KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

… volt egyszer egy keresztény Európa…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Stoffán György

Valahogy így kezdődik a mese, amelyet néhány bátrabb magyar suttogva mesél majd gyermekének, unokájának pár év múlva.  Suttogva, mert ha kihallatszik, akkor a táborban élő másik …, egy pakli dohányért vagy egy nagyobb darab kövön sült kenyérért lefejezteti mind a gyermeket, aki hallgatta a mesét, mind pedig a mesélőt. 

Honnan, hová vezet az a szemlélet, az a botor liberális és ál-humánus szellem, amely Európát elsöpri, s amely új világrendet alakít ki az európai nemzetek kárára, megsemmisítésére? Akkor kezdett el romlani Európa erkölcsi és politikai helyzete, amikor a marxista történelemtudomány által nagynak és forradalomnak titulált francia anarchia 1789-ben lángra lobbant. Nem volt ez más, mint a primitívség és az elégedetlenség kevercse, amely elakasztotta a természetes fejlődést, s a világ normális menetét megerőszakolta. 

S mert primitív, kapzsi, irigy és elégedetlen emberek mindenütt voltak, e káosz átterjedt Európa többi országára is, épp olyan sokat ártva minden nemzetnek, mint amennyit a franciáknak ártott. A szabadság, egyenlőség, testvériség szlogenje egy ostoba és meg nem valósítható hármas jelszó volt, amelyet a történelem során soha semmilyen körülmények között nem lehetett megvalósítani ebben a hármas egységben. Minden cselekményt előre megterveztek ebben a káoszban, s minden tervezés egy pénzügyi csoport jól kiszámított érdekeit szolgálta. Épp úgy, mint ma, amikor az amerikai demokrácia exportálása miatt Európa kiszolgáltatottá vált, s válik semmivé. Nem kérdés, hogy ez a helyzet éppen úgy e fent említett pénzügyi – immár – hatalom számításai alapján történik, mint a franciák 1789-es u.n. – érték-és erkölcsromboló – „forradalma”.

Ugyanis ennek a pénzhatalomnak nem számít és soha nem is számított sem ember, sem állam, sem kultúra, sem Isten. A francia anarchia szellemisége persze tetszhetett és tetszett is Európa – akkori berendezkedése okán – alacsonyabb sorsú, szegényebb rétegeinek, s a műveltebb fiatalság – mert ez a szemlélet új volt és ismeretlen – világmegváltó eszmét vélt látni benne. Emiatt söpörhettek végig Európán azok a forradalmak, amelyekre ma oly nagy ünneplésekkel emlékezünk, mert nem látjuk, hogy a migránsok áradata is ennek a drámai, liberális szellemi leépülésnek az egyenes következménye.

Mai korunkban a nemzetközi pénzhatalom gazdasági válságot idézett elő, mert befolyása olyan nagyra nőtt, hogy népeket, emberek százmillióit rabolhatja ki büntetlenül. A szabadkőművesek is hatalmas erőkkel támogatják és irányítják Európa erkölcsi leépülését, a keresztény egyházak befolyásának csökkentését, a hittételek és az erkölcsi normák megsemmisítését, a liberális szellemiség terjedését új egyházak (szekták) alapításával, gazdasági fondorlatokkal, az emberi butaságra, a kapzsiságra, az irigységre építve.

A migránsáradatban ott vannak az USA által életre hívott ISIS terrorszervezet emberei is, akiknek az a feladatuk, hogy az európai muszlimokat beszervezzék, és egy adott jelre megkezdjék Európa kalifátussá alakítását minden – rájuk jellemző embertelen – eszköz bevetésével. A keresztény egyházak értetlensége is súlyos hiba, hiszen a még meglévő keresztény európai ember, és maga a keresztények közössége a legfőbb célpontja e terrorszervezetnek és így az európai – egyre erősödő és radikalizálódó – muszlimok közösségének. Ennek jele, hogy a magyar muszlim közösség magyar vezetője is immár a magyar nemzet ellen hangolja a muszlim közösséget, a bosszút magában foglaló vallási előírás meghirdetésével.

Ma csupán a háborús területekről ideérkező emberekről beszélünk, a humanitárius elveket hangoztatjuk, de a magyar kormányfőn kívül egyetlen európai és keresztény egyházi vezető sem beszél az európai emberek, az uniós polgárok kiszolgáltatott helyzetéről, megmaradásának biztosításáról, érdekeik szolgálatáról, miközben az ő adójukból látják el rájuk engedett, hívatlan betolakodó tömegeket, amely tömegekben ott lapulnak Európa leendő mészárosai is.

Aki pedig ellenáll, vagy szóban ellenkezik a liberális és szocialista európai vezetőkkel, botor és aljas szellemiségükkel, azok szélsőségesek, diktátorok, de az egyik alja uniós vezető azt is ki merte mondani, hogy akinek nem tetszik európai létére az ő politikájuk, az hagyja el Európát… (És vigyázzunk, mert amelyik állami vezetőre kimondja az USA, hogy diktátor, azt meg is öli!!!!) Vajon milyen alapon mutatta be a CNN egyenes adásban Gyurcsányt, aki migránsokat fogadott zsidótól rekvirált (ami vele kapcsolatban nem probléma) házában? Nem kiválasztott nemzetáruló vezetőként akarják-e hivatalba helyezni egy adott politikai, katonai helyzetben azok, akik vezénylik ma a migránsok tömegét?

Nem összeesküvés elmélet ez, csak gondolatok sokasága, amelyek nem véletlenül fordul meg az író fejében, hiszen akár Kadhafi, akár Szaddam Husszein, akár a kievi hatalom megbuktatását nézzük, minden esetben ott volt egy-egy áruló, aki a világhatalom hű kiszolgálója volt… és beengedte az „USA-t”. 

Az uniós mirgáns-politika nem egyéb tehát, mint árulásra és hazugságra, az Európa keresztény kultúrát megsemmisíteni akaró hadműveletre épül. Egyre kisebb azoknak a száma, akik európai polgárként támogatják ezt a politikát, s az európai nemzetek kezdik – ha lassan is – felismerni, hogy választott vezetőik elárulták őket, elárulták Európát és kiszolgáltatták azoknak, akiknek a kereszténység és a nemzetállamiság útban van, hiszen akadályozza a világkormány létrehozását, Európa leigázásának, megsemmisítésének tervét. (Amely tervről az ideérkező migráns sem tud, hiszen ő is eszköz, és őt épp úgy megölik majd, mint ő az európaiakat! Sátáni terv!) E tervnek pedig kézzelfogható bizonyítéka, hogy miközben Magyarország, Ausztria, Németország… etc… óriási teherrel küzd, addig az USA nehézfegyvereket telepít Európába, hogy adott esetben, amikor a migránsokkal ideérkező terrorszervezet elvégezte a dolgát, azokat is megsemmisítse és átvegye a hatalmat a világ fölött.

Ha nem így volna, akkor az ENSZ hatalmas menekülttáborokat hozna létre, nemzetközi támogatással látná el a menekülteket és juttatná vissza őket hazájukba, amikor arra már lehetősége nyílnék. Nem ez történik… azaz, az ENSZ sem tesz semmit, nem lép, nincs terve vagy forgatókönyve a menekült-ügy megoldására.

Hatalmas színjáték az, amit ma látunk az uniós vezetőktől, s egyedül mi, magyarok vergődünk védve saját nemzetünk érdekeit, a keresztény kultúrát, s végsőkig kiállunk a magyarság megmaradásáért. A liberális és szocialista söpredék, azaz az 1789-es francia anarchia, az 1919-es kommunista ámokfutók, az 1945-ös rákosista ÁVH-sok mai örökösei pedig fürdenek a liberális és szocialista dicsőségben, a haza-és nemzetárulás számukra élvezetes mocskában, a hazudozás örömében, a vádaskodás mocsarában – hiszen ők azok a primitív, irigy, kapzsi csőcselék, amely 1789 óta életben tartja azt a szemléletet, ami miatt úgy kezdődik majd az elsuttogott mese, hogy:  – „volt egyszer egy keresztény Európa”…

(Ám, ezeket a szellemi örökösöket is épp olyan kegyetlenül lefejezik majd a ma még titokban itt élő ISIS- katonák, mint azokat, akik ellene voltak és vannak ennek a szervezett – és az uniós vezetők által aljas módon humanitárius segítségnek nevezett árulással idesegített – betolakodó áradatnak… Európa megsemmisítőinek…) 

Isten irgalmazzon mindnyájunknak!

Stoffán György

http://stoffangyorgy.blogspot.hu/

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “… volt egyszer egy keresztény Európa…

  1. „… volt egyszer egy keresztény Európa…”
    Igen – volt.
    H.B.
    „Régtől fogva azon vagyunk, hogy lerontsuk a gój papság tekintélyét s így meghiúsítsuk földi küldetését, amely ezekben a napokban még nagy akadályt jelenthet számunkra.” – 17. protokoll.
    „Ebből az okból elengedhetetlen számunkra, hogy aláaknázzunk minden hitet, hogy kiszakítsuk a gójok lelkéből az istenség fogalmát és a szellemét, és hogy ezeket matematikai számításokkal és anyagi szükségletekkel helyettesítsük. ” 4. Protokoll.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük