Visegrádi Négyek: A NATO pajzsa Oroszország ellen


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

NIF: Az alábbi elemzésből sok egyéb mellett azt is megtudjuk mit is jelent a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ név rövidítése (NIBEK). A NIBEK nemcsak egy rövidítés, hanem a PT üzenete a cionista gyarmat Magyarország népének, a magyar nemzetnek! A főtéma azonban nem ez, hanem az amerikai hegemónia megtartásáért miként akarja a NATO a visegrádi egyezmény tagországait Oroszország ellen bevetni. Kérjük elolvasni az alábbi elemzés jobb megértése végett a Hegemonikus Hibrid Háború (HHH) c. tanulmányt is!

Az együttműködés előremozdítására Magyarország kormányzati ciklusokon átívelő jelleggel, folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett, a Visegrádi Négyek szervezetének jelentősége még mindig nem került be a köztudatba Magyarországon. A fővonalú média a Visegrádi országok biztonságpolitikai együttműködésének elmélyítéséről szóló hírek kapcsán kezdett el foglalkozni a Lengyelország, Szlovákia, a Cseh köztársaság és Magyarország közt megvalósított hosszú távú programmal.

1992-ben a visegrádi országok létrehozták a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA). Ez a szervezet a nyugat-európai minta alkalmazását jelentette a négy ország által alkotott kereskedelmi övezet vonatkozásában. Az együttműködés médiában való kommunikálása részét képezte a nemzetgazdaságok leépítésére kidolgozott folyamathoz társított propagandának, amely a privatizációs program rövid távú bevétel-növekedését gazdasági fejlődésnek mutatta fel a térség valamennyi országában. Elegendő arra gondolni, hogy hazánkban a privatizációs programot még mindig a gazdasági növekedés motorjának állítják be, ami csak és kizárólag a hazai korrupt viszonyok miatt “siklott félre”.

Az eredeti CEFTA egyezményt a visegrádi négyek néven ismert országok (Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia (később Csehország és Szlovákia) írták alá 1992. december 21-én Krakkóban. A hivatalosan megfogalmazott célok szerint a CEFTA-n keresztül a tagországok célja volt 1.) a nyugat-európai intézményekkel való integráció felgyorsítása, 2.) az európai politikai, gazdasági, védelempolitikai és jogi rendszerbe való bekapcsolódás, 3.) a tagállamok demokratikus politikai- és szabadpiaci gazdasági rendszerének megszilárdítása.

visegradi-negyek

Szlovénia 1996-ban csatlakozott a CEFTA-hoz, amelyet 1997-ben Románia, 1999-ban Bulgária, 2002-ben Horvátország és 2006-ban Macedónia követett. Az összes korábbi tagország már kötött társulási megállapodást az Európai Unióval, így a CEFTA a teljes jogú EU-tagság előkészítését végezte. Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia 2004. május 1-jén vált az Európai Unió tagjává, Bulgária és Románia pedig 2007. január 1-jén. Horvátország esetében a csatlakozási tárgyalások folyamatban vannak, Macedónia pedig hivatalos EU-tagjelölt.

Az EU irányelvei mentén a jövőbeli tagországok szabadkereskedelmi zónák megalapításával készülnek fel a tagságra, amihez nagyarányú privatizációs program társul, azt követően pedig az államadósság fokozatos növekedése. Az egyezményhez csatlakozó országok kollaboráns vezetői a kormányprogram keretein belül lehetővé teszik a nyugati cégek monopolhelyzetének kialakítását. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a CEFTA-országok külkereskedelme nagyrészt az EU tagállamokra korlátozódik. Vagyis a CEFTA szervezete az a gépezet, ami a Szovjetunió felbomlása után lehetővé tette a nyugati szövetségi rendszer Oroszország felé terjeszkedését a posztszovjet országok beolvasztásával, és évtizedes munkának köszönhetően a folyamat ott tart, hogy a politikai közbeszéd tárgya az Európai Egyesült Államok megalakítása, miközben a NATO igényt tart az egész európai térségre.

A posztszovjet államok EU- és NATO-csatlakozása minden esetben az után zajlott le, hogy a privatizációs programnak köszönhetően a nyugati érdekeltségek kezébe, vagy felszámolásra kerültek a nemzetstratégiailag fontos ágazatok. A nyugati érdekeltségeknek nem volt érdeke a gazdasági növekedés ebben a térségben, mivel a térség egésze a NATO szövetségi rendszerének perifériáját képezi, és eltérő nagyhatalmi érdekek potenciális ütközőpontja. A NATO vesztes háborúi, és a 2008-as gazdasági világválság során az Amerikai Egyesült Államok esetében a sorozatosan elszakadni akaró tagállamok felhívták a figyelmet arra, hogy a NATO nem rendelkezik elég stabilizációs erővel ahhoz, hogy egy átfogó válság esetén megőrizze a nyugati szövetségi rendszer katonai, politikai és gazdasági egységét. Az Egyesült Államok területén történt természeti katasztrófákat követően kialakuló kaotikus állapotok, illetve a nyugati országok nagyvárosaiban egyre rendszeresebben megjelenő zavargások okozta problémák egyértelművé tették, hogy egy átfogó válság esetén a NATO haderők tekintélyes része le lenne kötve a gazdasági központok stabilizálásával, ami nagy valószínűséggel a perifériaállamok leszakadásához vezetne, mind Európában, mind pedig a NATO-által uralt afrikai és ázsiai térségekben. Ezért a négy ország közt immár célszerűsített biztonságpolitikai együttműködés van. A Visegrádi Négyek együttműködés a NATO pajzsa Oroszországgal szemben, és egy olyan stabilizációs erő, ami a nyugati szövetség – katonai – válsága esetén helyi szinten azonnal, gyors reakcióra képes, és ellensúlyozza a NATO legfőbb gyengeségét, az átcsoportosítás lassúságát. A Visegrádi Négyek együttműködést már a kezdetektől fogva erre tervezték, amire az elmúlt évek történései is egyre több bizonyítékot szolgálnak.

A 2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón már központi téma volt a Visegrádi Harccsoport létrehozása. Akkor a Visegrádi Négyek és Ukrajna honvédelmi miniszterei megegyeztek egy gyorsreagálású harccsoport létrehozásáról. A tárgyalás később kibővült négy nyugat-balkáni ország képviselőivel, és a V4 országok képviselői kinyilvánították, valamennyien célként tekintenek arra, hogy Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Macedónia a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozzon. A találkozón Szekeres Imre kijelentette: “Magyarország azon három ország közé tartozik, amely szárazföldi erőinek több mint 10 százalékát a közös feladatokra ajánlotta fel, és egyedüliként tudott megvalósítani egy olyan szövetségi projektet, amely a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja”, amely kijelentés a későbbiekben még fontos lesz a Visegrádi Négyek együttműködés hosszú távú céljai szempontjából.

  1. június 21-22-én Balatonőszödön került megrendezésre a V4-es vezérkari főnökök találkozója. Az eseményt követően Benkő Tibor altábornagy kijelentette, hogy az EU Harccsoport mintájára megalkották a Visegrádi Harccsoport megvalósíthatósági tanulmányát. Mint azt elmondta, a szervezet körülbelül 1000-1200 fős kontingenst jelent, amely feladatai közé többek között a békefenntartás és a kríziskezelés tartozik, valamint a találkozón érintett témaként említette az előretolt repülésirányítók képzését, az improvizált robbanóeszközök elleni védekező képesség kialakításában folytatott együttműködést, valamint a helikopterkezdeményezés feltételeinek áttekintését.

A közvélemény csak ezt követően értesült az együttműködés valós súlyáról. 2011. május 12-én a négy ország védelmi miniszterei Lőcsén megállapodtak egy közös, az EU követelményeinek megfelelő harccsoport létrehozásáról. Azt követően a Strategic Forecasting (Stratfor) főigazgatójával, George Friedmannel készített interjú terjedt el a világhálón, “A magyarok végre kezükbe vették sorsukat” címmel. A média rögtönzött, újonnan felmerült “ötlet” jelleget akar adni az együttműködésnek mondván, hogy az kifejezetten az Orbán-kormányhoz köthető, de az előzményekre tekintve azt láthatjuk, hogy az egyezmény mögött egy olyan, előre célszerűen eltervezett és hosszú távú program van, ami a közeljövőben a magyarság egészének sorsára kihatással lesz.

  1. október 4-én Orbán Viktor Rijádban a szaúdi kereskedelmi és ipari kamarák tagjai előtt mondta, hogy “az elkövetkező öt-tíz évben Európa gazdaság növekedését elsősorban nem a régi hagyományos, nagy európai gazdaságok adják majd, hanem a Balti-tengertől az Adriai-tengerig húzódó közép-európai térség”. Orbán Viktor és más szabadkőműves politikusok kijelentései arról, hogy a jövőben a közép-európai térség lesz az európai gazdaság motorja, egyáltalán nem alaptalanok, hanem épp ellenkezőleg, tudatában vannak olyan terveknek, amiket a nyilvánosság számára egyetlen politikus sem közöl. 2011. november 16-án a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter előterjesztést adott be az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés (CFE) és kiegészítendő dokumentumai Oroszországi Föderáció viszonylatában való részleges felfüggesztéséről. Ennek értelmében Magyarországnak a továbbiakban nem kötelessége tájékoztatni az Orosz Föderációt az esetleges NATO-csapatmozgásokról, ami a közelmúlt történéseivel együtt nagyarányú NATO-átcsoportosítást vetít előre. November 17-én az Európai Unió elfogadott egy ENSZ határozatot, miszerint Dél-Oszétia és Abházia megszállt terület, és Grúzia jogosan tart igényt rájuk, az orosz hadsereg pedig megszállóként tartózkodik grúz területen. Még aznap az orosz vezérkar főnöke, Nyikolaj Makarov hadseregtábornok bejelentette, hogy 700 000 tartalékost készenlétbe helyeznek, és megkezdik behívásukat. 2011. november 23-án az Egyesült Államok is felmondta a CFE-egyezményt, ezzel eddig összesen 15 NATO-tagállam vonta ki magát az egyezmény alól, köztük hazánk is és a visegrádi együttműködés tagállamai.

NATO-pajzs-Oroszorszag-ellenA NATO újabb háborúra készül, és a lakosság figyelmét elvonják róla a mindenre kiterjedt médiagépezettel. Az európai médiában csak a válságról hallani, a bankrendszer közelgő összeomlásáról, a leminősítési hullámról. A Szíria katonai megszállásának Oroszország általi megvétózását követő események voltak a nyílt szembenállás első eseménysorozata, de ahogy az ENSZ határozat létrejött Dél-Oszétia és Abházia területe kapcsán – ami az orosz érdekszférába való beavatkozás szándékának hivatalossá tétele -, mintegy varázsütésre megkezdődött a félelem a periféria államok államcsődjétől (köztük Magyarországétól). A hazai fővonalú média is ezzel van elfoglalva, miközben a kormány kommunikációja az újabb IMF-hitel elfogadtatására és a forint elleni állítólagos spekulatív támadás boncolgatására korlátozódik. A Moody’s leminősítette Magyarországot, Giró-Szász András kormányszóvivő pedig a Moody’s döntésével kapcsolatban kijelentette, hogy hasonló spekulatív támadás zajlik a forint ellen, mint 2008-ban, és megerősítette, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik és vizsgálják, kik állhatnak a támadás hátterében. A Magyarország destabilizálására irányuló törekvések részét képezik annak a propaganda-hadjáratnak, ami eltereli a figyelmet az ország geopolitikai helyzetéről és arról, hogy a közeljövőben hazánk logisztikai központja lesz a NATO keleti terjeszkedésének.

A teljes európai média hallgat róla, és a gazdasági helyzettel elterelik az emberek figyelmét, pedig az elmúlt napok történései alátámasztják, hogy az ország jelenlegi vezetése – mint a nyugati szabadkőműves rendszer helyi kirendeltsége – tudatosan részt vesz a NATO háborús előkészületeiben. A NATO jelenleg megteremti az orosz érdekszféra elleni katonai beavatkozás jogi feltételeit, Magyarország törvényeit pedig ehhez azonnali hatállyal hozzáigazították. Az Európai Unió – fél éves váltással – folyamatosan többnemzeti harccsoportokat tart készenlétben arra az esetre, hogy azok a politikai döntés követően 10 napon belül bárhol bevethetőek legyenek az unió területén belül. Magyarország legközelebb 2012 második felében lát el készenléti feladatkört, így a kormánynak meglesz az ürügye a mozgósításra. Hogy a Visegrádi Együttműködés nem a közép-európai nemzetek önrendelkezését védi, hanem a NATO pajzsaként és stabilizációs erejeként szolgál, arra elég beszédes állásfoglalást ad Szekeres Imre 2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón tett kijelentése, miszerint az együttműködés “a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja”. Nem csak orosz szakértők hívták rá a figyelmet, hanem a Friedman-interjúnak is egyik kiemelkedő pontja az a megállapítás, hogy a NATO hadműveletek többnyire az Egyesült Államok stratégiai légi szállítási képességére támaszkodnak. A NATO gyenge pontjai a líbiai hadműveletek során a korábbiaknál is látványosabban mutatkoztak meg, és nyilvánvalóvá vált, hogy a NATO életképtelen az amerikai haderő nélkül, az amerikai haderő Közép-Európába történő átcsoportosítása pedig roppant időigényes. Arról nem is beszélve, hogy a CFE-egyezmény miatt az európai NATO-tagállamok néhány nappal ezelőttig kötelesek voltak jelenteni az Orosz Föderáció felé minden csapatmozgást. Ezt a problémát sikeresen megoldották egy rendelettel.

Ez a fajta ködbe burkolózás és az európai kormányzatok oroszellenes retorikája nyilvánvalóvá teszi az ellenséges szándékot. Hogy a naivak elgondolásaival ellentétben az ellenséges retorika nem csak a hétköznapi politikában jelenik meg, és a visegrádi együttműködés pajzsként szolgál a NATO számára egy esetleges orosz válaszreakció esetén, azt igen jól szemlélteti a Friedman-interjú:

“Ez a négy ország, de hozzájuk vehetjük bátran Romániát, Bulgáriát, Szerbiát, sőt, Ukrajnát is, harapófogóba kezd kerülni. A közép-kelet európai térség vákuummá válhat. Először is azért, mert Oroszország lassan, de biztosan stratégiát váltott és ismét terjeszkedő politikát folytat. Egyelőre a volt szovjet köztársaságokat hálózza be – Moszkva minden téren függőségi viszonyba sodorja őket. Az igazi, drámaian érzékelhető váltást Oroszország Grúzia ellen indított háborúja jelezte. Oroszország szomszédainak be kell látniuk, hogy ők is bármikor sorra kerülhetnek.”

Jól látható, hogy az Oroszországgal, mint agresszívan terjeszkedő, „világuralomra törő” nagyhatalommal való látványos rémisztgetés jól bevett eszköznek számít, amely történelmi traumákra épít, és így a NATO számára hatékony érdekérvényesítési eszköz volt valamennyi posztszovjet országban. Mindazonáltal figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy jelenleg a NATO az, aminek a fennmaradásához újabb erőforrásszerző háborúkra van szüksége, amit jól mutatnak mind a nyugati szövetési államok gazdasági helyzete, mind pedig a NATO egyre inkább kiütköző gyenge pontjai.

Az együttműködés egyik fő aspektusa – vagyis hogy a NATO a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja – is arra enged következtetni, hogy a visegrádi együttműködésnek nem a tagállamok biztonsága szempontjából van kiemelkedő feladata, hanem a NATO egésze szempontjából, vagyis elsődleges feladatának tekinthető, hogy biztosítsa a NATO számára a megfelelő légi szállítást egy keleti irányba történő csapásmérésre, ami egyébként az amerikai rendszerek átcsoportosításával roppantul nehézkes vállalkozás lenne.

Az Orosz Föderáció felvetette annak a lehetőségét, hogy megtiltják a területükön áthaladó, Afganisztánba irányuló légi szállítást, vagyis az orosz állam potenciális veszélyként számol azzal, hogy a közeljövőben a NATO “békefenntartókat” küld az ENSZ által “orosz megszállás alatt lévő területnek” nyilvánított Abházia és Dél-Oszétia területére, ami a NATO-haderő egy újabb hídfőállása lenne az átcsoportosítások könnyebb lebonyolítására. Hogy a magyarországi kormányzat a visegrádi együttműködés keretén belül részt vesz ennek a háttér-tervezetnek a végrehajtásában, az jelent közvetlen veszélyt az ország lakosságára nézve, nem pedig a NATO által elfoglalt területeken történő orosz érdekérvényesítés. Ugyanis a NATO hódító háborúinak köszönhetően minden NATO-tagállam potenciális katonai célpont.

Kár áltatni magunkat azzal, hogy a Visegrádi együttműködés a közép-európai országok biztonságpolitikája szempontjából fontos. Már az 1994-es prágai csúcs azért is vált nevezetessé, mert a négy tagország miniszterelnökein és elnökein kívül a találkozón részt vett Bill Clinton amerikai elnök is. Akkor ez kifejezte, hogy az ország egy újabb szövetségi rendszerrel kötődik a hanyatló Nyugathoz. Az azóta sincs ez másképp, ennek ékes bizonyítéka a közelmúlt történései. Minden szempontból egy újabb NATO-hídfőállásnak tekinthető, ami a nyugati szövetségi rendszer gyengeségeit helyi forrásokból ellensúlyozza.

Hogy hazánk a közeljövőben egy kelet felé irányuló NATO-beavatkozás logisztikai központja lesz, azt hűen mutatja, hogy a kollaboráns kormánynak hirtelen nagyon sürgőssé vált a hazai fegyveres szakszervezetek eltávolítása. Magyarországon eddig sem volt működőképes szakszervezeti érdekképviselet, de a hatalom mindeddig megelégedett a szakszervezeti vezetők kézben tartásával, lefizetésével, akit nem tudtak lefizetni, azt pedig megfélemlítették, vagy belekényszerítették egy erejét felőrlő, elnyújtott “igazságügyi” procedúrába. Szima Judit letartóztatása annyit jelent, hogy valami készülőben van Magyarországon: egy olyan folyamat, aminek egy életképes fegyveres rendvédelmi szakszervezet a megvalósítás szempontjából túl magas biztonsági kockázatot jelentett volna. Forrásaink szerint a közelmúltban Magyarországra olyan mennyiségű katonai logisztikai rendszer lett beszállítva, ami a térség védelmi feladatainak ellátásával már meg nem magyarázható, sokkal inkább egy invázió előkészületeit vetíti előre.

A Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ létrehozása is ezzel összhangban történik. A Belügyminisztérium közleménye szerint “a korszerű technikák felhasználásával a NIBEK egységesíti a különböző nemzetbiztonsági és rendészeti szervek adatkezelését, gyorsítja az adatelemzéseket, és fontos feladata lesz, hogy kiszűrje az együttműködő szervek működésbeli párhuzamosságait.” Az új szervezet akadálytalanul hozzáférhet az adatkezelőktől minden információhoz, és mivel ez a rendészeti szervekre is vonatkozik, ezért kijelenthetjük, hogy a szervezet eszköz a karhatalmi erők vezetőinek és személyi állományának teljes ellenőrzés alatt tartására, valamint a belső politikai ellenzék teljes körű megfigyelésére, és ennél fogva célja minden, az újabb NATO hadművelet elé álló akadály felszámolása. Akkor is, ha ez a nép szemében egyetlen hiteles szakszervezeti vezető nyilvánvalóan koholt vádak alapján történő letartóztatását jelenti. Hogy mindez kinek az érdekében történik, afelől sem lehet semmi kétségünk, ugyanis a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ név rövidítése (NIBEK = ניבע) jiddisül annyit jelent: “új”.

Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Vahhábizmus, ISIS és az iszlám világ „Harmincéves háborúja”
Petíció: A jog és az igazság egy és ugyanaz kellene legyen.

A cionista gyarmatok működtetésének tízparancsolata

Close