Vona Gábor újévi köszöntője
Egy vérből, egy nemzetből valók vagyunk! Ezt az év folyamán folytatott harcaink és csatározásaink során sem feledhetjük. A Jobbik 2015-ben a második legerősebb politikai erővé vált.
N1Tv
Hírek, politikai elemzések, belföldről és külföldről
Egy vérből, egy nemzetből valók vagyunk! Ezt az év folyamán folytatott harcaink és csatározásaink során sem feledhetjük. A Jobbik 2015-ben a második legerősebb politikai erővé vált.
N1Tv
A tudatosan nem profi politikusként mondott köszöntő – céljának megfelelően – valóban eljuthat minden réteghez. Csakhogy a legegyszerűbb ember is kihallhatja az ellentmondásosságból eredő hamisságot. Elnök úr! Nekem, amikor annyi idős voltam, mint most Ön – már néhai, igaz magyar atyai jóbarátom azt tanácsolta: “Fiam! Soha ne becsülj le senkit, mert mindenki hasznos lehet valamiben! Odafigyelve mindezt hasznosítani lehet.” Vonatkozhat ez idegen eszmékre, tanácsadókra amiről és akikről jó, ha tudunk, de elsősorban hazánk értékrendjét, érdekérvényesítését kell szem előtt tartani. Mondom én, az örök pártonkívüli, s örökre nemzeti érzelmű.
A pártok valóban egy vérből valók,de az nem a magyar vér – az általuk hangoztatott nemzetről pedig kár is beszélni.
Boldog újévet kívánok minden magyar érzelmű embernek.
H.B.
“Az egész történelem palimpszeszt volt, amelyet annyiszor vakartak tisztára és írtak újra tele, ahányszor csak szükségessé vált.”
Tiszta szívvel a legfontosabbat kívánom: jó egészséget!
“ha hatalomra kerülök,az első dolgom az lesz,hogy a parlamentet, mint olyat,megszüntetem. Egy vezetőnek lehetnek tanácsadói,de egy személyben kell a döntéseit meghoznia és felelnie érte . Anyagilag,erkölcsileg,s ha kell az életével fizetnie. (Adolf Hitler)
Egy demokráciában a politikus(?) soha semmiért nem vállalja a felelősséget és nem kérik számon.
Ezért is kell a demokráciát, a jelenlegi formájában, egy kontraszelekciós társadalmi rendszerként felfogni!
” sokszor a hozzászólásokban,több értelem,érzelem, tudás van,mint akiknek feladatuk(?) lenne az iránymutatás!
De két fele Szolgálni nem lehet! Ha az egyiknek az arcomat mutatom akkor a másiknak a hátamat . Úgy beszélni,hogy mindkét félnek tetsszen, nem lehet.” A langyos környezet,a rothadás előfeltétele,
mert,az a beszéd,mely nélkülözi az igazságot,fecsegésnek is hitvány!
T.transyadmin!
Hol lát,vagy látott Ön demokráciát? Mert tanulatlan létemre, meglett korom ellenére, nekem még nem sikerült. De attól még lehet…
Az önmeghatározásuk szerint az EU-tagállamai mind demokratikus államok.
Igen, valahol itt van a kutya elásva … Csak senki nem találja meg!
” bocsánat a kérdésért….
” ha a demokrácia létezik,vagyis “néphatalom,akkor kit, kitől kell megvédeni? Ha a “hatalom nem tudja,vagy nem akarja a rábízott feladatot betölteni,nem a Népet kell lecserélni. Ha pedig a Nép ellen tevékenykedik, vissza kell vonni a megelőlegezett bizalmat. Mindenáron!
Kedves T.F.!
Mi lenne a módozata a bizalom visszavonásnak?
Kérem fejtse ki ezt részletesebben!
En ezt népszavazásban látom, de ezt pont az ultrademokratikus FIDESZ torvénymódosítással még lehetetlenebbé tette.A tapasztalat azt mutatja, hogy Svájcon kívül úgy rettegnek az EU politikusai a direktdemokráciától, mint Ördög a tömjén füsttől. Egy új népszavazási törvény kellene, sulykoljuk ezt eleget a Jobbiknak, de tesznek rá, ami pont olyan kellene legyen mint a svájciaké. 100’000 hitelesített aláírás összegyűjtése és ki kell írni az országos népszavazást, vagyis az összlakosság kb. 1,25%-a. A minimális részvétel nincs rögzítve, mert, -tartják ezt a svájciak- nem a passzívak irányítják az országot! Népszavazás lehetséges regionális szinten is és helyi szinten is. Ahhoz, hogy demokráciának nevezhessük a rendszert, gyökeres változásokat kellene keresztülvinni. A megválasztott képviselőink, nemcsak visszahívhatóak kell legyenek, hanem büntethetőek a be nem tartott ígéreteik miatt. S nemcsak a képviselőket kellene büntetni, hanem a pártokat és azok vezetőit is, amennyiben a választási kampányban meghirdetett ígéreteiket nem váltják valóra.
Na csak ekkor szűnne meg a mai választási modor, vagyis “Ki hazudik nagyobbat, az nyer!” Ez érvényes lenne minden szinten! Ennek érdekében csak az választható, aki előre letesz, mint depot (jótállási zárolt pénz), a megegyezéses (konvencionális) büntetésnek megfelelő összeget, és azt a bankban zárolják erre a célra. Ezt megfogalmaztam sokkal részletesebben is!
Bizzunk-e a JOBBIK-ban csak azért, mert nincs nála JOBB?
Elemzés itt még 2011 tavaszáról:
https://internetfigyelo.wordpress.com/2011/05/29/jobbik-bol-is-lehet-rosszabbik/
Egyesek már akkor látták, hogy a Jobbik valódi szándéka a cukisodás, néppártosodás, a beszavazóik lerugása, a Fidesz-szel való álellenzékieskedés, s a háttérben alkuk!