KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Zetényi-Csukás Ferenc: Egy kormányzó gazdagsága – Néhány szó, vitéz nagybányai Horthy Miklós vagyonának gyarapodásáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az alcímben leírtakról ilyet is olyat is hallani. Az egyik érdekelt fél a nevezett bővelkedéséről, svájci bankszámláról és hatalmas birtokokról mesél, míg a másik fél szilárd meggyőződéssel állítja, hogy Horthy Miklós vagyona kormányzóvá választása és lemondatása között egy jottányit sem változott.

A véleménykülönbség régóta kitart, ezért is éreztem fontosnak, hogy minden vitát és minden hangos szót kerülve, elgondolásukat végre pontosítsam.

Tenni kívánom ezt úgy, hogy megtarthassam az igazság egyensúlyát, a legeslegelején kezdjem el Horthy Miklós vagyoni helyzetének kialakulását:

1919-ben Horthy Miklós és felesége (Purgly Magdolna) tulajdona: 36 hold szántó, 135 hektár rét, 31 hold legelő, 315 négyszögöl kert és egy udvarház. Igen, egy vidéki udvarház, amely majd csak lényegesen később nyeri el a „Horthy-Kastély” elnevezést. El kell mondanunk, hogy ekkor, az épületnek csak 4/28-ad része volt az övé (apai örökség), majd testvéreitől vásárolta meg a további 24/28-adot. 1904-ben, 1906-ban, 1930-ban, 1933-ban és végül 1943-ban. (Kisújszállási telekkönyv 203. és 205. betétje).

Lássuk a további vagyongyarapodást:

1920-ban 8 hold és 640 négyszögölt vásárolt meg Horthy kormányzó Fülöp Dánielnétől Kenderesen, majd 1928-ban kisebbik fiának (Miklósnak) vett földet Marton Lászlótól (10 holdat) és Hajdú Elektől (93 holdat). Ebben az évben veszi meg Veress Kálmán házát is Kenderesen, egy kisebb földterülettel, 735 négyszögöllel.

1938-ban vásárolta meg a kormányzó úr báró Klingspor Árminné, Tolnay Róza birtokát, 20 hold és 60 négyszögöles nagyságban, majd 1938. július 18-án, gróf Bolza Máriától veszi meg bátyja özvegyének a grófi birtokot.

Még valami:

A kormányzói család örökléssel és a személyüknek szánt értékes ajándékokkal is növelte vagyonát. Az lett volna a csoda, ha 25 év munkájával nem gyarapodott volna Horthy Miklós személyes tulajdona. Az első hallásra inkább hihetetlen az, hogy korának bármely más államfőihez hasonlítva, Magyarország első emberének ingó és ingósága, bőséggel elmaradt.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Vagyona nem lett kiugróan magas, nem volt külföldi bankszámlája, nem voltak hatalmas birtokai, sőt kormányzói fizetése, soha nem hagyta el minisztereinek mindenkori járandóságát.

Sokan talán el sem hiszik, hogy a németek fogságából szabadulva az amerikai vizsgálat után, menyének, gróf Edelsheim-Gyulai Ilonának kellett szöveggépelést vállalnia, hogy meglegyen a napi betevőjük. A Németországban eltöltött négy esztendőben az egykori kormányzó adományokból és a Vatikán pénzügyi segélyéből élt. Portugáliába António de Oliveira Salazar miniszterelnök engedélyével érkezett, aki biztosított számára egy szerény családi házat Estorilban. 1949-től az Egyesült Államok volt magyarországi nagykövete, Montgomery hoz létre alapítványt a család megélhetésére, amelyet Magyarország egykori kormányzója élete végéig megkapott. Nagy jólétben ekkor sem dúskálkodhatott.

Sok mindent lehetne még írni, a fentieket cifrázni vagy hozzátenni, de azt gondolom, hogy a kormányzó úr egykori szavai azok, amelyek a lehető legpontosabban megfogalmazzák azt, hogy mit gondolt a pénzről, sikerről és dicsőségről:

„Hírnév, kincs, dicsőség nem adhat földi boldogságot, önmagunkban kell azt keresnünk, a szív nyugalmában s az erkölcs tiszta érzet ártatlan örömeiben.” (Horthy Miklós)

Itt az írásom végén egy pillanatra megáll a klaviatúrán a kezem. Ezekhez a szavakhoz nehéz bármit hozzátenni vagy akár elvenni is. A kormányzó úr az egyik legnagyobb magyar, aki többek között, ezért is lehet az ikonok, a példaképeink között.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós kellően „szegény” volt ahhoz, hogy lelkiekben örökre gazdag maradhasson…

Ember tartsa, Isten áldja emlékét!

Zetényi-Csukás Ferenc

*Az íráshoz vett mellszobor Csák Attila szobrászművész kiváló munkája.

Horthy Miklós mellszobra, Csák Attila szobrászművész alkotása

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük