KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vírustagadók figyelmébe: egy nap a székelyudvarhelyi háttérkórházban 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Komoly hiányosságot igyekszik pótolni a Székelyföldi Stúdió, hiszen míg a különböző fórumokon tombolnak a „nincs is vírus, ez csak egy kis influenza, de inkább még az sem” típusú hozzászólók mantrázói (az más kérdés, hogy a vírus elterjedésének története homályos, és az is, hogy mire használják a járványhelyzetet a hatalmasok, és milyen „mellékes” hatásuk van az ennek kapcsán meghozott intézkedéseknek, de a nyilvánvalót tagadni nem vall sok észre, bármilyen titkok leleplezőjének is érzi ettől magát az 5G-vel gyorsított chemtrailből született gyíkemberek összeesküvésének nagy leleplezője), addig itt azok szólalnak meg, akik valamivel többet tudnak erről a számítógép előtt őrjöngő Ödönkénél:

azok, akik elkapták a fertőzést, és azok, akik ápolják őket.

Persze Ödönke továbbra is azt fogja vallani, hogy vagy lefizette Bill Gates még az itt látható betegeket is (akik nem 135 éves, tízféle rákbetegséggel rendelkező, „úgyis meghalna” esetek), vagy nem is létezik az udvarhelyi kórház, ettől függetlenül Csonka-Magyarországon is készülhetnének hasonló filmecskék, melyben nem hiteltelen politikusok beszélnek a járványról, hiszen azoknak, akik hazudnak éjjel-nappal, valóban nehéz elhinni bármit is, hanem az érintettek, hús-vér emberek, konkrét eseteket mutatva. Hogy Ödönke ne akkor némuljon el, amikor a szüleit, a nagyszüleit, vagy netán saját magát fogja hasonló helyzetben látni.

A riportban szereplő felvételek 2020. november 4.-én készültek a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban.

https://www.facebook.com/watch/?v=818586862269867

Frissítés: persze mi sem jellemzőbb a legödönkébbekre, hogy esélyük sem volt a 23 perces videó megnézésére, 2-3 perc után befröcsögték a cikk alá, hogy alávaló zsidó propagandisták vagyunk (az orvosokkal és a betegekkel együtt, nyilván). Ha ilyen hangnemben képesek írni rólunk, javasoljuk – és segítünk is nekik benne -, keressenek más társaságot maguknak, és őrjöngjenek tovább egymás között – de persze egymást sem fogják megtűrni sokáig, mert ez a lételemük (és nagyon meg fognak lepődni, mint Bástya elvtárs, amikor kiderül, hogy ők maguk is zsidó összeesküvők).

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

Ez szerepel a Moderálási alapelveinkben, de azt persze fölösleges elolvasni, mert olvasni pont olyan nehéz, mint megnézni egy 23 perces filmecskét… Ismételjük: vitának, érvelésnek, bármilyen kulturált hangnemben előadott ellenvéleménynek van helye, ahogy mindig is volt, gyalázkodásnak, mocskolódásnak, rágalmazásnak nincs, sem velünk, sem a többi hozzászólóval szemben. Jó lenne megérteni végre.

 

Forrás: Kuruc.info

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük