KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Washington szerint Moszkva listázza a számára nem kívánatos személyeket

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bathsheba Crocker, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, levelet írt az ENSZ-nek, amelyben azt állítja, hogy az oroszok összeállítottak egy listát, melynek alapján begyűjtik a szakadár ukrán területekre történő bevonulásukat követően a számukra nem kívánatos személyeket, sőt azokat táborokba küldik vagy likvidálják.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának, Michelle Bachelet-nek címzett levélben az áll, hogy „az Egyesült Államok által nemrégiben szerzett nyugtalanító információk” arról szólnak, hogy az oroszok az inváziót követően emberi jogi jogsértéseket és visszaéléseket terveznek. Hangsúlyozza, hogy az ukrán lakosság nagy szenvedések elé néz az orosz offenzíva nyomán – írja az RT.

Bathsheba Crocker részletezi az Oroszország által elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények állítólagos célpontjait is és felhívja a figyelmet arra, hogy a legnagyobb veszélyben az Ukrajnában élő orosz és fehérorosz politikai disszidensek, valamint olyan kiszolgáltatott kisebbségi és etnikai csoportok vannak csoportok, mint például az LMBTQ közösség.

NIF
Ez is érdekelheti:  A választási csalás kizárására javasol törvényt az amerikai képviselőház republikánus elnöke

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük