KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Zelenszkij repülőgépeket és helikoptereket kért a szlovák parlamenttől

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kedden délben videóhívás keretében beszélt a szlovák törvényhozás előtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. 

Zelenszkij beszéde előtt a Smer-SD képviselőinek nagy része, köztük maga Robert Fico is kiment a teremből, szintén kivonultak a Mazurek-féle Republika és a Kotleba-párt politikusai, de a Hlas-SD honatyái bennmaradtak.

Az ukrán elnök bejelentéséből kiderült, hogy júniusban Szlovákiában rendezik meg azt a nemzetközi konferenciát, amelyen Ukrajna újjáépítéséről tárgyalnak majd.

Zelenszkij beszédében kihangsúlyozta, mennyire jó barátjának tekinti Ukrajna Szlovákiát, aki példát mutat a szabad világnak azzal, hogy segítik a háborúban álló ukrán államot. Méltatta Eduard Heger kormányfőt, aki az európai vezetők közül az elsők között látta, „milyen bűnöket követtek el az oroszok Bucsában és környékén”, „akik a teljes ukrán kultúrát meg akarják semmisíteni”.

Zelenszkij kiemelte,

Ukrajnának most elsősorban fegyverekre van szüksége.

Hozzátette, az ukránok mindig emlékeznek majd arra, mennyi segítséget kaptak a szlovák államtól, de továbbra is rászorulnak a támogatásra. Zelenszkij külön kiemelte, hogy repülőgépekre és helikopterekre lenne szüksége az ukrán államnak.

Leszögezte, az lenne a legjobb, ha a világ tanulna Szlovákiától.

Beszédének második pontjaként az orosz energiafüggőségről beszélt Zelenszkij. Közölte, azt szeretné, ha európai barátaik elkerülnék azt a függő viszonyt, amely az ukrán államra jellemző volt. „Nem akarom, hogy barátaink is függjenek az orosz gáztól, ahogy mi is függtünk. A szankciók kapcsán úgy fogalmazott

Megértjük, hogy nehéz. Megértjük, hogy ez most nem lehetséges, de önöknek is meg kell érteniük, hogy Ukrajnának szüksége van erre
Zelenszkij szerint az orosz kőolaj visszautasítása a szabadság elfogadásáról szól.

Beszéde végén az ukrán elnök az európai szolidaritást és az európai közösség fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, közös értékeink védelme a legfontosabb, majd arra kérte a szlovák parlamentet és a közvéleményt, hogy legyenek „Ukrajna hangja az európai közösség előtt”.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

A mintegy 15 perces beszéd végén a parlament álló tapssal búcsúzott Zelenszkijtől. A kamera szöge miatt nem lehetett látni, hogy az ellenzéki képviselők felálltak-e, az aktuality.sk helyszíni tudósítása szerint a jelenlévő Smer-es képviselők is megtapsolták Zelenszkijt.

Kiemelt kép: DenníkN/Facebook

Ma7.sk

 

Kapcsolódó:

Zelenszkij ellenfelei puccsra készülnek Ukrajnában

Ramzan Kadyrov köszönetet mondott Joe Bidennek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük