Makoldi Sándor (1945-2017) festőművészként közeledett a néprajzhoz, melyben felismerte a magyarság ősi hagyatékát. A népművészet kifejezési formái izgatták magyar festőként, főiskolai tanárként, diplomás néprajzosként. Ugyanis a népművészet őrizte meg leginkább a nemzet karakterét, közösségi formáját (közérthetőségét), képírásba tömörített egyetemes mondanivalóját.
A mai Magyarországtól félig elcsatolt Gömör vármegyében találkozott az egyik legősibb bútordarabunk, az ácsolt ládák továbbélésével a XX. századig. A már elfeledett (padlásokra, kamrák mélyére száműzött) egykor itt, a Felvidéken a legdíszesebb kelengyés ládák jelei elkápráztatták. Mint kiderült, az országosan elterjedt bútordarabok legősibb, geometrikus (elvont) jeleinek értelmezésével eddig alig foglalkozott a szakma.
Mivel tudta alkotóként, hogy e jelek nem lehetnek csak üres díszek, meg akarta érteni, hogy miért kerültek főleg a kelengyés ládákra, amit az emberi élet csúcspontján, a házasságkötés ünnepén mutattak meg. A szakrális alkalom szülte fontos tartalmaikat analógiák segítségével fejtette fel, más ácsolt tárgyak (bútorok) hasonló jeleivel együtt a koporsók és bölcsők esetében is, az emberi élet nagy fordulópontjaihoz kötődően.
Ugye, az világos mindenkinek, hogy itt nem egyszerűen egy büdös gyökér polgármester, egy közpénzből milliós javadalmazást húzó közszolga mutatott be pár embernek, akik jogosan érdeklődtek a köz érdeklődésére méltán számot tartó kérdésben ?! Itt, mint cseppben a tenger, mutatkozik meg az a gőg, nagyképűség, az emberek lekezelése, semmibe vevése, ahogy a fidesz bánik a néppel. Itt a Kedves Vezető mutatott be mindnyájunknak, a rogántóni, a lézerjani,és a hasonló, gazemberek mutattak be minden magyar embernek: tűnés, kutyák, semmi közötök ahhoz, hogy mit csinálunk a pénzetekkel, jobb, ha befogjátok a pofátokat !
Horti István