Korunk nagy hazugságai: a Nobel-díj és a zsidók

Ugye ismerős az a szituáció, amikor társaságban beszélgetünk az elmúlt időszak nagy gondolatairól, a világ haladásáról, a tudomány eredményeiről. És ekkor általában rövid időn belül előkerül valaki, aki elkezdi bizonygatni a zsidóság aránytalanul nagy hozzájárulását a világ tudományos teljesítményéhez, mindezt alátámasztva a zsidó Nobel-díjasok rendkívül magas számával. Ezt pedig rendszerint ‘megfejeli’ a lehengerlő következtetés az elsöprő zsidó intellektuális fölényről, ami faji-alanyi jogon adott e nép tagjainak.

Hát ez az illető, szegény egy világszerte működő agymosó tevékenység áldozata, aki méghozzá elég erősen ‘fertőzött’, mert tapasztalataim szerint az ilyeneket igen nehéz meggyőzni arról, hogy az intelligencia, a szellem nívója nem feltétlenül a Nobel-dijak mennyiségi függvénye. Amikor pedig odáig jutok felvilágosításomban, hogy a díjak odaítélése bizony kőkemény nemzetközi politikai-hatalmi kérdés, akkor általában a teljes felháborodást szoktam learatni…

A Nobel-díj bizony azzá változott, amivé alapítója soha nem szerette volna tenni. A világ egyik legexkluzívabb faji propaganda eszközévé. Még napjainkban is erre szolgál, bár ezt senki sem ismeri el.

A Nobel-díjak története a politikai-hatalmi befolyásolás története. Nemcsak a cionisták befolyásolták odaítélését, hanem szinte minden nemzet megpróbálkozott vele a maga szintjén. Jelentős nyomást gyakorolt a kiválasztásra a wilhelmiánus és a hitleri Németország (ez bizonyos mértékig látszik is az adott időszak díjazottjain), kevesebb sikerrel a Habsburg Birodalom, váltakozó sikerrel Franciaország és Anglia, továbbá (érthető okokból) meglepően sikeresen a skandináv államok.

De a befolyásolásban a zsidókhoz hasonló sikereket még megközelítőleg sem tudott senki elérni.

Mindjárt az elején szögezzük le: a Nobel-díj odaítéléséhez igenis komoly tudományos eredményt kell produkálni, a látszat, vagy hamisított eredmények nem csúszhatnak át a szűrőn. Csak hát a mai innovációs és tudományos iparban ilyen eredmény sok ezer születik minden évben, és ezek között választani bizony nagyon sok szubjektív elemet érvényesítő foglalkozás. És mint látni fogjuk a szubjektivitás bizony nem véletlenszerű.

Az elmúlt 110 év alatt (2010-ig) összesen 543 Nobel-díjat ítéltek oda 817 személynek és 23 szervezetnek. Ezek közül legalább 181 (21,5%) díjazott volt zsidó, és legfeljebb 659 nem zsidó. Minthogy a világ népességének 99,8%-a nem zsidó, és csak 0,2%-a zsidó, ebből kiszámítható, hogy ez világviszonylatban a zsidók 107-szeres felülreprezentáltságát jelenti Nobel-díjak eloszlásában.

A zsidó Nobel-díjasok statisztikai adatai, 1901-2010.

-Kémia (31 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 20%-a)

-Közgazdaságtan (28 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 42%-a)

-Irodalom (13 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 12%)

-Béke-díj (9 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 9%-a)

-Fizika (47 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 25%-a)

-Élettan illetve orvostudomány (53 kitüntetett, a világ összes kitüntetettjének 27%-a)

Azt mindenkinek éreznie kell, hogy ez egy olyan képtelenség, amit semmivel nem lehet megmagyarázni.

Ez nem egy, hanem több mint két nagyságrendnyi intellektuális különbséget jelentene egy nép számára, ami bizony egy külön fajt jelentene a bolygón. (Persze csak annak, aki ezt elhiszi.)

Ráadásul az olyan szellemi versengésekben, ahol az objektív teljesítmény érvényesül, nem a szavazás, meg a bizottságosdi, mint például a sakk, szellemi olimpiák, tanulmányi versenyek stb., egyáltalán nem látszik ez az elsöprő zsidó fölény, sőt a zsidóság képviselői ezeken a megmérettetéseken bizony általában a középmezőnyben szoktak végezni.

A zsidó díjazottak számát és arányát rengeteg különböző zsidó propaganda weboldal kíséri figyelemmel. Ezeknek a web oldalaknak a célja, ahogy mondják, hogy olyan on-line forrást biztosítsanak, amely pontosan bemutatja a zsidók hozzájárulását a világ kulturális, tudományos és műszaki fejlődéséhez.

Kettő példa:

http://zsido.com/cikkek/dan_shechtman_kapta_a_kemiai_nobel_dijat/10/2758

http://miertcion.blogspot.com/2011/10/nobel-dijas-zsidok-szama-szazhetve…

Fontos körülmény az is, hogy a zsidó Nobel-díjak aránya a II. világháború után csaknem két és félszeresére növekedett, ezáltal is tükrözve a megnövekedett világhatalmi súlyukat. A világban betöltött pozíció és a díjak száma közötti összefüggés az amerikai adatokban is tetten érhető. Az összesen 299 amerikai kitüntetett nagyon magas szám, és az ebből 108 zsidó díjazott pedig még elképesztőbb.

2011-ben az odaítélés során már elvesztettek minden józan mértéket. A 7 díjazottból 5 volt zsidó, miközben egy sor jelentős tudományos eredményt figyelmen kívül hagytak.

Ez a világ számos pontján elég hangos zúgolódást váltott ki, a ‘propagandisták’ talán egy kicsit majd visszafogják magukat ezentúl, hiszen valószínűleg nem érdekük, hogy egy észak-koreai típusú választási bohózattá silányuljon az egész.

2011-ben azonban egy kisebbfajta lázadás tört ki az egyik Nobel-díj jelölő ‘műhelyben’, a stockholmi Károly Intézetben. A lázadás részleteiről egyelőre keveset tudni, ami tudható, hogy a jelölő bizottság egyik tudósánál Jan Biro endokrinológusnál és egy meg nem nevezett társánál betelt a pohár. Sajtónyilatkozatokat adtak ki a disznóságokról, ami természetesen nem jelenhetett meg sehol, majd Jan Biro egy kisebb dolgozatot állított össze

ebben a témában a ‘Nobel-díj zsidó részrehajlása’ címmel.

Honlap: www.janbiro.com A dolgozat magyar nyelven itt elérhető:

www.janbiro.com/files/ : BIRO_A_Nobel-dij_zsido_reszrehajlasa.doc (A NIF-en ITT letölthető.)

(Csak egy rövid részlet az említett dolgozatból <NIF szerkesztő>: Alfred Nobel végrendelete (a tekintélyes Nobel-díj alapító okirata) úgy rendelkezik, hogy “a díj odaítélésénél ne játsszon szerepet a jelöltek nemzeti hovatartozása, hanem az arra leginkább érdemesek kapják a díjat…” Ezt a kifejezett óhajt jórészt figyelmen kívül hagyja a Nobel Alapítvány, amely rendkívül nagy számban adományozza a díjat zsidó tudósoknak (akik hagyományosan „egy nemzethez” tartoznak, noha különböző országokban élnek, szétszóródva a világban), és így jelentős zsidó fölényt teremt.)

A befolyásolás módszerei ugyanazok, mint a világ más tájain érzékeny ügyekben szokásos. Az egyéni megvesztegetéstől, pénzügyi vagy erkölcsi zsarolástól kezdve a szervezeti megfélemlítésig, hatalmi visszaélésekig minden előfordul. Jan Biro dolgozatában kiválóan megvilágítja a díjak odaítélésével kapcsolatos svéd attitűdöt, nevezetesen, hogy jórészt sikerült elfogadtatni azt az elképesztő elvet a Nobel közgyűléssel és a Bizottsággal, hogy „egy díjat egy zsidónak, és egy díjat egy nem zsidónak”.

Nyilván szerepet játszik a dolgok ilyetén alakulásában a Nobel Alapítvány alapvetően zsidó jellege is. A szerző szerint a Nobel-díjak odaítélésének jogát már régóta el kellene venni a svédektől és egy sokkal kevésbé befolyásolható nemzetközi szervezetre kellene bízni. Jan Biro egy igen érdekes esettanulmánnyal is megajándékoz bennünket, amelyben leírja a 2002. évi élettani Nobel-díj odaítélésének történetét, amelyben a Human Genom program 2 nagyágyújának vetélkedése ellenére a nevető harmadik, egy zsidó szerzőpár lett a befutó, egy sokkal kevésbé jelentős projekttel.

Ugyanebben a dolgozatban az érdeklődők megtalálják a jelölési és odaítélési folyama gyakorlati leírását, nagyon jó példákkal színesítve.

Egyébként Czeizel Endre nevű médiakedvenc ‘ál-genetikusunk’ – akinek köze nincs semmiféle komolyabb tudományhoz – a következőképpen vélekedik: „nem véletlen, hogy sok köztük a zsidó származású, hiszen a zsidó kultúrában különösen nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, arra, hogy a gyermekekből kihozzák a maximumot. Ismerek példákat arra, hogy zsidó családban nevelkedett roma gyerekek is kiváló tálentumokká váltak” – mondta. (Forrás: Czeizel: nem véletlen, hogy sok a zsidó Nobel-díjas – Hvg.hu)

No comment, ha sokáig képes tartani ezt a színvonalat, ő is kapni fog valami díjat. Kerestem ezeket a zsidók nevelte roma gyerekeket egy darabig, de aztán feladtam…

Egy évben a világon minden témakörben több ezer jelentős tudományos eredmény születik. Ez egy iparággá változott napjainkra. Ezek közül kiválasztani a legjelentősebbeket, már önmagában is rendkívüli feladatot jelent. Nincs semmiféle objektív mérce, ami alapján meg lehetne adni a tényleges súlyokat. Egy elért tudományos eredmény önmagában semmit sem jelent – legyen az mégoly jelentős is – ha nem menedzselik megfelelően a nagy cél felé. Természetesen ennek ellenére az új ismeret hasznosul, de díjat nem fog kapni. A legnagyobb találmányok többsége semmiféle díjat sem kapott soha és az inverze is igaz, hogy azért vannak kevésbé megérdemelt díjak is, sőt olyanok is amelyek esetében utólag kiderült, hogy a tudomány egy zsákutcája volt, de az adott pillanatban komoly eredménynek tűnt. Valószínűleg nem fog meglepetést kelteni, ha leszögezzük, hogy a zsidó díjazottak ebben is meglehetősen felülreprezentáltak.

Az irodalmi és béke Nobel-díjakkal kevesebbet foglalkoznék, mert ezek politikai meghatározottsága közismert. Ezekben a kategóriákban manapság díjat szinte kizárólag olyan személyiségek kapnak, akik jelentős

politikai szolgálatot tesznek a nyugati világnak (azon belül is elsősorban az USA-nak).

Mindenképpen külön bekezdést érdemel Kertész Imre története. Ő bizony egy középszerűnél is gyengébb író, egy igazi harmadosztályú írogató, ennek megállapításához nem kell irodalomkritikusnak lenni. Őt egy óceán választja el az igazi nagyságoktól Gárdonyitól, Tormay Cecile-től vagy Németh Lászlótól és mégis ő kapta a világ legjelentősebb irodalmi elismerését. A Sorstalanságot a 70-es évekbeli megjelenése idején pár száz példányban adták ki és a 90-es évek elején ezen példányok fele még raktáron volt. Aki elolvassa, érzékelheti a harsány stílus ellenére a kifejezésmód erőtlenségét, a magyartalan gondolatok és nyelvtani szerkezetek százait, egy alapjában véve középszerű irodalmi ötlet igen gyenge megvalósítását. (Már a címe is értelmetlen, hiszen egy ember nem lehet sorstalan. Lehet hontalan, ha kitagadták hazájából, megfosztották állampolgárságától, és sehol nem fogadták be, lehet hajléktalan,… de sorstalan, olyan nem, hiszen valamilyen – jó, rossz, sikeres, sikertelen,… – sorsa van! – NIF szerk. megj.) Kertész nyilván maga is érzékeli társadalmi méretű elutasítottságát, amit a holokauszt-tudat hiányával és a származásával indokol. De akkor mitől olyan népszerű Radnóti Miklós költészete? *, **

Kertész rendkívüli sértődöttsége minden megnyilvánulásában tetten érhető, de eléggé árulkodó, hogy vagdalkozásában sosem szakmai vagy intellektuális érvek, hanem mindig származási és hatalmi érvek szerepelnek.

Természetesen a magyar zsidó Nobel-díjasok ennél azért sokkal nagyobb mértékben rászolgáltak kitüntetésükre. Azért ne akarjuk visszavenni a díjakat Wigner Jenőtől, Szilárd Leótól, Pojányi Jánostól vagy a többiektől, mert jelentős tudósok voltak. De azt tegyük hozzá, hogy a szóba jöhető kb. 30-35 zsidó származásúból 7-8 megkapta a díjat, továbbá 3 sváb (az említett wilhelmiánus és hitleri időszakban) és néhány meghatározhatatlan származású. Míg a szóbajöhető 200-250 magyarból senki!

Egyébként ki tudná megmondani, hogy melyik a jelentősebb tudományos eredmény:

– a C-vitamin és az izom-oxidációs folyamatok biológiájának megvilágítása (a félig zsidó Szentgyörgyi Albert Nobel-díjat kapott érte) vagy – a villanymozdony feltalálása (a magyar Kandó Kálmán) nemhogy díjat nem kapott, de még a jelölés közelébe sem került. A XX. század egyik legnagyobb elektromérnökének legfőbb díja a Horthy Miklós által alapított Corvin-díj odaítélése volt, amit ne becsüljünk le, de azért még nemzetközi ismertséget sem jelent.

A propaganda egy másik eszköze a vegyes származású tudósok teljes zsidósítása. Az előző századforduló korszaka a zsidó asszimiláció korszaka is volt egyben. A beolvadni kívánó családok esetében rengeteg volt a vegyesházasság, ami Nobel-díjasaink esetében is így volt. Ha megnézzük családfáikat, a legtöbb helyen azért bőven látunk nemcsak magyar, hanem mindenféle egyéb közép-európai hangzású neveket is. Érdekes megnézni a már említett Szentgyörgyi Albert családfáját (kis hibákkal még a wikipédia is közli). Az apai ág magyar

dominanciája jól látható, de még az anyai ágon is találhatók gyanús nevek.

Természetesen a családfa kutatás egy másik tudomány, ebbe ne merüljünk most mélyebbre. (A néhány eset során, amit megvizsgáltam többször találkoztam még egymásnak ellentmondó önéletrajzokkal is ugyanattól a személytől.) A Pojányi familia származására is teljesen ellentmondó adatok találhatók az interneten.

A legnagyobbak talán legnagyobbja, Neumann János például soha nem kapott Nobel-díjat, pedig ő hármat is érdemelt volna. A legendával ellentétben természetesen ő sem teljes zsidó, sőt valószínűleg nagyrészt nem az. (Apja féligmeddig az, anyja egy elszegényedett magyar bárói származék, akit utólag természetesen megpróbálnak zsidósítani.) Az ő pályafutását vizsgálva egyébként nem is érezhető olyan erősen a nemzetközi lobbi támogatása. Talán azért, mert nem anyai ágon volt zsidó származású, azaz nem volt igazi közülük való? Nem tudhatjuk.

Foglalkoznunk kell még egy legendával, a „menekült tudósok” történetével. A tudósokat a 20-as években még sehol sem fizették meg rendesen. Az első ország, amelyik rájött arra, hogy a tudósok megvásárlásával állandó előnyhöz lehet jutni az innovációban – az USA volt. És Amerika anyagilag egyre inkább meg is tehette ezt, így a huszas évek végétől egyre fokozódó lendülettel beindult a „brain drain”, az agyelszívás, ami gyakorlatilag napjainkban is folyik. Nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg a tudós világelit 50-60%-a folyamatosan az

Egyesült Államokban tartózkodik.

A harmincas évek tudós-migrációjának nagy része esetében szó sincs arról, hogy politikai okokból kellett volna elmenekülniük bárhonnan. Egyrészt egyik állam sem engedhette meg magának, hogy ilyen szintű tudósokat üldözzön el, másrészt igen csekély számuk miatt még ellenséges beállítottság esetén sem jelentettek semmiféle politikai kockázatot. Egy-két igazi bajkeverő kivételével nem is esett baja szinte egyetlen jelentős tudósnak sem ebben az időben, sehol Európában.

A legendás menekülések és szívszorító históriák jórészt utólag kreaált legendák. Wigner Jenő távozására legalább hatféle történetet ismerek. Az egyik szerint a hamburgi kikötőből álbajusszal és szakállal átkelt Angliába, ahol – mivel nem ismert senkit – betért az első pubba és elmondta a csaposnak a láncreakció lényegét. A csapos az elmélet zsenialitásától elbűvölve, azonnal beprotezsálta őt az angol titkosszolgálathoz, akik végre oltalmat nyújtottak a kegyetlen Horthy-fasizmus elől menekülő tudósunknak. A másik szerint vatikáni ügynökök segítségével jutott keresztül a Mussolini-féle Olaszországon, ami után Marsielles-ben angol tengeralattjáróra szállva vette útját Anglia felé. Gibraltár után azonban náci tengeralattjárók vették üldözőbe stb…stb…

Különösen óva intem az olvasót az olyan anekdotázó, bulvár „tudománytörténeti” könyvektől, mint például a Marx György féle Marslakók érkezése. Az igazságtartalmuk a 20%-ot sem éri el, de elismerem, helyenként nagyon szórakoztatóak tudnak lenni.

A korabeli tudósok többségének a pályafutása (és itt nemcsak a magyarokról beszélek) elég hasonló volt. A diploma megszerzése és a doktorátus után Németországban gyűltek össze, mert Európában ott volt a legmegfelelőbb a szakmai és anyagi támogatás, majd akit ezután hívtak a tengerentúlról, az hajóra ült és szépen elment. Mindenféle dráma nélkül, a saját útlevelével.

De a nagyrésze nem ment sehová. Szépen ottmaradtak Németországban és részt vettek előbb a civil, majd a háborús programokban. Aki elvakultság nélkül szemléli a náci Németország háború alatti tudományos tevékenységét, az tudja, hogy a korabeli tudományos csúcsteljesítmények túlnyomó része ott realizálódott. Ez nyilván nem lett volna lehetséges akkor, ha – mint ahogy a legenda szól – mindenki elmenekült volna. Persze volt olyan tudós, aki már akkor elmenekült Hitler elől, amikor az még hatalomra se került. Az ilyen és hasonló vicces történeteket nyugodtan ignorálhatjuk.

Bizonyításképp ismét vegyük elő kedvencünk Szentgyörgyi Albert életregényét néhány mondat erejéig. Ő ugyebár végig itthon maradt, és bár köztudott volt zsidónak minősülő származása (már egy nagyszülő is elég volt ehhez), sőt kommunista-szimpatizáns érzelmeit sem rejtette soha véka alá – ennek ellenére soha egyetlen hajszála sem görbült. (Legalábbis a magyarok és a németek által nem.) Sőt háborítatlanul dolgozhatott tovább a szegedi egyetemen kutatásain, különféle vezető tisztségeket is betöltve. Politikai megbízást is kapott a Kállay-kormánytól, ez volt az angolszászokkal való isztambuli kapcsolatfelvétel, de ezt most hosszú lenne…

1943-ban aztán kitudódtak a kommunista párttal történt kapcsolatfelvételei, ami miatt vezető tisztségeiről le kellett mondania, ám kutatásait ezután is végezhette, és magántanári tevékenységét sem korlátozták. Így érkezett el 1944 szeptembere, a szovjet hadsereg bevonult Szegedre. Ekkor úgy érezte eljött számára az aranykor, a megszállók kinevezték az egyetem rektorának és politikai feladatokat is kapott. De ekkor egy újabb drámai fordulat

következett be életében. Egyik éjszaka fosztogató-erőszakoskodó szovjet katonák törtek be villájába, a házat kirabolták, feleségét pedig a szeme láttára megerőszakolták. Ettől hősünknek természetesen megszűnt minden vonzalma a kommunizmus iránt és a frontvonalakat átlépve a nyilasok uralta Budapestre szökik.

A nyilasok természetesen kihasználják a professzor megjelenése adta propaganda lehetőségeket és a Magyar Futártól kezdve az összes akkori jelentős újság nagy cikkekben számol be viszontagságairól. A nyilas kormány teljes támogatását élvezi! Következő képkockánk 1945. február 13. Budapest elfoglalása, ahol az ostrom utolsó napjait a svéd követségen vészeli át. A szovjet csapatokkal újra találkozva elmeséli „csodával határos megmenekülését a nyilasok karmaiból”, majd az Ideiglenes Kormány által adott megbízással hozzákezd a tudományos élet teljes újjászervezéséhez.

De ekkor újabb drámai fordulat következik. Az itthon levő megmaradt tudományos elit gyanús üzelmei miatt semmiféle együttműködésre nem hajlandó vele, így elkezd szervezni egy független természettudományos akadémiát. Ezt a kommunista párt leállítja és parancsszóval akarja megtenni az MTA elnökének. A kiújuló ellenállást érzékelve, az elnöki tisztet Kodály Zoltánra testálva 1947-ben nyugatra távozik. Mindenféle dráma nélkül, de természetesen a „kommunizmus által üldözötten”. Nos így néztek ki azok a bizonyos tudósüldözések!

Alább következik egy rövidebb felsorolás a magyar világklasszis tudósok névsorából, akik semmiféle komolyabb elismerést nem kaptak, bár teljesítményük semmivel sem volt kisebb, mint díjazottjainké. Ajánlom ezt a névsort annak a csekély agy-felszereltségű honfitársunknak, aki azt találta mondani: „hogy ha a magyar kultúrából kivonnánk a zsidó részt, akkor csak a bő gatya és a fütyülős barack maradna”.

 

Asbóth Oszkár, Bánki Dónát, Barnóthy Jenő, Eötvös József, báró Eötvös Loránd, Bay Zoltán, Bíró László, Bodó Zsófia, Bólyai testvérek, Bródy Imre, Csonka János, Dallos József, Dékáni Árpád, Déri Miksa, Dorogi István, Döme Lajos, Galamb József, Greguss Pál, Haraszty Ágoston, Irinyi János, Jedlik Ányos, Jendrassik György, Kandó Kálmán, Kaposy Mór, Kemény János, Kertész Andor, Kliegl József, Körösi Csoma Sándor, Kruspér István, Luppis János, Markovits Mária, Mechwart András, Mihály Dénes, P. Fényi Gyula, Pattantyús Ábrahám Géza, Pávlics Ferenc, Pázmándi Kempelen Farkas, Pécsi Eszter, Puskás Tivadar, Richter Gedeon, Rózsa Miklós, Rubik Ernő, Schick Béla, Simonyi Károly, Szilvay Kornél, Tihanyi Kálmán, Zipernowsky Károly.

Ez csak egy rendkívül felületes gyors névsor, percek alatt bárki még ötször ennyi magyar nagyágyút ide tudna varázsolni egy egyszerű Google kereséssel.

Összefoglalva tehát leszögezhetjük az alábbi néhány záró megállapításunkat a témában:

– a Nobel-díj erős nemzetközi presztízs jellege mindig nagy csábító erőt jelentett a különböző nemzetek számára

– a díjak odaítélésének befolyásolását a különböző zsidó érdekcsoportok végezték messze a legnagyobb hatékonysággal

– sikereik okaként számos külső, belső tényezőt soroltunk fel és leírtuk a befolyásolás gátlástalan, mindenen átlépő eszközrendszerét

– a megszerzett Nobel-díjak népszerűsítésére hatalmas nemzetközi propaganda-hálózat épült fel

– ez a propaganda hivatott bizonyítani és sugallni a tájékozatlan közvélemény számára a teljes zsidó intellektuális fölény létét, amit nyíltan kimondani természetesen nem szabad, hiszen az fajelméletnek minősülne.

– az így kialakított fölény-propagandát egy nagyméretű legenda-projektbe csomagolják, ami által a társadalom minden rétege számára könnyen emészthetővé válik, és történelmi keretet ad a tudományos történéseknek. Legfontosabb elemei az állandó üldözöttség, a kirekesztettség hangsúlyozása, kombinálva a tudományos heroizmus gigászi erőfeszítéseivel, és végső soron a jó győzelmével a rossz felett. És mindezt természetesen kizárólag zsidó főszereplőkkel.

Hatalmas megtévesztő gépezet ez, amely igénybe veszi a világ teljes cionista kézben levő médiarendszerét. De mint minden megtévesztés néhány évtizednél tovább ez sem tud elmenekülni a leleplezés elől. És talán éppen most jött el ez az idő.

Kocsis Márk – 2012. március

* Apropó Radnóti… Vele is problémák adódtak, mert ugye kiderült, hogy kikeresztelkedett zsidóként a munkaszolgálatban megkülönböztető fehér karszalagot viseltettek vele zsidó sorstársai. A kikeresztelkedettek afféle árulóknak számítottak az ő soraikban, és bárki következmények nélkül bántalmazhatta őket. Egyre erősebb a gyanú, hogy a költő a vándorlás során azért érkezett olyan gyalázatos állapotban végzete színhelye, Abda határába, mert sorstársai számtalanszor bántalmazták.

** A fehér karszalag története még élő feleségétől Gyarmati Fannitól származik. De ez egy másik történet…

(Szent Korona Rádió)

Nemzeti InternetFigyelő