Mit jelent nekem a Húsvét?

Húsvét, feltámadás, üdvösség. Ezek minden istenfélő embernek fontosak, s az ünnep, melyen Krisztus váltságát köszönjük meg, a legfontosabb ünnep a keresztyénség számára. Hívő családban felnőve számtalan húsvéti istentiszteleten vettem részt. Már gyermekkoromban ismertem a húsvéti történeteket, s kisgyerekként örvendezve indultam el hétfőnként locsolkodni, hogy a feltámadás örömét rokonaimmal, barátaimmal ünnepeljem.

Tudom (akkor is tudtam), hogy ez pogány eredetű szokás, de szüleimmel és nagyszüleimmel együtt (akik nagyon komoly hívő emberek voltak) semmi kivetni valót nem találtunk abban, hogy ilyenkor meglátogatjuk rokonainkat, barátainkat, kedves ismerőseinket, megosztva velük örömünket. Csak és szigorúan olyanokhoz mentünk bátyámmal, akik közeli ismerősök (sőt barátok, rokonok) voltak, s ők vártak is, és csalódtak volna, ha nem látogatjuk meg őket. Ilyenkor beszélgettünk az ünnep szépségéről, öröméről, és arról, milyen jó is ilyenkor, hogy elmegyünk azokhoz is, akikhez a szürke hétköznapokban ritkán jutottunk el, mert nem volt idő, lehetőség erre, hiszen mindenkinek meg volt a napi elfoglaltsága…

Felnőtt korban, történt megtérésem után, azonban ez az ünnep új jelentőséget nyert. Rádöbbentem, hogy Húsvét a keresztyénség legnagyobb ünnepe! Karácsony is csak Húsvétra nézve nyerte el fontosságát számomra. Mert az valóban elképesztően nagy és jelentős esemény, hogy a Mindenható Teremtő maga vette kezébe bűneink elrendezését, s feladva a mennyei dicsőséget, emberi formában jött közénk, tanított bennünket az Istennek tetsző életre („mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;” – Fil 2: 6-7), s vállalva gyarló állapotunkat e testben, példát is adott, hogy hogyan kellene élnünk, viselkednünk. De azt is tudta, hogy mi – éppen bűnös voltunk miatt – képtelenek vagyunk a maradéktalanul tiszta életre, ezért vállalta értünk a legnagyobb áldozatot, vagyis, hogy magára véve bűneinket, elszenvedi a bűn büntetését, a halált, hogy nekünk életünk lehessen! („megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” – Fil 2:8).

Ahogy Ézsaiás írja: „Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53: 2-5).

Vajon fel tudjuk-e fogni, mit is jelentett ez? Micsoda hatalmas áldozat volt ez? Ilyet csak az tehet, aki nagyon szereti a barátait! Jézus erről így beszél: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (Jn 15: 12-15).

Az emberek rettegnek a haláltól, az elmúlástól. Éppen ezért azzal próbálják magukat vigasztalni, hogy örökérvényű alkotásokat akarnak készíteni, amikről évszázadok, sőt évezredek múlva is emlékeznek rájuk, vagy azzal áltatják magukat, hogy utódaikban ők is tovább élnek, pedig néhány leszármazott generáció után már csak kevesekre emlékeznek az utódok. Rettegnek attól, hogy azt gondolják: a földi élettel mindennek vége. De ez nem igaz, csak a bűn miatt sokan erről nem tudnak! Éppen ezért a hívő embereknek nagyon komolyan kell venniük Jézus Krisztus parancsát, amikor azt mondta: „Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”” (Mt 28: 18-20). Igen, a mi felelősségünk, ha emberek a kárhozatra jutnak, mert nem hallottak a megváltásról, a bűnbocsánatról, és az örök élet lehetőségéről. Pontosabban fogalmazva az örök üdvösség lehetőségéről. Mert az örök életet senki nem kerüli el, hiszen Isten a maga Lelkéből lehelt belénk az ember teremtésekor, s ez a lélek soha nem hal meg. Tehát az örök élet valóság, csak nem mindegy, hogy ezt az örök életet hol tölti el az ember; az örök gyötrelemben, kárhozatban, az Isten nélküliségben vagy az örök örömben, üdvösségben, Isten trónja mellett, az Ő közelségében, szeretetében. Mivel azonban Krisztus kereszthalála és feltámadása óta van lehetőség az üdvösségre jutásra, így nem kell rettegnünk. Maga Jézus mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16: 33). Ezek után nincs mitől félnünk, a Sátánnak, e világ urának, életünk megrontójának nincs többé uralma fölöttünk, ha szívünkbe fogadjuk a feltámadt, élő Krisztust, s megvallva, megbánva bűneinket, kérjük az Ő bocsánatát, s elfogadjuk megváló halálát, örvendezve abban, hogy Ő legyőzte a halált, s bebizonyította, hogy létezik az örök üdvösség! Hiszed-e ezt, kedves olvasó? Hajlandó vagy-e megalázni magadat, s őszinte bűnbánatot, bűnvallást tartva, kérni Krisztus megváltó kegyelmét, s elfogadni váltsághalálát, örvendezve az Ő feltámadásán, amivel legyőzte a halált? Ahogy Pál apostol írja: „Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8: 31-39), sőt azt is mondja: „Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?””  (1Kor 15: 54-55). Nincs tehát félni valónk, mert Jézus Krisztus feltámadásával legyőzte a világot, és annak jelenlegi urát, a Halált!

Végül egy nagyon fontos üzenet, amit szívünkbe kell vésnünk, és mindenkinek el kell mondanunk, a fentiekkel együtt:

„Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11: 25-26)

Ámen

(Czakó István)

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!