Tisztelt Frakcióvezető Úr! Kedves János!
Azt nyilatkoztad kedden a végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvényetek visszamenőleges hatályú alkotmánybírósági megsemmisítését kommentálva, hogy az Ab „kényszerűségből” mondta azt, amit mondott, nem vitatta a törvény társadalmi céljait. Ez jó kiindulópont, kedves barátom, azt jelenti ugyanis, hogy nem feltételezitek a testület politikai elfogultságát. Nem gondoljátok, hogy bele akart szólni a kormányzásba. Tisztában vagytok vele, hogy egyhangú döntése logikusan következett az alkotmány szövegének értelmezéséből.
Már csak az a kérdés, hogy miért nem láttátok ezt, mielőtt megszavaztátok a törvényt a parlamentben? Hiszen az LMP és az MSZP már akkor figyelmeztetett az általatok előterjesztett szöveg alkotmányellenességére, és éppen azért nem szavazták meg, mert feltételezték, hogy az Ab – ha összeveti az alkotmánnyal, márpedig épp ez a dolga – kénytelen lesz megsemmisíteni.
Helyes a kiindulópontod, ismétlem, csak az a baj, hogy innen azon minutumban tévútra fordulsz. Azzal folytatod ugyanis az említett nyilatkozatod, hogy számotokra e döntés azt bizonyítja, „a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes arra, hogy az emberek hétköznapi problémáira megfelelő választ adjon”.
Tévedsz, barátom, ez sem a Te szavaid szerinti „régi” – azazhogy a hatályban lévő – alkotmánynak nem feladata, sem az általatok épp most készített újnak nem lehet majd feladata. A mindenkori alkotmány ugyanis legfeljebb alapul, keretül szolgálhat a politikai cselekvők számára. Az a feladat a mindenkori törvényhozó többségé, illetve a kormányáé, hogy az emberek életviszonyait szabályozza, az emberek hétköznapi problémáira „megfelelő választ” adjon. Megfelelő választ – azazhogy olyan jogszabályi választ, amely valóban orvosolja a szóban forgó problémát, az adott esetben a jó erkölcsbe ütköző végkielégítésekét, és ugyanakkor belül marad azokon a kereteken, amelyeket a hatályos alkotmány alapértékei, elvei, rendelkezései megtestesítenek. Ez nevezhető csak alkotmányos törvényhozásnak és kormányzásnak, így működik a jogállam.
Szóval nem háríthatjátok az alkotmányra a kudarcot, hiszen nyilvánvaló, hogy Ti, a parlamenti kétharmados többség birtokosai, nem voltatok képesek az embereknek megfelelni, vagyis olyan törvényt hozni, amely jó választ ad egy, az embereket kétségkívül jogosan felháborító problémára, a közpénzek pazarlására.
Nem tudom, kedves frakcióvezető úr, hogy hódmezővásárhelyi gimnazistaként figyeltél-e már akkoriban az országgyűlési vitákra, én mindenesetre a vezető kormánypárt, az MDF képviselőjeként szemben ülve velük a parlamenti patkóban, jól emlékszem rá, hogy a 90-es évek elején talán a legnagyobb elismerést kiváltó beszédeiket épp az alkotmányosság tiszteletének, a jogállami törvényhozás mibenlétének precíz taglalásával és felmagasztalásával aratták pártod, a Fidesz akkori szónokai. Különösképpen jeleskedtek ebben Áder, Szájer és Orbán képviselő urak. Ajánlom figyelmedbe a parlamenti jegyzőkönyv vonatkozó lapjait. Tanulságos olvasmány lesz.
Azt mondod, változatlanul beterjesztitek a megsemmisített törvény szövegét, és ugyanakkor annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg ez a kudarc, módosítjátok az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt is, kiveszitek az Alkotmánybíróság kezéből a lehetőséget, hogy a jövőben felülvizsgálhassa az adókkal, járulékokkal, illetve általában a költségvetéssel összefüggő törvényeket. Arra hivatkozva, hogy ezekben a kérdésekben népszavazás sem írható ki, s ha a nép sem szólhat bele a törvényhozás menetébe, akkor ne legyen erre módja az Alkotmánybíróságnak sem. Mindennek az az áldásos következménye is meglesz számotokra, hogy a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos, éppen megszavazott törvényről sem kérhető már sem előzetes normakontroll, sem utólagos alkotmánybírósági felülvizsgálat. Valamint természetesen az MSZP által tervezett népszavazási kezdeményezésnek is befellegzik. E törvénymódosításokat ugyanis terveitek szerint két héten belül elfogadja a T. Ház, és a tilalom az Alkotmánybíróság előtt lévő, illetve folyamatban lévő eljárásokra is vonatkozni fog.
Olvasom az egyik internetes lap hozzászólójának véleményét, aki azt írja, hogy az előző rendszer 80-as éveiben már nem volt ilyen cinikus az akkori hatalom. És az a legszomorúbb, barátom, hogy nem nagyon tudnám megcáfolni. Én is úgy emlékszem, hogy ha ennyire nyilvánvalóan szembementek a még kevéssel korábban is fennen hirdetett elveikkel, akkor legalábbis az érdemesebb képviselőik már feszengtek egy kicsit a szerepükben, látszott rajtuk némi zavar.
Amikor megkérdezte tőled az egyik újságíró, hogy minden esetben módosítjátok-e majd az alkotmányt a jövőben, amikor az Alkotmánybíróság olyan döntést hoz, amely nem felel meg az eredeti elképzeléseteknek, azt válaszoltad, hogy „Nem a mi elképzelésünknek felelt meg az eredeti törvényjavaslat, hanem azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarországon még soha nem látott mértékű változás legyen.”
Hogy értsük ezt, kedves János, a népszellem diktálta, hogy épp ezeket a megsemmisített paragrafusokat írjátok bele a törvény szövegébe? Vagy egyenesen a kétharmados szavazó többség vezette a papíron az ujjatokat?
Erősen kétlem, és már megbocsásd, de megint csak magamból indulok ki. Én biztosan nem követtem el ilyen butaságot, márpedig – nem lévén a választókörzetemben az LMP-nek egyéni jelöltje – az egyik szavazatom még tavasszal is a tiétek volt. De az a gyanúm, nem én vagyok az egyetlen a szavazóitok közül, aki visszautasítja ezt a felelősségáthárítási kísérletet.
Elek István
(Közíró, az MDF majd a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője)

---

Kedves István!Szeretnék körültekintően, higgadtan és pontosan válaszolni Neked, de ez egyre nehezebb: a 98%-os különadók témáját túszul ejtette a pártpolitika. A Te leveled olvastán sem könnyű szabadulni ettől az érzéstől. Mindig kíváncsi voltam a gondolataidra, mindig figyelemre érdemesnek tartottam azt, amit kifejtesz; akkor is, ha történetesen nem értettem vele egyet. Most azonban lehetetlen volt hiányérzet nélkül olvasnom a soraidat, nyílt leveled a jelenlegi vitához – attól tartok – nem tett hozzá semmit: se megközelítésében, se hangvételében, sem a megoldási alternatívák vonatkozásában.
A magyar nyilvánosság virtuális hirdetőoszlopára felragasztott röpiratod csupán elismétli azt a – megbocsáss, de szerintem – bornírt vádat, amit a szocialisták következetesen szajkóznak, miszerint a Fidesz titokban fekete miséket tart, meggyőződéses antidemokraták félvilági szervezete, akikkel szemben csak Gyurcsány Ferenc és Hunvald György pártja képes ellen tartani és megvédeni a demokráciát, az alkotmányos köztársaságot.
Írásod – akarva-akaratlan – a téma túszul ejtését segíti, nem a kiszabadítását.
Pedig kíváncsi lettem volna, ha egy olyan elemző képességekkel megáldott elme, mint a Tiéd, előítéletektől mentesen, mindkét fél érvelésére nyitottan vizsgálja meg a kérdést, vajon mire jut. Az igazság azonban az, hogy nem tudtam meg, mert nem elemzőként, hanem a politikai vita résztvevőjeként szóltál hozzá Te is a témához. Lázár! azért benyalni nem kell. Ha ez elemző tehetség,akkor tényleg nagy baj van a Fidesz holdudvaránál is. Milliárdokból sem tudott egy normális hetilapot, és egy látogatott internetes portált összehozni,semitmondó, értelmetlen volt. és a politikában is mindig mellé lőtt. Csak a nmagukfajták futtatását tudta kipréselni magából
Ezzel pedig a számomra sem igen hagysz más lehetőséget, mint hogy újra előadjam a magunk álláspontját, igaz, türelmesebb fogalmazással, miközben a röpiratod persze nyilvánvalóvá tette, hogy választ nem vársz, közvetíteni nem akarsz a szemben álló felek között.
Ítélkezel, nem elemzel.
István, a Fidesz most nem tesz mást, mint aminek tudatában az emberek – muszáj újra emlékeztetnem rá: példa nélküli többséggel – kormányra segítették, illetve a Fidesz igyekszik megtenni mindent, amit a választási programjában vállalt. Ilyen egyszerű az új kormány hitvallása ebben az ügyben. Bejáratott demokráciákban persze egyik mondat sem különösebben revelatív, de Magyarországon bizony mindkét állítás forradalmi újítás: a Gyurcsány-kormányok egyrészt nem tartották be, amit ígértek, másrészt gyökeresen mást tettek, mint aminek tudatában megválasztották őket az emberek.
Mondhatnánk persze, hogy ez az ő bajuk, meg is buktak érte. De nem így van. Ez mindannyiunk baja, mert ez a hatalmi cinizmus állam és polgára között úgy zúzta szét a bizalom minimumát is, mint még soha az elmúlt húsz évben.
A Fidesz – a mai vita szempontjából – két dolgot következetesen és félremagyarázhatatlanul vallott már a kormányváltás előtt.
Egy: új alkotmányt terjeszt az Országgyűlés elé, mert a réginek egyrészt baj van a nevével és „foltozottságával”, másrészt sok konkrét pontján nem bizonyult hatékonynak abban, hogy részint – az Alkotmánybíróság döntésein keresztül – igenis maga az alaptörvény, részint pedig a legfőbb jogforrásból levezetett jogszabályok kellő védelmet nyújtsanak Magyarországnak az elmúlt 8 év visszaéléseivel szemben.
Kettő: a tíz- és százmilliós végkielégítéseket és prémiumokat, amelyek legalább hárommillió ember igazságérzetével ellenkeztek (röpiratod szerint a Tieddel is) visszavesszük, ebből nem engedünk.
Kedves István, most nem teszünk mást, mint betartjuk mindkét ígéretünket. Az Alkotmányt és azzal szoros összefüggésben meghatározott jogszabályokat ugyanis éppen az olyan konkrét ügyek kapcsán egyértelművé váló „állami tehetetlenségek” miatt kell megújítani, mint a tisztességtelen és erkölcstelen állami végkielégítések és prémiumok ügye.
Az alkotmánymódosítás tartalma és iránya (vagy éppen az Alkotmánybíróság jog- és hatáskörének változása, illetve e változás tartalma és iránya) őszintén vállalt, átlátható és előre tudható módon történik. Nem salátaörvényes lapítással, nem improvizatív módon és nem legitimáció nélkül.
Azt állítom ezért, hogy vagy nem ismeri az előző 8 év és az azt lezáró áprilisi választások tapasztalatait, vagy igazságtalanul elfogult az, aki mindebben a demokrácia gyengítését, és nem a választópolgári akarat érvényesítésének erősítését látja. És láttatja!
Csak egyetlen gondolatkísérlet erejéig legyél nyitott a kormányoldal érvelésére: fordítsuk meg a dolgot! Mi történne, ha most nem módosítanánk az Alkotmányt? Az, hogy a válság okozói és haszonélvezői az ország arcába nevethetnének és egy olyan jogi érveléssel takarózva sétálhatnának el a százmilliókkal, amely jogi érveléssel és filozófiával kapcsolatban még maguk, a korabeli jogalkotók is elismerik: nem ezt akarták.
Szokták mondani, hogy a jog nem alkalmas minden emberi élethelyzet szabályozására. Ez igaz. De az is igaz, hogy éppen az ilyen közfigyelemre érdemes, a társadalom hétköznapi jogérzékével és az erkölcsi normákkal is ellentétes, a „kártételét” tekintve is rendhagyó jelentőségű ügyek kapcsán szoktak a jogalkotók a konkrét tapasztalatból következő, általános érvényű jogi válaszokat adni.
Ez a helyzet Magyarországon is, húsz évvel a rendszerváltás után. Ideje van a változtatásnak. Ami eddig folyt ebben az országban, az nem mehet tovább, és ennek jogi garanciáit is meg kell teremteni. Demokrataként borzalmas érzés, hogy mindezért az alkotmányos elkötelezettségemben kérdőjelezel meg, de egyrészt tudom, hogy ebben szerepe volt az indokoltnál talán kevésbé körültekintően megfogalmazott első reakcióimnak is, másrészt eltökéltté tesz a meggyőződés, hogy amit teszünk, az helyes és elkerülhetetlen.
Mostani szavainkat csak és kizárólag a ciklus tettei bizonyíthatják, vagy cáfolhatják majd – nem pedig a Fidesszel, vagy annak vezetőivel szembeni pártos ellenszenv, esetleg gyűlölet.
Magyarország elmúlt húsz évének legbotrányosabb időszaka után kikövetelt választási ígéretek teljesítéséről van szó. Nem többről, de nem is kevesebbről.
Változatlan tisztelettel,
Lázár János