Halálosztók: itt a legtöbb embert halálra ítélő népbírák, népi ülnökök listája
Az 1956-os megtorlásban az ítéleteket népi ülnökök hozták, csak szavazategyenlőség esetén volt szava a tanácselnöknek. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatásából kiderül, hogyan került a halálos ítéletet hozó tanácsokba sortüzet elrendelő tömeggyilkos és rákosista belügyminiszter.
Az egyetlen bíró, akiről hidat neveztek el – így jellemezték a rendszerváltás előtt párttársai a Legfelsőbb Bíróság párttitkárát. De mégis melyik hidat? A vágóhidat. A morbid szójáték főszereplője Vágó Tibor, az 1956-os megtorlások egyik vezető alakja, aki a Mansfeld Pétert halálra ítélő bírói tanács elnöke is volt. A rendszerváltás idején halálos beteg vérbíróval Zinner Tibor történész készített kutatási céllal interjút. Akkor Vágó azzal védekezett, hogy a bírói tanácsban 4:0 volt a szavazati arány, mind a négy népi ülnök halált szavazott a tizenéves Mansfeldre. Neki pedig csak szavazategyenlőség esetén lett volna szava.
Vágó Tibor akkori kijelentésének értelme akkor világosodott meg, amikor a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elkészítette az 1956-os megtorlás kivégzéssel végződő pereinek adatbázisát, lajstromba szedve az összes nyomozót, ügyészt, tanácselnököt, ülnököt és népbírát, akinek a halálos ítéletekhez köze volt. A mostani kutatás mutat rá arra, hogy a megtorlásban milyen fontos szerepe volt a mintegy 20 ezer népi ülnöknek és népbírónak (a két kifejezés egymás szinonimája). Ez persze semmiképpen nem jelenti a vérbírák erkölcsi felmentését, pusztán azt: a történészek újabb tettestársakat azonosítottak. Ők csak nevükben bírók, többségük két-három elemivel rendelkező, megbízható kommunista, és – mint azt Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke mondja – a politikai megrendelést ők szállították a bíróságokra. A tanácsoknak sok esetben egyetlen jogvégzett tagja sem volt, még az elnök is gyakorta csak egyéves bírói gyorstalpalót végzett. A jogi díszletek között zajló megtorláshoz a jogszabályi háttér már 1945 óta készen állt, annyi különbséggel, hogy akkor koalíciós alapon álltak össze a népbíróságok. Ötvenhat után viszont csak a kommunista állampárt küldte az embereket, így lett népi ülnök Rákosi Mátyás rettegett belügyminisztere; a Himnuszt éneklő tömegbe 1956 decemberében vadászrepülőről sortüzet vezénylő katona; a Köztársaság téren megölt kommunista férjét sirató özvegy. Vagy éppen az a pártvezető, akit a Corvin köziek elfogtak, majd elengednek, nem tudva, hogy utóbb ő fogja kimondani a halálos ítéletüket.
Tömeggyilkosból népbíró
A bíróság díszlet jellegét leginkább az mutatja meg, hogyan került a bírói pulpitusra Gyurkó Lajos katonatiszt, aki legalább hét esetben adott tűzparancsot fegyvertelen tömeg ellen. Ő a felelős a 47 azonosított halálos áldozattal járó salgótarjáni sortűzért, és a tiszakécskei tömeggyilkosságért, ahol vadászgépről lövette a Himnuszt éneklő tömeget. 1957 nyarától a Határőrség országos parancsnoka, majd novemberétől új szerepkörben (is) feltűnik: népbíróként összesen 27 emberre mond ki halálos ítéletet. Így egyebek között az ő szava is dönt a Mindszenty József bíborost, hercegprímást kiszabadító Pálinkás-Pallavicini Antal haláláról. Hét embert juttat kötélre Ledényi Ferenc (35 kivégzés) tanácselnöksége mellett a mosonmagyaróvári sortűzhöz is kapcsolódó másodfokú perben, amelynek során a győri forradalmárokkal számolnak le. Szakolczai Attila történész emlékeztet: azért „csak” 27 ember halála szárad Gyurkó lelkén, mert például Fekete Pál és a békéscsabai forradalmárok perében a vádlottak a Legfelsőbb Bíróságon felismerték a bírói pulpituson Gyurkót, és azonnal visszavonták a fellebbezést. Még azok is, akiket első fokon életfogytiglanra ítéltek, nehogy őket is kötélre juttassa. (Az ’56-os megtorlások során nem érvényesült az a több ezer éves jogi szabály, hogy az enyhítésért fellebbező vádlott ítéletét nem lehet halálbüntetésre súlyosbítani.)
Népi ülnökként vett részt a megtorlásban Györe József is, aki 1952–53-ban a legkeményebb Rákosi-diktatúra belügyminisztere volt. A forradalom idején a Corvin köziek elfogták, de nem esett bántódása. A megtorlás idején főállású, „laikus” népbíróként Vida Ferenc tanácselnökletével jogerősen kötélre juttatta Iván Kovács László Corvin közi parancsnokot.
A népbírók közé tartozik Lakatos Péterné is, akinek kommunista férje a Köztársaság téri pártszékház ostroma alatt halt meg. Lakatosné 17 halálos ítéletnek volt a részese, előbb a Fővárosi Törvényszéken, 1960-tól már a Legfelsőbb Bíróságon népbíráskodott. Később elvégezte a jogi egyetemet és Lakatos Rozália néven 1973-tól a Fővárosi Törvényszék „rendes” bírája lett. Ő volt Nagy Imre miniszterelnök egyik népi ülnöke.
Teljes a kép
A Perek56.hu címen megtalálható adatbázis alapján összeállított táblázatunk két összefüggésre is rámutat: egyrészt egyes népi ülnökök több ember haláláért felelősek, mint a legrettegettebb vérbírók, másrészt a lista élén álló ülnökök kivétel nélkül a rákosista pártelit tagjaiból kerültek ki. De miért telt évtizedekbe annak felismerése, hogy milyen fontos szereplői a jogi mezbe bújtatott politikai gyilkosságoknak? Ahogy Szakolczai Attila lapunkkal érzékelteti, a rendszerváltáskor az 1956-os mártírok nevének teljes körű megismerése volt a történészek célja, közben figyeltek fel arra, milyen sok akasztással végződő per koncentrálódik egy-egy tanácselnök körül. Ezek után éreztek rá a koncepciós ügyeket kreáló nyomozók kulcsszerepére, majd a halálos ítéletet kérő ügyészekére, a mostani adatbázis pedig adatokkal támasztja alá, hogy a kép a népi ülnökökkel együtt teljes. A népbírói rendszer 20 ezer emberrel való feltöltésére éppen azért volt szükség, mert a párt szerint a jogászok nem voltak alkalmasak a megtorlás levezénylésére. A kommunista diktatúra ezért a jogvégzetteket kinevezte „szakjogászoknak” és laikus „bírákra” bízta a döntést. Az Igazságügyi Minisztérium a legtöbb fatális ítéletet hozó Legfelsőbb Bíróságon felállított népbírósági tanácsokkal még így sem volt elégedett. 1957-ben megjegyezték: „a népbíró harcosabban, élesebben reagál bizonyos ellenforradalmi jelenségekre, míg a szakbíró olykor hajlamos a bizonyítékok aprólékosabb, gyanakvóbb megítélésére” – idézi Mikó Zsuzsanna doktori értekezésében a korabeli dokumentumot.
A perek mostani feldolgozásáig keveset tudtunk arról, milyen profizmussal tervezték meg a koncepciós ügyeket. Mansfeld Péter bírói tanácsában például összesen 154 halálos ítéletet kimondó ember ült. A Nagy Imre miniszterelnököt akasztásra ítélő Vida Ferenc vezette öttagú tanács 174 ember kötél általi haláláért felelős. A nagy értelmiségi kirakatperben, a Tóth Ilona medikust és társait egy el nem követett gyilkosságért bitóra juttató öttagú tanács tagjai összesen 199 halálos ítéletet mondtak ki, miközben a forradalomnak összesen 231 kivégzettje volt. A Nagy Imre-és a Tóth Ilona-per fontosságát jelzi, hogy több népbíró is közös volt az eljárásokban.
Ülnöki pályafutások
A karrierpályák is érdekesen alakultak. Györe országgyűlési képviselőként vonulhatott nyugdíjba, a sortüzes Gyurkó viszont nem tudott együtt konszolidálódni a Kádár-rendszerrel, belebukott a határőr-parancsnokságba, és 1962-től benzinkutasként dolgozott Pécsett. Maróti Károly ülnökként 66 embert küldött a halálba, majd karrierjét a közlekedési dolgozók szakszervezetének elnökeként fejezte be.
Hogy a halálos ítéletet hozó népbíráknak, népi ülnököknek mennyire nem volt közük a néphez, azt jelzi Marjai József példája, aki az 1956-os megtorlás utolsó három áldozatát juttatta – társaival együtt – kötélre 1961 júliusában. Szász Attila rendező 2014-es Berni követ című filmjében Marjai József életének egy másik szakaszát látjuk, ő volt az a kommunista diplomata, akit Svájcban túszul ejtett két disszidált szabadságharcos. A filmben Kulka János által megszemélyesített Marjai következő állomáshelyéről, prágai nagykövetként lett népbíró, s bár csak egyetlen perben hozott döntést, ennek következtében öten haltak meg, a Baross téri fegyveresek és a Köztársaság tériek közül hárman kötélen, két személy pedig a börtönben. (A tanácsot a legvéresebb kezű bíró, Borbély János vezette – aki a Rajk-perben és a Kádár-perben még ügyészként volt jelen.) Marjai később moszkvai követ, MSZMP KB-tag és miniszterelnök-helyettes lett, Borbélynak viszont korábbi ügyészi munkája miatt távoznia kellett a Legfelsőbb Bíróságról.
Az egy-két kivétellel zárt ajtók mögött lejátszott eljárás kegyetlenségét jelzi, hogy akár 16 éves gyerekeket is ki lehetett végezni. Mansfeld Péternél sem kellett volna megvárni a 18 éves kort, a szabályozás már a szovjet megszállás óta érvényben volt. Emellett a kegyelmi kérvény felterjesztéséről ugyanaz a tanács döntött, amely jogerős halálos ítéletekről. Gyakran arra is nemet mondtak, hogy a szintén kommunistákból álló Elnöki Tanács elé kerülhessen egy-egy ember sorsa.
Az adatbázis jelenleg a halálos ítéletekkel végződő perekben teljes, vagyis a 20 ezer ülnökből mindössze 207 életútja ismert, de Földváryné Kiss Réka szerint a információs kárpótlás elve alapján a cél az, hogy az egész megtorló gépezet működését feltárják. Jelentős változás történt ugyanis az elmúlt évtizedben a történészek szemléletében. Szakolczai Attila mondja lapunknak, hogy a rendszerváltás után úgy tekintettek ezekre a perekre, mint amelyekből összeállítható 1956 története. Mára megértették, hogy a koncepciós eljárásokból egyetlen dolog tárható fel: a koncepciós eljárások és a megtorlás természete.
Tragédia! Minden szempontból! Hogy emberek(?) hová tudnak süllyedni!
Hány és hány Ember halálát okozta a „rendszerváltás és a nagy „demokrácia is? Amíg ez a söpredék van hatalmon minden marad a régi!
kisztitkárok,besúgók, volt mszmp,mszp tagok,agitátorok,vezetők és egyéb marxista irányvonalat képviselő hulladékok. Ami bennük a közös,az a jehova imádata! „ti az ördög atyától valók vagytok,és a ti atyáitok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva ,és nem állott meg az igazságban ,mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól,a sajátjából szól:, mert hazug és hazugság atyja.”
„Magyarország bajcsinálói a zsidók. Demoralizálják országunkat és ők annak a forradalmi bandának a vezetői,akik az országot kínpadra vonják.” (Mindszenty Bíboros Úr)
Soha nem akar tanulni ez a Nép semmiből!? Hány volt kommunista ül ma is a fideszben,miközben kígyót békát harsognak saját elvtársaikra!
Gusztustalan egy halmaz!
Ahol egy csurcsányhornorbán MINI-szterelnök lehet,ott nem igen van lejebb!! Vagy?
Abból lehet tudni, hogy nem volt rendszerváltás, hogy a gyilkosok, gyilkoltatók szinte mind karriert csináltak és pozícióban maradtak a mai napig – aki esetleg nem annak sem esett bántódása.Biszku életének utolsó napjáig kiemelt nyugdíjat kapott.Mindegyik „rendszerváltás” utáni kormány továbbra is díjazta a gyilkosságokban résztvevőket – ezek lennének a Magyar Kormányok?
H.B.
Emlékezzetek, hogy 1989/1990-ben mivel nyugtatták le a levitézlett és elfajzott országrontók az embereket:
„A törvények meghozatala a fontos és a demokratikus intézményrendszer létrehozása.”
ÉS MINDENHOL, DE MINDENHOL MEGMARADTAK A RÉGI, JÓL BEVÁLT KÁDEREK, PRIBÉKEK, FÜLBESÚGÓK, A LE-ÉS FELMENŐ VASTAGNYAKÚAK, AZ EGÉSZ SAKÁL-KOTORÉK. Ott vannak a munkahelyeken, a pártokban , a szakszervezetekben az egyházakban. Maradt a K-vonal, maradt a hálózat, szinte érintetlenül: és a tehetségtelen, de a gyalázatban annál inkább szorgalmas és szervilis aljanépet mesés vagyonokhoz juttatták (a mi véren és verítéken szerzett tulajdonunkat – gondoljatok a kisemmizett és végletekig megalázott parasztok milliós táborára, a gyárakban kussoló melósokra, akiknek tehetetlenül kellett végignézni, hogyan fosztják meg őket és családjukat a megélhetést biztosító munkától, hogyan értékelik le munkájukat, hogy mára életük munkájának szinte egyetlen eredményére, lakásaikra, vagyonunkra is rátegyék a mocskos mancsukat, ezzel véglegesítve a rabszolgaságot számunkra… ), hogy kellő időben és helyzetben majd ezek az újgazdagok és újundokok viszonozzák nekik a gazemberséget gazemberséggel.
Ezért kell hát a fidesznek is mindenkit, lehetőleg mindenkit a helyén hagyni! A KEZÜKET FIGYELJÉTEK, NE A DUMÁT!!! Helyén hagynak mindenkit, néhány gyalogot beáldoznak. Itt maradnak nyakunkon a bürokratáik, a bankárjaik, ügyészeik, szakértőik. Ránk szabadították a rendőröket, bírókat, 56-os akasztókat és akasztatókat, pufajkásokat, D-209-eseket, libásokat, kacsásokat, tocsikokat, tribuszernékat, vörösiszaposokat, baumagosokat, globexeseket, westBalkánosokat, princzeket, kókányolt böszméket, draskovicsokat, felcsútiakat, alcsútiakat, simorokat, kálmánokat, kajmánokat, bolgárokat, a számlagyárosokat, a zabrálókat, a degeszbuksza hercegeket, az egész gyülevész bandát, akik naponta és elképesztően virulens módon szívják, szívják, habzsolják és zabálják életünket, dőzsölik vérünket, reményünket, múltunkat, jelenünket, jövőnket.
Pöcegödörré, trágyává teszik történelmünket, nemzeti hőseinket, magyarságunkat. Bomlasztanak, rothasztanak, döglesztenek, gyűlölködnek, züllesztenek. Ha nem velünk történne mindez, tán még csettintenénk is, „micsoda rendezés! micsoda balfácánok ezek a magyarok!
Ilyen balfaszokat nem hordott még a hátán a föld!”
Ezek inkább vérbírók és népi álnokok voltak!