"Zsidók, menjetek haza!"


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Jaj, kedves, kedves, édes anti-antiszemiták, nem, nem, nem én mondom ezt a felháborító szörnyűséget! Azért tettem idézőjelbe, hogy ez még a hülyében is tudatosuljon. Én fel vagyok háborodva miatta és elhatárolódom tőle, mint a Fidesz a Magyar Gárdától. Sőt még jobban, ha lehet. De még csak nem is egy neonáci, nem is egy újfasiszta, még csak nem is egy szörnyű “gárdista” mondta! (Pl. Gyurcsány elvtárs, aki köztudottan a legjobb ifjúkommunistákat tömörítő “Ifjú Gárda” tagja volt. Persze, tudom, az más volt, az jó Gárda volt – Vörös Gárda! Az a “burzsujok” ellen harcolt – persze csak szájalva – mert közben már bebábozódott, hogy majd burzsujként bújjon elő.

Ezt a rovarvilágban (féregvilágban?) tapasztalható jelenséget a tudósok “teljes átalakulásnak” nevezik. Sajnos, a teljes átalakulás végeredménye nem mindig egy szivárvány színekben pompázó, gyönyörű pillangó, hanem – korunkban többségében – lótetű: egy kártékony és undort keltő féreg, amely a föld alatt rejtőzködve, a sötétben rágja el alattomban a növények gyökerét és pusztítja az életet. Nem eszi meg az egész növényt, csak annyit a gyökeréből, amennyi éppen elég a megöléséhez. Mint egy valódi “posztkommunista burzsuj”. Az emlősállatok között is van ilyen. A vadászok dúvadnak hívják. Nem éhségből öl, hanem csak az ölés kedvéért. Elég arra gondolni, hogy amíg Horthy 2000 falusi iskolát épített, a “szociálisan érzékeny lótetű” bezáratott 500-at. Így építi “EU konform” módon a magyar jövőt és a “tudás alapú társadalmat”.)

Mielőtt még megmondanám, ki írta az idézett szörnyűséget, elárulom, hogy – szomorú, de itt tartunk – még börtönben sem ül “gyűlöletbeszéd” miatt, hanem azóta is, folyamatosan, szabadlábon “gyűlöletbeszél”.

Kérem, akkor most ideje, hogy megkapaszkodjanak: az illetőt Uri Avnerynek hívják, izraeli állampolgár, igazi izraeli hazafi, aki valaha a zsidó országgyűlés tagja volt, még korábban az Irgun nevű zsidó terrorista csoporté, aki forrófejű, lelkes, fiatal zsidóként fegyverrel harcolt a rasszista, “csak zsidó” állam megalapításáért és az arabok elűzéséért. Úgy tűnik, felismerte, hogy Izrael állam fennmaradásának elkerülhetetlen feltétele a palesztinokkal való megbékélés, aminek érdekében megalakította a Gush Shalom (Béketömb) nevű mozgalmat. Most neki adom át a szót, hogy elmondja Izrael 60.  születésnapja kapcsán megfogalmazott gondolatait:

Ilyen barátokkal …!

http://www.normanfinkelstein.com/article.php?pg=11&ar=1694

05.17.2008 | Gush-Shalom.org

http://zope.gush-shalom.org/home/en/channels/avnery/1211059332/

Írta: Uri Avnery

Az utóbbi napokban elárasztanak bennünket a barátaink. A világ nagyjai, régiek és maiak, ide jönnek, hogy hízelegjenek, a farkukat csóválják előttünk, hogy a porban csúszkáljanak a lábainknál. ‘”Uram, ments meg engem a barátaimtól, az ellenségeimmel magam is elbánok” – mondja egy régi imádság.

Gusztustalan!

Vegyük például a német kancellárt, Angela Merkelt, aki elzarándokolt Jeruzsálembe. A bájolgása ment volt minden bíráló szótól és a megalázkodás egészen új csúcsait sikerült elérnie a Knesszetben elmondott beszédével. Én hivatalos voltam rá. Lemondtam a kitüntetésről.

Hasonlóképp ki fogom hagyni azt az örömöt is, amikor meghívnak a hyperaktív Nicolas Sarkozyval való ülésre, aki majd megkísérli, hogy túlszárnyalja a német vetélytársa hízelgési csúcsát.

Ezt megelőzően John McCain nevelője, az evangélikus lelkipásztor John Hagee látogatott meg bennünket, aki a Katolikus Egyházat szörnyetegnek nevezte. Minden pórusából szenteskedő bókokat izzadva az (ő) istene nevében megtiltotta nekünk, hogy akár egy hüvelyknyit is föladjunk a Szentföldből és megparancsolta, hogy (mi) az utolsó csepp vérünkig harcoljunk.

Azonban mindezek a közelébe sem értek Bushnak. A köztársaság története legbalszerencsésebb elnökségének a végéhez közeledve ő ténylegesen egy égő gyufát nyomott a kormányunk markába arra biztatva őket, hogy robbantsák fel a talpunk alatt lévő lőporos hordót.

De a kerítőnői versengésben résztvevő mai vezetők névsora eltörpül azoknak a hajdaniaknak a hosszú felvonulása mellett, akik ostrom alá vették a kapuinkat. A hajdani nagyságok világnagy raja, mint a méhek, szálldos egyik helyről a másikra, mindenki egyért és egy mindenkiért. E héten Jeruzsálemet szállták meg Shimon Peresnek, az első számú hajdaninak a meghívására, egy olyan politikusénak, aki életének 84 éve alatt egyetlen választást sem nyert, és végül merő részvétből megkapta a gyakorlatilag jelentőség nélküli Izrael elnöke címet.

E csoport közös nevezője, hogy a tekintélyük otthon gyakorlatilag nulla, de a külföldi megítélésük az egeket veri. Egymás kölcsönös csodálatával kárpótolják magukat az otthoni elismertségük hiányáért. E csapat egyik legtekintélyesebb tagja Tony Blair, akit a saját hazájában kidobtak a hatalomból, de nem elégszik meg azzal, hogy élvezze a nyugdíját és rózsákat nevelgessen. Vigaszdíjként megkapta azt az örömöt, hogy a mi ellentéteinkkel játszadozzék. Néhány hetenként összehív egy sajtótájékoztatót, hogy bemutassa a palesztinok tömegeinek a megjavításában elért tüneményes sikereinek a bő termését, miközben a megszállt területeken a tényleges helyzet egyre rosszabbra fordul. A mi biztonsági intézményeink megunt tehertételként kezelik őt, akinek időnként oda kell vetni egy-egy csontot, hogy boldog legyen.

Az e héten tartott konferencián volt néhány rendes ember is, de a színteret a hajdaniak sajátították ki, kezdve a nyugdíjas bűnözőn, Henry Kissingeren, a trón-fosztott hősig, Mihail Gorbacsovig (akit én még mindig hősnek tartok, mert megelőzte a vérontást a szovjet birodalom összeomlásakor). Sajnálatra méltó őt ebben a társaságban látni. Eme orgia minden részvevője hegyet hegyre halmozott Izraelnek hízelgő bámulatából. Egyiküknek sem volt egyetlen bíráló szava sem. Semmi a megszállásról. A telepekről. A gázai zárlatról. A napi öldöklésről. Csak a csodálatos, békeszerető államról, amelyet a rossz, nagyon rossz terroristák a tengerbe akarnak vetni.

A vendégek egyike sem állt fel, hogy figyelmeztessen a jelenlegi politika feladására. Senki sem állt fel, hogy figyelmeztessen az igazságra, hogy a jelenlegi politika folytatása valószínűleg szerencsétlenségbe sodorja az országot.

Akinek ezekhez hasonló barátai vannak, azoknak nincs szüksége ellenségekre. Aki azt látja, hogy a barátja orosz rulettet játszik és golyókat ajánl föl neki – az vajon igazi barát? Aki azt látja, hogy a barátja a meredély szélén áll és azt mondja neki, hogy “menj csak bátran” – az barát?

A hízelgők testvériségében a legtöbb figyelmet az amerikai zsidó milliárdosok vonták magukra (akik fizették is a banzájt). Néhányukat azonnal az érkezésük után beidézték a rendőrség főparancsnokságára, hogy vallomást tegyenek abban az ügyben, amely ma rengeti Izrael alapjait – Ehud Olmert korrupciós ügyének a nyomozásáról van szó.

Már politikai pályájának a kezdetén, 45 évvel ezelőtt is a korrupció szaga kísérte Olmertet. Most azonban a bűz már mindenen túltesz. A rendőrség közzétette, hogy Moshe Morris Talansky, az amerikai zsidó milliárdos, éveken át adogatott neki készpénzzel bélelt borítékokat.

Hol is láttunk mi ilyet korábban? Természetesen az amerikai mozikban és TV sorozatokban. Valaki kinyit egy bankjegy kötegekkel megtömött bőröndöt. Az adományozó minden esetben a maffia tagja volt, aki kapta, az pedig általában egy korrupt politikus. Lehetséges, hogy Olmert sosem látta ezeket a filmeket? Ő, aki a karrierjét a “szervezett bűnözést” kárhoztató demagóg beszédekkel kezdte?

De nem Olmert az, aki engem ebben az ügyben érdekel, hanem Talansky. Ő az “Izraelt szerető” milliomosok fajtájához tartozik, akik legtöbbje az USA-ban lakik, de Kanadában, Svájcban, Ausztriában és Ausztráliában és más helyeken is élnek.

Ők valamennyien izraeli hazafiak. Valamennyien nagy emberbarátok. Valamennyien milliókat adományoznak izraeli politikusoknak. És majdnem mindegyikük a szélsőjobbot támogatja. Mi mozgatja őket? Mi befolyásolja ezeket a milliárdosokat, hogy azt tegyék, amit tesznek? Egy alapos vizsgálat felfedi, hogy mindannyian piszkos ügyletekkel szerezték a pénzüket. Néhányan szerencsejáték bárók, kaszinó tulajdonosok, az ezzel elkerülhetetlenül együtt járó erőszakba, bűnözésbe és kizsákmányolásba belekeveredve. Legalább egyikük nyilvános házakból szerezte a vagyonát. Másikuk részese volt egy botránynak, amely idős emberek otthonaival volt kapcsolatban. A harmadik egy olyan család sarja, amely szeszcsempészetből gazdagodott a szesztilalom napjaiban. Néhányan a legmegvetendőbb fajtához tartozó fegyverkereskedők , akik a halál és pusztítás magvait széthintő afrikai politikai bűnbandáknak adnak el fegyvereket.

De a pénznek – jól tudjuk – nincsen szaga.

Az e fajta sok-milliomosok közül a legtöbb úgy érzi, hogy nem kapja meg azt a megbecsülést , ami járna neki. Milliárdos társaik, a magas társaság tagjai, lenézik őket. Egy embert, aki elérte ezt a társadalmi állást, már nem elégít ki maga a pénz. Köztiszteletre vágyik. Az efféle köztiszteletet Izraelben meg lehet vásárolni, méghozzá olcsón.

Izrael árulja a köztiszteletet, anélkül, hogy egyetlen kérdése volna. Egy megfelelő adomány esetén még egy alvilági szerencsejáték barlang tulajdonosát is fogadja a miniszterelnök, ebédelhet az elnökkel és felteszik a nevét egy egyetemi épületre.

(Egyszer írtam egy könnyed hangú cikket a Harmadik Templomról, az Úr hozza tető alá hamarosan, ámen: a Rosenstein szentek szentjét, a Rosenzweig oltárt, a Rosenbaum kerubokat, stb.)

Közvetlenül a hat napos háború után, a tábornokaink nagy napjainak idején egy új szokás terjedt el a zsidó milliárdosok között: egy zsidó tábornok kitartása, akit úgy mutattak be a barátaiknak, mint egy kis díszállatot. Néhány tábornok semmi kivetni valót nem talált ebben.

Az egyik milliárdos Ezer Weizmant, a légierő hősét tartotta ki (akinek le kellett mondania az elnökségről, amikor ez kiderült). Két milliárdos Ariel Saront fogadta örökbe és beültették az ország legnagyobb farmjára. Shimon Peres ugyan nem volt tábornok (sőt még katona sem), de legalább három milliárdos fogadta őt arany szárnyai alá. Nem volt olyan milliárdos, aki ráfizetett volna egy tábornok kitartására, egy izraeli politikus támogatására vagy egy izraeli ügy nagylelkű adománnyal történt támogatására. Az én az én, a hazafiság az hazafiság, az üzlet pedig üzlet.

Itt alakul ki a korrupció. Bárki, aki milliókat adományoz egy politikusnak Izraelben (vagy, ami azt illeti, az USA-ban, Olaszországban, vagy bármely más táján a földnek), nagyon jól tudja, hogy kamatostul fogja visszakapni. Amikor a politikusból miniszter, vagy miniszterelnök lesz, akkor az adakozó megütötte a főnyereményt.

A politikában nincs ártatlan ajándékozás. Így, vagy úgy, az adakozó meg fogja kapni a viszonzást – a többszörösével megtetézve. Ez érvényes az USA-ban, Olaszországban és Izraelben is. Ha az ajándékozó kijelenti, hogy neki nincsenek üzleti érdekei Izraelben, az csak annyi jelent, hogy mélyebbre kell ásni. (A ford. megjegyzése: ez természetesen nem évényes a mi ifju demokratáinkra, akiket két éven át Soros merő filantrópiából tartott ki. Minden ellenkező föltételezéstől előre elhatárolódom.) Az Olmert ügy csak újból megerősíti, amit régóta tudunk, hogy az izraeli politikusokat hajtó üzemanyag nem egyszerűen pénz, hanem külföldi pénz. Megszerezni a jelölést és kampányolni a választásért milliókba kerül a jelöltnek, és ezek a milliók mindig külföldi adakozóktól származnak.

Külföldi milliárdosok pénzelték Olmertet a jelölési versenyben és ők pénzelték az általános választások során, amikor elérték, hogy ő legyen a miniszterelnök. Miután megválasztották, elindította a 2. libanoni háborút, a vele járó öldöklést és pusztítást. Elmondható, hogy azokat az izraeli és libanoni katonákat és civileket, akik életüket vesztették a háborúban, amerikai zsidó milliárdosok ölték meg.

A jeruzsálemi konferencián Simon Peres magasztalta az izraeli chutzpa-t (gátlástalan pimaszság). Amire nekünk szükségünk van, az még több chutzpa – mondta. Ez bájosnak és jópofának hangzik, de tökéletes ostobaság.

Én egy másik chutzpa-ról akarok beszélni. Nem elvontról, hanem valódiról. Egyszerű chutzpa-ról. A New yorki, genfi és máshová való milliárdosok chutzpa-járól, akik beavatkoznak a mi választásainkba és meghatározzák az országunk végzetét. Annak a chuzpa-ját, hogy adományoznak olyan háborúkra, amelyekben nem az ő fiaikat, hanem a mieinket ölik. Annak a chutzpa-járól, hogy milliárdokat küldenek új telepek alapítására a megszállt palesztin területeken, különösen Jeruzsálemben, amelyeket azzal a kifejezett céllal létesítenek, hogy megakadályozzák a békét és folytonos háborúnak tegyenek ki bennünket, amely a mi jövőnket fenyegeti, nem az övékét.

Beszéljünk nyíltan: Én nem vádolom a jószándékú adományozókat, akik erkölcsi szükségét érzik, hogy hozzájáruljanak egy kórházi szárnyhoz vagy egy egyetemi épülethez Izraelben. Helyeslem, amikor emberek rászánnak pár száz dollárt egy olyan politikai ügy támogatására, amely közel áll a szívükhöz. Én a külföldi milliárdosok ellen tiltakozom, akik abban utaznak, hogy előírják, merre haladjon az országunk. Lehetséges, hogy politikusok más országokban is kapnak adományokat külföldről, de ez általában nem meghatározó jelenség. Ez itt a döntő tényező! Ez az egyik kóros következménye annak, hogy Izraelt “zsidó államként” határozták meg. Emiatt ezek az adományozók nem annak látszanak, akik – arcátlan külföldiek, akik beavatkoznak az életünkbe és korrumpálják a politikusainkat -, hanem melegszívű zsidóknak, akik támogatják azt az országot, amely az övék is.

Gideon Levy írt nemrég egy cikket, amelyben arra kérte őket, hogy “hagyjanak nekünk békét”. Mivel én kevésbé kifinomult ember vagyok, mint ő, én ezt durvábban fejezem ki: Menjetek haza és vigyétek a pénzeteket! Mi nem vagyunk eladók! Tegyetek le róla, hogy ti intézzétek az életünket (és a halálunkat)!

Nem hiszem, hogy szükség volna kommentárra.

A fenti kép a Gush Shalom honlapjának a “logo”-ja. Látható, hogy a felirata héber, arab és angol nyelvű . A jobboldali négyszögben Izraelnek és a palesztin “vírusoknak” a zászlaja látható összefogva. Ilyen is van “elftikéim”, bármily hihetetlen és fölháborító.

Fordítás és kommentár: Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “"Zsidók, menjetek haza!"” bejegyzéshez

  1. Nem lehetne, hogy ez a cikk megjelenjen a népszabiban?

    (Kedves Gabriella!

    Ha röviden kellene
    válaszolni kérdésére: NEM. Bővebben: MOST MÉG NEM!

    Éppen ezért kell rendet
    rakni hazánkban, hogy végre a tiszta, igaz, építő, jó akaratú beszédek
    hangozzanak minden médiumban.

    NIF szerkesztői )

  2. Én is sajnálom,hogy ez máshol nem jelenik meg,pedig tanulhatnának belőle a “mi politikusaink”!!
    És hogyis van az a “Likud testvérpárt”? A cikk irója a saját Hazájában gondolkodik!! Példa lehetne a mi Hazánkban is a jelenleg Parlamentben ülőknek.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Kinek fáj a kettős kereszt Leányfalun? – Reiner Péter válaszával frissítve
Évadzáró rendezvény az Árvalányhaj Művésztanyán
Kilakoltatták otthonából a 65 éves monori asszonyt
Close