KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Zuroff az antiszemita…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ki nem szán meg egy emberroncsot, akit utolsó hónapjaiban, éveiben egy bosszúálló és önmagát igazolni akaró elmebeteg feljelent, s akit tolókocsiban, infúzióval tolnak be a számára mészárszéknek is beillő tárgyalóterembe.

Ha ez az öreg és beteg ember valóban bűnös lenne, akkor a keresztény ember szánakozva mondja, hogy lám már földi életében meg kell szenvednie bűneiért. Hiszen az öregség és a betegség olykor rosszabb a megváltó halálnál. Képíró Sándor azonban egy körmönfont, aljas és embertelen koncepciós per áldozata. Egy megszállott, betegesen bosszúálló és embertelen társaság antiszemitizmus generáló, meggondolatlan vagy gonosz feljelentése az, amivel ismét a magyarok zsidóellenességét akarták bizonyítani egy olyan emberen, aki nemhogy ölt vagy erre utasítást adott volna, de megmentett zsidókat és más civileket akkor, amikor a jogos(!) indulat másutt ölt és vérengzett.

Háború volt, és ebben a háborúban a Magyar Királyi Honvédséget orvtámadás érte, amelyért a partizánok mellett polgári áldozatok is voltak. Képíró azonban ebben a drámai helyzetben is megállta az emberiesség próbáját.  Védte, akiket tudott védeni, s nem adott parancsot sem megtorlásra, sem vérengzésre.

Most mégis a vádlottak padján – azaz tolószékében, infúzióval – ül egy taláros ügyész és egy bíró előtt, s a maga kilencvenhét évével egy életerős és bosszútól habzó szájú gazember feljelentése okán kénytelen elviselni a megaláztatást, a kínt, az igazságtalanságot, a meghurcoltatást. Hamis dokumentumok, aljas rágalmak, zsebből kihúzott és bizonyítéknak nem számító, emberekről, gyermekekről készült régi képek azok, amelyek a vádat képezik. Koncepciós per, magyar gyalázó, csendőrséget lejárató, a magyar történelmet sárba taposó mocskos per ez. Micsoda szégyen, hogy van ügyész, aki e perben letöltendő fegyházat kér, hogy teljesítse a parancsot: Képírónak a börtönben kell meghalnia! Micsoda emberek (emberek?) ezek? Milyen szakmai és erkölcsi felkészültség ez, milyen magyar hagyományoknak és eszmeiségnek tesz eleget egy ügyész, amikor hamis vádak alapján honfitársára, egy megtört beteg öregemberre HALÁLT kér?

Zuroff nem tett mást a feljelentésével, a magyar igazságszolgáltatás pedig a per lefolytatásával, mint újabb zsidóellenességet generált Magyarországon. Hiszen olyan emberek is ellenszenvet éreznek ma már e per miatt, akik eddig nem foglalkoztak azzal ki zsidó és ki nem. Sőt! Zsidó ismerősöm is elítéli ezt a mocskos pert, ezt az embertelen és aljas eljárást, amelynek felmentő ítélete után az idegen feljelentő vette a bátorságot és szégyennek nevezte a független magyar bíróság ítéletét. Bírálta a magyar bíróságot… amiért másokat bizony akár meg is büntetnének. Ezt a gazembert, aki ezt a pert kezdeményezte ki kellene tiltani az országból, a fegyházat kérő ügyésznek pedig más állást kellene felajánlani. Példákat nem mondok, azt az olvasóra bízom.

A keresztény országban ma a gyűlölet lett úrrá, mert a gyűlölködő feljelentők gyűlöletet szítanak önmaguk ellen, és népük ellen. Be kellene fejezni ezt a folyamatot, be kellene fejezni a holocaust borzalmainak emlegetését és a bosszúhadjáratot, mert amíg ez folytatódik, addig az újabb és borzalmasabb holocaust ott bujkál Európa minden országában, Európa minden nem zsidó lakosának megbotránkoztatott lelkében, ott bujkál a gyűlölet a bosszúállókkal szemben, mert Európa nem csak gyilkosokból állt akkor sem, amikor gyilkoltak. Európa védett, bujtatott, európaiak milliói saját életüket is kockáztatva mentették az üldözötteket, mint Dr. Képíró Sándor csendőr százados úr is. És aki egyszer életet mentett, aki szeretetből életét kockáztatva segíteni akart és mentette, akit lehetett, ma pedig ott lát egy kilencvenhét éves embert a tolószékben infúzióval és fejhallgatóval a pulpitus előtt, az magát látja e tolószékben. Saját bőrén érzi az aljasságot, a hálátlanságot, a hamis vádat, az esztelen bosszút…

Sajnálom ma a zsidóságot, mert Európa egyre szegényebb, mert Európa egyre elégedetlenebb, és Európa látja ezt a bosszúálló ámokfutást… és ismét ártatlan emberek tömege vész majd el, mert az efféle perek okán egyre kevesebb lesz az, aki együtt érez, aki menteni akarja majd a menthetőt, aki eleget tesz keresztényi kötelességének… mert a kereszténységet és az ebből fakadó értékrendet is kiirtották a Zuroffok. És ha nem lesz szeretet, együtt érzés, akkor dráma lesz, amire megint lehet évtizedekig hivatkozni. Ha marad, aki hivatkozzék.

Jó lenne hallani végre valami emberit, valami igaz szót a zsidóság részéről, mert nem a dr. Képíró Sándorok vannak ma veszélyben Efraim Zuroffok miatt, hanem az európai zsidóság. És e sorokat nem dühből vagy gyűlölettel írom, hanem figyelmeztetésképpen az ártatlanoknak, hogy tiltakozzanak saját életük és saját népük élete érdekében a Zuroffok ellen… Mert az átok és a bosszú hétszer hetvenhétszer száll vissza rájuk és fiaikra! Ezt pedig sem ők, sem mi nem akarhatjuk. Csak a Zuroffok és a nekik engedelmeskedő ügyészek…

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Zuroff az antiszemita…

  1. Szomorúsággal töltenek el a sorok. Lehet, hogy furcsának tűnik de számos becsületes zsidóembert ismerek akik Zuroff és bandájától elhatárolódnak.

  2. Érdekes módon a svájci és német, erősen internáci orientáltságú, tévé adókon csak ezzel a majom-zuroffal közöltek interjút, aki persze elítélte a magyar igazságszolgáltatást és magyar antiszemitizmusról gagyogott! Az esti híradók „fénypontjaként” szerepelt a Magyarországot elítélő bejátszás!
    A média, mint látszik, nemcsak Mo-on van zsidó kezekben. A másik fénypontja a tegnapi híradóknak a csodálatos nevű „Murdoch” meghallgatása volt (persze, hogy ártatlannak vallota magát!), akinek az újságírói még a hivatalban lévő Brown Gordon miniszterelnököt is lehallgatták. Az újságírót, aki elsőnek borította ki a bilit, időközben meggyilkolták!
    A MOSZAD a világ legnagyobb, és leggyilkosabb, titkosszolgálata! Ahol létezik 2 zsidó a világon, egy helyen, ott már mindkettő a MOSZAD-nak dolgozik! Az egyik szerzi a hírt, a másik viszi!

  3. De könyörgöm, mi ez a képzavar? „Sajnálom ma a zsidóságot, mert Európa egyre szegényebb, mert Európa egyre elégedetlenebb, és Európa látja ezt a bosszúálló ámokfutást” Mert Európa egyre szegényebb, elégettlenebb, azért éppen hogy nem „sajnálni” kéne azt akinek oroszlánrésze van ebben. Nemcsak Zuroffnak, hanem a „rendes, átlag kis” zsidónak is. Lássuk már be végre, hogy nekik ez a vérükben van. Abban a vérben, ami éppen hogy nem a mi ereinkben kering.
    Más: a „vádlotti tolószék” azért már előfordult másutt, jóval előbb. Lehet hogy csak rögzült tudat alatt, de ezeknek a dolgoknak van „licence” valahol. Még ha sokan a Siklósi Beatrix-metódust használják is, saját kelléktáruk színesítéséhez.

  4. OK!
    Ezeknek az úgynevezett ” wiesenthal ” parazitáknak a lelkivilágát már kezdem érteni.
    Ezek súlyosan degenerált lények!
    A neveltetésükből és vallásukból eredően,
    ( http://api.ning.com/files/JxPFNqFgLI7tweRi99DHzn6LrCgpMG-P1krLff5TCOHbBOlFNFgfgEMbAfFKYd353hL-u0eWbehRVmpeMwYKDYjUnatpN0S5/ATalmud.doc
    A fenti a címen a vallásuk alapjaival ismerkedhet az aki még nem ismerné vallásuk alapjait és az ebből eredő súlyos lelki problémáikat előidéző tanokat )
    Tehát kezdem érteni a mozgató rugójukat a súlyosan degenerált zsizsikeknek.
    De egyvalamit azért csak nem értek!
    Mégpedig azt, hogy milyen lényekből áll a MAGYAR bíróság és az ügyészség,?
    Egy ilyen gyalázatos perben, hogyan lehettek partnerei egy ilyen súlyosan lelki beteg társulatnak.
    A zsizsikeken már – már nem is csodálkozok, de a bíróságon, és az ügyészségen igen is csodálkozom!
    Ez már nem is a zsizsikeket minősíti, hanem a Magyar bírókat és az ügyészeket!
    Hasonló jókat kívánok a feljelentőknek, ügyészeknek, bíróknak legalább olyan „jókat”, amilyeneket dr Képíró Sándor-nak tettek!
    Az öreg isten áldjon meg mindenkit az érdemei szerint!!!

  5. E-mailben kaptam, közzéteszem:
    Kedves Gyuri!
    Mint szinte mindenki, én is figyelemmel kísértem a pert és kíváncsi leszek, hogy mi lesz végül a jogerős ítélet. Az általad felvázolt problémák a legsúlyosabbak, de engedd meg, hogy leírjak én is pár dolgot, ami szorosan vagy közvetve az ügyhöz tartozik.
    Mindjárt az elején a per jogosságáról van szó. Ha félretesszük azt, hogy Képíró ártatlan vagy bűnös (természetesen én is vallom, hogy ártatlan), akkor is kérdéses, hogy egyáltalán hogyan merülhetnek fel ennyi idő után a vádak. Az európai keresztény kultúra (legalábbis 1945-ig) a megbocsájtásra épült. Ezt hirdette Jézustól kezdve a kereszténység és ezt hirdeti ma is, csak nem figyelnek oda rá. Én itt elsősorban azt tartom hibának, hogy egyre jobban „amerikanizálódunk”, ahol egy hibáért ténylegesen meg kell felelni évek múltán is és egy szenátor a nyilvánosság előtt kell, hogy sírva bocsánatot kérjen azért, mert 30 évvel korábban elszívott egy füves cigit. Az USA ilyen, Európa nem. Csak a 68-as generáció maradéka és a rajtuk nevelkedett agymosottak próbálják meg ilyenné tenni. Természetesen vannak megbocsáthatatlan bűnök. Ha már a Délvidéknél tartunk, akkor Grassynak és Feketehalmy-Czeidnernek nem lehet elfelejteni mit tettek. De meghurcolni egy öregembert vélt bűnök miatt undorító és visszataszító. Ahogy szerintem a magyar bíróság gyávasága is, mivel itt nem bizonyítékok hiányára kellett volna hivatkozni, hanem egyértelműen kimondani Képíró ártatlanságát.
    Ha már Délvidék… A II. világháború alatt a magyarokra nézve a legnagyobb szégyen az, ami Hideg Napok néven híresült el. Foglalkozni is kell ezzel, bocsánatot kell kérni érte, nem lehet, de meg kell próbálni jóvá tenni. De iszonyatosan idegesítő, hogy az egész ügy a zsidókra van kihegyezve. A 3.300 áldozatból „csak” kb 700 volt zsidó, tehát a halottak töredéke. De Képírónak, ha felelnie kell, nem azért, mert szerbeket és dél-szlávokat öltek meg, hanem kizárólag azért, mert az áldozatok között zsidók is voltak. Mintha egy zsidó élete többet érne egy másikénál. Míg Isten előtt minden ember egyenlő, ugyanannyit ér.
    Ahogy ugyanannyit ér az a 15-20.000 magyar is, akiket Tito partizánjai mészároltak le ugyanitt, csak pár évvel később. Érdekes, hogy az ott elpusztított ártatlanok hóhérait nem üldözi Zuroff és bandája. Nem is beszéltek róluk, ahogy a szerbek sem sokat. Csak a szerb nagykövet kért könnyeivel küszködve bocsánatot, miután látta a Terror Házában a Magyar Tragédia kiállítást. 700 zsidó meggyilkolása és esetleges tettesek zaklatása nemzetközi ügy, mikor a valódi bűnösöket már a Horthy-korszakban elítélték és csak a németek bújtatásának köszönhetően úszták meg a felelősségre vonást. 15-20.000 magyar áldozatról viszont nem lehet beszélni….
    Ahogy arról sem, hogy vígan éli öreg napjait az a Biszku Béla, aki bizonyíthatóan tömeggyilkos és neki valóban megbocsájthatatlan bűnei vannak. Őt nem lehet még perbe fogni sem! De összességében ő nem is akkora médiahír. Elkészült a film, netről mindenki letöltötte és szörnyülködött. De talán ha kétszer szerepelt a híradóban. És élheti tovább víg napjait, egy „fordítási hiba” miatt.
    Azonban ez nem csak magyar jelenség. Hiszen egész Európában (és Amerikában) egy szerencsétlen hülyét, Gorbacsovot ünnepelték születésnapja alkalmából és a világ vezetői sírva emlékeztek meg hőstettéről, amely állítólag megdöntötte a kommunizmust. Közben elfeledkeznek Reaganről, aki kimondta, hogy a Szovjetunió a gonosz birodalma, és néhány ember (köztük Teller Ede) segítségével olyan csapást mért rá, amelyet nem élhetett túl. Reagant elfelejtik vagy csak egyszerűen tehetségtelen bohócnak nézik. Gorbacsovot, aki csak ült és nézte hogyan hullik szét a „Vörös Birodalom” istenítik.
    Azért még nem reménytelen a helyzet! Elnyomva, de mindenhol vannak olyan emberek, akik kimondják véleményüket a másik oldalról is. Természetesen nekik sincs egyértelműen igazuk, mert minden érmének két oldala van és sem a történelemben, sem a politikában nincs objektivitás. Nem is lehet. De mindkét oldalra oda kell figyelni.
    Hosszú levelem végezetéül, ha megengeded ajánlanék is két könyvet, amelyeket valószínűleg már ismersz, de ha mégsem, érdemes ezeket elolvasni:
    Israel Samir: Rasszista állam?
    Jean Sevillia: Az értelmiség terrorizmusa
    Üdvözlettel:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük