A Magyar Református Egyház és Dr. Kenessey Pongrác szerepe a Magyar Front ellenállási csoportban, 1944-ben

Kenessey Csaba, A DIKTATÚRÁTÓL A DEMOKRATÚRÁIG című könyvéből (2. rész)

(Megjelent a REFORMÁCIÓ-ban 1994 tavaszán)

A zsidóság elleni tragikus események 50. évfordulója alkalmából sok megemlékezés és értékelés került az olvasóközönség elé. A borzalmas tények megdöbbentő bizonyítékot adnak a mai nemzedéknek arról, hogy mire képes egy emberi mivoltából kivetkőzött diktatúra. Sok, számomra érthetetlen indulatokra alapozott újságcikk is napvilágot látott, mely nem okvetlenül alkalmas arra, hogy a múlttal leszámoljunk.

Voltak olyanok is, akik a magyar zsidóság tragédiáját az egész magyar nép felelősségekként akarták elkönyvelni. Ez a történelmi igazságnak már csak azért sem felel meg, mert nincs kollektív felelősség. Az 1956-os Forradalom után sem lehet minden régi párttagot felelősségre vonni, bár ezzel a „mércével” szilárdította meg 45 után a kommunista rendszer hatalmát, minden régi állami tisztviselő vagy Isten bocsá’ katonatiszt el- és megítélésével.

Ezen írásommal azt a tényt szeretném felmutatni, hogy igenis voltak akkor is nem csak és kizárólag a politikai baloldalon a német fasizmus ellen fellázadó emberek. Minden jó magyar hazafi féltette akkor is országát a nagy szomszéd bekebelezésétől, országunk, népünk beolvasztásától. Erről a magyar ellenállásról szeretnék itt most beszélni, bár a témát már sokan és bizonyára alaposan feldolgozták, több publikáció került a nyilvánosság elé. Sajnos ezeknek, a diktatúra éveiben megírott történelmi visszapillantásoknak egy a nagy hátrányuk: nem volt szabad kimutatni azt, hogy az ellenállók között nem csak kommunisták és (jobb esetben) szociáldemokraták voltak, hanem – a régi zsargont használva – az úri osztály tagjaiból is számosan résztvettek a földalatti munkában. Ez a tény nem illett bele a kommunista diktatórikus rendszer koncepciójába és ezért el kellett hallgatni. A SZÁZADUNK c. folyóirat 1970…… számában Pintér István közölt egy tanulmányt  A magyar ellenállás és 1944 október 15-e címmel, melyre ezen írásomat alapozom. Kiváltképp azért foglalkozom ezzel a témával, mert az egyik nagy nemzeti ellenálló csoportnak, a Magyar Front-nak egyik tagja dr. Kenessey Pongrác, közeli rokonom volt, aki a saját meggyőződése, személyes értékrendje mellett a Református Egyház megbízásából állt a Magyar Fronttal kapcsolatban.

A fent említett ellenálló csoport szerepének értékeléséhez meg kell vizsgálni az 1944 március 19-i német megszállás utáni helyzetet, miután Magyarországon is bevezették a hitlerista módszereket. Az addig szabadon működő (!) baloldali ellenzéki pártokat és szervezeteket, sajtóorgánumaikkal együtt betiltották. Kíméletlenül üldözték a náciellenes politikusokat, közéleti vagy más személyeket. Pár nap alatt letartóztattak közel 3000 antifasiszta személyt, miáltal az antifasiszta erők szervezetileg megbénultak. Mivel a kommunista pártcsoportok eleddig a fent említett, szétzúzott szervezetek keretében fejtették ki hatásukat, a letartóztatási akció utáni működésképességük úgyszólván megszűnt. A kommunista párt ebben az időben a Békepárt nevet vette fel, kísérletet tett a szétzilált náciellenes erők tömörítésére. Támogatást elsősorban a baloldali szociáldemokratáknál talált azonban voltak ennek a kezdeményezésnek ellenállói is, akik főként a jobboldali szakszervezetek vezetői között találhatók.

1944 májusában jött létre a MAGYAR FRONT, melyhez a kommunistákon és szociáldemokratákon kívül  csatlakoztak a kisgazdák – Desewffy Gyula, Tildy Zoltán képviseletében, a legitimisták egy csoportja őrgróf Pallavicini György képviseletében és a különböző egyházak kiket Bereczky Albert, Payr Hugó, Kenessey Pongrác, Pálffy József és még sokan mások képviseltek. A Magyar Front kiáltvánnyal fordult a magyar néphez, melyben bejelentette megalakulását, egyben „Új szabadságharcot, új népháborút” hirdetett a „betolakodók” ellen. A vezetésen belül a harc mibenléte és módszerei tekintetében viták folytak, ez nagyban akadályozta tevékenységüket. Nagyrészt hittek a Horthy-Bethlen politikának, amely szerint a háborúból való kiugrás valószínűvé vált, miért is egy fegyveres felkelés, vagy támadási akciók nem lettek volna jó eszközei a cél elérésének. Erősödtek az államapparátusban, a hadseregben és a rendőrségben fellelhető náciellenes csoportokkal való kapcsolattartás. A Magyar Front különösen aktivizálódott 1944 július-augusztusában, amikor a Kormányzó szűkebb köréhez tartozó nyugatbarát csoportok és maga Horthy is,  amikor a Baky-féle puccs bukása, a Sztójay-kormány válsága valamint a fővárosi zsidóság elszállításának meggátolása a közvéleményben mind a Front tevékenységére lett visszavezetve. Sokan úgy vélték, hogy mindezen tevékenységek egy korai kiugrás megelőző eseményei.

Az 1944-es év nyárutóján politikailag, a német kollaboráns országok helyzete terén nagy változások mentek végbe. Románia, Finnország, Bulgária majd a szlovák nemzeti felkelés folytán egyre nagyobb ellenállás mutatkozott a Hitler-impériumon belül. Nyugaton a partraszállt csapatok elfoglalták Párizst. Mindezek a náci birodalom gyors összeomlásának biztos jelei voltak. A Magyar Front és a Békepárt ebben az időben sem volt képes megfelelő, erőteljes ellenállás megszervezésére. A nemzeti összefogást a Kommunista Párt újraalakulása akadályozta meg, mivel a polgári csoportosulásokkal nem voltak hajlandók együttműködni. A Párt KB-a ennek ellenére közvetve képviseltette magát a Magyar Frontban. A Front munkájára sok vita és a különböző elgondolások, megoldások körüli nézeteltérések voltak jellemzőek Ezen belső viták ellenére is történt előrelépés, szeptember elején három pártból megalakult a Magyar Front Intéző Bizottsága. Elnöke Szakasits Árpád volt, a kommunistákat Kállai Gyula, a kisgazdákat, legitimistákat és egyházi csoportokat Dessewffy Gyula, Pfeiffer Zoltán, Kenessey Pongrác, illetve Pálffy József képviselték. Közösen röplapot adtak ki, melyből kiderült, hogy az Intéző Bizottság magát a nyilvánosság felé, mint a „Magyar Nemzeti Felszabadító Bizottság” nevezte meg. Felhívásukat is e néven adták ki.

A Kommunista Párt a két munkáspárt pozícióinak megerősítésére szorgalmazta a Magyar Fronttal való egységes fellépést. 1944 szeptemberében kezdődött a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt politikájának összehangolása.

A Magyar Front második memorandumát, mely a Horthy kiugrás előterében készült és az erre vonatkozó tanácskozások főként Kenessey Pongrác Ilona utcai lakásában zajlottak le, ahol a Magyar Front vezetősége megbeszéléseit általában tartotta. A tanácskozás idején a házat a SZDP budai rendező gárdája biztosította. A tanácskozáson Vörös vezérkari főnök is részt vett, Szakasits és Tildy ismertették a Magyar Front álláspontját, majd megvitatták a hadi helyzetet.

Hosszú lenne itt a Magyar Front és a különböző ellenállási csoportok munkájáról beszámolnom. Ezt megtették már előttem részletesen mások. Végezetül arra szeretnék rámutatni, hogy a Református Egyház is részese volt a németek elleni ellenállás megszervezésének és ebben dr. Kenessey Pongrác,  akkor a Szilágyi Dezső téri egyházközség presbitere, aktívan kivette részét. Élete kockáztatásával adott a Magyar Frontnak lakásán a titkos összejövetelre lehetőséget, majd álnéven bujtatta Szakasits Árpádot, ki így menekült meg a biztos kivégeztetéstől. Adjunk hálát az Úrnak, amiért mindig voltak országunkban jóérzésű, keresztyén hazafiak, akik tudták vállalni a kockázatot országuk, népük fellendülése, felszabadítása érdekében.

A Szerző engedélyével, Nemzeti InternetFigyelő