KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Welsz Tamás segített Simon Gábornak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

simon3Az Index információi szerint a hatóságok hétfőn őrizetbe vették Simon Gábort, az MSZP korábbi elnökhelyettesét. Simon februárban egy 240 milliós, Ausztriában tartott titkos bankszámlával bukott le, majd egy nyomozás során kiderült, a Sólyom korábbi vevőjével, Welsz Tamás segítségével máshol is tartott olyan összegeket, amelyek nem szerepeltek képviselői vagyonbevallásában. A nyomozás során előkerült Simon bissau-guineai útlevele is, amit hamis személyazonossággal nyitott bankszámlánál használt. A Jobbik szerint azért kerülhet sor ilyen botrányokra, mert az elmúlt négy év során a Fidesz kormányzása alatt elmaradt a megígért elszámoltatás.

Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn, majd a kihallgatását követően őrizetbe vették.

Az MSZP volt elnökhelyettesét azután tartóztatták le, hogy a rendőrség egy hete házkutatást tartott Welsz Tamás érdi lakásában. Welsz a Sólyom Airways vevőjeként került pár hónapja a figyelem középpontjába, hosszabb ideje Simon pénzügyi bizalmasa volt – írja az Index.

A hatósági rajtaütés során kiderült, hogy a volt szocialista politikus külön széfet is tartott Welsz házában. A házkutatás során a páncélszekrényben a nyomozók több, Simonra nézve terhelő dokumentumra bukkantak. Az Index információi szerint a széfből került elő az a Gabriel D. névre kiállított, de Simon fényképét és adatait tartalmazó afrikai útlevél, amelyet egy nagyobb összeget tartalmazó bankszámla nyitásánál használtak. Simon bissau-guineai állampolgárként szerepel az okmányban.

Az Index szerint Welsz lakásán olyan papírokat is találtak, amelyeket a 240 milliós osztrák számla fedősztorijának alátámasztásához készítettek. A dokumentumok szerint a nagy botrány kiváltó bécsi számlán található pénzt, amelyet Simon, a botrány kirobbanása után leadott, módosított vagyonnyilatkozatában sem tüntetett fel, mint sajátját, uruguayi eredetű kezelt vagyonként akarták a hatóságok előtt bemutatni. A széfben a hamis dokumentumok mellett több tíz millió forint értékű pénzkötegeket is találtak – ismerteti a cikk.

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

Adalékként az Index arról is ír, hogy Welsz Tamást egy panamai csalás miatt az Interpol körözi, ennek ellenére a rendőrség eddig nem vette őrizetbe. A férfi Afrikából szerzett útleveleket, melyeket aztán itthon, elsősorban vállalkozóknak értékesített. Az útlevelekben elég volt kicserélni a fényképet és az illető már egy másik néven gond nélkül nyithatott valahol bankszámlát. Welsz Tamásnak például Tom Wallace néven volt ilyen útlevele – írja a hírportál.

Hozzáteszik, családja révén jó titkosszolgálati kapcsolata volt és több olyan zavaros ügyletben volt benne, amelyben a hatóságokat is informálta. Emellett baloldali politikusokkal, köztük Simonnal is kapcsolatban állt, az MSZP volt elnökhelyettesét évek óta ismeri.

Mióta körözés alatt áll, üzleti kapcsolatai befagytak, Afrikába pedig az útlevél-mutyi miatt nem mehet, mivel vitában áll kapcsolataival.

Aki átláthatóságot akar, az a Jobbikra szavaz

A Jobbik elhűlve és megdöbbenéssel követi az MSZP-t övező botrányok eszkalálódását – reagált a történtekre rendkívüli sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A párt üdvözli Simon Gábor őrizetbe vételét, és azt reméli, hogy közelebb kerülünk ahhoz, hogy az MSZP nevű bűnszervezetben történő eseményekre fény derüljön a választások előtt. Gyöngyösi elmondta: az MSZP prominenseinek elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai nagyon jól rámutatnak az összefüggésekre. A politikus emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc néhány hónapja maga beszélt arról, hogy elnöksége alatt sok helyről vándorolt pénz az MSZP-hez, „igaz Európából nem nagyon, arról pedig jobb nem is beszélni, hogy honnan”.

A napokban robbant ki a Zuschlag-botrány is, hiszen a volt szocialista politikus az MSZP belső korrupciós ügyeiről beszélt hosszan és könyvet is kiadott ezekről.

Gyöngyösi Márton szerint azért kerülhet sor ilyen botrányokra, mert az elmúlt négy év során a Fidesz kormányzása alatt elmaradt a megígért elszámoltatás. A Jobbik országjárása során gyűjtött tapasztalatai szerint a választópolgárok jelentős többsége gondolja úgy, hogy nemcsak Simon Gábornak van eltitkolt vagyona, hanem több politikusnak is – nemcsak a szocialista padsorokból.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

A Jobbik épp ezért szólította fel még február elején a parlamenti képviselőket, hogy mindannyian valljanak színt, rendelkeznek-e olyan vagyonnal, melyet vagyonnyilatkozatukban nem említettek meg, a felhívásnak azonban egyedül a nemzeti párt képviselői tettek eleget.

A radikálisok továbbra is szorgalmazzák, hogy töröljék el a képviselők mentelmi jogát, hogy tetteikért bíróság előtt feleljenek.

Gyöngyösi zárszóként elmondta: úgy gondolják, hogy április 6-án nemcsak különböző programokról döntenek az emberek, hanem arról is, hogy ki milyen értelemben szeretné megtisztítani a politikai közéletet. Aki a Jobbikra szavaz, az a politika átláthatóságára szavaz, aki a rendszerváltó politikai garnitúra képviselőire szavaz, az bűnszervezetekre és a korrupció fenntartására adja le voksát.

Index nyomán – alfahir.hu
NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Welsz Tamás segített Simon Gábornak

  1. Valahogy így kerülhetett határon kívülre az államadósság kétszeresét kitevő ellopott pénz is…
    Még mondja valaki, hogy nem bűnözők kezébe került az ország vezetése!
    Nagy Péter

  2. Nocsak, nocsak! Tehát a katari vevőjelölt is hazugság volt a Sólyomra? Welsz lépett tehát vissza oly gyorsan, hogy mégse legyen új MALÉV? Remélem az is rövidesen kiderül, név szerint kik tették tönkre és hová lett az a rengeteg pénz! Nagyon remélem!
    Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük