KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Zsoldosnak álcázott különleges NATO alakulatok érkeznek Ukrajnába

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Zsoldosnak álcázott különleges NATO alakulatok érkeznek Ukrajnába – tudatták donyecki parlamenti forrásból csütörtökön.

A nyugati katonákat azzal bízzák meg, hogy olyan fegyverekkel vívják meg a harcot Oroszország ellen, amelyeknek forgatásához az ukrán sereg nem ért, kiképzése pedig túl sok időt venne igénybe.

A Békekör tudósítója korábban már beszámolt arról, hogy a 2014. évi Majdan-puccs óta Ukrajnában folyamatos a NATO tisztek jelenléte. Zsoldos katonák ezerszámra vettek részt a kijevi rezsimmel szembefordult Donbász ellen vívott nyolc éves háborúban is. Ukrajnában napjainkban ötven ország zsoldosai harcolnak az oroszok ellen, csupán a lengyel harcosok számát ötezerre becsülik.

A NATO ugyan továbbra is leplezni igyekszik „kiküldöttjeinek” valódi kilétét, de a Kijevhez intézett lavrovi ultimátum óta egyre kevésbé ügyel a látszatra – írja tudósítónk.

Az átfogóbb orosz offenzívával fenyegető helyzetben Zelenszkij elnök megint azzal ostromolja a NATO-t, hogy küldjön tankokat Ukrajnának. A Nyugat eddig tartózkodott attól, hogy nehéz harckocsikat adjon Kijevnek. Scholtz német kancellár a NATO egyeztetett álláspontjától tette függővé Leopard 2 harckocsik küldését. Macron francia elnök AMX-10 RC könnyű páncélosokat ígért Zelenszkijnek. Biden amerikai elnök szerdán közölte, fontolóra veszik Bradley harckocsik Ukrajnába küldését.

A nyugati szövetségesek hozzáállása arra enged következtetni, hogy nem adták fel a reményt, hogy legyőzzék Oroszországot Ukrajnában – jegyezte meg a Magyar Békekör tudósítója csütörtöki jelentésében.

Donyeck, 2023. január 5. csütörtök (MB)
 

Magyar Békekör

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük