Frank Wright a brit Vox Populi szerkesztőségének adott interjúban nem kisebb kérdésre keresi a választ, mint hogy miért is süllyed szinte menthetetlenül a liberalizmus talán leghatalmasabb entitásának, az Amerikai Egyesült Államoknak a birodalmi csatahajója. Ezt az interjút azoknak a magyar olvasóknak is ajánljuk, akik ugyan még nem hallottak a zéróórás munkaszerződésről, de maholnap a nálunk grasszáló vadkapitalizmus hatására ez hozzánk is begyűrűzhet. Nos, ez a munkavállalók nagy részét rabszolgává alacsonyító, tőketulajdonosi huncutság nem garantál minimális heti vagy havi munkaidőt a munkavállaló számára.
A munkaadó csak akkor hívja be dolgozni a munkavállalót, amikor éppen szükség van rá (például megnövekedett forgalom vagy hiányzó személyzet esetén), és a munkavállaló is csak a ténylegesen ledolgozott órák után kap fizetést.
A magyar jogban a zéróórás szerződéshez legközelebb álló, legálisan alkalmazható formák jelenleg a következők:
Behívás alapján történő foglalkoztatás: A törvény (Mt. 193. §) maximum napi 6 órás részmunkaidő esetén engedi meg, hogy a felek megállapodjanak: a munkavállaló a feladatok esedékességéhez igazodva teljesíti a munkáját. A behívást legalább 3 nappal korábban közölni kell.
Munkakör megosztása: Amikor egyetlen munkakör ellátására több munkavállalóval kötnek szerződést, és ők maguk osztják be, ki mikor dolgozik.
Egyszerűsített foglalkoztatás (alkalmi munka): Ez határozott időre szól (legfeljebb 5 egymást követő nap, és egy hónapban legfeljebb 15 nap), de itt sincs szó folyamatos, de „zéró alapú” szerződéses jogviszonyról.
Összességében a zéróórás szerződés (értsd: a munkavállaló leggyalázatosabb kizsákmányolási formája) a munkaadó számára maximális gazdasági biztonságot és rugalmasságot nyújt (hiszen csak a ténylegesen elvégzett munkáért fizet), lenullázást is jelenthet.
