A magyar hírszerzés végzi a dolgát – és jól teszi

Kémbotrányt robbantott Ukrajna, miközben a magyar hírszerzés pontosan azt teszi, amit egy felelős állami szervnek tennie kell: figyel és elemez. Keleti szomszédunk háborús térség, Magyarország pedig nem engedheti meg magának, hogy vakon mozogjon a határai mentén. Nem botrány, hanem állami kötelesség, hogy a hírszerzés a helyén van.

Úgy kellett a viharos hazai közéletnek egy újabb balhé, mint koporsóra napfénytető, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) mégis menetrendszerűen szállított egyet. Nyilvánosságra hozták, hogy egy magyar állam által irányított kémhálózatot lepleztek le Kárpátalján.

A két letartóztatott – egyikük az SZBU, másikuk az ukrán hadsereg egykori tagja – állítólag információkat gyűjtött a kárpátaljai ukrán védelmi állásokról, a rendfenntartó erők létszámáról, valamint a helyi lakosság politikai nézeteiről. Mondás, levegőrontás, aki hiszi, annak szentírás – főleg igaz ez a titkosszolgálatok munkájáról napvilágot látott hírekre, ezúttal azonban az égvilágon semmi okunk nincs kételkedni abban, hogy legalábbis részben igaz a hír, és éppen ezért nincs itt semmi látnivaló.

A magyar katonai hírszerzés pontosan azt teszi, amire létrehozták. Figyel, elemez, adatot gyűjt – és ha kell, informátorokat épít be. Ezt teszi minden szuverén állam, amely komolyan veszi saját biztonságát. Főleg akkor, ha a szomszédos országban háború zajlik, és a határ túloldalán megnő az aktivitás.

Azt várjuk el a hírszerzéstől, hogy a döntéshozókat valós információkkal lássa el. A magyar szolgálatoknak pedig kutya kötelességük tudni, milyen katonai mozgások történnek a tőszomszédságunkban. Az SZBU szerint az ügynökök feladatai között szerepelt a kárpátaljai lakosság reakciójának feltérképezése arra az esetre, ha magyar katonák (békefenntartóként, egy nemzetközi művelet keretében) megjelennének a térségben. Nos, erre a kérdésre jobb most választ kapni, mint egy esetleges későbbi krízishelyzetben.

Keresték a választ arra is, milyen katonai felszereléseket lehet beszerezni a kárpátaljai feketepiacokon. Többször is megírtuk már, milyen veszélyekkel jár az ukrán szervezett bűnözés, részben a fegyvercsempészet miatt. Ukrajna már a háború előtt is az illegális fegyverkereskedelem egyik központja volt, de a konfliktus csak tovább súlyosbította a helyzetet. A frontokon zsákmányolt fegyverek és a nyugati szállítmányok egy része bűnszervezetek kezébe kerül. A délszláv háborúk után a Balkánról számos illegális fegyver jutott el Európa nagyvárosaiba. Most Ukrajna lehet az új fegyverforrás – különösen most, hogy Brüsszel böszme urai megmakacsolták magukat, és Ukrajnát erőnek erejével betaszigálnák az unióba.

Vagy: milyen mértékben hagyja el a magyar lakosság Kárpátalja területét? Talán nem fontos tudni, mi történik ezzel az egyre fogyatkozó, kis magyar közösséggel?

Ugyanígy jogos feladat felmérni, milyen katonai egységek állomásoznak Kárpátalján, van-e ott elrettentő erő vagy csak szimbolikus jelenlét. Az SZBU által említett információk – járművek száma, légi eszközök elhelyezkedése, infrastruktúra fejlesztések egytől egyig olyan adatok, amelyeknek birtokában egy ország biztonsági vezetése reális helyzetértékelést adhat.

A magyar hírszerzői munka tehát nem elítélendő, hanem pontosan úgy működik, ahogy az elvárható. Akkor hibázna, ha nem gyűjtene információkat.

Az ukrán vádak lehetnek persze alaptalanok, de ha mégsem azok, az is azt jelenti: a magyar szolgálatok aktívak, jelen vannak és figyelnek. Ez pedig – egy olyan világban, ahol a határokon túl is történnek ránk ható események – nemhogy hiba, hanem egyenesen kötelesség.

Mi lenne a kémügy tanulsága? A hírszerzés nem dísztárgy a vitrinben. Nem is PR-feladatokat lát el. Hanem a nemzetbiztonság csendes, de létfontosságú pillére. És ha Magyarország tényleg egy megbízható, kompetens, aktív hírszerzést működtet, azzal végre elkezdi védeni azt, ami a legfontosabb: saját magát.

 

Kovács Dániel – Demokrata

 

Kiemelt kép: illusztráció / fool.com