A Honvédelmi Minisztérium cáfolja a The Telegraph állítását
Mint ahogyan azt korábban a Magyarország az orosz hadászati térképeken a megsemmisítendő nukleáris célpontok között fog szerepelni című cikkünkben megírtuk, a The Telegraph nevű lap internetes kiadványában arról számolt be, hogy nukleáris hadászati fegyverrendszerek tárolására és hordozására alkalmas eszközözök befogadása miatt a kecskeméti repülőteret bővíti a NATO. A lap azt is tudni véli, hogy ezzel kapcsolatosan már egy 21 millió dolláros szerződést alá is írtak.
Az Index az ügyben megkereste a Honvédelmi Minisztériumot, amely kategórikusan cáfolta a lap állításait – számol be a Mandiner:
Az Amerikai Egyesült Államoktól olyan kérés, hogy Magyarország területén atomfegyver tárolására kerüljön sor, nem érkezett
– jelentették ki.
„Atomfegyverek behozatala a magyar kormány és az Országgyűlés hozzájárulása nélkül nem lehetséges. A kormány ilyen engedélyt nem adott és a jövőben sem tervez ilyenhez hozzájárulni!”
– olvasható a Mandiner által közzétett hírben. A 21 millió dolláros állítólag előzetesen megkötött szerződésről azonban egy szó sem esik a hírben.
Kiemelt képen: NATO vadászgépek / illusztráció / Fotó: politnavigator.net
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)








„Az Amerikai Egyesült Államoktól olyan kérés, hogy Magyarország területén atomfegyver tárolására kerüljön sor, nem érkezett…. A 21 millió dolláros állítólag előzetesen megkötött szerződésről azonban egy szó sem esik a hírben.”
Hm.
Most Még.
Majd Jön.
Mert ismerjük Őket.
Már Megismertük.