KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vona Gábor nyílt levele a Jobbikot feloszlathatónak nevező főbírónak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„…A legkevesebb, ami egy ilyen méltatlan helyzetben elvárható , hogy sürgősen bocsánatot kér a Jobbik tagjaitól és attól a közel 430 ezer választópolgártól, akik néhány héttel ezelőtt – élve demokratikus jogaikkal – ezt a pártot találták méltónak arra, hogy őket és ezáltal Magyarországot képviselje az Európai Parlamentben.”

NYÍLT LEVÉL

Dr. Baka András

a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke

részére

Tisztelt Elnök Úr!

Megdöbbenéssel olvastam azon megnyilatkozását, miszerint nem zárja ki elvi lehetőségét a Jobbik feloszlatásának.

Ön a HírTV kérdésére, amely a Jobbik feloszlathatóságát tudakolta, úgy nyilatkozott: elméletileg megvan a lehetőség egy párt feloszlatására, de konkrétan nem foglal állást, mert nem szeretne befolyásolni egy esetleges jogi eljárást. Ezzel a kijelentésével Ön azt a képzetet keltette, mintha a Jobbikkal kapcsolatban valamiféle jogi eljárásról vagy annak lehetőségéről tudomása lenne.

Kijelentésének a fenti módon való megfogalmazását elfogadhatatlannak tartom, és kíváncsi lennénk az Ön véleményére azzal kapcsolatban, hogy feloszlathatónak tartja-e az ország tönkretételéért felelős SZDSZ-t és MSZP-t vagy éppen a felmerült sorozatos pénzügyi visszaélések miatt az OCÖ-t, esetleg a Mazsihiszt, amely működésével még a hazai zsidóság egy jelentős részében is megütközést kelt.

Amennyiben Ön a kijelentését úgy értette, hogy az minden pártra vonatkoztatható, akkor a demokratikus jogállam tekintélyének megőrzése érdekében a nyilvánosság előtt pontosítania kellene azt. Ha viszont kizárólag a Jobbikkal kapcsolatban foglalt állást, ahogy azt a média és ezáltal a közvélemény is értette, akkor véleményem szerint Ön mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke durván kilépett a pártatlanság kereteiből, és szégyent hozott arra az intézményre, amelyet a legmagasabb szinten képvisel. A legkevesebb, ami egy ilyen méltatlan helyzetben elvárható, hogy sürgősen bocsánatot kér a Jobbik tagjaitól és attól a közel 430 ezer választópolgártól, akik néhány héttel ezelőtt – élve demokratikus jogaikkal – ezt a pártot találták méltónak arra, hogy őket és ezáltal Magyarországot képviselje az Európai Parlamentben.

Tisztelettel:

Vona Gábor,

a Jobbik elnöke

(Forrás: jobbik.hu)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük