Péntek délelőtt közzétett határozatában a Kúria kimondta: jogszerűen járt el a rendőrség, amikor megtiltotta a június 28-ára bejelentett szivárványos menet megtartását. A döntéssel véglegessé vált, hogy az aznapi demonstráció a Pride rendezvényével egy időben nem valósulhat meg a fővárosban – számol be a hirado.hu.
A bírósági eljárás még május végén indult, amikor jogvédő szervezetek bejelentést tettek a szivárványos menet megrendezésére Budapest belvárosában.
A rendőrség az Alaptörvény, valamint a gyülekezési törvény friss módosításaira hivatkozva nem engedélyezte az eseményt. A szervezők ezután a Kúriához fordultak, amely első körben új eljárás lefolytatására kötelezte a rendőrséget, mivel az indoklást nem találta elégségesnek.
Indoklásuk szerint a szervezők célja az volt, hogy a Pride rendezvényét próbálják ilyen módon bejelenteni, vagy ha nem is ez volt a szándék, az esemény könnyen annak minősülhetett volna.
A rendőrség ezt követően jóváhagyta a gyűlést, ám mivel ez a döntés közvetlenül az esemény előtt született meg, a szervezők június 28-ára, vagyis a Pride napjára kérték annak áthelyezését. A hatóság ezt új bejelentésként kezelte, és ismét megtiltotta annak megtartását.
A döntést újra megtámadták, azonban a Kúria második határozatában már a rendőrség álláspontját találta megalapozottnak. A testület szerint a szervezők nem adtak egyértelmű válaszokat a rendezvény tartalmát érintő kérdésekre, és ezzel akadályozták a hatóságot a szükséges körülmények tisztázásában.
A Kúria azt is megállapította, hogy bár nem áll rendelkezésre közvetlen bizonyíték arra, hogy a bejelentett esemény a 30. Budapest Pride lett volna, a tervezett felvonulás céljai – köztük a transzneműek nem- és névváltoztatási jogának hangsúlyozása
olyan tartalmakat hordoztak, amelyek ellentétesek az alaptörvénnyel és a gyülekezési törvénnyel.
A Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben rendezte volna meg június 28-án a Budapesti Büszkeség rendezvényt. Hozzátették: „Budapest ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amellyel minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tart a város. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében a történtekre úgy reagált, „jobb lenne, ha a főpolgármester a Pride helyett a BKV-val foglalkozna”.
Szentkirályi Alexandra a döntés után arról számolt be, hogy a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója a Fővárosi Közgyűlés elé viszi a Pride ügyét. Hozzátette: „A főpolgármester nem dönthet egyedül arról, hogy az egyébként csődben lévő főváros még egy pride parádét is megszervezzen. A budapestiek nagy része nem támogatja, hogy gyerekek elé, nyílt utcára vigyék felnőttek szexualitását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nemrég a témával kapcsolatban leszögezte, hogy a rendőrség a gyülekezési törvény alapján bírálja el a Budapesti Büszkeség rendezvény bejelentését – olvasható a hirado.hu oldalán.
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a rendőrség döntésével szembe ment és szokásának megfelelően a közösségi hálón üzent tegnap, amelyben kategorikusan kijelentette, hogy
A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, mint önkormányzati rendezvényt. És pont.
Karácsony Gergely eddig még nem reagált ismereteink szerint a Kúria döntésére, melyben az megerősítette a rendőrség döntését a rendezvény betiltásáról. Jelenleg a budapesti főpolgármester videója látható az ügyben, melyben Karácsony a pride megrendezésének anyagi támogatására szólítja fel híveit. A videó ma került ki Karácsony közösségi oldalára, tehát azt minden valószínűség szerint még tegnap rögzíthették.
Ebben a videóban Karácsony Gergely még természetesen arról beszél, hogy minden körülmények között megrendezik a magamutogatós felvonulásukat, annak ellenére, hogy az szembemegy a vonatkozó törvényi szabályozással és a rendőrség erre vonatkozó döntésével, és most már a Kúria által meghozott döntéssel is.