Az orosz elnök ukrajnai embere, Viktor Medvedcsuk, maga is oligarcha

Gondolom, nem kevesen vagyunk, akik értetlenül állunk az orosz elnöknek a Donbasszban követett érthetetlen stratégiája, az ennek megvalósítását célzó zavaros, homályos taktikázás, a váratlan és felfoghatatlan húzások előtt. Aki figyeli a híreket, felkapja a fejét: mi az, hogy az ukrán hadsereg csak úgy, egyetlen puskalövés nélkül, másfél kilométerrel előrébb tolhatta állásait, tovább rontva a néphadseregek pozícióit?

Aki egy kicsit is jobban követi az eseményeket, az visszaemlékszik rá: Lavrov külügyminiszternek volt az a zseniális ötlete, hogy (úgymond a béke érdekében) – MINDIG KIZÁRÓLAG A NÉPHADSEREG ÁLTAL ELLENŐRZÖTT TERÜLETEKBŐL KIHASÍTVA azokat – HOZZANAK LÉTRE DEMILITARIZÁLT ÖVEZETEKET (vagy ottani kifejezéssel élve: „szürke zónákat”). Valóban zseniális ötlet: ezeket a szürke zónákat az ukrán hadsereg már mind megszállta, egyszer már felszabadított települések egész sora került vissza ismét puccsista náci rezsim rémuralma alá (ezúttal alighanem már végleg).

„Hála” a „szürke zónáknak” a szembenálló felek közötti, eredetileg másfél-másfél (=3) kilométeres távolság mostanra pár száz méterre (helyenként 100 méter alá) csökkent. Az elfoglalt „szürke zónákból” jobban be lehet lőni a néphadsereg állásait, könnyebb dolguk lett orvlövészeiknek, kevesebbet kell kúszniuk azoknak az ukrán diverzánsoknak, akik oda aknákat telepíteni, vagy onnan „nyelveket” szerezni lopakodnak a néphadsereg állásaihoz. Az elfoglalt „szürke zónákból” kiindulva újabb településeket is el lehet foglalni; Gorlovka Zajcevó nevű elővárosának egy részét sikerült is elfoglalni. Ugyanígy foglalták el a donyecki vízszűrő állomást is (onnan az egyébként az ukránok pártján álló EBESZ parancsolta ki őket. Méltán tartva attól, hogy a néphadsereg ezt nem fogja hagyni. A tűzharc közben pedig megsérülhetnek a klórgázt tároló tartályok, amitől az egész környék, messze határon, „elszáll”.) Az elfoglalt „szürke zónákból” egész Gorlovka városa belőhetővé lett, egy városszéli temető egy részét elfoglalva pedig már a város közigazgatási határain belülre kerültek. (A temetőt ezért le is kellett zárni a látogatók elől.)

De hát, miért ez a méltán haza- és nemzetárulónak tekinthető stratégia és taktika? A választ megadja az utolsó kezdésben található megjegyzés: VIKTOR MEDVEDCSUK – Putyin elnök egyik unokájának keresztapja – MAGA IS OLIGARCHA.

Putyin elnök maga is az orosz oligarchák embere. Akik annak idején azért választották őt, mert keménykezű, határozott, rendbe rakja a Jelcin évtizedes, dicstelen országlása alatt ebek harmincadjára jutott Oroszországot. Oligarcha-Oroszország az ő irányításával (noha ezt tíz- és tízmilliók nemigen érzékelik, de) felvirágzott. És akkor jön oligarcha-Ukrajna, amely megzavarja az idillt, szétbarmolja az orosz, ukrán és helyi oligarchák által addig teljes egyetértésben igazgatott Donbassz status quoját, ostoba mohóságával felingerli a Donbassz népét, amely addig jámborul tűrte az oligarchák uralmát. Mely nép legjobbjai, az ellenük intézett agresszió nyomán felismerték, hogy a Donbassz nemzeti és szociális balsorsának oka: az oligarchák uralma. („Haza és haladás” – volt a reformkor jelszava is. Emlékszünk még? A nemzeti és a szociális elnyomás kéz a kézben jár. Mindig – és mindenütt.) És a Donbassz ezért – A LEGELSŐ PILLANATTÓL FOGVA – szálka volt a szemében. És nemcsak az a miatti bosszúvágyában, hogy – határozott lebeszélésének dacára – a Donbasszban megtartották a függetlenségi népszavazást. Amivel, felfogása szerint, magukra vonták a junta fegyveres beavatkozását – elrontva ezzel az ő valamiféle, jól eltervezett kártyapartiját / sakkjátszmáját is.) Hanem mert odáig vetemedtek, hogy kezet mertek emelni a helyi oligarchák tulajdonára (riasztó precedens oligarcha-Oroszország tőszomszédságában!). No, nem nagyon, csak egy kicsit. Donyeckben – a későbbiek során addig nem látott típusú pokolgép robbanásának áldozatául esett – Alekszandr Zaharcsenkó donyecki vezető állami ellenőrzés (vagy valami ilyesmi) alá vonta az oligarchák üzemeit. Azokét, akiket kifejezetten kényszeríteni kellett arra, hogy ne már a Donbasszt gyilkoló, az azt egyébként teljes blokáddal fojtogató Ukrajna, hanem a helyi költségvetésbe fizessék be az adóikat.

Az orosz elnök, a moszkvai kamarilla tehát húzni kezdte az időt. Ennek szerves része volt az a taktika, hogy egyik felet se engedjék fölülkerekedni a másikon. Amikor 2014. augusztus közepére – az ukrán offenzíva nyomasztó túlsúlya alatt kritikussá vált a Donbassz helyzete, Oroszország közbelépett. Allegorikusan ezt úgy írták le a Donbasszban, hogy „föltámadt az északi szél, kinyitott a «Vojentorg»” (a katonai felszereléseket árusító bolthálózat). A néphadseregek akkor szárnyakat kaptak, nagy erővel indult meg az ellentámadás. Ez azonban már nem volt kedvére a moszkvai kamarillának, hamarosan be is húzták a kéziféket. Már nem engedték meg, hogy a néphadsereg bevonuljon Mariupolba, a 450 ezres kikötő- és iparvárosba. Illetve, hogy kiűzze a donyecki repülőtérről az ukrán csapatokat (amelyek addig onnan ágyúzták Donyecknek még a belső kerületeit is).

És akkor megkezdődött a konfliktus befagyasztása: előbb az első minszki megállapodás 2014 szeptemberében (ez még csak fegyverszünet volt), majd a második 2015 februárjában. (Ez, a fegyverszüneten kívül már előkészíteni rendelte a konfliktus békés rendezését is, aminek érdekében, írásos formában is, kidolgoztak és aláírtak egy Komplex Intézkedési Tervet is.) Fontos tudni, hogy MINDKÉT „MINSZKET” AZ UKRÁN VEZETÉS KÉRTE, MIND A KÉTSZER, MERT CSAPATAIK AZ ÖSSZEOMLÁS SZÉLÉRE JUTOTTAK. Gondolom, majd a szovjethatalom újabb győzelmével annak valódi okait is megtudjuk, hogy MIÉRT MENTETTE MEG, KÉTSZER IS, AZ ÖSSZEOMLÁSTÓL AZ OROSZ ELNÖK IRÁNYÍTOTTA MOSZKVAI DIPLOMÁCIA AZ UKRÁN HADSEREGET és vele együtt A KIJEVBEN ORSZÁGLÓ PUCCSISTA TERRORISTA REZSIMET. A második „Minszket”, 2015 februárja óta 28 TŰZSZÜNET követte, melyek élettartama 9 perc és két nap között váltakozott. A 29. – új, úgyszólván megjegyezhetetlen és lefordíthatatlan elnevezésű – elvileg tűzszünet július 27 óta tart. Ez idő alatt szeptemberben a néphadseregek 18, októberben 11 katonája vesztette életét, tüzérségi tűzben, orvlövész golyójától vagy az ukránok által tűzszünet idején továbbra is telepített aknára lépve (ez utóbbiak miatt polgári lakosok is vesztették életüket). Hosszú idő után ukrán titkos ügynökök és katonák közös akciójaként, a tűzszünet óta először, megint elraboltak állásaiból egy luganszki milicistát. Ezt a tűzszünetet is, tehát, az utóbbi időben már kezdik szétlőni.

Az orosz diplomácia eközben nem látszott észre venni, hogy ellenségei ugyancsak az időhúzásra játszanak. Így nem biztos, hogy ő lesz az, aki ennek, a számára leginkább megfelelő időben és alkalommal, ennek véget vet. Az amerikaiak, akik valójában nem háborút akarnak (főleg nem saját részvétellel), hanem állandósítani a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot Oroszország számára. Ami fegyverkezésre kényszeríti, belső nyugtalanságot kelt, „a cérna” netán elszakadásával pedig újabb háborús konfliktus kirobbantására provokálni. De húzza az időt Ukrajna is, amelyik ennek leple alatt fúrja a minszki megállapodást, kilúgozva, gyakorlatilag pedig kikezdve azt. Másfelől így hagyva időt és módot maguknak arra, hogy felkészüljenek a végső, a döntőnek szánt offenzívára. Az erőteljes előkészületeket, az egyre növekvő agresszivitást elnézve, alighanem immár elérkezettnek látják az időt a támadásra.

Mindenképpen veszélyben van Putyin elnök „Ravasz Terve”. Mely több legyet is akart ütni egy csapásra. Háború nélkül megnyerni egy háborút. Mások kezével leveretni a „népinek” indult Donbasszt. Elérni, hogy az agresszív Amerika-barát kijevi rezsim észhez térjen. Vagy ha mégsem, kivárni, míg belső ellentéteik föl nem robbantják, és a helyükbe kerülő új rezsim (a mérsékelten ellenzéki) rokon – cserében területi integritásuk megmentéséért – lojális partnere lesz Oroszországnak, eláll a NATO-hoz történő csatlakozástól. Az átvert, lényegében cserbenhagyott Donbasszt pedig egy „különleges” (lényegében konföderatív) státusszal kárpótolni. Ami által a Donbassz oligarchái – jó helyi emberei az orosz oligarcháknak – csaknem teljes önállósággal alakíthatják külgazdasági és külpolitikai kapcsolataikat a határ túloldalán lévő partnereikkel.

Csikós Sándor, News Front

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Ez is érdekelheti:

USA sem rest: Előkészítik Kárpátalja megszállását; Kárpátalja 2. rész