Átlátszó sufnituning amolyan törvénykezés módjára

– avagy A műsor, melyet valójában a háta közepére sem kívánt senki, de mégis végig nézetik velünk, ha beledöglünk, akkor is!

Mottó 1:

„Ha kitéped egy ember nyelvét nem azt bizonyítod vele, hogy hazudott, csak a világ tudomására hozod, hogy félsz attól, amit mond.” (Graffiti felirat)

A Magyar Közlönyhöz méltó módon, ezúttal is valamivel éjfél előtt indult útjára… nos, nem, nem a gyönyör, sokkal inkább az őrület. Éppen ezért nincs is mit csodálkozni azon, amikor olyanokkal találja szembe magát az egyszeri újságíró vagy újságolvasó ember, mely szerint:

„Az „átláthatósági törvény” benyújtását eredetileg este 8 órára tervezték, csak meg kellett várni az orosz fordítást.”

Már maga az alaphelyzet is egészen rendkívüli. Adva van egy gyarmattartó birodalom, melyet manapság Európai Unió néven ismerünk, vele szemben pedig egy, az államszocializmust feltámasztó, s azt mesterien új köntösbe öltöztető autokratikus vezető (alias diktátor).

Az Európai Unió minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy megbuktassa a renitenskedő autokratikus vezetőt. Csak most tudatosult bennük, hogy – az eddigiektől (értsd: a gyarmatosítás megszokott menetrendjétől) eltérően – ez nem fog zökkenőmentesen menni, mert itt bizony emberükre akadtak.

Mindeközben pedig az autokratikus vezető szintén minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy – amolyan mesebeli kisgömböc módjára – a saját országa után immáron az egész Európai Uniót – a szó legszorosabb és mindenféle értelmében – a magáévá tegye.

Hirtelen nem is tudod, kinek is drukkolnál szíved szerint, hiszen valójában egyikkel sem szimpatizálsz. Asszem erre mondják, hogy „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!”.

Ebből is láthatjuk, itt bizony nincs sok esélyünk arra, hogy a dolog jól végződjön. Utoljára talán az Alien vs. Predator című filmnél érezhettük így magunkat, amikor már a moziplakátot látva elkezdhettük ásni a startgödröt, hiszen az állt rajta: „Whoever wins, we lose.” ami az én hevenyészett angol tudásommal nagyjából annyit tesz: „Mindegy ki győz, mi veszítünk.”

Miközben a nép feje felett ezerrel zajlik a túlmediatizált adok-kapok, egyre többen érzik úgy, bárhogy is végződjék majd a nagy összecsapás, a legvégén mi leszünk azok, akik holtan maradunk a csatatéren. Pedig – fegyvertelenek lévén – senkire se lőhettünk, még ha akartunk volna, akkor se.

Ráadásul itt van még ez az államszocializmus utánérzés is a mindenható állampárttal – élén a „kedves” vezetővel – amely a nagy elődhöz hasonlóan mindenkit ellenségének tekint, aki akárcsak egy jottányit is eltér a központilag kiadott verdikttől. Aki pedig merészeli venni magának a bátorságot (vagy inkább botorságot?) és ellent mer mondani, nos, az megnézheti magát.

Mottó 2:

„Az ész az egyformán lehet az Isten adománya, s az ördög ajándéka. Az a kérdés, mi lakik a szívben, s nem az, hogy mi az agyban. Romlott szívvel a legeszesebb ember sem fog az emberiségre áldásos cselekedeteket elkövetni, jó és nemes lélekkel azonban a legkorlátoltabb ember is hasznos tagjává lesz a társadalomnak.” (Móricz Zsigmond)

Kétségbe esett kapkodás, átgondolatlanság, vagy ragaszkodás bármi áron a hatalomhoz? Mindenesetre több, mint elgondolkodtató, milyen furcsa helyzetek adódhatnak, amennyiben hatályba lép az átláthatósági törvényjavaslat:

„Ha 3000 forintot Kolozsvárról valaki utal – aki kettős állampolgár – a Válasz Onlinenak, aki a telefonján olvasgatja a cikkemet, vagy Bódis kollégám cikkét, vagy bárkiét, és azt mondja: »De jó ez!« és utal 3000 forintot, az innentől kezdve már gonosz külföldi támogatásnak minősülhet, vagy fog minősülni, hogyha elfogadják ezt a törvényt. Ami ugye egész érdekes helyzet, mert a szavazatával befolyásolhatja az adott kettős állampolgár a magyarországi demokrácia állását, meg a politikai helyzetet, de azzal, hogy mondjuk támogat saját szabad akaratából a saját pénzével, 3000 forintnyi pénzzel egy lapot, na azzal ő már, a külhoni magyar, a magyar, egyszerűen külföldinek minősül, ez alapján a törvény alapján.”

(Stumpf András – Válasz Online)

A jelenleg regnáló kormányzatot sokszor megvádolták már azzal, hogy a józan ész helyett afféle jogászkodás, törvénygyártás vált az alapértelmezett sémájává.

Mivel hazánkban ma már nem létezik igazságszolgáltatás, csak és kizárólag jogszolgáltatás, jómagam mindig azt tartom a legjobb kiindulási alapnak, amikor rögtön azt a kérdést teszik fel: „Mi történik akkor, ha a dolog bírósági szakba jut? Tudom bizonyítani, megáll jogilag?” Mert itt most már csak ez számít.

Moneypuláció című könyvem 261. oldalán idézem Tóth Zoltán Józsefet, aki a második Orbán-kormány idején mintegy kilenc hónapig töltötte be a helyettes államtitkári pozíciót a Honvédelmi Minisztériumban.

„Az alapja ennek az új rendnek, a 89–90 után kialakult jogállamiságnak az, amikor szintén az Alkotmánybíróság kifejezte, hogy nem egy értéktartalmú, hanem egy neutrális, semleges rendet akar, ahol az igazságot nemhogy alkalmazzák, nem is ismerik el, hogy ilyen van.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az igazság nem létezik. Na, most, ha az igazság nem létezik, akkor nem egy semleges helyzet jön létre, hanem egy igazságtalan állapot. Erre alapozva aztán a Legfelsőbb Bíróság hozott egy olyan elvi határozatot, hogy Magyarországon a bíróságok nem igazságot, hanem jogot szolgáltatnak.

Mi van a joggal, ha nincs tükre, mértéke? Ha nincs értékmérője? Akkor a jog, az relatív. Ez azt jelenti, hogy akár az emberi jogok bírósági értelmezése, alkotmánybírósági értelmezése változhat. Ami ma ilyen, holnap olyan, de a személyes ügyek legfelsőbb bírósági megítélése is relatívvá válhat ugyanazon ügyekben. Na, most ezt más néven jogi zsarnokságnak hívják. Egy rabló állam jön létre, ahol az oligarchia azon trükközik, hogy hogyan tudja és milyen eszközökkel elhitetni a tömeggel, hogy ő tulajdonképpen a javát szolgálja, akkor, amikor a java, a jó nincs is meghatározva, sőt tagadva van. Mind a jogelvekben, mind a hétköznapok gyakorlatában.”

„Semmilyen erkölcsi elvet nem hoztunk létre, a hasznosság alapján az extrapoláció és az analógia alapján szekuláris erkölcsöt hoztunk létre. A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való.”

(részlet az Alkotmánybíróság 11/1992. (III.5.) határozatából”)

Nem is annyira a Fideszt, sokkal inkább konkrétan a miniszterelnököt, Orbán Viktort vádolják most már egyre több helyről azzal, hogy országdirigálásában a morális alapok helyett immáron sokkal inkább a haszonelvűség dominál. Ez azért probléma, mert az igazság helyettesítése a joggal, a morális alapok elvetése, s helyette a (politikai) haszon piedesztálra emelése nagy valószínűséggel halálos gyúelegyet képez. Ráadásul – ahogyan azt mifelénk mondani szokás – itt a baj nem kicsi! Ugyanis ez a folyamat egyáltalán nem ma kezdődött!

A haszonelvű gondolkodás bemutatására álljon itt egy rövid idézet az Álmos Király Televízió 2017.08.08-ai adásából, ahol Lakatos Pál, a Vasárnapi Újság egykori főszerkesztője osztott meg érdekes történeteket a nézőkkel:

„Ez a párt, amelyik tulajdonképpen az én véleményem szerint – a Fideszről beszélek – az én véleményem szerint nem párt, hanem egy magánvállalkozás. Amikor ők megalakultak, akkor a liberális vonal maximális kiszolgálói voltak. Ennek megfelelően újságíróik, gazdasági szakembereik, mindenki, a liberális eszme képviselőiként jelentek meg. Amikor ők váltottak, nem akarták ezeknek az embereknek a kezét elengedni, egy percig sem, és ezek az emberek azért létezhetnek ma tovább, különféle funkciókban.

Nekem – és megint visszatérek Boross Péterhez – Boross Péter azt mondta – talán ’95-ben –, hogy „megmondtam a Viktornak, hogy a liberális oldalon nincs esély a hatalomba bekerülni, váltani kell a nemzeti oldalra”. Ezt mondta nekem Boross Péter. Most gondold el, hacsak ezt a pár mondatot elemezgetjük, akkor mennyire lehet nemzeti egy olyan társulat, amely hatalomszerzési szándékból adódóan kezd el nemzeti jelszavakat használni?!

Ugyanebből az időből származik, történt velem a következő. Talán Pesten a Hercegprímás utcában sétáltam és szembe jött velem Semjén Zsolt. Akkor még nem volt ilyen nagyember, mint most. És beszélgettünk ott az utcán, mint két egyszerű ember. És azt mondja nekem a Semjén Zsolt, hogy: „Képzeld el Pali, járt nálam a Viktor, meglátta a rengeteg vallással foglalkozó könyvemet, elvitte, és megtanulta a vallást”. Figyeld ezt a mondatot! „Megtanulta a vallást.”

Szóval, ezek a mondatok bennem vannak, ezek velem történtek meg, ezeket én tudom, én hallottam.

Hatalomtechnikai vallásgyakorlás.”

A POLITIKAI IDENTITÁS IDŐRENDJE:

1986 – KOMMUNISTA POLITIKUS (KISZ)

1988 – A SOROS ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJASA

1989 – ANTIKOMMUNISTA POLITIKUS

1990 – LIBERÁLIS POLITIKUS

1992 – KONZERVATÍV POLITIKUS

2010 – ILLIBERÁLIS POLITIKUS

2018 – KERESZTÉNYDEMOKRATA POLITIKUS

A FOS – Független, Objektív Sajtó – be van szarva, hogy hatalmi szóval elzárják, elzáratják a külföldi pénzcsapokat. Az országot lerabló, ugyanakkor magát az értékek őrének valló kurzus meg besokallt a saját maga által kitalált ellenségképektől. Hiába no, megesik ez az emberrel, ha kicsikét túltolja a biciklit.

Könnyen támadhat, és bizony támad is olyan benyomása az embernek, hogy itt tulajdonképpen mindenki hazudik.

Az efféle általánosan elterjedt módszertan manapság az alábbi, rövidített kérdezz-felelek formulából lehet ismerős:

– Itt mindenki hülye?

– Itt? Mindenki.

Szóval, az egyik oldal hazudik, amikor isteníti a demokráciát, miközben illene tudnunk róla – ha máshonnan nem is, de Platóntól és Arisztotelésztől mindenképpen – hogy a demokrácia az egyik legigazságtalanabb és legkirekesztőbb társadalmi berendezkedés, melyet ember valaha is megalkotott ezen a bolygón.

„A középszer, a csőcselék uralma” – fogalmaz egy helyütt Platón a demokráciáról. Arisztotelész „Politika” című munkájában három kívánatos és három kerülendő társadalmi berendezkedést tár az olvasó elé. A demokrácia, mint a Politeia elfajzása, a kerülendők közé kapott besorolást.

A Politea a cenzusra alapított köztársaság; amelyben a tömeg, a sokaság gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat.

A Demokrácia a Politeia elfajulása: a sokaság, a plebs a saját magánelőnyére gyakorolja a legfőbb hatalmat.

Mégsem Platón vagy Arisztotelész intelmei azok, melyek miatt nem rokonszenvezem a demokráciával.

PÉLDA: Adva van két alkoholista, meg egy professzor. Az lesz, amit a két alkesz akar. De nem azért, mert ők okosabbak, vagy jobbak! Nem! Egyszerűen azért, mert ők vannak többen! Nagyon fontos, hogy megértsük:

EZ NEM EGY MINŐSÉGI, HANEM EGY MENNYISÉGI RENDSZER!

Itt tehát nem arról van szó, hogy jó emberek rosszul működtetnek egy jó rendszert, vagy arról, hogy rossz emberek (az ő szempontjukból) nagyon is jól működtetnek egy rendszert! Itt arról van szó, hogy ezt a rendszert a jellegéből fakadóan egész egyszerűen nem lehet jól működtetni!

Ha most egy pillanatra félretesszük, hogy több alkalommal is meghazudtolták a többségi népakarat, az 50%+1 fő alapgondolatát – lásd EU-csatlakozásról és NATO-tagságról szóló népszavazások, utóbbinál 25%-ra vitték le az érvényességi küszöböt – szóval, ha mindezektől eltekintünk, az 50%+1 fő esetén is fel kell tennünk a kérdést: És a másik 49%-kal (vagyis a vesztesekkel) mi lesz? Ők alig vannak kevesebben, másként fogalmazva, majdnem annyian vannak, mint a győztesek. Ők nem ezt kérték, nem ezt akarják…

És mielőtt még valaki diktatúra után kiáltana, igenis van más megoldás, példának okáért a szakrális alapokon nyugvó Magyar Apostolkirályság.

Visszatérve arra, hogy mindkét oldal hazudik.

A másik oldal pedig akkor hazudik, azzal hazudik, amikor a normalitás értékőrének vallja magát.

Most persze azt kérdezed tőlem, hogy melyek ezek az értékek.

Nos, a benyújtott törvénytervezet „Részletes indoklás” című részében, annak is a 3§-ában erre a kérdésre is választ kapunk. Íme:

„A törvény rendelkezései szerint Magyarország szuverenitását veszélyezteti a külföldi támogatásból finanszírozott, a közélet befolyásolására irányuló minden olyan tevékenység, valamint törekvés, amely

a) Magyarország független, demokratikus, jogállami jellegét;

b) a magyar nemzet egységét és összetartozását, a határainkon kívül élő magyarok sorsáért való felelősséget;

c) a házasság, a család és a biológiai nemek elsődlegességét;

d) a béke, a biztonság és a más országokkal való együttműködést;

e) Magyarország alkotmányos önazonosságát, keresztény kultúráját

sérti, negatív színben tünteti fel, vagy azok elleni fellépést támogatja.

A törvény megfogalmazásában a közélet befolyásolására irányuló tevékenység különösen:

– a demokratikus vita, valamint az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenység,

– a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenység, illetve az olyan tevékenység, amely befolyást gyakorolhat a választások kimenetelére.”

Az ember így elsőre, de még másodikra, harmadikra sokadikra se tud nagyon mit kezdeni azzal a modattal, amely „a demokratikus vita, valamint az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenység” vagyis a köz ügyeivel való foglalatosság, azaz a politika, a polisz ügyeinek intézésének tilalmát írja le. Akkor tulajdonképpen mi végre van ez az egész? Maga az államhatalom hazudtolja meg a demokrácia és/vagy a politika szó eredeti jelentéstartalmát? Mert ha ez így van, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy így van, akkor joggal jelenthető ki, itt bizony megszűnt a demokrácia, és tombol a diktatúra. Ha van valami, ami „az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenység”, akkor az éppen a választás. Ezek szerint akkor a választási kampányokat is be kellene tiltani, mivel a legfőbb céljuk éppen az, hogy döntő mértékben befolyásolják a társadalom döntéshozatali folyamatait, nevezetesen, hogy a választópolgárok tömegei kire adják le majd a szavazatukat.

Már az eddigiekben is találkozhattunk olyan esetekkel, amikor a tettek látványosan meghazudtolták a szép szavakat. De most szintet léptek.

Hatalmi szót, tiltást használnak vita és érvek helyett. A tiltással hiteltelenítik, ellehetetlenítik a törvényjavaslatban is felsorolt magasztos értékeket, azok elfogdását, elfogadtatását, kívánatossá tételét. Csodálkozunk, ha ilyen módszerek mellett a felnövekvő nemzedékek számára a normalitás helyett a deviancia válik egyre inkább elfogadottá? Mindezt csak azért, mert az, aki a normalitás értékeit magénak vallja, tetteivel, alkalmazott módszertanával egész egyszerűen saját maga hitelteleníti saját magát.

Ugyan, vajon ki akarna értékközösséget vállalni egy autokratikus személyiséggel, vagy éppenséggel egy diktátorral? Nyilván senki, aki józanul gondolkodik. A fiatalok pedig végképp nem.

Hogyan higgy olyasvalakinek, hogyan higgy olyasvalakiben, aki életével, életvitelével, tetteivel pont szembe megy azokkal az értékekkel, melyeket hirdet? Előbb csak őt, aztán az általa hirdetett értékeket kérdőjelezed meg, s végül elveted, megveted.

Egy olyan rendszerben, ahol az igazság már nem létezik, csak a jog, a legfőbb hatalom nem a jog, hanem a jog értelmezésének monopóliuma! (Félelmetes a párhuzam az államszocializmussal, ahol a propaganda elmagyarázta mit láttál, mit hallottál, s hogyan kell róla gondolkoznod, vagy hogyan nem szabad róla gondolkoznod!) A jogértelmezési monopólium, megtámogatva a fegyveres erőszak monopóliumával, jelenleg az államé.

A modern meghatározás szerint:

„Az állam olyan hatalmi intézmény, amely egy megadott földrajzi terület és az azon élő lakosság felett teljes és kizárólagos főhatalmat gyakorol.

Az állam a saját területén rendelkezik a legális erőszak használatának monopóliumával. A népességen és a felségterületen túl az állam egyik meghatározó fogalmi elemének tekintették a szuverenitást is, azaz a főhatalom birtoklását is. Az ókor óta köztudomású, hogy főhatalom nélkül nem beszélhetünk államról, és alapkérdésnek számít kié is ez a főhatalom.

Az emberek közösségének, politikai társulásának egy sajátos formája, amely megteremti a társadalmi együttélés rendjét. Ennek két tényezője a hatalom és a jog, amelyekből kifejtjhető a hatalmi állam és a jogállam fogalmai. Alkotmánya elsősorban államoknak van, az emberi jogokat leginkább az állam működteti, azok leginkább az államon keresztül érvényesülhetnek.”

Forrás: https://helsinki.hu/emberi-jogi-szotar/allam/

Amit ezek itt művelnek, nos – kétségkívül nekünk szól, de – nem rólunk szól, nem mi vagyunk és tőlünk teljesen idegen. Ahhoz, hogy megértsük, hogy valóban jól értsük, mi az, ami rólunk szól, ami ténylegesen mi vagyunk, talán az lesz a legjobb, ha a modernitás után a kipróbált, időtálló bölcseletekre is figyelemmel leszünk!

„Az alkotmányosságunk fő gondolata az, hogy a jog lentről születik népi szokásjogként, majd törvénnyé válva nemesedik alkotmányos elvekké!

A mi bevált alkotmányosságunkkal szemben a „modern alkotmányosság” fentről születik a királyszuverenitás, vagy népszuverenitás törvényeiként, így az esendő, pénzpórázra vehető „ember” válik önérdekű alkotmányíróvá! Pedig csupán egy ember, vagy egy nemzedék nem alkothat alkotmányt a magyar jogszokások szerint! Csak az időszűrőn átengedett, bevált jogelvek válhatnak a magyar alkotmányosság alapelveivé, amelyek keretein belül lehet csak törvényt, vagy bármilyen rendeletet, miniszteri utasítást megalkotni! A történeti alkotmány rugalmas rendszer, amíg a kartális merev és rugalmatlan. Alkotmányunk a kor pillanatnyilag érvényes berendezkedésének szabályait jelentette, ebből következően nem volt állandó, folyamatos változásban volt ugyan, de alapelveit (vívmányait) nem lehetett átlépni „demokratikusan” se! (…)

A Szentkorona-tan egy olyan állameszme amely minden bizonnyal a szkíta ősállami szervezetből és a nyugat-európai korona hagyomány elemeinek a magyari szokásokhoz való igazításából ered. Jóval korábban kialakul, mint a modern alkotmányosság és azzal az elvonatkoztatással, hogy a korona egy személy. A főhatalom így kerül át esendő emberi kézből a joguralmi állam alkotmányosságába. Miután kihaltak a szakrális királyaink, a nemességünk idegen királyok esetében megtapasztalta, hogy nem mindenki méltó közülük az állami főhatalom gyakorlására, s az addigi királyszuverenitást lecserélték a korona szuverenitására. A korona „testének” elképzelésében született meg a király személyétől független magyar államiság fogalma. Ebben a testben lett tag a nemesség és ennek lett a feje a király, de mellérendeltségben.”

(Dr. Bene Gábor)

A legnagyobb probléma tehát nem is ezzel az átláthatósági törvénytervezettel, sokkal inkább ezzel az átlátszó módszertannal, az erővel való fenyegetéssel, valójában visszaéléssel van. Azért mert van, aki csak az erőből ért, mondjuk az, aki a törvényeket hozza, még nem jelenti azt, hogy mindenki más is csak az erőből ért! Példának okáért a magyar ember szóból is ért! Csak úgy mondom.

Ha pedig nem hagynak más választást (így kevéssel május 4-e után:-):

AZ ERŐ LEGYEN VELETEK!

 

Szabó László – 1 öntudatos pécsi polgár.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)