KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vona Gábor május 3-án a Ma Reggel vendége volt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vona Gábor a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában három hitetlenkedő „újságíró” össztüzében magyarázta a realitásokat és a Jobbik megvalósítandó céljait, miközben Krug Emília, a 168 óra újságírója képtelen volt felfogni (inkább nem akarta?), hogy az adósságállomány újratárgyalása politikai szándék kérdése.

Betlen János (Jani házhoz megy) – mióta a Jobbik parlamenti párt lett – érezhetően visszafogta magát a pártelnökkel történő beszélgetések alkalmával. Ő már öreg róka, tudja hogyan kell idomulni. Szirmai Dávid a Bors munkatársa még próbálkozik. Olyan kérdéseket is feltett Vona Gábornak, melyet Orbán Viktornak kellett volna. Igazából leginkább hitetlenkedett és úgy tűnt, mintha nem értené a célok megvalósításának lehetőségét, melyekhez összefogás és akarat szükségeltetik.

Összefoglalva: A dörzsölt Betlen mellett két, lényegében önmagát igencsak butácskának feltüntető újságíró-kezdemény kísérletezett. Vona Gábor korrektül, pontosan, kérdezőinél messze magasabb műveltséget felmutatva válaszolt.

[dailymotion id=xd6cry]

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Sajtótájékoztatót tartott a főügyész: így nem törölhető a tartalom

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Vona Gábor május 3-án a Ma Reggel vendége volt

  1. Nagyon gyengére sikeredett a Vona Gábor teljesítménye a műsorban. Azon akadtam ki, hogy nem tette helyre a luvnyát amiért nem engedte végig mondani a válaszokat sőt ő válaszolt rájuk mintha a Vona gondolatai lennének. Ugyanolyan pipogya képet mutatott mint a viktorka a gyurcsótány elleni vitában annak idején. Nem engedhet meg magának ilyen tutyi-mutyi képet magáról Vona úr mert ez azokat igazolja akik azt szajkózzák hogy a Jobbik el fog tűnni ha több szerepléshez jut mert lejáratja magát!

    1. Nem tudom,hogy a hozzászólásból kiindulva mit is kellett volna tennie Vona Gábornak, talán a nyilvánosság előtt pofonvágni az említett hölgyet, vagy mit? Szerintem nagyon józan, megfontolt válaszokat hallottunk. Az hogy valaki radikálisan gondolkodik, még nem jelenti azt, hogy mindenkit a sárba kell döngölni. Nem gondolom, hogy ezzel „lejáratta volna magát” Vona Gábor. Más egy utcai megmozdulás, és más egy ország-világ előtt látható „szócsata”. Talán nem kellene már rögtön temetni a Jobbikot és annak vezetőjét, mielőtt még bizonyított volna a parlamentbe jutással, és az ottani megnyilvánulással.
      Azt pedig, hogy összehasonlította az orbán-csótány párbeszéddel, és le „tutyi-mutyizta” Vona Gábort, nem gondolom, hogy sokan gondolnák így. Milyen szerencse, hogy nem vagyunk egyformák!!!! Majd kiderül, milyen lesz, ehhez adjunk időt, és ne temessünk!!!

  2. Mindenképpen meg kellett volna azt kérdezni egyáltalán kíváncsi-e a véleményére mert nem egyezik az övével! A szélsőségezést vissza kellett volna utasítania mert a kérdező volta a szélsőséges! mindenképpen erőt kell mutatni, az ilyen „áll” demokratikus téblábolás sokat árt, csak legyinteni fognak az emberek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük