KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Viszlát Kijev, helló Cote D’Azur: Ukrajna korrupt elitje így profitál a konfliktusból

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A tisztviselők és az oligarchák a Kijevnek küldött pénzügyi támogatás nagy részét „átirányították”

Oroszország ukrajnai katonai offenzívájának kezdete óta az USA, az EU és szövetségeseik 126 milliárd dollár értékű segélyt nyújtottak Kijevnek, ami majdnem megegyezik az ország teljes GDP-jével. Sőt, ukránok milliói találtak menedéket az EU-ban, ahol lakhatást, élelmet, munkavállalási engedélyt és pszichológiai segítséget is kaptak. A támogatás nagyságrendje még nyugati mércével mérve is óriási. Figyelembe véve azt a tényt is, hogy az EU úgy finanszírozta Kijevet, hogy közben saját gazdasági és energia problémáival is meg kell küzdenie, ez nem kis teljesítmény.

Kijev végeláthatatlan finanszírozási igényét a háború miatti összeomlásával indokolja és azzal, hogy „ellen kell állnia az orosz agressziónak”. De a segélyek vajon valóban elérnek a rendeltetési helyükre?

A monacói zászlóalj

Míg Ukrajna általános mozgósításon ment keresztül, amely minden 60 év alatti férfit érintett, sok volt és jelenlegi magas rangú tisztviselő, politikus, üzletember és oligarcha, akik szép csendben külföldre távoztak – főként az EU-ba.

Az ukrán elitek tömeges menekülése egyébként már a fegyveres konfliktus előtt megkezdődött. 2022. február 14-én az ukrán elnök parlamenti frakciójának (a nép szolgája) 37 képviselője hirtelen eltűnt. Ha nem tiltották volna meg a képviselőknek, hogy már másnap elhagyják az országot, biztosan még többen csatlakoztak volna hozzájuk. Eközben a volt funkcionáriusok és oligarchák jelentős mozgásszabadságot élveztek. A La Repubblica című olasz lap értesülései szerint 14-én 20 bérelt repülőgép szállt fel a kijevi boriszpoli repülőtérről.

A mágnások álltak a sor elején. Vadim Novinszkij vállalkozó és parlamenti képviselő, Vaszilij Hmelnyickij és Vadim Sztolar üzletemberek, Vadim Neszterenko és Andrej Sztavnitzer charterjáratokkal hagyták el az országot. A milliomos politikus, Igor Abramovics 50 fő részére foglalt magángépre jegyet Ausztriába. Rokonokat, üzleti partnereket és párttársait vitte magával a fedélzeten. Az oligarchák Kijevből Nizzába, Münchenbe, Bécsbe, Ciprusra és más uniós célállomásokra repültek. Üzletembereknek másik csoportja szintén magángépeken Odesszából szálltak fel. A Vostok Bank tulajdonosa Izraelbe indult, míg a Transship csoport vezetője Limassolba repült. Az odesszai régió egykori kormányzója, Vlagyimir Nyemirovszkij Sztalkanat is elhagyta az országot.

2022 nyarán és kora őszén az Ukrainska Pravda több oknyomozó dokumentumfilmet készített a szolgálatra alkalmas ukrán milliárdosokról és tisztviselőkről, akik a háború alatt a Côte d’Azur-on nyaraltak. A „Monacói zászlóalj” című ironikus film ukrán oligarchákat mutat be a villáikban, kastélyaikban és a jachtokon pihenve. Az első részben Konstantin Zhevago üzletembert láthatjuk, aki az Interpol körözési listáján is szerepel, amint 70 millió dollárt érő magánjachtján pihenget. A jacht a Côte d’Azur partjánál díszeleg, miközben Zhevago és családja éppen kiszáll belőle. Együtt hajókázik Alekszandr Jaroszlavszkij harkovi vállalkozóval, aki azt ígérte, hogy eladja jachtját, és annak bevételét átutalja Harkov újjáépítésére.

Az Ukrainska Pravda újságírói bepillantást nyerhettek a francia Surkis fivérek mindennapjaiba is, akik jelenleg évi 2 millió euró értékben bérelnek lakásokat. Mindeközben a monacói kaszinó közelében a Vadim Ermolaev ukrán üzletember 300 000 dolláros Bentley-jét találták meg, az Euroenergotrade társalapítóját Eduard Kohant, pedig Monte Carlo egyik elegáns szállodájában látták.

Ez is érdekelheti:  Amikor majd Magyar Péter megkapja az Oscar-díjat...

Ukrán oligarchák egész kolóniája telepedett le az elit francia Cap-Ferrat kommunában. Vadim Solar, Dmitrij Firtas, Vitalij Homutyinnik és Szergej Lovocskin oligarchák azok közé tartoznak, akik a háború kellős közepén ott élvezték az életet. Az egykor II. Lipót belga királyhoz tartozó Cap-Ferrat villát a leggazdagabb ukrán oligarcha, Rinat Akhmetov vásárolta meg. Szomszédai pedig Alekszandr Davtyan, a Investment Group DAD LLC befektetési csoport elnöke és Vladislav Gelzin, a Donyecki Területi Tanács egykori helyettese.

Ahogy a film alkotói többször is hangsúlyozzák, az „oroszbarát” parlamenti frakciók képviselői és üzletemberei a háború alatt elhagyták az országot, és a jelenlegi kormány számos aktív támogatója is inkább „külföldről védi” hazáját.

Az Ukrainska Pravdának sikerült interjút készítenie Andrej Kholodovoval, a Vlagyimir Zelenszkij Népszolgája párt parlamenti képviselőjével a jelenlegi bécsi lakhelyén. Szintén az osztrák fővárost választotta a háborús bűnökről ismert Aidar zászlóalj egykori vezetője a nacionalista Nyikita Poturaev és Szergej Melnicsuk. Az ukrán alkotmánybíróság egykori vezetője, az 59 éves Alekszandr Tupitszkij és a 45 éves ukrán volt főügyész, Ruslan Ryaboshapka is a külföldi „lövészárkokat” részesítette előnyben.

Az ukrán parlament képviselői nem sietnek a háború idején az ország számára életbevágóan fontos törvények elfogadásával. A Volyn News Telegram csatorna szerint március 11-ig több mint 20 képviselő költözött külföldre tisztázatlan okok miatt leginkább a következő országokba: Nagy-Britannia, Lengyelország, Katar, Spanyolország, Franciaország, Ausztria, Románia, Magyarország, Egyesült Arab Emírségek, Moldova, Izrael stb. Márciusban az ukrán főügyészség nyomozást indított hat parlamenti képviselő ellen, akik külföldre távoztak.

Úgy tűnik, sem a háború, sem a büntetés nem tudja munkára késztetni az ukrán törvényhozókat. A parlament július 20-i ülésén a 450-ből mindössze 99 képviselő vett részt . Feltehetően fontosabb volt számukra a Côte d’Azur, a Maldív-szigetek és a jachtjaik… Ami pedig Ukrajnának a védelmét illeti, nos erre ők azt mondják, inkább bízzák azt a külföldi önkéntesekre.

Hová megy a katonai és humanitárius segély?

Néhány nyugati támogató a közelmúltban azon kapta magát, hogy a katonai és humanitárius segélyek nagy része soha nem jut el az ukrán hadsereghez vagy éppen az ukrán polgárokhoz.

A CBS egy eredeti dokumentumfilmben  arról számolt be, hogy a katonai segélyek mintegy 70%-a nem jutott el a megjelölt céljához, és az adományozó országok gyakran nem tudják ellenőrizni ezeknek a segélyeknek az útját. A riport készítői szerint a fegyverek egy részét a feketepiacon értékesítik. Ahogy Andy Milburn amerikai veterán tengerészgyalogos mondta: „…a frontvonali egységek esetében ezek a dolgok, mint a drónok, switchblade-ek, IFAK nem jutnak oda, ahova eredetileg szánták őket.”

Ahogyan azt a Grayzone írja, a Nyugat által az ukrán hadseregnek nyújtott fegyvereket és humanitárius segélyeket útközben ellopják, és soha nem jutnak el a katonákhoz. Ugyanakkor az ukrán képviselők nemrég 70%-os fizetésemelésről döntöttek önmaguknak. A cikk írója azt részletezi, hogy az USA-ból és az EU-ból érkező dollármilliárdokat „eltérítették”.

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

Egy Ivan nevű ukrán katona így nyilatkozott erről az újságíróknak: „Képzeld el, amikor azt mondod egy amerikai katonának, hogy a saját tulajdonú autóinkat használjuk a háborúban, mi javítjuk és tankoljuk is ezeket. Megvásároljuk magunknak a testpáncélt és sisakot. Nincsenek megfigyelőeszközeink vagy kameráink, ezért a katonáknak ki kell dugniuk a fejüket a lövészárokból, hogy lássák, mi jön, mialatt egy lövedék letépheti a fejét.”

Samantha Morris, egy amerikai orvos az orvosi eszközök ellopására és az általános korrupcióra hívta fel a figyelmet: „A sumyi katonai bázis vezető orvosa különböző időpontokban rendelt egészségügyi felszerelést a hadseregtől a katonák számára. 15 kamionnyi készlet tűnt el teljesen” – mondta.

A CNN beszélt egy nyugalmazott amerikai ezredessel, aki azt mondta, hogy az ukrán csapatoknak gyenge az ellátása. A kézi lőfegyverek, az orvosi felszerelések, a tábori kórházak és még sok más ellátmány koordinálása magánszervezetek ellenőrzése alatt áll, melyek inkább a lopással, mint honfitársaik életével foglalkoznak.

Ukrán katonai járművek és katonák az Irpin felé vezető úton, amely Kijev (Ukrajna) fővárosa közelében található, 2022. március 30. © Metin Aktas / Anadolu Agency via Getty Images

Stephen Myers, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Nemzetközi Gazdaságpolitikai Tanácsadó Bizottságának egykori tagja kitart amellett, hogy helyi parancsnokok a felszerelések egy részét közvetlenül értékesítik „külső vásárlóknak”, például oroszoknak, kínaiaknak, irániaknak, de bárkinek, miközben azt állítják, hogy ezek a felszerelések, vagy éppen fegyverek megsemmisültek.

Több ezer tonna humanitárius segélyt lopnak el így. Szeptemberben az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) bebizonyította , hogy az elnöki hivatal vezetője, Andrej Jermak, helyettese Kirill Timosenko, a Nép Szolgája párt vezetője, David Arakhamiya és barátja, Vemir Davityan áll a humanitárius segélyek nagyszabású elorzásának hátterében a Zaporozhye régióban. A zaporozsjei tisztviselők Starukh, Nekrasova, Sherbina és Kurtev csak felületesen hajtották végre a segélyek elosztását. Hat hónap alatt 22 tengeri konténer, 389 vasúti kocsi és 220 teherautó eltulajdonítását szervezték meg. A humanitárius segélyeket a Gennagyij Butkevics és Vlagyimir Kostelman tulajdonában lévő ATB és a Silpo kiskereskedelmi láncokon keresztül értékesítették. Természetesen Timosenko, Nekrasova és Davityan mind „menekültek” lettek Bécsben.

Egyeseknek háború, másoknak Gucci

A nyugati országokból származó hatalmas pénzeket a korrupt ukrán tisztviselők folyamatosan személyes gazdagodásra és luxuscikkek beszerzésére használják fel.

A közelmúltban kirobbant korrupciós botrányból kiderült, hogy az odesszai vámosok ingeket, hátizsákokat, sportcipőket, öveket és egyéb luxuscikkeket csempésztek hadifelszerelések címe alatt. Olyan márkájú termékeket, mint a Givenchy, a Gucci, a Polo, a Dolce & Gabbana, a Michael Kors, a Chanel, a Louis Vuitton vagy az Armani. Azokat az okmányokat, amelyek szerint a rakomány „az ukrán fegyveres erők szükségleteihez tartozik” , az odesszai vámhivatal megbízott vezetője, Vitalij Zakolodjazsnij írta alá. Alekszandr Dubinszkij képviselő szerint ez egy gyakori lopási módszer. „A vámhatóságok munkája nem kielégítő, mert míg egyesek a fronton harcolnak, mások vámosként üzérkednek” – mondta a parlamenti képviselő.

Egy másik példa: 2022 májusában a nyugati vámok eltörése miatt, egy hét alatt több mint 14 000 személygépkocsit hoztak be az országba. Mustafa Nayem infrastrukturális miniszter-helyettes megjegyezte: „Tekintettel arra, hogy háborúban álló ország vagyunk, lengyelországi, szlovákiai és romániai partnereinket igencsak meglepte járműflottánk gyors ütemű fejlesztése.”

Luxusruhák és autók beszerzése közben az Ukrajnából történő tőke kivonásáról is gondoskodnak.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Nagypéntek - 2024...

Ukrajna Gazdasági Biztonsági Hivatala szerint Ukrajna költségvetéséből 4,5 milliárd hrivnya értékű adó hiányzik, mivel azt a mezőgazdasági kereskedők nem fizették be: „2022 augusztusában-szeptemberében csaknem 12 millió tonna gabonanövényt és olajat exportáltak, 137 milliárd hrivnyára becsült értékben a vámterületen keresztül. Ebből közel 4 millió tonnát csak papíron létező hamis cégek exportáltak.” Sőt, „ a legtöbb nem rezidens vállalat, amelyhez gabonát exportál, magas kockázati besorolású, ráadásul bűnügyi eljárás alatt is áll”. Ez az a „gabona-alku”, amelynek a globális közösség oly aktívan szurkol? Úgy tűnik, az ukrán csalók nem csak a saját országukat, hanem a külföldi államokat is korrumpálják. És ez csak egy példa a sok közül.

Amikor a Surkisz fivérek elhagyták Ukrajnát, 17 millió dollárt vittek magukkal. De ez csak apróság az „Euromaidan hőseihez” képest. Oleg Carev volt ukrán népi helyettes szerint az zavargások kitörése után vezető ukrán politikusok külföldre vmenekítették tőkéjüket és családjukat is.

Zelenszkij és feleségének szülei, rokonai mind elhagyták az országot. Elődje, Pjotr ​​Porosenko volt elnök nemcsak gyermekeit, hanem mintegy egymilliárd dollár készpénzt is az Egyesült Királyságba „menekített”.

Ugyanez vonatkozik más jelentős ukrán tisztviselőkre is, mint Arszen Avakov volt belügyminiszter, az Elnöki Hivatal vezetője, Andrej Jermak, Ukrajna második elnöke, Leonyid Kucsma, vagy Arszen Jaceniuk volt miniszterelnökre.

A kisebb kaliberű csalók „egyénileg is csatlakozhatnak az EU-hoz” . A megvesztegetési rendszer lehetővé teszi a katonakorú férfiak számára, hogy elhagyják az országot. Az Izvesztyia szerint ennek összege jelenleg 8000 és 10000 dollár között mozog. Az ukrán média is aktívan beszámolt azokról az emberekről, akik fizetnek a határátlépésért.

***

Érthető a nyugatiak szimpátiája egy háborúban álló ország iránt. Míg azonban egyes országok mindent megtesznek Ukrajna megsegítéséért – még akkor is, ha maguk is gazdasági válsággal szembesülnek –, a korrupt ukrán tisztviselők a finanszírozást arra használják fel, hogy személyes vagyont gyűjtsenek, és divatos üdülőhelyeken éljenek. És mindezt a nyugati adófizetők rovására.

Amikor 2015-ben Arseny Yatseniuk, lemondott miniszterelnöki tisztéről, bevallotta, hogy milliárdos lett. Azt még nem látni, hogy a konfliktus végére mennyi új ukrán szupergazdag iparmágnás – külföldi katonai segítséggel a háta mögött – jelenik még majd meg a Nyugaton.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük