KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Peter Pellegrini Frank-Walter Steinmeier német elnökkel találkozott Berlinbe, 2024. október 24-én © Getty Images / Sean Gallup

Ukrajnának a békéért cserébe le kell mondania egyes területeiről

Az ukrajnai konfliktus addig nem oldódik meg, amíg Kijev nem törődik bele bizonyos „részleges területi veszteségekbe” – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök. Pellegrini és Robert Fico miniszterelnök egyaránt felszólította Oroszországot és Ukrajnát, hogy azonnal kezdjenek béketárgyalásokat.

Pellegrini az STVR szlovák televíziónak nyilatkozva vasárnap azt mondta, hogy a frontvonalról érkező napi friss információk meggyőzték arról, hogy Ukrajna nem remélheti, hogy területi céljait – Donyeck, Luganszk, Herszon, Zaporozsje és a Krím visszaszerzését – erővel elérheti.

„Amikor a békéről van szó, úgy gondolom, hogy a realitások talaján kell maradnunk”

– mondta a csatornának.

„Ma valószínűleg egyetlen épeszű ember sem hiszi Európában, hogy a béke megvalósítható Ukrajna részleges területi veszteségei nélkül”.

Az elnök ezután felszólította Ukrajnát és Oroszországot, hogy mielőbb üljenek tárgyalóasztalhoz.

Pellegrini megjegyzései egybecsengenek Fico e hét elején tett kijelentéseivel. A brazil Folha de Sao Paulo hírportálnak nyilatkozva a szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy „legalább egy kicsit reálisan” kell gondolkodni, és

„el kell ismerni, hogy Oroszország soha nem fogja elhagyni a Krímet, Donyecket és Luganszkot”.

Fico tavalyi hivatalba lépése után azonnal leállította a Pozsonyból Kijevnek nyújtott katonai segélyeket, és megfogadta, hogy megvétózza Ukrajna esetleges NATO-csatlakozását. Azzal is vádolta az „ukrán nácikat és fasisztákat”, hogy ők indították el a konfliktust azzal, hogy gyilkolták a Donbassz orosz lakosságát, és elítélte uniós vezetőtársait, amiért katonai segélyekkel és Moszkva elleni szankciókkal hosszabbítják húzzák el a harcokat.

„Mi az eredmény? Az oroszok egyre nagyobb területeket nyernek, a szankciók nem használnak, és Ukrajna már nem elég erős az esetleges tárgyalásokhoz”

– mondta a Folha de Sao Paulónak.

Fico azt is megjósolta, hogy Kijevet várhatóan „el fogják árulni” nyugati támogatói, és lehetséges, hogy a végén elveszíti területeinek egyharmadát anélkül, hogy meghívnák a NATO-ba, és biztonsági garanciákat csak az országban lévő külföldi csapatok jelenléte révén kapna.

Ez is érdekelheti:  Schengeni övezet, Ukrajna, a magyar költségvetés - a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúja (videó)

Moszkva fenntartja, hogy bármilyen rendezésnek azzal kell kezdődnie, hogy Ukrajna leállítja a katonai műveleteket, és elismeri azt a „realitást”, hogy soha nem fogja visszaszerezni az ellenőrzést korábbi területei felett. Emellett a Kreml ragaszkodik ahhoz, hogy a katonai művelet céljai – amelyek között szerepel az ukrán semlegesség, a demilitarizáció és a denazifikáció – megvalósuljanak.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Peter Pellegrini Frank-Walter Steinmeier német elnökkel találkozott Berlinbe, 2024. október 24-én © Getty Images / Sean Gallup

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!