A kormány kitiltotta Magyarországról gyűlöletbeszéd miatt a Kneecap raptriót
A Magyar Nemzet információi szerint a magyar kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja Magyarország területéről a Kneecap ír együttest. Terroristák éltetése, antiszemita szólamok skandálása – a Sziget Fesztiválra is meghívást kapott ír Kneecap zenekar már számos botrányt okozott, egyik tagjának terrorizmus miatt kell felelnie a bíróságon.
Óriási botrányt okozott, amikor kiderült, hogy az ír Kneecap zenekar fellép az idei Sziget Fesztiválon. Zsidó szervezetek fejezték ki felháborodásukat, sőt liberális művészek sora írta alá azt a petíciót, amelyben a Kneecap zenekar meghívásának visszavonását kérték a Sziget Fesztiváltól. A dokumentum arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezők súlyos erkölcsi felelősséget viselnek, amiért teret adnának egy „gyűlölködő, rasszista zenekarnak”, amely a Hamász által a Nova Fesztiválon elkövetett mészárlást már másnap ünnepelni kezdte.
A Kneecap nevű ír rapformációnak már neve is provokatív utalás. Az északír konfliktus idején elkövetett „térdkalácslövéses” büntetésekre utal, amikor paramilitáris csoportok bántak így el ellenségeikkel. Az utóbbi hónapokban azonban a zenekar tevékenysége már nem pusztán a politikai radikalizmus határát súrolja, hanem számos esetben kifejezetten a gyűlöletkeltés és a terrorizmus dicsőítésének kategóriájában van. A zenekar tagjai ugyanis nyíltan támogatják a Hamászt és a Hezbollahot.
A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







