Nyelvében él a Nemzet, kinek rojtos lett, az többé ne nemzzen!

Avagy: Új gazda, régi ülep? Kitartani a végsőkig! Sőt, még azon túl is!

A néptől, nemzettől, országtól végképp és fényévekre elszakadt, önjáró gólemmé változott hatalmi berendezkedés, a demokrácia nevében a hatalmat demokratúraként bitorló, birtokló és gyakorló politikai osztály eklatáns példája annak, ami mostanság a szemünk előtt az euróatlanti hadszíntéren zajlik. Igen, jól értették, háború ez, méghozzá a javából, csak a hadviselés módozatai és eszközrendszere az, ami megváltozott, de ezzel mára már mindannyian tökéletesen tisztába jöttünk. Hála néhány elkötelezett összeesküvéselmélet-gyártónak, akikről rendre kiderült, hogy nem is annyira összeesküvők és nem is annyira elméletek azok a teóriák, melyekkel a mai világ működését illetően megismertették a tudatlan tömegeket.

Nem csak a Cion állítólagos bölcsei által könyv formában is mejelentetett, világuralmi törekvésekről szóló szöveggyűjteményről bizonyosodik be időről időre a valódiságát firtató leghevesebb tiltakozások és cáfolatok ellenére is, hogy az utolsó betűig megvalósulni látszanak a benne leírtak, de ezen világuralmi törekvések legújabb kori változatairól is előbb vagy utóbb, most már inkább előbb, mint utóbb bebizonyosodik, hogy előre megírt forgatókönyvek gondos szcenárióinak megfelelően játszanak az egyes aktorok a világ politikai és gazdasági színpadain. Még a látható politikai világban szuperhatalomnak számító Amerikai Egyesült Államokról is kiderült, születése óta őket is az orruknál fogva vezetik. (Hogy az alapító atyák közül hány volt szabadkőműves és hány nem, arra most ne is pazaroljuk a drága időt!) Az előre megrendezettség – lásd a Pearl Harbor elleni támadás – múltban gyökerező tradícióját felelevenítő ikertornyokat ért támadáson keresztül a Discovery-n és a National Geographic-on látható robbantásos épületbontásokról szóló tévésorozatok precizitását is megalázóba leküldő mesterségesen kreált pénzpiaci bank- és ingatlanválságok kirobbantásáig, kezeléséig, az összes a világra és az emberiségre rázúdított posztmodern csapásról kiderült, hogy nem más, mint a profitmaximalizálás érdekében elkövetett pofátlan csalás…

A Bruce Willis nevével fémjelzett Die Hard sorozatban volt egy rész, amikor a rossz fiú rébuszokban beszélve végigzavarta a rendőrséget a fél metropoliszon bombák után kutatva, miközben lexikális tudásukat is vizsgáztatta egykori amerikai elnökök nacionáléja után kutattatva, mindezt csak azért, hogy közben zavartalanul kirabolhasson egy nagy bankot a Wall Street-en. A dolog tulajdonképpen zseniális! Elfedek egy kisebb vétket egy annál sokkal nagyobbal, így aztán a kisebbet nem, vagy csak jóval később veszik majd észre. Akkor, amikor már nem lehet tenni ellene semmit!

De nehogy azt higgyük, hogy ez a fajta metodika ismeretlen számunkra. Petőfi Sándor „A helység kalapácsa” című remekművében mutatja be a folyamatot a maga valójában. Talán emlékeznek még Haranglábra, a fondorlelkületű egyházfira, ki furfangos észjárásának és ármányosságának köszönhetően, midőn az isteni tisztelet alkalmával az álomnak karjába hajolt a széles tenyerű Fejenagy, vagyis a helység kalapácsa, reá zárta a templom ajtaját, hogy míg akadályoztatva lévén távol van a kocsmától, a helybeli lágyszívű kántor zavartalanul tehesse hódításait a szemérmetes Erzsóknál. Míg hősünk a templomból való kijutással foglalatoskodik, eszébe nem jut még egy kósza gondolat erejéig sem, hogy mindeközben mások éppen a „Hogyan döntsük hanyatt a szemérmetes Erzsókot?” című projekten munkálkodnak, mégpedig igen erőst. Egy kisebb vétekkel elfedni a jóval nagyobbat! Ezek olyan összehangolt cselekvéssorozatok, melyek kivitelezése logisztikai hátteret igényel, mind a humánerőforrás, mind a stratégia tervezés, mind pedig a projekt finanszírozásának területét illetően. Rögtön meg fogják érteni, hogy mire gondolok:

„Talánra puhult a nem”

„Orbán és Cameron fityiszt mutatott”

„Egyedül maradtunk, mi és a britek”

„Cameron a Cityt védte, lázadástól tartott”

„Balázs Péter: Ez egy értelmetlen különállás”

„Sikerült éket verni Európába”

Ezek az Index internetes portálon a témával kapcsolatos írások címei. Ejnye, már megint ezek a nyakas magyarok! Nem átallanak éket verni Európába!

Bevallom őszintén a „legszebb” KGST- és szovjet időszakra emlékeztet ennek a fene nagy egységességnek a kinyilvánítása. A párttal, a néppel egy az utunk! – hangzott az egykori nóta. Ma mit énekelnénk? A bankkal, a pénzzel egy az utunk? Mert nagyon úgy fest!

De ne szaladjunk ennyire előre!

Balázs Péter: Ez egy értelmetlen különállás

„A péntek hajnalba nyúlt egyeztetésről a 27 európai uniós tagállamból egyedül Magyarország távozott úgy, hogy nem érti a világ, mit akar. Ez nem jó, a diplomáciában általában nem szeretik, ha valaki kiszámíthatatlan” – mondta az uniós csúcs eddigi eseményei kapcsán lapunk kérdésére Balázs Péter egyetemi tanár, Magyarország volt uniós biztosa, 2009-2010-ben külügyminisztere.

„Nem látom értelmét, nem látom eredményét, nem tudom, hogy ez kinek és miért jó” – mondta a szakértő arra a kérdésünkre, hogy mi állhatott a magyar döntés hátterében. Sem a rövid, sem a hosszú távú szempontok alapján nem érthető a lépésünk, minden szempont épp a mostani magyar álláspont ellen szól.

Rövid távon azért, mert hamarosan kezdünk tárgyalni az IMF-fel és az Európai Unióval az állam finanszírozását segítő mentőcsomagról. „Ebben a helyzetben nem indokolt ez a magatartás, hiszen azzal szegülünk szembe, akitől most a szolidaritást várjuk” – mondta Balázs, megjegyezve: azt is tudnunk kell, hogy ezt a szolidaritást mástól nem is várhatjuk. (…)

„Hogy ebben az esetben nem a németeket választjuk szövetségesnek, hanem Londont nem szövetségesként – hiszen az angolokat csak követtük, mint a pulikutya, minden stratégia nélkül –, annak nem látom semmi hozadékát”. Balázs Péter szerint „ez az a szituáció, amikor az ember azt mondja: nem értem” (miközben érthető a brit álláspont, az, hogy a konzervatív kormány próbálja óvni a londoni City pénzügyi szabadságát, „de az ő mozgásterük kicsit más, jó lenne, ha együtt haladna Európával, de láthatóan nem akar).

Forrás: Index

Méghogy az unió szolidáris lenne? Hol fedezhető fel a szolidaritás legkisebb szikrája is, amikor mindent kvótákkal írnak elő, és a legutolsó uborkagörbületig mindent leszabályoznak?! Méghozzá nem is akárhogy! Mindenre kiterjedő felhatalmazásnak tekintik a „Mi adjuk a pályázati pénzt, tehát mi határozzuk meg, hogy mire és hogyan költheted el!” elvet. Ezt sokmindennek lehet nevezni, csak szolidaritásnak nem!

Egy ilyen szervezettől szolidaritást várni teljességgel irracionalitás!

Ráadásul ebben az országban – eltérően Európa más részeitől – minden utófinanszírozásos. Belegondoltak ebbe? Egy olyan országban, amely alultőkésített, a végletekig eladósított, ráadásul a tartozások tekintélyes része nem hazai fizetőeszközben áll fenn! A bankok eddig sem törték össze magukat hitelezés tekintetében, egyszerűen nem finanszírozzák a gazdaságot, pedig magyar gazdaságról már régen nem beszélhetünk, miközben a keresetek körülbelül egyötödét érik csak el az uniós átlagnak. És akkor beszéljünk szolidaritásról az Európai Unió kapcsán? Erre meg én mondom azt, de nagyon komolyan, hogy NEM ÉRTEM!

De megyünk tovább! Idézzük szó szerint David Cameron brit fő hallja kendet:

„A brit nemzeti érdeket kellett nagyon keményen képviselnem” – védte meg a csúcs után rögtönzött sajtótájékoztatón Cameron az álláspontját. „Nálunk nincs euró, és örülök, hogy nincs. Soha nem fogunk csatlakozni az eurózónához, és soha nem fogjuk feladni azt a függetlenségünket, amelyet ezeknek az országoknak fel kell adniuk” – jelentette ki.

Valami ilyesmi az, amikor kíméletlenül szembesítik az embert a valósággal! Asszem erre mondják a boxban, hogy KNOCK OUT!, azaz kiütés! A brit miniszterelnök gyakorlatilag két mondatban padlóra küldte az eurót.

Elmondják neked, akkor is, ha láthatólag nem értesz a szóból, hogy az euró nem más, mint egy egy rakás szar! Egy teljesen rossz öszvér-megoldás, rendkívül káros, mert pénzügyileg, gazdaságilag gúzsba köt, oda a nemzeti függetlenséged, tehát végképp semmi szükséged rá, de te, mint valami bedrogozott szenvedélybeteg, kétségbeesett igyekezettel loholsz az eurózóna tagsága után. Csak azt nem tudom, minek? Mikor most mondta el a brit nagyember, ha valaki, hát ő aztán mán csak tudhassa, hogy nem tutti a dolog, soha a büdös életben közük nem lesz hozzá, még csak a közelébe se mennek, nagyívben elkerülik a bevezetését, de MOCKBA, akarom mondani Brüsszel aszonta, hogy „Mi adjuk a pályázati pénzt, tehát mi határozzuk meg, hogy mire és hogyan költheted el!”, tehát nektek magyaroknak ez mán pedig kölleni fog! Úgyhogy kepectessetek még egy jó darabig.

Talán lesz olyan szerencsénk, hogy mire odaérünk, addigra magától is széthullik. Egy gonddal kevesebb.

Tetszettek figyelni, ugye? A briteknek szabad „keményen képviselni” a nemzeti érdekeiket, de ha mi tesszük ugyanezt, az a minimum, hogy neheztelnek ránk, értetlenül csóválják a fejüket, ejnye-ejnye!, nemtetszésüket fejezik ki, vagy mint a média törvény esetében, azonnal nekünk esnek ezerrel.

Tetszettek figyelni, ugye? A briteknek ki szabad mondaniuk – még ha csak virágnyelven és szalonképes formában is –, hogy az euró egy hajítófát sem ér, de ha mi mondanánk ugyanezt… Bele sem merek gondolni.

A képzeletbeli i-re a pontot a pénzügyi (értsd: nemzeti) függetlenség soha meg nem történő feladására irányuló félreérthetetlen és napnál is világosabb kijelentés teszi fel.

Az angolok védhetik, ami az övék, a City pénzügyi függetlenségének megvédése megáll, az, ha sok szódával is, de még elmegy. De mit is beszélek?! Hiszen a City nem is az angoloké! De még csak nem is a londoniaké! A Vatikán vallásos világban betöltött különleges status quo-jához hasonlóan a pénzvilág központjának számító londoni City szintén privilegizált helyzetű. Olyannyira, hogy még az angol királynő sem sétafikálhat csak úgy ki, s be, a City határánál meg kell állnia, és megvárni, míg az ottani főfunkci fogadja őt. Úgy tűnik tényleg jóval nagyobb erők dirigálnak itten, mint ami a színfalak előtt megmutatkozik a maga valójában.

Így válik érthetővé az is, hogy időről időre felhangzó kósza szirénhangok csábításait semmibe véve, miért ragaszkodnak annyira a ködös Albionban a jó öreg fontsterlinghez, holott időtlen idők óta játszi könnyedséggel felelnek meg az euró támasztotta követelményeknek.

Mindeközben itthon, az egykori jó eftársakhoz illő, s még a nagy nevű elődök által MOCKBA-i instruálással magukba szívott szolgalelkületű mentalitást továbbörökítve és tovább éltetve,  – Mesterházival az élen – a cuclisták öles nyelvcsapásokkal máris deklarálják!!! – figyelünk, ugye? nem kijelentik, nem bejelnetik, mindjárt egyenesen deklarálják –, hogy ők bizony azonnal és teljes mellszélességgel kiállnak a kenyéradó gazda mellett! Eztet mán pedig meg köll szavazni! Kiadták az ukázt, mese nincs! Tudjuk, hol a helyünk!

Egy becsületes színvakot ide, de azonnal! Könyörgöm!

Ugyanakkor a háromlábú szék esetére is jó példa az, ami mostanság hazánkkal történik. Rafinéria, csalárdság, álnok hazugság, manipuláció, valamint az ellenvélemények elhallgattatása által bekényszeríttettünk a madáchi falanszter uniformizáltságának rémképét felidéző euroakolba, a három lábú szék másik két lába pedig gyakorlatilag nem is létezik ma már. Ne csodálkozzunk hát, amikor a legkisebb fuvallat hatására egyszer csak játszi könnyedséggel borul minden.

Az összességhez képest kevés, kivételezett jómódban élő, a nemzetet kiszolgáltató, magyarul beszélő, ám szívében és lelkében bizonnyal gyökértelen ember a múlandóságban csupán pillananyi egyéni biztonságot, gondtalanságot és jólétet biztosító carpe diem” – „élj a mának” – szemléletébe burkolózva, a jól őrzött lakóparkok vagy elit környékek élettereiben, a vezető politikusokhoz hasonlóan, gondosan elszigetelődik a mai magyar valóságtól. Mivel mammon világában egyedüli értékmérőként kizárólag a pénz és annak egy kézben felhalmozott mennyisége számít, szembe kell néznünk azzal a hihetetlen veszéllyel, hogy pont ebből a néptől, Nemzettől és Hazától teljesen elszakadó, elszigetelődő rétegből és utódaikból kerülnek ki azok, akik továbbra is meghatározzák majd országunk sorsának alakulását a nemzetközi hadszintéren. Ezért okoz hihetetlen nagy károkat, amikor a régi tömlőket új borral próbálnak feltölteni.

Az államszocializmusban gyökerező szolgalelkületűség a globalo-kapitalizmusba történő zökkenőmentes átmenete után jószerivel semmiféle lényegi változáson nem esett át. A népelnyomó hatalom utódpártja is potenciális hatalmi tényezőként finkcionál a parlamentben, s még ha szét is szedik majd darabjaira – valószínűleg ennek a forgatókönyve is megíratott már valahol – személyek folytonosságát tekintve ugyanúgy meg fog maradni mint eddig, csak osztódással szaporodik. Tovább él velünk az, aminek már rég nem szabadna itt lennie. Ugyanazt eljátsszák majd velünk, mint a rendszerváltásnak nevezett momentumkor, csak most saját politikai oldalukon, a balnak nevezett eszme- és diskurzustér keretein belül.

Egy a lényeg, kicsik vagyunk, azok is maradunk, most már nemhogy nagyot, de kicsit sem szabad álmodnunk! Önálló gondolatunk sem lehet, de ha valami csoda folytán mégis lenne, akkor annak eszünk ágában se legyen hangot adni, mert csakis mi húzhatjuk a rövidebbet.

Hogy is mondta Balázs Péter, az egykori uniós biztos?

„Az beszéljen autonómiáról, aki megáll a lábán, akinek üres a zsebe, és mástól kér segítséget, az ne. Márpedig mi elég látványosan külső segítségre szorulunk”.

A mostani kiszámíthatatlan helyzetben, miután lebeg a magyar álláspont, a szakértő szerint lehetséges, hogy „a parlamenttel való konzultáció után mégis visszakullogunk a sor végére”. Azonban a tüske akkor is megmarad, és ha végül mégis beállunk a sorba, akkor pedig különösen értelmetlen ez a mostani különállás.”

Bizony, kedves Barátaim! Mammon világában a Templom Egerének nem kifizetődő a létezés. Még csak nem is szabadságról, csupán autonómiáról esett pár keresetlen szó, no dehát mammon világában aztat is pénzben mérik ám!

A nagy kérdés az, meddig tartható életben egy pénzalapú emberiség, s vajon hányan élik majd túl az áttérést egy élet alapú emberiségre?

Az idegen érdekeket gátlástalan szolgalelkűséggel kiszolgáló seggnyalók népes hadának a szépirodalom és a publicisztika kimeríthetetlennek tűnő eszköztárát igénybe véve pedig csak annyit üzennék:

Nyelvében él a Nemzet, kinek rojtos lett, az többé ne nemzzen!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

(Nemzeti InternetFigyelő)