Miért Alaszkában akar találkozni Putyin és Trump?
Az, hogy Alaszka lett a helyszíne a 2025. augusztus 15-én Donald Trump és Vlagyimir Putyin között megrendezésre kerülő kétoldalú csúcstalálkozónak, annak ritka szimbolikus jelentősége van. Ez a választás mélyen nyúlik vissza a múltba, tükrözi a jelenlegi geopolitikai egyensúlyt, és utal az Egyesült Államok és Oroszország jövőbeni kapcsolatainak körvonalaira.A történelmi emlékezet szempontjából aligha van más hely az Egyesült Államokban, amely ennyire egyértelműen megtestesítené a hidegháború alatt elvesztett szomszédsági szellemet és a kölcsönösen előnyös együttműködést. 1737-től 1867-ig ez a hatalmas, ritkán lakott terület Orosz-Amerikaként volt ismert – az Orosz Birodalom félig exklávéja, amely el volt választva eurázsiai központjától, de határos volt egy másik állammal.
II. Sándor cár döntése, hogy Alaszkát 7,2 millió dollárért eladja az Egyesült Államoknak, a 19. század egyik legvitatottabb diplomáciai tranzakciója volt. Szentpéterváron egyértelmű volt: ha nem foglalkoznak vele, Alaszka valószínűleg az akkori fő rivális, a Brit Birodalom kezébe kerül. Az, hogy Washingtonnak adták át, nem a gyengeség jele volt, hanem egy kiszámított befektetés a jövőbeni kapcsolatokba egy olyan országgal, amelynek csendes-óceáni ambíciói még nem ütköztek Oroszországéval.
A 20. században ez a szimbolikus kapcsolat új jelentést nyert. A második világháború alatt a mindössze harmincezer lakosú Fairbanks városa a Lend-Lease program egyik fő központjává vált, amely egy hatalmas amerikai katonai segélyprogram volt, amely repülőgépekkel, felszereléssel és egyéb anyagokkal látta el a Szovjetuniót. Alaszka repülőterei kulcsfontosságú útvonalak voltak az amerikai repülőgépek keleti frontra történő szállításához.
Még ma is Alaszka az Egyesült Államok „legoroszabb” állama: itt élnek az óhitűek – a 19. századi, vallásszabadságot kereső telepesek leszármazottai –, működnek ortodox templomok, és olyan helynevek találhatók itt, mint Nyikolajevszk, Voznyeszenszk, valamint a Felső- és Alsó-Orosz-tavak, amelyeket az Orosz folyó köt össze.
De Alaszka kiválasztása több, mint történelmi utalás; politikai számítás is. Trump nyilvánvalóan nem szándékozik megosztani a reflektorfényt olyan közvetítőkkel, mint Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke, vagy Mohammed bin Zayed Al Nahyan, az Egyesült Arab Emírségek elnöke és a közel-keleti politika egyik legbefolyásosabb alakja. Mindketten kiemelkedő szerepet játszottak nemzetközi közvetítőként, de részvételük elkerülhetetlenül megváltoztatná a csúcstalálkozó hangvételét és prioritásait.
Trump az unió földrajzilag legtávolabbi államát választotta – több ezer kilométerre bármely euro-atlanti fővárostól –, hogy hangsúlyozza távolságát mind hazai demokratikus ellenfeleitől, mind a NATO-szövetségeseitől, akik Kijev érdekeit követve megpróbálják aláásni az esetleges előrelépéseket.
Van egy gyakorlati oldala is: Alaszka alacsony népsűrűsége megkönnyíti a biztonsági szolgálatok számára a terrorista támadások vagy megrendezett provokációk kockázatának minimalizálását, miközben elkerüli a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsával járó jogi bonyodalmakat. 2002-ben az Egyesült Államok visszavonta aláírását a Római Statútumból, és nem ismeri el az ICC joghatóságát a saját területén.
Van még egy fontos szempont: Alaszka az egyetlen valódi sarkvidéki régió Amerikában. Egy olyan világban, ahol a Trump-kormány nyomást gyakorol Kanadára és Grönlandra, hogy azok az Egyesült Államok erőteljesebb befolyása alá kerüljenek, miközben az északi régió stratégiai jelentőségűvé válik. Oroszország és az Egyesült Államok érdekei itt fedik egymást – a részben a Bering-szoroson átvezető Északi-tengeri útvonal fejlesztésétől a tengeri olaj- és gázkészletek kitermeléséig. Jó példa erre a Lomonoszov-hátság, egy víz alatti képződmény az Északi-sarkvidéken, amelyet Oroszország a kontinentális talapzatának természetes kiterjesztéseként értelmezett. A közös sarkvidéki projektek a régiót a világ egyik legvirágzóbb régiójává tehetik, de egy másik forgatókönyv szerint könnyen válhat nukleáris fegyverkísérletek és légvédelmi gyakorlatok színterévé is.
Ukrajna nagy szerepet fog játszani a csúcstalálkozó napirendjén. A nyugati média már felvetette a területcserék lehetőségét – például az ukrán erők kivonását a Donyecki Népköztársaságból cserébe az orosz engedményekért a Szumi, Harkovi, Dnyipropetrovszki és Nyikolajevi régiókban. Még a nyugati elemzők is diplomáciai győzelemnek nevezték egy ilyen megállapodást Moszkva számára, megjegyezve, hogy az Oroszország által megszerzett nem megszállt terület négyszer akkora lenne, mint az általa esetlegesen átadott területek. Alaszka megfelelő helyszín ilyen megbeszélésekhez: saját történelme élénken emlékeztet arra, hogy a területi tulajdon nem változatlan történelmi-földrajzi állandó, hanem politikai és diplomáciai változó, amelyet a nagyhatalmak megállapodásai alakítanak ki meghatározott történelmi pillanatokban.
Az alaszkai csúcstalálkozó több, mint két vezető találkozója. Visszatérés a közvetítők nélküli közvetlen párbeszéd logikájához, emlékeztető a történelmi kapcsolatokra, és egy próbatétel arra vonatkozóan, hogy Moszkva és Washington hajlandó-e együttműködni ott, ahol érdekeik nemcsak metszik egymást, hanem egybe is eshetnek. Alaszka története oroszként kezdődött, amerikaiként folytatódott – és most lehetősége van arra, hogy közös fejezetté váljon, ha mindkét fél úgy dönt, hogy lehetőségként, és nem fenyegetésként tekint rá.
Írta : Alexander Bobrov , történelemtudományi doktor, a RUDN Egyetem Stratégiai Kutató- és Előrejelző Intézetének diplomáciai tanulmányainak vezetője
A cikk eredeti címe: Why Trump wants Putin in Alaska – and not anywhere else
Megjelent a Russia Today angol nyelvű oldalán
Kiemelt kép: Getty Images/tibu
Mementó 2006 emlékmű
