hitelességi krízissel. A híresztelésekre tekintettel a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala kommunikációs osztálya közleményt adott ki, amelyben többek között ez állt: „Látva, hogy egyházunkat és annak tisztségviselőit most már politikai rendezvények színpadjairól is támadják, helyesen döntöttünk.”
A döntés, vagyis a halasztás helyességéről megoszlottak a vélemények. A Magyar Nemzet szerkesztő-publicistája – maga is református – vette a bátorságot, és állást foglalt ebben a kétségkívül kényes kérdésben. Faggyas Sándor szerint „a bátor, igaz és hű keresztyéneknek – bármilyen felfokozott hangulat és támadások közepette, sőt csak azért is! – Péter és János apostol példáját kell követniük. Ők oda mertek állni népük vallási, szellemi vezetői elé, akik hiába fenyegették, nem tudták elhallgattatni őket.”
Faggyasnak igaza van. Hívő embernek nehéz és hálátlan feladat az egyház valamely hivatalos állásfoglalását megkérdőjelezni, de a vezetők is tévedhetnek, és a hívők is ráérezhetnek az igazságra. Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében, az európai kereszténység ezen Istentől megáldott szegletében ugyanis Krisztus követőinek nem szabad meghátrálni, meghunyászkodni. Mert itthon vagyunk. Úgy is, mint magyarok, úgy is, mint keresztyének (ha úgy tetszik, keresztények).
Nem hátrálhatunk, mert nálunk sem rózsás a helyzet, mifelénk is akadnak kereszténygyűlölők.
Tavaly augusztusban, Nagykovácsiban hamvasztottak el ismeretlenek egy hegytetőn álló fakeresztet. Decemberben a makói főtéren felállított, korábban az ország legszebb betlehemének nyilvánított műalkotást rongálták meg aljas vandálok. Azután, már az új esztendőben, a siófoki főtéren, pályázati forrásból felállított betlehemet gyújtott fel egy büntetett előéletű elkövető. A leginkább felháborító eset szilveszter előestéjén történt Dunavecsén, ahol lefejeztek egy Mária-szobrot. Az elvetemült támadó a január elsejére meghirdetett szoborszentelés előtt lépett akcióba, és nem elégedett meg a fej eltávolításával – még darabokra is törte.
A magyar reformátusok egységnapjának elhalasztása persze nem egyenértékű azzal, ami Nyugat-Európában folyik, ahol templomokat számolnak fel, miközben szaporodnak a mecsetek, ahol kereszteket távolítanak el hivatalokból, műemlékekről és olykor templomokról is. Nyugaton egyre több vallási és politikai vezető igyekszik megfelelni a woke-ideológia és eltörléskultúra elvárásainak, feladva a kereszténység még meglévő pozícióit, megtagadva a keresztény jelképeket, tekintettel a növekvő számú, más vallású migráns érzékenységére.
Nekünk éppen e veszélyes folyamat miatt kell erősíteni a végvárainkat, vállalni hitünket, mert a történelmünk arra tanít, hogy mindig a hit, a bátorság és a küzdeni tudás biztosította a túlélést, hozott számunkra sikert. Ebben az új világban, ahol agresszív, ateista baloldaliak és radikális iszlamisták egyaránt fenyegetnek bennünket, a meghátrálás előbb-utóbb önfeladáshoz, a keresztény közösségek, majd a nemzet széteséséhez vezet. Ne engedjük!
Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg.Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.
