Meghalni a Charlie Hebdoért?

Irta Pat Buchanan

Fordította Fehér Farkas

Forrás

A fordító előszava:

Korábban már foglalkoztunk a „Charlie jelenséggel”. Nem a történelmi, vagy kulturális jelentősége miatt térünk vissza rá, hanem azért, mert nem sok olyan esemény található a közelmúltban, amely ennyire szembeszökően megmutatja az un. „fejlett világ” beteges erkölcsi és tudatállapotát.

Nagyvenkét államfő képes volt összecsődülni egy helyre és fölsorakozni egy ügy mellett, amelynek nem értették sem a jelentőségét, sem a valódi hátterét, és még kevésbé értették meg azt, hogy a „nagy menetelésük” mit üzent a világnak. Az alábbi cikk a liberális demokráciák egyik alapvető hazugságára, ön- és közbecsapására irányítja rá a figyelmet. Megszoktuk, hogy hazai poltikai írástudóink sosem mulasztják el felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire éretlenek vagyunk még a demokráciára. Bezzeg a polgárosult nyugat! Kénytelen vagyok megmondani, hogy én a gondolkodásra képtelen csordaszellemnek olyan kiábrándító megnyilvánulását, mint a párizsi masírozás volt, még életemben nem láttam. Sosem hittem volna, hogy a francia tömegek ennyire „mucsaiak”. Hogy ennyire nem értették meg a történteket és hogy elhitték, hogy a szólásszabadságért tüntettek. Amit bemutattak, az nem szolidaritás volt, az nem a szólásszabadságért való kiállás volt, hanem birkavonulás. Birkák, akik engedelmesen vonultak az „egyszerre lépő” főkolomposok után. Mint gyermekloromban a legelőre menó vagy hazatérő marhacsorda. De, meg kell hagyni, fejlett, demokratikus, európai csorda.

Ezzel átadom a szót Patrick Buchanannak:

 

„Lehet, hogy nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig védeni fogom a jogodat, hogy kimondhasd.”

A szombati, mamut méretű „Charlie vagyok” csődületen menetelő milliók Voltaire-nek ezt a mondását idézték a legtöbbször.

E héten a francia hatóságok, Voltaire szellemében, letartóztatták és „gyűlöletbeszéddel” megvádolták a kameruni humoristát, Dieudonné M’bala M’balát és még 54 embert.

Hát, möszjő Voltaire, a szólásszabadságnak vannak határai Franciaországban.

Mi Dieudonné bűne! Azt twitterelte, hogy „Charlie Coulibaly vagyok”, a kóser áruházban megölt négy ártatlan zsidó gyilkosának a családi nevét.

Sebző, gonosz szöveg.

Most hát hol vannak a szólásszabadság határai Franciaországban?

Manuel Vals miniszterenök négyet sorolt fel. „Alapvető különbség van a szemtelenségre való szabadság, valamint az antiszemitizmus, rasszizmus, a terrorcselekmények dicsőítése és a holokauszttagadás között, amelyek mind bűncselekmények, amelyeket az igazságszolgáltatásnak a legszigorúbban büntetnie kell.”

Vals felsorolásából az embernek Voltaire egy másik mondása jut az eszébe: „Ha meg akarod tudni, ki uralodik feletted, egyszerűen találd ki, kit nem szabad bírálnod.”

Miért nem említette Vals a katolicizmus vagy az iszlám becsmérlését, a világ legnagyobb vallásaiét, amelyeket folyamatosan sértegetett a Charlie Hebdo? Párizs északi külvárosaiban kíváncsiak erre.

Maga Ferenc pápa mondta tegnap: Az ember nem provokálhat. Az ember nem sértegetheti mások hitét. … Ha dr. Gaspari, a jóbarátom, megsértené az anyámat, felkészülhetne egy válaszcsapásra.”

Az új pápánk talán előzetes feloldozást ad azoknak, akik behúznak egyet hitük csúfolóinak? Ez a 2. vatikáni zsinat előtti felfogás.

Vissza Vals jegyzékére. Ki dönti el, hogy mi az „antiszemitizmus” és a „rasszizmus”? Amerikában felelőtlenül dobálóznak ezekkel a fogalmakkal.

Ami a „terrorista tettek” dicsőítését illeti, Izrael Menachem Beginje, az ANC Nelson Mandelája és a PLO Yasser Arafatja biztosan vádolhatók terrorcselekményekkel, amelyeket felszabadító harcukban követtek el.

Mindhárman béke Nobel díjat kaptak.

Milliónyi algériai él Franciaországban. Nincs megengedve számukra, hogy Algériában ünnepeljékaz FLN-t és a gyakran szörnyű tetteket, amelyekel elnyerték a függetlenségüket? Az algériaiak nem harcoltak nyílt csatákban, hanem kávéházakban és mozikban végrehajtott bombarobbantásokkal.

A maquisardok és a francia ellenállás nem hajtott-e végre kegyetlen megtorlásokat, amelyek miatt sok francia ma is szégyenkezik?

Ki határozza meg, hogy mely történelmi események esnek kívül a vitathatóság határán?

Közvetlenül a párizsi menetelés előtt Vals meghirdette „a harcot a terrorizmus, a dzsihadizmus és a radikális iszlám és minden olyan dolog ellen, aminek célja a testvériség, a szabadság és a szolidaritás felszámolása.”

De a gúnyrajzok ismételt kiadása, amelyek a prófétát sértegetik, nem ássa alá Valsnak a terrorizmus elleni háborúja során a testvériséget és a szolidaritást a francia muszlimokkal, keresztényekkel, vallástalanokkal?

Valóban segítette a Charlie Hebdo egyesíteni a nyugatot és az iszlám világot „a dzsihadizmus, a radikális iszlám elleni harcban”? Vagy inkább megosztott minket?

Az egyiptomi elnök, Abdel-Fattah el-Sissi, a mi szövetségesünk, aki letörte a Muzulmán Testvériséget, százakat megölt, ezreket bebörtönzött, most bocsátott ki egy rendelkezést, amely lehetővé teszi a számára, hogy betiltsa az iszlámot sértő, külföldi kiadványokat.

Miért tekintheti Sissi elnök ártalmasnak a Charlie Hebdot?

Egy 2013-a Pew Poll felmérés szerint az egyiptomiak 80%-a helyesli a házasságtörők megkövezését és 88%-uk a hitehagyottak halálbüntetését.

Ezek a számok Afganiszán, Pakisztán, Jordánia és Palesztina területén hasonlóak. A többség az egész Közel-Keleten helyesli a sharia törvényt. Sokan támogatják a lefejezést, a megkövezést, kisebb vétségekért a botozást és a végtagok levágását.

Mit üzennek nekünk ezek a felmérések?

Előszőris: Ha elfogadjuk, hogy a szólásszabadság azt jelenti, hogy a Charlie Hebdo szentséggyalázása mellé állunk, akkor előre kell látnunk a gyűlöletet és ellenségességet az iszlám világ többsége részéről, akik számára a hit és a család minden – a mi (mármint az USA – ford.) első alkotmánymódosításunk pedig semmi.

Másodszor: Az az elképzelés, hogyha amerikaiak seregeit egy vagy két évtizedre elküldjük a világnak erre a tájára, akkor ezeket az 1500 éves hittel átitatott embereket át tudjuk téríteni arra, hogy elfogadják a mi vallási, kulturális és erkölcsi pluralizmusunkat és szekularizmusunkat, utópista őrültség.

Harmadszor: Az iszlám népek lélekszámban és harciasságban növekednek, miközben Európa népei vénülnek és kihalnak, a bevándorlók pedig Maghrebből és a Közel-Keletről folyamatosan érkeznek, ezért Európának el kell fogadnia a muszlim követeléseket, vagy véget nem érő polgáráborúval és kulturális összeütközéssel kell számolniuk az öreg földrészen.

Franciaország erkölcsi zavarodottsága a nyugatét tükrözi.

Hollande elnök, amikor üdvözölte a Charlie Hebdonak a visszatérését az újságárusokhoz, címlapján a prófétát csúfoló gúnyrajzzal, azt mondta: „Embereket és asszonyokat meg lehet ölni, de sosem lehet megölni az eszméiket.”

Igaz. Az iszlám ellenesség eszme. Ahogy a „radikális iszlám” is az, ami ellen Franciaország háborút hirdetett.

A kettő közül vajon melyikről látszik, hogy több olyan híve van, akik nem csak vasárnaponkénti masírozásra készek érte, hanem meghalni is?

Patrick J. Buchanan „A legnagyobb visszatérés: hogyan támadt fel Richard Nixon a vereségéből, hogy létrehozza az új többséget” c. könyv szerzője. További adatok róla és a Creators szerzőinek és karikatúristáinak a művei a Creators Weblapon találhatók a www.creators.com címen.

COPYRIGHT 2015 CREATORS.COM

A fordító megjegyzései: Hollande gondolkodásának a zavarodott volta, amelyre a szerző a belső ellentmondások feltárásával mutat rá, egész Európára jellemző. Merkel kijelentése, mely szerint az iszlám Németországhoz tartozik, ugyanilyen tudatlanságról és a valóság megértésére való képtelenségről árulkodik. Nem állíthatom magamról, hogy alaposan tanulmányoztam az Iszlámot, ezért most csupán Henri Bouladnak „Az iszlám” c. könyvéből idézek néhány mondatot (Kairosz 2009) a szerző gondolatainak az alátámasztására. (A mindössze 180 oldalas könyvet egyébként mindenkinek ajánlom elolvasásra.)

„Ez a dátum (622. Mohamed futása – ford.) jelenti az iszlám születését, amelyben a társadalom és a vallás egy és ugyanaz. A Korán szúráinak (verseinek) nagy része törvényekbe foglalja ezt az ideális társadalmat. Ettől fogva az iszlám önmagát mindig államvallásként határozta meg: ‘din va davla’, ‘állam és vallás’. Létrehozott egy totalitárius, integrativ rendszert, uralni szándékozva mind az egyén, mind a közösség életének az egészét. Ezt a rendszert többé-kevésbé átvette a földerekség 57 arab-muzulmán országa és gyakorlatilag tizennégy évszázad óta működik. Kétségtelen, hogy ez a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy ez a rendszer – igenis – az iszlám lényegéhez tartozik.

Idézzünk két vezérfonalat. Az egyik Khomeini imámtól származik: ‘Az iszlám vagy politika, vagy nincs is.’ A második Marokkó volt királyától, II. Hasszántól, aki a francia televíziónak adott interjújában kijelentette: ‘Ne ringassák magukat abban az illúzióban, hogy mi, magrebiek, valaha is beilleszkedünk a maguk francia társadalmába. A szekularizáció és az iszlám nem egyeztethető össze egymással.’ Ez a két idézet összefoglalja az iszlámmal kapcsolatos jelenlegi problémát: nehezen elképzelhető és megvalósuló alkalmazkodását a mi modern társadalmunkhoz.”

 

„Íme egy idézet Henri Tinck publicista tollából, 2007. szeptember 7-én a Le Mond-ban:

‘A vahhabitizmus a homokban és szablyával született. Ez a fanatius szekta és gyilkos banditái a 18. században rettegésben tartották az arab sivatag lakóit, fosztogatták a sírokat, a karavánokat és a Mekkába zarándoklókat, és egy értelmetlen erkölcsi rendet kényszerítettek a megfélemlített népre. Egy megszállott, puritán és annak idején a muzulmán tekintélyek által még kigúnyolt, megvetett kisebbség három évszázaddal később komoly fenyegetésént lép fel nem csak az iszlám, hanem az egész világ számára.’

 

Az 1745-ben aláírt ‘paktum’ az arab Nedzsdben jött létre Ibn Abdal-Vahháb (1703-1792), eredeti várából elűzött félkegyelmű prédikátor és Muhammad Ibn Szaúd, a törzsi csaták által szétszaggatott arábia határtalan ambíciókkal endelkező hercege között. Az előbbi védelmet kap az utóbbitól, aki cserébe az ‘iszlám kardját” kínálja, hogy ezáltal az arabok leghatalmasabb uralkodója legyen.

 

Történelmi jelentőségű és allegorikus értelmű szövetség. Három évszázaddal később még ugyanaz a Szaud dinasztia (végleges trónra lépés 1932-ben) és a vahhabita ulémák ‘egy anya hasából születtek’. Olajkutjaikból származó petroldollárjaikkal elárasztják a muzulmán voilág nagy részét. De  ugyanebből az ölből burjánzik a radikális iszlám összes többi változata is, az Új Szalafisztáktól a Muzulmán Fívérekig és a terrorista iszlámig.  Bin Laden nem más, mint a vahhábita kultúra egyik sarjadéka.”

 

(1998-óta, amikor a szerző lezárta a könyvét, megjelent az ISIS is, ugyanazon „anya hasából”, mint az iszlám fundamentalizmus eddig legszörnyűbb formája, amely – ha tárgyilagosak vagyunk – természetes tükörképe a fejlett nyugat által elkövetett borzalmaknak és gátlástalan cinizmusnak. Az utóbbira Madeleine Albright elképesztő szövege a legjellemzőbb péda, amikor azt mondta, hogy ötszázezer iraki kisgyermek halála „megérte a politikai eredményt”. Mit? Az amerikai vállalatok hozzáférését az iraki olajkutakhoz? Vagy „kis, védtelen, súlyosan veszélyeztetett és ártatlan” zsidó állam „létezéshez való jogának megvédelmezését”, vagy mi a francot? Ez megérte félmillió 5 éven aluli gyermek meggyilkolását? Igen! A „Nyugati ISIS-nek”, az USA-nak és csicskásának, Angliának. A „Gonosz Birodalmána!”Európa felháborodik néhány francia zugfirkász erőszakos  halálán, az ISIS által végrehajtott néhány lefejezésen, elevenen elégetésen, de az ötszázezer gyermek halála hidegen hagyja. Ami igazán szörnyű, hogy ezt az ember alatti véglényt senki sem köpi le, nem közösítik ki az emberi társadalomból, hanem két éve Obama még valami ócska, amerikai szabadság érdemrenddel tüntette ki. Hogy miért ócska? Mert az érdemrendet az minősíti, hogy kik kapják. Ezután mennyivel jobb a „művelt nyugat”, mint az ISIS szörnyetegei? Foszforbombákkal tömegével égetni a palesztinokat és irakiakat csupán a korszerű haditechnika elegáns alkalmazása, petróleumban elégetni egy jemeni pilótát felháborító barbárság. Európai értékrend! Ide rohantunk!)

 

„Az iszlám különbséget tesz nagy dzsihád, vagyis a ‘szenvedélyeink elleni küzdelem’ és a kis dzsihád, vagyis a ‘hitetlenek elleni harc’ között. Tény, hogy a kis dzsihád világosan le van írv a Koránban és nagy számban vannak a mozgósításról és a hadviselésről szóló Korán-beli szövegek, olyanok, amelyek kifejezetten felszólítanak az erőszakra.”

 

„Néhány évvel ezelőtt Dél-Franciaországban letartóztatott a rendőr egy 18 éves magrebi ifjút, egy Lyon környékén élő, Mohamed Kelkal nevű iszlamistát. Megérdezte tőle: Francia vagy-e, vagy algériai? A fiú válaszolt: ‘Nem vagyok sem algériai, sem francia. Muzulmán vagyok.’”

 

„Izrael állam megalapítása 1948-ban hasonló egy (az orvostudományban alkalmazott) mesterségesen létrehozott tályoghoz. … A megoldatlan Izrael-Palesztina konfliktus kétségtelenül az egyik fő oka az iszlám radikalizációjának és a terrorizmusnak.”

 

„… vajon megengedi-e az iszlám a vallásszabadságot? Nem a nemmuzulmánok szabad vallásgyakorlásáról beszélek – ez nem okoz problémát, mivel a keresztényeknek századok óta szabad volt gyakorolni a saját templomaikban a szertartásaikat –, hanem annak a lehetőségéről, hogy egy muzulmán áttérjen a kereszténységre annak kockázata nélkül, hogy törvényesen kivégezzék, vagy egyszerűen meggyilkolják.”

 

(Ez nem rágalom. Ugyanezt olvastam Germanus Gyulának a „Félhold fakó fényében” c. könyvében.)

 

„Münsterben bementem egy könyvesboltba, hogy megnézzem, mennyire fogynak a könyveim. A kirakatban szemembe ötlött egy kötet Jézus legendája címmel. Nem lepődtem meg különösebben hiszen Európában szabad a vélemény-nyilvánítás. Ki-ki azt gondol és ír, amit akar. Erre megkérdeztem a tulajdonostól, hogy megkaphatom-e Salman Rushdi „Sátáni versek” c. könyvét. Azt felelte, hogy először valóban ki volt téve a kirakatába, de aztán bevette onnan, nehogy az iszlámisták szétverjék a boltját. Münsterben, ebben a nagy multú, keresztény városban simán meg lehet kérdőjelezni Jézus személyiségének a történelmi tényét, de jaj annak, aki egy szót is mer szólni az iszlám ellen.”

 

„Számomra világos, hogy a folyamatos beszivárgás mögött létezik egy Európa szisztmatikus iszlamizációját célzó, alattomos terv. Egy európai muzulmán ezt így mondta nemrég egy francia barátomnak: ‘Ti megállítottatok bennünket annak idején Potiersnél és Bécs alatt. Tudjátok meg, hogy ezúttal tovább megyünk Bécsnél és Poitiersnél, csak más eszközökkel!’ Az iszlámnak remek ütőkártya van a birtokában azáltal, hogy a keresztény hitet hanyatlófélben találja, a gyakorlatot pedig ‘szabadesésben’. Két eset lehetséges: a kereszténység vagy megújul, levegőt vesz és új erőre kap, vagy elcsügged, kimerül és szellemi ürességet hagy maga után. Ezt azonnal betölti az iszlám, az ázsiai vallások, az ezoterika, a New Age és más szekták. A természet irtózik a vákuumtól.”

 

Lehet gondolkodni. Lehet összesküvés elméletnek minősíteni mindezt és mosolyogni rajta. Lehet „vészharang kongatásnak” nevezni. Csak nehogy úgy járjunk, mint az a polgármester, aki a pártjával együtt addig mosolygott az alaptalan félelmeken, vagy „felháborodásának adott hangot” amiatt, hogy „egyesek” kijátszák a „cigánykártyát”, míg saját családján belül nem kellett szembesülnie a tragikus valósággal. Egy korábban megjelent cikkben Uri Avnery írta, hogy a „Charlie Hebdo” ügy Izraelnek kapóra jött. Hozzátenném, hogy nekünk, magyaroknak is jól jött, mert miniszterelnökünknek alkalmat adott arra, hogy az összeurópai liberális téboly ellenszelében is levonja az esetből a helyes következtetést és föl merje emelni a szavát a bevándorlás ügyében. Szegény Merkelnek is hogy meg kellett játszania a hülyét, mikor azt mondta, hogy nem érti, hogy mi az „illiberális” demokrácia. Segítek neki: amelyben a liberális „eszme” nem diadalmaskodik a józan ész felett.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)