KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: illusztráció / Fotó: RUSSIAN DEFENSE MINISTRY / ANADOLU / Anadolu via AFP

A földdel tett egyenlővé egy ukrán drónirányító központot az orosz haderő – magyar szál is van a történetben

Az orosz haderő jelentős csapást mért egy ukrán drónközpontra, amelyet egy magyar gyökerekkel rendelkező ukrajnai vállalkozó alapított. Az orosz előrenyomulás több frontszakaszon sikerrel haladt, miközben jelentős veszteségeket okozott az ukrán katonai és technikai állományban. A kurszki térségben állítólagosan észak-koreai katonák is megjelentek, további nemzetközi színezetet adva a konfliktusnak – írta meg a HVG.

Az orosz légierő egy háromtonnás FAB-3000-es bombával mért csapást a donyecki Kurahovéban található, ukrán drónkezelők által ideiglenesen használt létesítményre

– tájékoztatott az orosz védelmi minisztérium csütörtökön.

A magyar szál

A jelentés szerint, a támadás során mintegy ötven kezelőt, valamint számos fegyvert és katonai felszerelést is megsemmisítettek. A moszkvai katonai tárca szerint az épületben a „Ptahi Mágyárá” (Magyar Madarai) néven ismert csoport drónkezelői tartózkodtak. A sajtóbeszámolók alapján a csoportot Bródi Róbert, ukrán nevén Robert Brovgyi, egy magyar származású ukrajnai vállalkozó hozta létre.

Az orosz hadijelentés arról is beszámolt, hogy az orosz csapatok az ukrán front hat szakaszából négyen előrenyomultak, és 15 ukrajnai, valamint három kurszki térségbeli ellentámadást is visszavertek. További három készülőben lévő ellentámadást is meghiúsítottak.

A jelentés szerint a „különleges hadművelet” övezetében körülbelül 2000, a Kurszk térségében pedig 280 ukrán katona esett el vagy sérült meg az elmúlt nap során.

Csütörtökön az orosz irányítás alá került ukrajnai területekről és az Oroszországgal határos régiókból is érkeztek jelentések ukrán tüzérségi és dróntámadásokról. Mindeközben az ukrán hírszerzés közlése szerint az észak-koreai katonai egységek elhagyták orosz kiképzőtáboraikat, és először léptek be az ukrán-orosz konfliktus zónájába. A lap szerint a koreai egységek Kurszk térségében jelentek meg.

Az elmúlt napok során több katonai célpont és haditechnikai eszköz megsemmisítésére került sor, köztük hat tábori lőszerraktár, egy német IRIS-T légvédelmi rendszer indítóállomása, egy harckocsi, 14 páncélozott jármű, egy 155 mm-es önjáró és három vontatott tarack, valamint az amerikai HIMARS rakétavetők hat rakétája, továbbá 77 repülő és négy tengeri drón.

Mandiner

 

Ez is érdekelheti:  1956 és 2006 vérbe fojtói megbüntetendő állami terroristák, az ellenük harcolók hősök
Kiemelt kép: illusztráció / Fotó: RUSSIAN DEFENSE MINISTRY / ANADOLU / Anadolu via AFP  

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük