KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vona Gábor: a Jobbik célja és küldetése Magyarország megmentése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vona Gábor pártelnök megköszönte szimpatizánsaiknak, hogy kitartottak a párt mellett a kampányidőszakban, valamint megköszönte a részvételt mindazoknak, akik a második fordulóban is a Jobbikra szavaztak. Szerinte akik a Jobbikra szavaztak, azok a „szebb jövő” mellett tették le voksukat. Ők Magyarország „tartalékai”, akik nem hajlanak semmilyen szélben sem, mindig kitartanak a párt mellett.

Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke gratulált az országgyűlési választásokon elért eredményeihez Molnár Oszkárnak, aki a Jobbik támogatásával szerzett mandátumot az edelényi választókörzetben, majd gratulált a Fidesznek is.

A Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados eredményéről azt mondta: a Jobbik nagy veszélynek tartja, ha egy párt a saját érdekei szerint alakíthatja át az ország közjogi berendezkedését.

A Jobbik elnöke közölte: a párt a négy legsürgetőbb feladatnak az adócsökkentést, a kilakoltatások megakadályozását, a közbiztonság erősítését és az elszámoltatást tartja.

Ha ezeket elsumákolja a kormány, akkor a Jobbik minden demokratikus parlamenti és azon kívüli eszközzel rákényszeríti erre a kabinetet.

barikad.hu

Ez is érdekelheti:  Medvegyev a pokol lovasára bízná Joe Bident

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük