KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Grönland fővárosa, Nuuk. ( Getty Images: Godin Stphane )

A dán kormány megerősítette: egy Grönland elleni támadás esetén a katonák azonnal tüzet nyitnának

Dán katonáknak parancs nélkül is tüzet kell nyitniuk, ha bármely külföldi erő – akár az Egyesült Államok csapatai – megpróbálnák fegyverrel elfoglalni Grönlandot. Ez egy 1952-es katonai irányelv alapján kötelező, amelyről a dán védelmi minisztérium megerősítette, hogy ma is érvényben van – számolt be róla a dán sajtó.

Az utasítás szerint a dán hadsereg tagjainak azonnal harcba kell lépniük, ha támadás éri Dánia területét, akkor is, ha nincs hivatalos hadüzenet, vagy ha a parancsnokok még nem adtak ki utasítást.

Ha ez így folytatódik, a NATO könnyen megtámadhatja a NATO-t

Az irányelv azért került most a figyelem középpontjába, mert Donald Trump amerikai elnök többször is azzal fenyegetőzött, hogy szükség esetén erővel venné át Grönland irányítását, mondván: a sziget kulcsfontosságú az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök a héten kijelentette: ha bármely ország – beleértve az Egyesült Államokat – katonailag megtámadná Grönlandot, az a NATO végét jelentené.

„Ha az Egyesült Államok katonailag megtámadna egy másik NATO-tagállamot, akkor mindennek vége lenne”

– mondta Frederiksen a dán TV2 csatornának.

„Ez magát a NATO-t is jelentené, és azt a biztonságot is, amelyet a második világháború vége óta nyújt” – tette hozzá.

Az 1952-es parancs kimondja, hogy támadás esetén a katonai erőknek azonnal reagálniuk kell, késlekedés vagy felsőbb engedély kérése nélkül. A dán védelmi minisztérium a Berlingske napilapnak megerősítette, hogy az irányelv „továbbra is érvényben van”

– erről dán és grönlandi médiumok is beszámoltak.

Grönlandon a Dán Királyság sarkvidéki katonai parancsnoksága (Arctic Command) jogosult eldönteni, hogy egy adott helyzet támadásnak minősül-e, a hatályos eljárások alapján.

Az irányelvet a náci Németország 1940 áprilisi dániai támadása után hozták létre.

Akkoriban a kommunikáció részben összeomlott, és sok katonai egység nem tudta, hogyan kellene reagálnia – írja a Dán Nemzeti Enciklopédia.

Ez is érdekelheti:  Európa gyöngyszeme vagy a szemét városa? - a turisták számára Budapest lett a legkoszosabb főváros

A parancs célja az, hogy támadás esetén a hadsereg automatikusan harcba lépjen, külön parancs kiadása nélkül. Mind Dánia, mind Grönland kormánya elutasítja Donald Trump azon javaslatait, amelyek szerint az Egyesült Államok megvásárolná vagy erővel megszerezné a szigetet.

Magas szintű találkozó készül

Közben Dánia üdvözölte egy jövő hétre tervezett amerikai–dán találkozó ötletét, amelyen Trump Grönland feletti amerikai ellenőrzésre irányuló törekvéseit tárgyalnák.
„Szükség van erre a megbeszélésre, ezt a dán kormány a grönlandi vezetéssel közösen kezdeményezte”– mondta Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter csütörtökön a DR dán közszolgálati csatornának.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerdán közölte, hogy a Grönlandról szóló találkozó jövő héten megvalósul, de nem közölt részleteket az időpontról, a helyszínről vagy a résztvevőkről.

„Nem Dániáról vagy katonai beavatkozásról beszélek. Jövő héten találkozom velük, és akkor folytatjuk ezeket a megbeszéléseket” – mondta Rubio újságíróknak a Capitoliumon.

Grönland kormánya a DR-nek megerősítette, hogy részt vesz a Dániával és az Egyesült Államokkal tervezett találkozón.

„Grönlandról nem lehet Grönland megkérdezése nélkül dönteni. Természetes, hogy ott leszünk a tárgyaláson, hiszen mi kértük, hogy erre sor kerüljön.” – mondta Vivian Motzfeldt grönlandi külügyminiszter.

Grönland szigetének 80 százaléka az északi sarkkörön túl fekszik, lakossága körülbelül 56 000 fő, többségük inuit (eszkimó) származású.

hirado.hu

Kiemelt képen: Grönland fővárosa, Nuuk. ( Getty Images: Godin Stphane )

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!