KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vizsgakérdés

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A következőkben közreadjuk egy harmad éves, kémia szakos diák a vizsgán a professzor által feltett pluszkérdésre leírt válaszát.

A diák olyan választ adott, hogy azt a professzor az interneten közzétette, hogy mi is okuljunk belőle.

A kérdés:

A pokol exoterm (hő leadó) vagy endoterm (hő felvevő)?

A diák válasza:

Először meg kell tudnunk, hogy a pokol tömege az időben miként változik. Ehhez tudnunk kell, hogy mekkora egy adott időegység alatt a pokolba be- és kivándorló lelkek száma.

Mivel eddig sosem hallottunk semmilyen tényleges tudósítást arról, hogy lelkek elhagyták volna a poklot, ezért fel kell tételeznünk, hogy a pokolba került lelkek sosem hagyják el ezt.

Azon kérdés megválaszolása, hogy hány lélek kerül pokolra már egyszerűbbnek tűnik. Ugyanis az összes ma létező egyház azt állítja, hogy mindenki, aki nem tartozik az ö igazi vallásukhoz, annak lelke a pokolra kerül. Mivel mindenki csak 1 valláshoz tartozhat egyszerre ezért következik, hogy mindenki a pokolra kerül.

Tekintetbe véve a mai születési és halálozási statisztikákat kijelenthető, hogy a pokolba vándorló lelkek száma exponenciálisan nőni fog.

Lerakva az elemzéshez szükséges alapokat most már elő vehetjük Boyle törvényét, miszerint:

  1. Amennyiben a pokol lassabban növekedne, mint a bevándorló lelkek száma ezt megkövetelné, akkor a nyomás és a hőmérséklet addig növekedne, amíg a pokol felrobbanna és megszűnne tovább működni.
  2. Amennyiben a pokol gyorsabban növekedne, mint ahogy azt a bevándorló lelkek száma megkövetelné, akkor a nyomás és a hőmérséklet addig csökkenne, amíg a pokol befagyna és megszűnne tovább működni.

A fentebb leírtakon kívül szeretnénk további bizonyítási utat is keresni arra, hogy megállapíthassuk melyik eset áll fenn?

Vegyük tekintetbe

  1. Éva próféciáját, aki azt mondta nekem az első évben, hogy akkor fog velem lefeküdni, ha a pokol befagy,
  2. és azt a tényt is, hogy tegnap lefeküdt velem.

Ekkor csakis a második eset áll fenn. Ezért meg vagyok győződve, hogy a pokol endoterm és legkésőbb tegnapra befagyott. Mivel ezek szerint a pokol befagyott ez azt jelenti, hogy további lelkek nem kerülnek felvételre és a pokol munkásai az ördögök a csődbe ment „cég“ által végkielégítés nélkül az utcára lettek dobva, ahol is nagy valószínűséggel étlen ténferegnek.

Tehát elérkeztünk a boldog korszakba, amikor is minden lélek csakis a mennyországba jut. Egy isteni lény jelenlétét pedig az is bizonyítja, hogy tegnap egész éjjel Éva azt kiáltotta: „Oh Istenem, oh, istenem, ….“

Intelligens és mélyen kulturált diákunk volt az egyedüli, aki a kémiát maximális jeggyel zárta!

Ez is érdekelheti:  Veri az USA-t a Jóisten: Összeomlott egy híd Baltimore-ban, autók zuhantak a vízbe (videó - frissítés)

Fordította: Dr. Sebestyén T. István, a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) doktora és volt tanára, 2006-ban

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

28 thoughts on “Vizsgakérdés

  1. Ez nem más, mint egy ateista és liberális világkép tudományosnak beállított hazugsághalmaza. Pont olyan, mint a Jobbik hátulról mellbe Szent koronázása habsburg érdekből, nemzetinek öltözve nemzetellenes háttér célt szolgálva.
    Az viszont vitathatatlan, hogy az egymást vallásra hivatkozva elutasítók, gyűlölködők, úgy ahogy azt egymásnak kívánják, egytől egyig oda valók.
    A tudományos elmélet sántít, mert nem ismeri a pokol méretét. Biztos bele fognak férni mind, akik oda valók. A teremtett univerzumban csak egy sejtecske a föld, és az azon eddig megjelent „amőbák” se fognak felmelegedést okozni, esetleg nekik lesz melegük amit a darwinista oktatás elfelejtett tanítani.

    1. szevasztok!
      Csak M.Istvánt kiegészítve: A FELFORGATÓK c. videót megnézve a volt KGB.- és előadása után ma már tudni kel a mit, miért, és hogyan csinálják.
      itt olvasd el mert feliratos:
      https://www.youtube.com/watch?v=b3OGLQvWqhc
      szóval azt mondja a vallás ellehetlenítése ki csúfolása meg stb. – a kezdette – a vissza állás a valláshoz való visszatérés – én hitnek nevezném – mert vallás az sok van de hit az egy!
      Tehát itt is megkérdezem: melyik stációban vagyunk mert én nem tudom:
      1. DEMORALIZÁCIÓ
      2. DESTABILIZÁCIÓ
      3. KRÍZIS
      4. NORMALIZÁCIÓ
      MEGJEGYZEM A POLGÁRHÁBORÚ ÉS A MEGSZÁLLÁS MEGVOLT?

      tisztelettel.
      id. Kiss László

      itt ezen az oldalon is ezt taglaljuk:

      http://postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=464&c_start=10#c3290

    2. En amikor ezt a cikket elolvastam, felül nagy betükkel irja HUMOR, jo nagyot nevettem. Szellemes. Még a Boyle-Mariotte törvény alkalmazása is jó, amennyiben feltételezést a vicc kedvéért elfogadjuk, hogy a pokolnak is meg a lelkeknek is van mérete.Az hogy a léleknek van súlya már megmérték.De a kiterjedését még sehol sem oovastam, hogy megmérték volna. Ha megmérik egyszer ezt is, akkor kilehet szamitani a lélek specifkus sulyat is. Ha a kiterjedését is megmérik, akkor azt jelenti valamilyen modszerrel lathatova tették. Es ha már lathato, akkor azt is meg tudjak merni, merre lakozik a testben és azt is, hogy amikor tavozik, mekkora sebességgel hagy el bennünket, van-e gyorsulasa, és az mekkora. Lehet még az utját is követni fogjuk tudni. Hova tünik el, mi az uti élja és hol allomasozik hosszabb ideig. Stb.!!!!
      Egyébként a vallás és az egyház két különbözö dolog. Az egyháznak alaposan meg kell ujulnia, hogy szerepét a társadalomban meg tudja tartani!

      1. Kedves FUTURISTA1!
        Nem jól tudod – mert nem e világi a lélek, tehát az ismert fizikai törvényesség nem vonatkozhat rá, tehát súlyát nem tudják mérni! Ez olyan mint a teremtő gondolat – az sem mérhető de létezik és mindenen áthatol! Emlékezz a kísérletekre a földi és az űrbe végzettekre!
        újból kérdezem, de magyarul ís már leírva, hogy mindenki számára érthető legyen:
        idézem magom:
        „…https://www.youtube.com/watch?v=b3OGLQvWqhc

        Tudja valaki, árulja el nekem, most mi magyarok melyik stációba vagyunk:
        1. DEMORALIZÁCIÓ
        2. DESTABILIZÁCIÓ
        3. KRÍZIS
        4. NORMALIZÁCIÓ
        MEGJEGYZEM A POLGÁRHÁBORÚ ÉS A MEGSZÁLLÁS MEGVOLT?

        tisztelettel.
        id. Kiss László
        magyarul:
        1.erkölcsi bomlasztás – züllesztés – erkölcsi hanyatlás,bomlás,züllés: a fegyelem felbomlása
        2. nem találtam – helyette talán a destruktív= romboló, pusztító, bomlasztó rendszer megerősítés
        3.válság,válságos állapot – gazdasági válság – fordulópont.
        4.szabályozás, valamely norma, szabvány megállapítása vagy a rendes /normális/ állapot visszaállítása, megszilárdítása, helyett a megszokott, régi állapot helyreáll, rendeződik más vezetőkkel…. stb.
        így értve, most mi hol vagyunk – kérdezem újra!

    3. Távol álljon tőlem a cukisodó jobbik védelme, azt azért meg kell jegyeznem, hogy a magyar állam tartja fönt a habsburg intézetet kormányoktól függetlenül már 26 éve. A mostani nagynemzeti éppúgy habsburg párti, mint az előző nemnemzeti. Ebben n/s-incs különbség.

      1. kedves eSzel. ! OLYAN MINT MAGYAR ÁLLAM NINCS – VAN EGY MAGYARORSZÁG NEVŰ KFT. USÁBA BEJEGYEZVE – AMÚGY GYARMATI BIRODALOM RÉSZE VAGYUNK HELYI KOLLABORÁNSOKKAL KISZOLGÁLVA!
        MAGYAR ÁLLAM CSAK LESZ HA A MAGYAROK VESZIK KEZKBE AZ URALMAT ÚJRA…

        ez az én véleményem. tisztelettel id. Kiss László
        ui: és hogy Kubinyí urat idézzem valóban egy nagy AUSCHWITZ LÁGERORSZÁG VAGYUNK KÁPÓK FELÜGYELETÉVEL – NEKÜNK MAGYAROKNAK MINDEN HOL KUSS VAN! EZT ÉN ÍRTAM!

  2. Kiss L-nak
    Már nem tudom hol, de a következö méréseket végezték el (több egyéb méréssel együtt!):
    Az intenzuiv osztalyon a halaltusajukat vivo betegek ágyát nagyon pontos mérlegre helyezték. A halál beállta után, ha jol emlékszem 8 vagy 24 grammal könnyebb lett a beteg sulya.
    Ez azért nincs nagydobra verve, mert egyelöre nem tud senki semmit kezdeni az eredménnyel. Minden betegnél ugyanaz a pontos sulycsökkenés következett be!
    Ezek után minden egyéb tagadas csak spekuláción alapul! Ez egy olyan helyzet, mint amikor a quantummechanika elkezdödött egy egyszerü kisérleti eredménnyel, amit barhol el tudtak végezni és mindig ugyanarra az értelmezhetetlen eredményre jutottak. A vilag fizikusai akkor is egy nagy kérdés megfejtése elött alltak és évtizedek teltek-multak mig egy tudomanyág fejlödött ki megoldaskent: a quantummechanika vagy quantumfizika. Amire Einstein azt mondta: „Isten nem kockázik!” Einstein tévedett!

    1. futurist1
      2015/12/20 – 10:10 tudomással bírtam azzal hírrel is – de annak ellenére írtam le véleményem – ajánlom – nem szabad elhinni semmit sem – mert semmi sem az aminek látszik – mutatják és sulykolják OKÁN!
      Valószínűbb az általam leírtak, mert én is azt hittem amit írtál először, és átgondolva aminek nincs súlya az azt jelenti, hogy nem mérhető a fizika földi világban!
      szeretettel:
      id. Kiss László
      ui: természetesen nem vitatom a pár gramm súlycsókkenés tényét – de az lehet más is amit nem ismertünk fel még…. tehát tudni és hinni – hinni és tudni kell – nem mindig egyforma a sorrend! Mert amit nem tudunk bizonyítani ma még attól az még létezik – számtalan példát tudnék felsorolni….

  3. T.futurist1!
    A feltett kérdéseire már több ezer éve válaszoltak! Aki keres talál!
    A poklot,vagy a mennyországot, nem kívül kell keresni. Az ember saját magában találja meg,ha egyáltalán keresi. A lélek helye a szívben van és akkora a mérete mint a hajszál végének a tízezred része. (ez biztos)
    A baj ott kezdődik,hogy a régiek bölcsességét megmosolyogják,de a maiak butaságát kőbe vésnék

  4. A lélekkel kapcsolatos tudni valókra keresők, választ találnak, Szókratész, Patón, írásai közt, továbbá, a Tibeti Könyv Életről Halálról, Tibeti Halottas Könyv, a Hinduk szent Könyvében, a Bhagavad Gitában. ( melyet Einstein is csodálattal forgatott) Minden jót kívánok hozzá azoknak, akit érdekel.

    1. úgy bizony – ahogy tóth ferenc írja – csapd fel a Bhagavad Gita 555 oldalát – de 547-től taglalja a kérdést és tudás tárad bővülni fog….
      tisztelettel:
      id. Kiss László

      1. Megtaláltuk: 21 gramm a film címe, amelyben ezzel a súlycsökkenéssel foglalkoznak, ami a halál pillanatában bekövetkezik.
        Ezt írja a film ismertető:
        „Akár akarjuk, akár nem, mindenkinek szembe kell néznie a halállal. Azt mondják, a halála pillanatában az ember 21 grammot veszít a testsúlyából. Néhány pénzérme, egy darabka csokoládé, egy kolibri súlya. Vajon a lélek teszi ki ezt a 21 grammot? Vajon ezt a 21 grammnyi terhet azok viselik aztán, akik túlélnek minket?”
        Alejandro González Iñárritu spanyol rendező, Sean Penn és más amerikai színészek (Sean Penn, Naomi Watts, Danny Huston, Carly Nahon, Claire Pakis) játékával. A 21 grammot csak érintik a filmben, de nem a főtéma.
        Transyadmin

  5. eSzeL
    Úgy pontos ahogy kiegészítetted. Kormány oldalról ezért nem történt ellenvetés és politikai csindradatta, pedig mindenből azt csinálnak, hogy elvonják a közvagyon tolvajlásról a figyelmet, mikor az aradi vértanúk helyett Haynau lett felglóriázva.
    Különben aki ebbe a vadkapitalista kizsákmányolásban pártokra szavaz, az a rendszer fentartására voksol, mert zászlótól függetlenül mindegyik a rendszer eleme.

  6. Mivel jelenleg csak partokra lehet szavazni, rosszra, vagy rosszabbra, igy az, aki nem megy el szavazni, de jobbat szeretne, a rosszabbra voksol. Azert, mert a rosszak szavazoi mindig elmennek es leadjak voksukat a kedvenc partjukra. Ezzel maris elonyhoz juttatjak azt ! Hogy mive valnak a kampany idejen elhangzott igeretek, azt mar a RendszerHAGAS evei alatt tapasztaltuk ! Szerintem csakis arra a partra erdemes letenni a voksot, amely meg nem prostitualta magat a kormanykereknel ! Amely part a legtisztabb politikat folytatja, amely a magyar erdekeket leginkabb szem elott tartja ! Es az a Part a JOBBIK ! Mivel csak partokat lehet valasztani, jozan es magyar ember Jobbikra szavaz, ha remenyt taplal a sziveben, a jobb magyar elet eleresehez ! Pasztorfi Istvan

    1. „Szerintem csakis arra a partra erdemes letenni a voksot, amely meg nem prostitualta magat a kormanykereknel !”
      Pont ez a zsidó-politika lényege.
      Mindig több vasat tartani a tűzben.
      Ahol a hatalom a kezünkbe került ott megalakítjuk a saját ellenzékünket – esetleg nem ismerős valahonnan?
      Hazákban bárkire szavazunk a választásokon zsidóra szavazunk,úgyhogy részemről vége ennek a kamu választósdinak egészen addig amíg a választhatók között nem lesznek valódi nemzeti elkötelezett magyarok.
      H.B.
      A magyarság egy emberi tartalom a szó igazi értelmében,ami bennünk kódolva van és működésbe lép,ha ezt befele fordulva megnyitjuk Mag-unkban.A tisztaság és a jó szándék vezéreljen bennünket magunk és mindenki javára! A magyarság és minden ember érdeke,hogy fejlődjön lelkileg,szellemileg és használja ki azt a nem túl hosszú időt,ami még rendelkezésünkre áll,hogy azok legyünk,akik valójában legbelül vagyunk. Merjünk igaz emberekké válni és akkor az egység magától megoldódik,mert működnek az egyetemes törvények.
      (Wass Albert)

      1. HANGZATOS

        Ennek az írásomnak a hangzatos címet adtam. Miért? Mert tudjátok, meg ha még nem tudjátok, hogy a HANG egy hatalmas TEREMTŐ ÉS PUSZTÍTÓ ERŐ! Ha máshonnét nem tudod, akkor a Bibliából rá ismersz, amikor Jerikó történetét olvasod! Elhiszed? Ne hidd, tudd! Így az ősrobbanás teória fabatkát sem ér, ha tudatában vagy ennek a ténynek. Voltak erre utaló kísérletek, ahol bebizonyosodott, bizony leomlanak a falak!

        Mikor kezdődött? Még nem tudjuk, azt tudni, hogy nem akkor és azok a szereplőkkel, amelyekkel a biblia másolók leírták, minden alkalommal más – más tartalommal – a kiinduló pontnak vegyük az ék írással írt agyagtáblákat, melyeket nem lehet hamísítani EZ AZ ALAP – a kiindulási pontunk bizonyíthatóan és az egyéb leletek – ICA kövek, amit hamisítanak – felmerül bennem akkor az agyagtáblákat is lehet? Nem lehet hamísítani, mert az akkori agyag összetételét és maiét megtudják állapítani – mesterséges – míg a kő természetes! Szóval a HANG
        Láthatatlan és a semmiből jön – kell lenni egy forrásnak ami ki adja, Bizony – mondja is „ az vagyok a ki vagyok! LŐN hangzik – és lett – láthatóvá vált az IGE – mert így van leírva – a magyar tudja, hogy az ige cselekvést történést –stb- jelentő szó ! Van még egy teremtő melyet a teremtő alkotott a ki a teremtménnyé akit felruházott vele az ember – és ez a KÉPZELET – azt mondják sokan, hogy GONDOLAT!
        Most jutottam, oda amit magam sem hiszek el és nem tudom – de kényszert érzek, hogy leírjam, nem tudom miért: Úgy érzem és tudom, hogy a magyar nyelvet tudatosan összekeverték, eredeti jelentését illetően – azért, hogy ne legyen teremtő erő! De így megtépázva is az! Szerintem. Szóval ha van egy szó és abból mást tudok ki olvasni nekem gyanús – pl.

        Áldás – vannak áldozó papok – boldog – van boldoggá avatás – vannak szentek – amit a mindenkori pápa határoz meg, hogy ki az?

        Jézus, akihez visszatértem – mondta fejből idézem magam – minden hol ott vagyok ne építsetek templomokat, bálványokat ne imádjatok – benned vagyok! Tehát Villás Béla úr célját elérte, vagy elszólta magát – amikor azt mondta, hogy az isten és ember közé betették a papságot…. Elgondolkodtató. Nem volt Péter nevű pápa, holott úgy tudjuk, ú alapította volna – Pál van aki nem kortársa volt Jézusnak – utána élt!
        Befejezésül az elképzelésem – akit etetnek az életben marad, akit itatnak nem hal szomjan – tehát a szer az etet és nem mindegy mivel hamissággal vagy valósággal – a valóság megismeréséhez hosszú út vezet – de ha át adod tapasztalatod a fiatalnak akkor azoknak gyorsabb lesz az elérési útvonal!
        Ezért olyat szeretek leírni ma már amelyet szeretek és csak jót olvasok ki belőle, mint a kegyelemmel teljes – vagy örömökkel és békességgel teli meg stb. – nem szeretem ma már az áldás a boldog –meg stb- rengetek kicsavart szavakat, mert amíg a jó szóból kiolvasom a kegy és elem szót és az egyet – ör-öm ők – és az ékességet – vele megkoronázva értem a magyar nyelvet!
        Végül valóságod van BERTALAN – de én így tudtam leírni – Wass Albert szebben írta

        Magamhoz híven csalhatatlanul írom mindenkinek: ÖRÖMTELI – BÉKÉS – KEGYELEMMEL TELJES KERECSENT – KARÁCSONYT KÍVÁNOK! Minden valódi magyarnak és azoknak, akik magyarok csak még nem tudják, hogy azok és nem is magyarul beszélnek!

        Szeretettel:: id. Kiss László
        Ui: és kívánom, hogy akik magyarul beszélnek és nem magyarok, mert tetteikkel azt igazolják vissza ne tegyék – mert jobb a békesség az ékesség!
        Ui: és jó volt olvasni ezt a zsidó írást is:
        Itt: http://badog.blogstar.hu/

        1. Csak a Jerikó megemlítése miatt szólok hozzád. Ugyanis egy olasz professzor, aki a „A pénz” nevü vastag kötetével vált világhírüvé, otthagyta a katedráját, hogy bibliai történeti kutatással foglalkozzon. Nem emlékszem sajnos a nevére, de olvastam könyvét, mikor Egyiptomban heverésztem a napon. Izgalmas olvasmány volt. Ugyanakkor történelmi színhely is: a Sina-i Félsziget. Meglátogattuk a legrégebbi keresztény (ortodox jelenleg) kolostort is, ahol Mózes a kútnál megismerte feleségét. Aztán a hegytető, ahol Mózes számára megérkeztek a kőtáblák. Jerikóval kapcsolatban ezt írja a professzor: Minden jel arra mutat, hogy Mózes a kínaiaktól hozzájuthatott a puskapor előállításának receptjéhez. Beszerezte a hozzávalókat, nemcsak a nyersanyagokat, hanem a szükséges edényeket is. Mindezeket a később frigyládának átnevezett faládában, lakattal lezárva, tartotta. Ezzel a puskaporral robbantotta le Jerikó falait, ezzel gyújtotta be a rózsabokrot is, amit a mai napig is mutogatnak a kolostorban. A jerikói harsonák csak a jeladás eszközei voltak. Ezek után begyújtották a zsinórokat, és a robbanástól összeomlottak a falak.A zsidó megtévesztésnek, és legendacsinálásnak ezek szerint bizonyíthatóan 2000 évesnél is öregebb hagyományai vannak.

  7. István
    Nem zavar, hogy a társadalom többsége már nem ment szavazni és azért kellett új törvényt beiktatni ?

      1. Kiss L. Ezt nem igazán értjük, hogy miért terjeszti ezt a magyargyűlölő portalt, ahol elvakult módon gyűlölnek mindent ami magyar. Es nekünk miért kellene ezt a kanadai, magyarnak álcázott portalt terjeszteni? Éppen elég nagy baj számunkra, hogy Magyarország élen jár abban is, hogy egy párhuzamos társadalmat (PT) engedtünk ennyire megerősödni és a fejünkre nőni. Horthy óta csak ebből a PT-ból kerülnek ki a miniszterelnökök, államfők, kormánytagok nagy része. Kérem ezentúl a kommentárját is írja a terjesztett link mellé!

        1. Kedves ADMIN!
          Tökéletesen megértem aggodalmaidat amelyek jogosak – de a mai virtuális ideológiai eszmei harcban – hisz utalást tetem én is , hogy magyar nyelvű és már tudjuk, hogy nem mindenki magyar aki magyarul beszél amit tudatosítottam akkor régen – szóval a stratégia és taktika már nem folyhat hagyományos módszerekkel – – úgy nem tudjuk megismerni ellenségeinket – csak úgy ha beszéltessük – mondják leírják – hisz annak a tudás birtokában is van a valódi magyar, hogy olyan kérdést tesz fel 24-et amely maximálisan kiszűri ki kicsoda – ez régen könnyen ment már írtam – fején turbán volt – ismertük – szóval mert hosszú leszek – befejezem: igazad van többet nem idézek tőlük – nyíltan – csak rejtve magyarosan –
          tisztelettel.
          id. Kiss László

          1. Nem tiltjuk most sem, hogy a PT linkjeit kitedd. De akkor írd hozza a véleményedet. Egyébként az ellenséges oldalak propagandájának tűnik, és kiirtjuk! Ezen az oldalon a PT ne reklámozza magát!

  8. Kedves Admin!
    Természetesen mindenki véleményét tiszteletbe tartván, Jerikóval kapcsolatos észrevételéhez – kiegészítéskép leírom, és kérdezem magamtól lehetett e puskapor – idézem a feltalálását:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C5%91por#A_feketel.C5.91por_t.C3.B6rt.C3.A9nete
    Nem. Mert a történések – Jerikó – Szodoma – és Gomora – és stb. „csodák” időben és nem azokkal a szereplőkkel történtek, mint ahogy a nagy „meseírók” azt nekünk leírták – Határozottan hajlok a tények és leletek bizonyossága felé. A jelenlegi civilizált világuk előtt már voltak – több fejlettebb és hasonló civilizációk . És ezt nem csak különböző teóriák írják le mint pl, Danikken : Istenek ivadékai vagyunk c. könyvében – ha nem a millió éves piramisok és más helyeken fellelhető kőbe vésett meghamisítástalan rajzolatok- űrrepülők, helikopterek, tank, stb. tárgyi eszközök szénbe ágyazva – 2 milliárd éves csapágy golyó – hatalmas fogaskerekek – pici számítógép – és stb – miután erre rá jött a hódító bűnöző – szisztematikusan elkezdte pusztítani a leleteket – vagy miért a jó francnak pazarolja bombáit a sivatag homokjának – meg stb. városok porig bombázása – már megint készíti előre a terepet – hibáját helyre hozva okán amit elmulasztott…
    Bizony úrhajó szált le és adta kőbe vésve amit nem lehet hamisítani a törvényeket a génezett hasonmásnak – hogy mikor? a leletek ismeretének birtokában év milliók előtt! És történt a hangrobbanással Jerikóinak leomlása – ma egy veszélyes fegyver pl, tömegosztáskor is – az atom pusztító ereje Szodoma és Gomora – . üvegcsík a Föld kérgén lelet … bizonyosság arra, hogy a hasonmás összegyűjtötte a leleteket egy helyre és előre tudja mi fog történni amire rá is játszik – hisz rendkívül jó színész is – és tálalja az amnéziában szenvedő valódi emberiségnek! – de mi tudjuk zsigereinkben van bele vésődött – akiknek nem kellenek leletek lexikális tudás mert az őstudás bennünk van – ahogy Jézus tanította….

    Természetesen ezt se hidd el amit írtam, járj utána, mert ne feledd semmi sem az aminek látszik – mutatják és sulykolják!

    tisztelettel:
    id. Kiss László
    ui. kerestem egy videót, de nem találtam meg ahol korábban láttam egy kísérletet – téglafalat felfalaztak majd hanghullámmal leomlasztottak….

    1. Én csak a zsidó hitvilág ferdítéseire akartam röviden rávilágítani azzal, hogy megkérdőjeleztem -utalva egy professzorra-, hogy a harsonák hanghullámaitól omlottak volna össze a szolid várfalak. Mivel a harsonák hanghullámaitól a várfalon nyugvó légy szárnya sem libbent volna meg. Tehát, akkor mitől omlottak össze a várfalak? Persze, ha a fantáziánkat eleresztjük, akkor rengeteg választ adhatunk!
      Nagyobb baj az, hogy 2 napja nem megy ki már email-értesítés a NIF-Wordpress programból. És nem tudom mi a probléma!

  9. bizony – akartam mondani, csak elfeledkeztem róla, tényleg nem jön ki mindig rá kell ellenőriznem, hogy reagáltak-e rá

    üdv.
    id Kiss László

    1. Ki tud segíteni? Ki ismeri ki magát jobban a wordpress-ben?
      Nemcsak az email értesitők nem mennek ki, hanem ha valaki válaszol egy másik csettelőnek és kéri, hogyha reagálnak rá, akkor kapjon egy email értesítést, na ez sem működik. Az értesítés nem megy ki. Ugyanakkor a válasz nem íródik az első hozzászólás alá, hanem valahova. A wordpress is készít egy frissítést és azzal elrontja azt, ami addig jól működött.
      Ki tud tehát segíteni?

      1. Furcsa és különlegesen érdekes a nyílt reklamáció után – megkaptam az értesítést a hozászolásról emailon

        üdv.
        spari…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük