KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hegedűs Lóránt megemlékezése a Kormányzóról, az Államférfiról

Vitéz nagybányai Horthy Miklósról készült legelső szobor

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az elmúlt két hét Horthy-szobor állítása kapcsán (Hajdúbagos, Kiskunfélegyháza) szóba került, hogy vajon mikor készült először szobor az egykori kormányzóról? Erre a kérdésre kíván választ adni az alábbi szerény írás:

Az egykori kormányzóról készült szobor 56-57 éves korában ábrázolja v. nagybányai Horthy Miklóst, mely alkotás – regnálásának 5. esztendeje előtt kívánt tisztelegni, az őt rendkívül nagyra tartó – akkor már betegeskedő Stróbl Alajos szobrászművész által. A mű ugyan elkészült 1925-ben, de majd csak a mester 1926-os halála után négy esztendővel – 1930-ban, a kormányzói regnálás 10. évében – nyert méltó helyet az Elisabetta-kerámiából készült kormányzói büszt.

A szobor, faládájával együtt – közel hetven esztendőt pihent egy padláson – szalma között rejtve, háborítatlanul, míg hozzám nem került. Ez a 41cm magas alkotás volt az „atyja” és mintája a későbbi bronzból, hadi fémből, stb készült Horthy-mellszobroknak és ábrázolásoknak.

Hiszem, hogy a tárgyak keresik és megtalálják gazdájukat, ám ennek a különleges szobornak – hiába is vásároltam meg néhány éve – nem lehetek csak én a tulajdonosa.

Ez a mű, mindenkié.

     

Nálam, csak egy jobb idő eljöveteléig maradhat Stróbl mester remeke, míg egy jövőbeni Horthy Miklós Múzeum kiállítótermének dísze lesz majd, hogy az elkövetkezendő kor, Stróbl Alajos munkáját és a kormányzó úr életpályáját méltóképpen elismerhesse.

Mind a művész, mind a kormányzó úr emléke megérdemelné.

Úgy legyen!

Zetényi-Csukás Ferenc

Nemzeti InternetFigyelő (NIF) – Hungary First

Kiemelt kép: Hegedűs Lóránt megemlékezése a Kormányzóról, az Államférfiról

Kapcsolódó:

Hegedűs Lóránt megemlékezése a Kormányzóról, az Államférfiról

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük