KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Visítanak a liberálisok: Nemcsák Károly, Szalóki Ági és Müller Péter is beszállt a választási kampányba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Menczer Tamás kaszál az agglomerációban élő híres emberek között – picsogja a HVG.

Megkezdték az aláírásgyűjtést a képviselőjelöltek, elkezdődött a kampány, ez pedig hozta magával azt a jelenséget is, hogy az egyéniben induló jelöltek megpróbálnak minél több híres embert is maguk mellé állítani. Menczer Tamás, a Fidesz Pest megye második választókerületében induló jelöltje különösen is belehúzott: az rtl.hu gyűjtése szerint mellette kampányol Nemcsák Károly, a Színház és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának felügyelőbizottsági tagja, valamint Szalóki Ági énekesnő is – visít a „független, objektív” lap.

Azt írják, hogy bár Zugló erős baloldali bástyának számított az utóbbi időben, a Fidesz most itt is erősít: Hadházy Ákos ellenfele, Szatmáry Kristóf mellett Harsányi Levente műsorvezető állt ki ugyanúgy, ahogy Decsi András világbajnok kardvívó is. Zugló másik fele viszont már másik választókerület is: ott Borbély Ádám mellett Müller Péter író, Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, valamint Velkey György, a Bethesda Kórház főigazgatója és Baranyi László színművész is kiállt.

Az rtl.hu gyűjtése felsorolja, hogy kikkel kampányolnak a fideszes jelöltek, azonban az ellenzéki térfélen nincs ilyen tobzódás az egyéni jelöltek mellett az ismert emberek részéről: korábban ugyan egy mozgósító videó erejéig több lepukkant libsi színész is összeállt, ám az egyéni jelöltekért még nem mozdult meg senki.

Vadhajtások

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük