Vona Gábor nyílt levele a Jobbikot feloszlathatónak nevező főbírónak


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

“…A legkevesebb, ami egy ilyen méltatlan helyzetben elvárható , hogy sürgősen bocsánatot kér a Jobbik tagjaitól és attól a közel 430 ezer választópolgártól, akik néhány héttel ezelőtt – élve demokratikus jogaikkal – ezt a pártot találták méltónak arra, hogy őket és ezáltal Magyarországot képviselje az Európai Parlamentben.”

NYÍLT LEVÉL

Dr. Baka András

a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke

részére

Tisztelt Elnök Úr!

Megdöbbenéssel olvastam azon megnyilatkozását, miszerint nem zárja ki elvi lehetőségét a Jobbik feloszlatásának.

Ön a HírTV kérdésére, amely a Jobbik feloszlathatóságát tudakolta, úgy nyilatkozott: elméletileg megvan a lehetőség egy párt feloszlatására, de konkrétan nem foglal állást, mert nem szeretne befolyásolni egy esetleges jogi eljárást. Ezzel a kijelentésével Ön azt a képzetet keltette, mintha a Jobbikkal kapcsolatban valamiféle jogi eljárásról vagy annak lehetőségéről tudomása lenne.

Kijelentésének a fenti módon való megfogalmazását elfogadhatatlannak tartom, és kíváncsi lennénk az Ön véleményére azzal kapcsolatban, hogy feloszlathatónak tartja-e az ország tönkretételéért felelős SZDSZ-t és MSZP-t vagy éppen a felmerült sorozatos pénzügyi visszaélések miatt az OCÖ-t, esetleg a Mazsihiszt, amely működésével még a hazai zsidóság egy jelentős részében is megütközést kelt.

Amennyiben Ön a kijelentését úgy értette, hogy az minden pártra vonatkoztatható, akkor a demokratikus jogállam tekintélyének megőrzése érdekében a nyilvánosság előtt pontosítania kellene azt. Ha viszont kizárólag a Jobbikkal kapcsolatban foglalt állást, ahogy azt a média és ezáltal a közvélemény is értette, akkor véleményem szerint Ön mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke durván kilépett a pártatlanság kereteiből, és szégyent hozott arra az intézményre, amelyet a legmagasabb szinten képvisel. A legkevesebb, ami egy ilyen méltatlan helyzetben elvárható, hogy sürgősen bocsánatot kér a Jobbik tagjaitól és attól a közel 430 ezer választópolgártól, akik néhány héttel ezelőtt – élve demokratikus jogaikkal – ezt a pártot találták méltónak arra, hogy őket és ezáltal Magyarországot képviselje az Európai Parlamentben.

Tisztelettel:

Vona Gábor,

a Jobbik elnöke

(Forrás: jobbik.hu)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Fogyatékkal élők jótékonysági koncertje az egészséges, árva gyerekekért
Tiltakoznak a fogyatékkal élők
Fáber Károly: Orbán tévedése a szélsőségekkel kapcsolatban
Close