Cs. Szabó Béla: Egyenlőbbek az egyenlők között

Már egy régebbi írásomban leírtam, hogy olyan „déjá vu” érzésem van háború ügyben! Akik vették a fáradtságot és áttanulmányozták az első világháború történetét, azok pontosan érezhetik, hogy – mintha ez már – megtörtént volna velük. Akkor több éves előkészület után az erővonalak polarizálódtak, majd évekig várták a „cásus bellit”, amelyet a „fekete kéz” (ha valaki nem tudná ez egy földalatti szervezet volt, amelyet valamilyen „politikai” erő támogatott) meg is adott a trónörökös meggyilkolása okán.

Nos, tehát ez az érzés mostanra tovább erősödött, hiszen most is kvázi szövetségekbe rendeződve néznek farkasszemet egymással az országok, amelyek úgy gondolják, hogy semmi szükség a tárgyalásokra, mert vannak olyan erősek, hogy erőből megoldják a létező problémákat. Eddig csak az ukrán–orosz hadszíntér volt az, amely szította a békére vágyók kedélyeit. Most viszont egy újabb hadszíntér az izraeli-iráni is játszik a globális térben.

Sokan gondolják, hogy az egy teljesen más régió a világban semmi köze az ukrán–orosz konfliktushoz. Azonkívül, hogy részben igazuk van, több ponton is kapcsolódnak egymáshoz! A két főszereplő ugyanaz, vagyis Oroszország és az USA, mind a két összetűzésben főszereplő.

Az egyik, vagyis az USA nyilvánvaló, hogy fő felelőse az európai konfliktusnak, mivel a „majdani” szerepvállalását nem tudja úgy lerázni magáról, mint kutya a vizet. Victoria Nuland -féle akció, ha valaki elfelejtette volna!

Ennek legelső kézzel fogható bizonyítéka, amit a kamerák is megőriztek a 2007-es müncheni biztonsági konferencia, amikor is Putyin elnök az értekezleten a beszédében felhívta a figyelmet Oroszország jogos biztonsági érdekeire, amelyben jelezte, hogy eljött az az idő, amikor Oroszország kénytelen komolyan venni az ellene a határain felvonuló NATO támaszpontok elleni intézkedéseket. Akkor, ott, Lindsey Graham szenátor, aki szintén jelen volt az értekezleten, mély megvető mosollyal nyugtázta az akkor még fiatal Putyin szavait. Ezt vélhetőleg azért tette, mert éppen az átalakulás éveit átélő „szovjet Oroszország”, akinek köztudottan sokkal több gondja volt, mint az úgynevezett szabad világnak. Nem gondolta, gondolhatta komolyan, hogy ez az ország tíz év alatt talpra áll és kellően határozott és erős lesz ahhoz, hogy erővel vissza merjen vágni az érdekeit ért sérelmekért.

Ezt olyannyira meg tudta csinálni, hogy kimondva-kimondatlanul, de harcolni tud eredményesen a világ legjobbnak mondott fegyverei ellen úgy, hogy mind gazdaságilag (pénzügyi), mind katonai vonalon eredményesen veszi fel a versenyt az USA és Európa valamennyi államával szemben, miközben az USA-nak és az EU-nak súlyos gazdasági és pénzügyi problémái vannak.

Jól mutatta az is Oroszországnak lenézését, amikor petyhüdt agyú libák próbálták azt a látszatot kelteni mintha az orosz ipar olyan kezdetleges lenne, hogy a MOSÓGÉPEKBŐL szerelik ki Moszkvában a csipeket a háború folytatásához. Ez olyan szintű lenézése egy nemzetnek, amelyhez fogható talán csak Hitler volt.

Halkan jegyzem meg, hogy ilyen személyekre bízni Európa sorsát önmagában katasztrófa és ez valójában, meg is látszik Európán, vagyis az EU állapotán!

De térjünk vissza az alapkérdéshez, vagyis a második háborúhoz, amely az arab világban alakult ki, vagyis inkább alakították ki! Be kell valljam, hogy nem értem az izraeli kormányt! Nem értem, mégpedig azért, mert egy tárgyalási sorozat kellős közepén vágott bele ebbe a háborúba! Az elbizakodottságát értem, hiszen az USA-val az oldalán biztonságba érzi magát,

azonban Irán nem egy palesztin szedett-vedett társaság, akiket pár harckocsi futásra ösztökél. Ennek az országnak a gazdasági ereje katonai potenciálja jóval nagyobb mint bármely más arab államé. A maga 90 milliós lélekszámával jóval felülmúlja Izraelt. Az éves GDP-je 410 milliárd dollárt tesz ki!

És itt még nem is beszéltünk a többi arab ország szolidaritásáról, amely vélhetőleg nem Izraelt fogja támogatni. Az iráni lakosság zöme egy régi komoly kultúrával rendelkező nép a perzsák leszármazottai, akiket még véletlenül sem lehet összetéveszteni bármely más arab nációval. Nem beszélve arról, hogy

mind az orosz, mind a kínai politika támogatja őket, méghozzá azon az alapon, hogy az én ellenségem ellensége, az a barátom!

Így nézve a dolgokat már egészen másképpen fest a dolog. Nem hiszem, hogy kellően átgondolt akció volt a rakétacsapás. Még akkor sem, ha Irán valóban atomfegyver előállítását akarja elérni. Már csak azért sem, mert Izraelnek köztudomású, hogy van atomfegyvere, még ha ezt le is tagadja!

Amerikának is megvan a maga baja, hiszen a külpolitika amit Trump átvett az a tönk szélén egyensúlyoz. Hiszen, amit Henry Kissinger komoly és következetes munkával megoldott, vagyis az orosz medve és Kína közé éket vert, azt Biden a maga dilettantizmusával(!?) órák alatt lebontotta és szétverte.

Mivel az USA mind az oroszokkal, mond a kínaiakkal konfrontálódott így a Kissinger-i megoldásnak immár befellegzett. Valami újjal kell előrukkolnia Trumpnak, vagy nézni kell és tűrnie, hogy az USA egyeduralmának VÉGE.

Ha valakinek nem tűnt volna fel, akkor szép lassan az USA mögül „elszivárognak” a világban az őt támogató országok. Ennek egyik oka az, hogy egyre jobban érzik azt a tendenciát, amelyben „minden szentnek maga felé hajlik a keze”

vagyis az USA, de az EU főleg, nem tud olyan alternatívát felmutatni, amelyben a korábbi országok jól járhatnának. Ezért sikeres a BRICS vagyis egyre több ország gondolja úgy, hogy ott mindenféle presszió nélkül meg tud szerezni mindent amire szüksége lehet.

Le kell számolni azzal a nyugati illúzióval, – amely annak idején a hidegháború éveiben jól működött – hogy létezhet olyan mint COCOM lista, vagy szankció és ehhez hasonlók.

Ez már a múlté! Ez ügyben is be kell mutatnunk az EU ez irányú dilettáns politikáját, amelyben a siker minimális látszata nélkül immáron a 18. szankciót készítik elő. Miután Európa bedől, vélhetőleg a biztos asszony kijelentheti, hogy pedig még mennyi jó ötlete lett volna!

Hiába minden országnak megvan a maga baja, nekünk ez a tehetségtelen korrupt EB jutott!

 

 A szerző:  újságíró, közíró

 

Toll és Igazság – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)