Vona Gábor véleménye a szigethalmi cigánybűnözők késeléséről
Facebookon osztotta meg a Jobbik vezetője a véleményét.Mostanra biztosan mindenki tudja, mi történt, így azt itt nem fogom részletezni. De egy biztos, az eset kísértetiesen hasonlít Marian Cozma tragikus meggyilkolására.
Persze lehet azt mondani, hogy itt nem halt meg senki, de felteszem a kérdést: ez minek köszönhető? Ugye nem hiszi senki, hogy annak a két aljadéknak, akik késeltek? Ha rajtuk múlik, ezek öltek volna. 17 évesen?… Szerencse – ha egyáltalán ilyet lehet mondani -, hogy keménykötésű fiatalok az áldozatok, akik küzdősportokat űznek, talán ez mentette meg őket…
Ha nem élsportolókról van szó, hanem átlagos fiatalokról, könnyen elképzelhető, hogy most két embert is gyászolnánk. Szóval mindenki jól teszi, ha erre az egészre úgy tekint, mint isteni szerencsére, hogy itt és most nem lett újabb halálos áldozat. Azt hiszem, ez az eset ismét felhívta a figyelmet, hogy a cigánykérdés egy elszabadult hajóágyú. 22 éve nem hajlandó egyetlen kormány sem szembenézni azzal, hogy itt valamit nagyon elrontottak, amikor a jogokat a kötelességek elé sorolták. 22 éve nem hajlandó senki felfogni, hogy ez így nem mehet tovább, és radikális, kemény intézkedések kellenek. Amit a hírekből tudni lehet, felháborító volt a rendőri intézkedés is. Itt szeretném elmondani nem először már, hogy ez nem a kisrendőrök bűne, hanem a politikai vezetésé, amely asszisztál ahhoz, hogy a rendőrök az állásukkal játszanak, ha egy cigány ellen határozottan intézkednek. Akkor aztán jön mindenféle hazai és nemzetközi jogvédő szervezet, szerencsétlen meghurcolt cigányokról kezd el harsogni a sajtó, a rendőr meg elveszíti a kenyérkeresetét. Tipikus az is, hogy miután a cigánybűnözők elkövetik, amit elkövetnek, a családjuk még életveszélyesen meg is fenyegeti a sértettet és családját. Mivel a rendőrségnek pedig – ahogy azt fentebb írtam – szinte kötelező a cigányokat védeni, így melyik család az, amelyik nem riad meg az ilyen fenyegetéstől. Ilyenkor hol vannak a jogvédők? A szilveszteri eset újabb figyelmeztető jel volt. Ez így tovább nem mehet! A Jobbik a közeljövőben demonstrációt fog szervezni Szigethalmon, hogy megmutassuk: nem félünk a cigányterrortól és azt is: ez a mi hazánk, a magyaroké, aminek érvényt is fogunk szerezni.
Vona Gábor
Forrás: Szent Korona Rádió
Nemzeti InternetFigyelő
Itt nem tudom,hogy miről hablatyolnak, de már kiderült világosan, hogy cigány él sportolókat szurkáltak meg.
Világosan kiderült, hogy itt uszításról van szó!
Be lehet fejezni,mert többet árt a Jobbiknak mint gondolnátok!!!
Csík Ferenc SODAN
Hogy pontosak legyünk, cigányok, élsportolókat szurkáltak meg! Micsoda különbség! (H)
Kedves Csík Ferenc! Nem a cigányok voltak élsportolók, ha nem az áldozatoK. Legalább olvasd el a cikket, mielőtt osztod az észt. Az első hír azt jelezte, hogy „tömegverekedés” történt, ekkor még azt hittem, hogy a szokásos módon cigányok csaptak össze egymással, de – kissé megkésve – jött az igazi hír, hogy magyar fiatalokra, élsportolókra támadtak a részeg cigányok. (Jaj, csak nem szabad kimondani ezt a szót, hogy „cigány” mert mindenki ajvékolni kezd a balliberális oldalon…)
Sajnos ezeknek a „természeti népeknek” a kultúrájuk része, hogy még a legszelídebb szórakozáshoz is visznek magukkal néhány kést, amivel aztán „rendet csinálnak” vagy ha már túl nagy a rend, akkor kötözködnek…
Lenhardt Ibolya
Kedves Ibolya, köszönöm, hogy helyettem megválaszolt! Tökéletesen egyezik a véleményünk! (H)
Nézz utána az élsportolók cigányok voltak.Az edzőjük nyilatkozott, hogy a bokszoló roma fiú jobban van a másik az életveszélyben van most is, a tv 2 be is mutatta a Mokkában ma reggel.
Telefonon is érdeklődtem a bokszoló él sportoló roma fiú ezt megerősítették.
Kérlek jobban nézzetek utána mielőtt hülyeségeket írtok.
Csík Ferenc SODAN
Na, akkor saját fajtájukat késelték meg a tetves kölykök. Ezzel helyesen cselekedtek? most már jobb a helyzet? Nem az a baj, hogy cigányok késeltek? mondjuk, én nem bánom, ha egymást nyírják, de azért jobb lenne, ha nem történhetnének meg ilyenek. A helyzet tehát az, hogy nem magyar fiatalok késeltek meg cigányokat, hanem a támadók cigányok voltak! Már megint! Vagy Ön jobban érzi magát, hogy a sértettek is cigányok? Meglepne. Ja, és az élsportoló egy szó, mert nem a sportoló éléről van szó, ugye?! Megkérem továbbá, hogy szíveskedjen hozzászólását aláírni, ha nem nagy teher. (H)
Csak azt szeretném tudni, mi van a háttérben, kik, és honnan fogják le a kormány, és a rendőrség kezét, a cigányok vérszemet kapott bűnözéseivel szemben. Orbán Viktor a választási győzelem után azt nyilatkozta, hogy két hét alatt rendet tesz Pintér… azóta már a két év is elmúlt, és tovább szemtelenedtek a cigányok. Rablás, lopás, verekedések, útonállás, házak szétszedése, egyszóval a közbiztonság az átkoséhoz képest a béka feneke alatt…
Péter
„Csak azt szeretném tudni, mi van a háttérben, kik, és honnan fogják le a kormány, és a rendőrség kezét, a cigányok vérszemet kapott bűnözéseivel szemben.”
Kedves Péter!
Azt sokan szeretnék tudni velem együtt – addig csak találgathatunk.
Kérdés a hozzászólókhoz: kinek van erről infója,kinek mi erről a véleménye?
H.B.
A Jobbik programjában egyedüliként szerepel a „cigány bűnözés” kategória, és parlamenti felszólalásaiban is mindig használja. Egyedüli párt, amelyik harcot indított szervezeteivel, a Gárdával a cigány bűnözés létezésének elismeréséért, és segítséget nyújt azoknak a településeknek, ahol a cigány terrorizmus nagy méreteket ölt. Úgy tűnik, Szigetszentmiklós és Szigethalom városvezetése is beállt a Fideszes bégetők közé, és a füle botját sem mozdítja a gyilkos cigány terrorral szemben.
feco0220
Kedves Vona Úr ! Nem lehet a cigányokkal megértetni, hogy a baj a viselkedésükkel van? Legyen mindenütt vajda közöttük, és az tartson rendet!! A zsidókat meg korlátozni kell letelepedésükben. Mit keres itt Mosat-katona, ki adott Veresegyháza mellett építési engedélyeket zsidóknak? Vagy magyarok nevén építkeztek? Tudjuk, hogy ki, mit akar ! Hát miért engedjük? Gratulálok a legújjabb előretörésükhöz, 14-ben Önökre szavazunk. Ki az MSZP-vel a parlamentből!!!
János
Való igaz, milyen alapon lehet a cigányoknak késelni? Ez megengedett a természeti lényeknek? Nem tudja Őket senki móresre tanítani? Senkinek nincs jogában kést használni!!! Miért nem mindjárt lőfegyvert adnak nekik,s mindjárt engedéllyel !! Szerintem erre nincs mentség. Le kell szoktatni őket róla. Úton , útfélen a rendőrség ürítse zsebeiket, s akinél kés van, példásan büntessék meg! De ne börtönnel, hanem fizikailag. Ha nem akarnak verést, ne hordjanak kést.
János
Kedves Péter és HB!
Három évvel ezelőtt ezen a honlapon itt: http://internetfigyelo.wordpress.com/2009/09/14/henry-makow-oszd-meg-es-hodits-a-rotschildok-cigany-strategiaja/ jelent meg egy amerikaiból fordított cikk, amely arra adott magyarázatot, hogy mi lehet az a hatalmas erő, amely képes lefogni nem csak a rendőrség kezét, hanem bénaságra kárhoztatni az egész, un. politikai elitet. Én nem hiszem, hogy akár Pintér, akár Orbán, vagy a pereputtyuk boldogan olvasgatja, ahogy a fél ország röhög rajtuk a „két hét alatt rendet teszünk” idiotizmusa miatt. Mégsem tesznek semmit. Ennek nagyon nyomós oka kell, hogy legyen. Olyan, amely egzisztenciálisan fenyegeti őket, ha nem játsszák meg a hülyét. Tehát megjátsszák. A baksisért és a korlátozott hatalomért összeszorított foggal elviselik, hogy minden, valamennyire is értelmes ember röhög rajtuk, és kárpótolják magukat a birkák tapsával. Az amerikai szerző erre adott magyarázatot. Noha világosan olvasható volt, hogy nem én írtam a cikket, csak lefordítottam, a legelső vélemény, tanúsítva a permanens oktatási forradalom eredményeit az emberi felfogóképesség visszafejlesztése terén, mégis a következőképp hangzott (eredeti helyesírással): „Jó hosszan mondod a semmit, oldalszámban fizetnek? Senkinek sincs saját esze, uszítani kell? A munkakerülő, éhező cigány Rotschild küldi lopni? anélkül bizony nem menne? Ezt csuklás nélkül tudod mondani? Tényleg teljesítmény! Hülyeség kategóriában.” A szerző sehol sem írta, hogy Rotschild küldi lopni az éhező cigányt. Rotschild – mint tudjuk – csak azt írta elő, hogy a mezőgazdasági szövetkezeteket tőkés nagybirtokká kell alakítani, amit Orbán változatlanul folytat ma is az állami földek kiosztásával. Aki nem hiszi, keresse meg Ángyán József nyilatkozatait. Emiatt a cigányok elveszítették a megélhetésüket. Szükségszerű, hogy elkezdtek lopni. Miután ez bekövetkezett, jött az újabb parancs: nem szabad őket bántani. Kuncze elvtárs, a nagy, liberális humanista kitalálta a „megélhetési bűnözés” fogalmát. Tényleg! Szabad bántani azt s szerencsétlent, aki Tiborc módjára elmondhatja, hogy „kerestem munkát, de nem lelék”, ha esetleg nem csak „rátevé kezét egy tálra”, hanem el is vitte azt? Hát igen! Nehéz kérdés. De nekem van javaslatom. Nem csak a bűnöző cigányokat, hanem a jelenlegi helyzet okozóit is börtönbe kell csukni, mégpedig szigorúan demokratikusan és szolidaritási alapon. Megoldási javaslatom, hogy cigánybűnözők törvény által előírt büntetéseinek a felét jó munkájuk jutalmaként demokratikusan szét kell osztani a demokratikus kormányok tagjai és a liberális jogvédők között. Demokratikusan, egyenlően, majd a cigányokkal együtt csukni be őket. Egy börtönbe, egy cellába. Ez óriási lehetőséget biztosítana politikusaink számára, hogy testközelből ismerjék meg a cigány kultúra csodálatos értékeit. Hadd tanulják meg, hogyan kell viselkednie egy gádzsónak. Valamennyiünknek példát mutathatnának toleranciából, alkalmazkodásból és együttélésből. A rendszer bevezetése után nagyon hamar rács mögött volna az elmúlt 20 év valamennyi politikusa, az őket felváltó új csapat pedig már elkezdhetné a rendteremtést. Mivel minden újabb cigánybűnöző elítélése a szolidaritás alapú, egyenlő büntetéselosztás tovább növelné a büntetésüket, nagyon hamar megtanulnának imádkozni azért, hogy az őket felváltó politikai hatalom sikeresen működjön és valószínűnek tartom, hogy előbb-utóbb közös, ökumenikus imaórákat tartanának a börtönben a Magyar Gárda, a Szebb Jövő Polgárőr Egyesület és a Csendőrség eredményes munkájáért, hogy szűnjön meg végre a büntetési idejük folyamatos növekedése. Az új, a korábbiaknál jobb hatalom pedig a felnőttnek és munkatársnak tekintett lakosság segítségével, ha nem is két hét, de két év alatt helyre tudná állítani a megromlott közbiztonságot. Ezzel megszűnne a politikusbűnözés, ami maga után vonná a cigánybűnözés megszűnését is. Mondjuk ugyan, hogy a hal a fejétől büdösödik, de nem hisszük el. Mi ragaszkodunk a romlott fejhez. Mi mindig bízunk azokban, akik már sokszor bebizonyították alkalmatlanságukat. Tehát továbbra is „éljen Viktor” és „éljen Feri”.
Alsó tagozatos koromban – ó, azok a csodás, korai 50-es évek! – olyan fogalmazásokat kellett írnunk, hogy „régen és most”. „Régen”, az „átkosban”, természetesen minden rossz volt, „most” pedig minden csupa csoda volt. Jöjjön tehát a mai „régen és most”:
Régen: „Előre a szocializmus teljes és maradéktalan felépítéséért!”
Most: „Előre a globalizmus teljes és maradéktalan felépítéséért!’
Régen: „Pártunk vezetésével előre a lenini úton!’
Most: „Négypártunk vezetésével előre a Washingtoni Konszenzus útján!”
Régen: „Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan, örök barátsága!”
Most: „Nincs élet az EU-n kívül.”
Régen: „A dolgozó népet szolgálom!”
Most: „A spekulatív tőkét szolgálom!”
Eredmény: a politikusbűnözés dinamikusan, a cigánybűnözés forradalmian fellendült, a munkanélküliség az egekben, hajléktalanok tömegével, egészségügy, közoktatás, kultúra a béka segge alatt. Nem folytatom! Egy dolog van azért, ami vigasztalhat. Van azért valami, amiből több van ma, mint régen. Régen a politikusainknak be kellett érniük az egyetlen, moszkvai seggel, most már hármat is kaptak: egyet Brüsszelben, egyet Washingtonban és egyet Tel Avivban. Így többet utazgathatnak és nyelvforgató képességeik is sokkal gazdagabban, sokoldalúbban és látványosabban bontakozhatnak ki. Éljenek tehát a „rendszerváltók”: a „reformkommunisták” és a „demokratikus ellenzék” demokratikus egysége, valamint a sokszor és sokat ígért, de soha semmit be nem tartott örököseik!
Tehát bízzunk bennük, mint annak idején a választási plakáton Bálint gazda Kuncze Gáborban: „Négypártunkkal töretlenül előre a … a…” … a francba, nem jut eszembe, hogy hova a pokolba is! … Megvan! Pont oda!
Dohán Mihály
Ps.: Még egy utolsó megjegyzés: Megélhetési bűnözés ide, oda! Nem érdekes, hogy a legnagyobb vihart kiváltó cigány garázdálkodások mind olyan szórakozó helyeken történtek, ahová egy magamfajta nyugdíjas be sem merne lépni. Emellett emlékszem még egy hatalmas aranyláncot és több vastag aranygyűrűt viselő, ifjú cigány honfitársamra, egy öntudatos, magabiztos személyiségre, aki mercedesszel hordta szét a férfinép egyes tagjainak bérszórakoztatását térítés ellenében végző honfitársnőinket. Vajon ő is megélhetési bűnöző volt? Biztosan, hiszen ebből élt szegénykém. Hát nem gyönyörű ez a liberális (a)morál?
A rotschildos cikkben sok igazság van/lehet.
H.B.
Demonstráció, és akkor minden cigány össze-vissza csinálja magát mi? Azt a Gárdát kéne újra szervezni, amelynek az elnök úr hátat fordított, no meg már léteznie kellene a csendőrségnek, nem tejfeles szájú cingárokkal, hanem kő kemény talpasokkal, csak hát ez már nem fér össze a parlamenti politizálással! Kedves Szerkesztők! Az Önök felelőssége a pártatlan és sokoldalú tájékoztatás a vállaltak szerint. Kérem tehát, tegyék közszemlére NIF-en Lenhardt Balázs levelét a tisztánlátás érdekében.
tétlény
Vona sokat köszönhet nekik! Válluk az a lépcső, amely hatalomhoz juttatja! Azokon mászik fölfelé!
lényeglátó
Kedves H!
Ha a Gábor Vona volna, akkor nem volna Vóna!
tétlény