KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre és társainak újratemetésén mond beszédet. / Fotó: Tóth István Csaba / MTI

„A demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen”- 36 évvel ezelőtt történt ezen a napon

Valóban megtörtént a rendszerváltás 1989-’90-ben? Sokszor feltettük már ezt a kérdést magunknak, feltettük egymás között, feltettük barátainknak, ismerőseinknek. Egyesek innen számolják a rendszerváltást. Azonban nekik nincs igazuk. 1989-’90-ben nem volt rendszerváltás, ahogyan Wittner Mária 1956-os szabadságharcos és halálraítélt megfogalmazta: módszerváltás volt. És ha valaki, akkor ő ezt pontosan tudta.

Tízezrek gyűltek össze azon a napon a Hősök terén, hogy emlékezzenek és részt vegyenek Nagy Imre és 1958. június 16-án kivégzett társainak újratemetésén, miközben az embertömegben elvegyültek a pártállam erőszakszervezeteinek képviselői. Ők már tudták, hogy valamilyen változás kell, mert a Szovjetunió a végét járja, Magyarország gazdasága az akkor állapotában fenntarthatatlan és már meg is írták politikai és gazdasági hatalmuk átmentésének forgatókönyvét. Ők tudták…, mi viszont nem…

Orbán Viktor akkor, és ott lett országszerte ismert fiatalember. Sokan kérdeztük egymás között, „Ki ez a srác, aki a mi nevünkben beszédet mond és egyáltalán kik és hogyan adtak neki lehetőséget arra, hogy szóhoz jusson?” Nem tudtuk, nem értettük, nem ismertük mi, vidéken élők a magyarországi valóságot, hiszen a politikát Budapesten „csinálták”, vidéken meg végrehajtották. Inkább csak bíztunk és reménykedtünk abban, hogy valami új, valami más, valami szabadabb világ kezdődik. Tévedtünk…

Íme egy idézet Orbán Viktor beszédéből:

„Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen.”

Így van! Ez a kijelentés örök érvényű.

Orbán Viktor tudta, hogy a kommunizmus megbukott Magyarországon abban a formában, ahogyan addig benne éltünk, de azzal talán ő is csak később szembesült, hogy egy másik formában viszont átmentette magát és még mindig, itt ólálkodik körülöttünk, attól függetlenül, hogy 20 évvel később egy újabb fordulattal lehetett jobb útra terelni az ország politikai és gazdasági szekerét.

Ez is érdekelheti:  Trump egyértelművé tette álláspontját Izrael és Irán háborújáról
Azonban itt álljunk meg egy szóra!

Ne feledkezzünk meg azokról, akik a változásért egyszerű, magyarként, az ’56-osok szellemiségéért és emlékének megőrzéséért tettek, nem várva el senkitől ezért vállveregetést, vagy jutalmat. De arra ők sem gondoltak, hogy inkább eltávolítják majd őket nem csupán magától az akkori rendezvénytől, de később is veszélyesnek tartva sokukat, a közélettől is. Ne feledkezzünk meg az ismeretlenekről, akik az újratemetést két kezük munkájával készítették elő. Ne feledkezzünk meg az Inconnu csoport tevékenységéről, akik kifaragták Molnár Tamás vezetésével a kopjafákat a 301-es parcellában, majd közölték velük, hogy nem léphetnek be a temetőbe, amíg a szertartás zajlik.  Erről részletesen Molnár Tamás, „ÉVFORDULÓ / Másnaposan (1989. június 16.) című írásában mesélt még 2019-ben, amelyet mindenki szíves figyelmébe ajánlok.

És itt vannak ma is azok, és megteszik a háttérben a magyarságért, a nemzetért, lelkiismeretük szerint ugyanúgy és önzetlenül mindazt, amit megkövetel a haza, akiket nem akarnak észrevenni, mert közben merészelik figyelmeztetni a hibákra, helytelen döntésekre azokat, akik ’89 után hirtelen a „semmiből” előpattanva, mára az ország legjelentősebb közszereplőivé váltak. Kik közülük megérdemelten, kik teljesen érdemtelenül.

Az viszont tagadhatatlan, hogy Orbán Viktor beszéde egy mérföldkő volt 1989. június 16-án. Egy olyan beszéd, amely gondolatiságában valamennyi megszólaló mondanivalójánál jóval távolabb mutatott. Aznap egy ország tanulta meg Orbán Viktor nevét.

Nem érdemtelenül…

Szépe Áron

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre és társainak újratemetésén mond beszédet. / Fotó: Tóth István Csaba / MTI

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!