Világraszóló szélhámosság! – gondolatok a válságról, benzinárról, …

Avagy a Holttá tett tulajdon(nak látszó nem tudom én micsoda)

The show must go on! – A műsornak folytatódnia kell! És folytatódik is! Igaz, egyre pocsékabb, egyre igénytelenebb, a közönség szeretne végre valami újat is látni, de nem hagyják. Mindig a régi nóta, ugyanazt akarják lenyomni az emberek torkán, amiből már elegük van, amit meggyűlöltek.

Aszongyák válság van. Pedig dehogy!

Hát mán hogy lenne válság, amikor a méregdrága Herz paprikás szalámiból „egy szelet a kutyusnak is jut”? (CBA – A magyar üzletlánc reklámfilm a Hír Tv exkluzív sztárjával a mutatós Borbás Marcsival az alábbi weboldalon megtekinthető: CBA Herz reklám)

Ami engem illet, emberemlékezet óta nem ettem Herz paprikás szalámit, de momentán azt sem tudnám megmondani, hogy a nagy konkurens, a kétségtelenül hungarikumként elkönyvelt Pick téliszalámi mikor borzolta utoljára az ízlelőbimbóimat. Nem úgy, mint Borbás Marcsi kutyusa, neki bizonyosan sűrűbben van szerencséje efféle földi jókhoz.

Hiába no, válság van! Képzelem, mi lenne, ha nem lenne! De inkább bele sem merek gondolni!

A nyájas Olvasó most bizonyára azt gondolja, hogy megőrültem, mert hát bármennyire is vérlázító a szerényebb jövedelmi kategóriába besorolt adófizető baromnak (s e rövid kis írás szerzője is sajnálatos módon ebbe a kategóriába tartozik), hogy egyesek a számára elérhetetlennek tűnő Herz paprikás szalámival etethetik kis házi kedvencüket, ez még nem elegendő ok arra, hogy a tisztelt nagyérdemű figyelmét és drága idejét kérje, ezért kár volt billentyűzetet ragadni. És tökéletesen igaza van az Olvasónak, ezért bizony kár is lett volna.

Borbás Marcsi és a Herz paprikás szalámin tartott kutyus mindösszesen csak az alaphangulatot adta meg, kitűnően szemléltetve jelen társadalmunk degenerált mivoltát. Napi ezres nagyságrendű végrehajtásokról szólnak a hírek, az egykor miniszterként, ma közgazdászként fungáló szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy itt lenne most már az ideje bevezetni a magán- és a családi csőd intézményét kis hazánkban is, a „forradalmár-kormány” meghosszabbítja a kilakoltatási moratóriumot”, te meg – nehogy beszóljanak a zöldek, hogy rosszul bánsz azzal a szerencsétlen döggel – időnként vess mán oda egy-egy szelet prémiumkategóriás húsárut a házi talpnyalódnak, ha jót akarsz magadnak!

Szóval, ilyen hangulatban ül az ember a székelyek által találóan csak „képmutató”-nak nevezett zajláda előtt, amikor bemondják a legújabb üzemanyag-áremelést.

Ülsz a tévé előtt és nem érted. Pontosabban nagyon is érted!

Csak úgy bevillant néhány gondolat, amíg megképződött az ún. „lóláb-effektus”.

Ma is ugyanannyi olaj van a föld alatt, mint tegnap, maximum annyival kevesebb, mint amit egy nap alatt kibányásznak.

Az olajmezőket nem robbantják föl, hiszen abból élnek, ők sem hülyék.

A híradások szerint Líbia a világ olajtermelésének mindösszesen 2 (eztet muszáj leszek bötűvel is kiírni!), tehát KETTŐ(!) százalékát adja. Játszva pótolják a kiesést, Szaud-Arábia közölte is, hogy ő egymaga, ahogy mifelénk a városi szóhasználatban mondani szokás, röhögve.

A balhé előbb vagy utóbb véget ér, utána úgy is minden visszatér a megszokott kerékvágásba, láttunk már ilyet számtalanszor.

Akkor meg miért is? Miért kell állandóan és visszatérően megfizettetni az emberekkel ennek a szánalmas Wall street-i színjátéknak a többletköltségét? Főként nekünk, akik egész idáig azt hallgattuk Viktor Viktoréktól, hogy az egyoldalú orosz energiafüggőségünket meg kell szüntetni? Mi köze az oroszoknak ahhoz, hogy Líbiában mi zajlik? Szóval sehogy sem áll meg a dolog a saját lábán.

Aki behatóbban szeretné tanulmányozni a témát, melegen ajánlom figyelmébe Drábik János új könyvét, melynek címe: A sötét újkor – Búcsú a felvilágosodástól.

Az arab világban nemrégiben kirobbant és tovagyűrűző mizéria több nagyon fontos dologra ráirányítja az ember figyelmét. És pont ezek a fontos dolgok azok, amiről az ún. fősodratú média egy árva szó nem sok, annyit sem ejt.

Aki még nem látta, feltétlenül nézze meg „A jövőnk múlhat rajta … Válasszunk magyar terméket!” című filmet, az ismert videómegosztó portálon akár nagy-felbontásban is elérhető. Rögtön meg fogják érteni, hogy jön Kadhafihoz meg az olajhoz a Magyarország élelmiszer ön-nem ellátásáról szóló film.

Ez a film sokkoló. Először is azzal szembesülünk, hogy hazánk élelmiszerből többé nem önellátó. Ez egy olyan ország esetében, mely a hozzáértők szerint mintegy 30 millió ember élelmiszerellátásának biztosítására lenne képes, döbbenetesen hangzik, és hihetetlennek tűnik. Pedig igaz.

Már nem tudom melyik régi magyar filmben láttam, talán valamelyik Jávor Pál nevével fémjelzett alkotás volt, ahol a pesti úri népeket kiviszik a búzamezőkre aratáskor, körbemutatva csak annyit mondanak: EZ AZ ÉLET! Asszem, ehhez semmiféle kommentár nem szükségeltetik, ebben minden benne van.

Visszatérve a mába. A filmben elhangzó sok sokkoló adat között van egy, amelyik különösen megragadta a figyelmemet. A paradicsom, amíg a boltunk polcára kerül, átlagosan – figyelem, öveket becsatolni, most tessék megkapaszkodni! – 2480 kilométert utazik.

Tedd a szívedre a kezed és mondd meg nekem, de őszintén! Életszerű az, hogy olcsóbb a 2500 kilométerről idehozott paradicsom, mint amit a házad mögött 5 méterre lévő konyhakertben megtermelsz? Ki hiszi ezt el? Hogy lehet ez életszerű? Avagy ha az, és ez igaz, akkor itt valami alapvető baj van. Ez már ordító képtelenség!

Vajon kinek az érdeke, hogy ez a rendszer fennmaradjon? Vajon azok, akik a mi választásunknak köszönhetően kerültek döntési pozíciókba, milyen érdekeket képviselnek? A mi érdekeinket, vagy ennek az életképtelen, s életképtelenségéből fakadóan pusztulásra ítélt rendszernek az érdekeit képviselik? S ha kiderül róluk – lásd „alkotmányozás”, csak egyetlen párt támogatta a Szent Korona történelmi jogfolytonosságba való visszahelyezését – van-e más választásunk, hogy visszacsinálhassuk a dolgot? S ha nincs, csak akkor, amikor már késő, becsületes ez így?

Az olaj és a „fekete arany” által még darab ideig biztosított profit körüli újbóli hercehurca egyúttal nagyon fontos figyelmeztetés is, egyfajta képletes felkiáltójelként magasodik minden józanul gondolkodó ember előtt. És itt jön a képbe a kisfilm. Ez az a pont, ahol összetalálkozik az olaj a kontinenseket átutazó paradicsommal. Muszáj a lokalitás, a helybeliség felé fordulnunk, ha életben akarunk maradni.

Drábik János új könyvéből idézünk ahol Ernst Friedrich Schumacher német származású brit filozófus-közgazdász 1973-ban publikált „Small is beautiful” (A kicsi szép) című munkájára hivatkozik:

„Schumacher megállapítja, hogy a modern gazdaság nem fenntartható. A természeti erőforrásokat, mint például a fosszilis energiahordozókat végleg felhasználható jövedelemforrásként kezelik, holott termelésre fordítandó tőkeként kellene tekinteni, mivel nem megújíthatók, és számolni kell azzal, hogy elfogynak. Leszögezi, hogy a közhatalom erőfeszítéseinek arra kell összpontosulnia, hogy a termelő gazdaság a fenntartható fejlődés elvei alapján működjön. Elveti azt az elgondolást, hogy a folyamatos és erőltetett növekedés valamiféle jó dolog lenne, mint ahogy az sem igaz, hogy ami nagyobb, az egyben mindig jobb is.”

Változnak a játékszabályok, túl gyakran és túl önkényesen változtatják őket – ráadásul a megkérdezésünk nélkül –, muszáj lesz nekünk is változnunk, változnunk!

A falvakba vissza kell vinni a növénytermesztést és az állattenyésztést! Ha a hivatalos előírások ellehetetlenítik a termelést – értsd: gazdaságtalanná teszik –, akkor úgy, hogy ne tudjanak róla a hivatalosságok! Facsemeték esetében volt már rá példa, csak olyan fajták ültetéséhez kapsz uniós támogatást, melyek Magyarországon nem őshonosak, a falu polgármestere aszonta, akkor inkább nem kell a támogatás, és megcsinálták fű alatt a dolgot. Mindenki jól járt.

Úgyis most megy az éppen aktuális Való Világ, abszolúte stílusosak vagyunk, ha aszongyuk: ITT A LÉT A TÉT!

És tényleg!

Helyi termékek vásárlásával egy csomó pénzt megtakaríthatunk, nem kell kiadni üzemanyagra, kevesebb a környezetterhelés, kisebb az ökológiai lábnyomunk, a feldolgozott élelmiszerekbe nem,  vagy sokkal kevesebb tartósítószer kell, ezáltal egészségesebbek lehetünk, tovább életben maradhatunk.

Igaz, mellékzöngeként megképződhetnek olyan komikus szituációk – így járt e cikk írója is – ahol az összes sárga csekk kifizetése után, ha még enni is akarsz az adott hónapban, maximum egyszer tehetsz meg hosszabb utat a hitelező pénzintézet által részedre használat céljára időlegesen biztosított személygépkocsival, mert többre már nem fussa. De ennek is csak rövid ideig „örülhetsz”, már ha egyáltalán van még kedved örülni, egészen addig a pillanatig, amíg bevezetésre nem kerül (valószínűleg fülkeforradalmi lelkesedéstől és hevülettől vezéreltetve), az első tervek szerint 6 forintos kilométerenkénti díjjal az autópályamatricát felváltó elektronikus útdíj. Ezt a tervek szerint minden olyan alkalomkor meg kell majd fizetni, ha gyorsforgalmi utat vagy sztrádát veszel igénybe helyváltoztatás címén.

Eddig valamivel több mint 1500 forintért négynapos időintervallumban személygépkocsival az ország bármelyik autópályáján korlátlanul közlekedhettél, a díj bevezetés után a most is Pécstől Dunaújvárosig szinte üresen kongó, néhol be-beomló leállósávval és alagutakkal tarkított betoncsíkon egy út a fővárosba oda-vissza 2400 forint pluszköltséggel jár majd, ha marad a 6 forintonkénti kilométer díj. Igaz, 4–500 forintos benzinár mellett az egy pénztárcányi összeggel megtehető hatótávolság, valamint az utazási alkalmak száma is erőteljesen csökkenni fog.

Értem én, valami 300 milliárd a MÁV sara, valahonnan vissza kell szedni, visszatereljük az embereket a vonatra. Szóval a rendszer még küzd a gyermekbetegségeivel, de azért köszönik szépen a beléjük vetett bizalmat, és hát ez az egész tulajdonképpen érettünk van, meg azért, mert ez a tolvajbanda az előző nyolc évben elqrta, és mostan aztat kell helyrehozni. A rendszer itt-ott korrekcióra szorul, de a fülkeforradalmi lelkesedés kitart, továbbra is töretlen. Szorgos népünk győzni fog!

Nem akarok példálózni azzal, hogy ki mennyit keres, de ha nem mindig a teljesen hibás nominális, (jelentése: névlegesen, papíron létező; névleges, névérték szerinti) összeget nézzük, hanem az egyes országokban lévő keresetekhez viszonyítjuk arányaiban az alapvető termékek és szolgáltatások árát, bizony, nagyon le vagyunk maradva.

És ha már az olajnál tartunk!

Ez ám az igazi zsenialitás, a modern kori rabszolgatartás és röghöz kötöttség! Rafinéria a javából! Ehhez képest a Knorr a fasorban sincs! Nyakadba vetetik koloncként – hoppá!, majdnem azt írtam a tulajdont, de hát a cucc tulajdonképpen nem a tiéd, csak használhatod, üzemben tarthatod, legalábbis amíg ki nem fizeted a törlesztőrészleteket –, szóval megvetetik veled hitelre, mert készpénzre nem tudod megvenni, hiszen tökéletesen tisztában vagy az elemi matematika szabályaival, európai uniós árakat csak európai uniós bérekből tudsz kifizetni, aztán holttá teszik a dolgot. Márpedig navigare necesse est, azaz hajózni szükséges! És zseniális, ahogyan felfűzik az egészet egyfajta láncra. Kicsit olyan ez, mint amiről János ír új könyvében, a buborékfújó pénzbárók által előszeretettel használt kölcsönpénzekből összeállított „százszorszépfüzér” (daisy chain).

Gondolj bele! Adózott pénzből beszállsz a lutriba, amikor megveszed az autód. No, ne gondolj semmi rendkívülire vagy kirívóra, semmi luxus, csak amolyan középszar (értsd: alsó-középkategóriás) kivitel.

(Itt jegyzem meg a szokásos zárójelben, hogy a mi autónk itthoni értékesítése drasztikusan visszaesett! Mondjuk ezen is érdemes elgondolkodni. Érted? Nem a nagy luxus autókból fogy kevesebb, hanem a szegény embernek szánt Suzukiból, méghozzá drámai módon!)

Szóval! Nyakadba vetted a koloncot, mert tévesen azt képzelted, hogy a XXI. század elején a nagyságos és fényességes Európai Porta kellős közepén már nem luxus az autó, hanem a mindennapok részév vált tartós fogyasztási cikk. Csakhogy ez nem igaz! Azt is mondhatnám, mekkorát tévedtél!

Már az elején tekernek egyet a présen. Te (meg persze veled együtt én is) csak rosszul járhatunk. Önkényesen hozzákötik a forintban felvett hiteledet a menekülővaluta, a svájci frank árfolyamához. Kaptál kézbe svájci frankot? Akkor meg miért is? Most hallottam, hogy maga Svájc állam csodálkozott rá a legjobban, hogy a magyarok vannak legjobban eladósodva a menekülő valutában, ők meg nem is tudtak arról, hogy nagyobb összegű svájci frank áramlott volna a közép-európai országba. Hogy is van ez? Mindenesetre a törlesztőrészletek drasztikus emelkedését minden valuta alapon hitelt felvevő megtapasztalhatta, melynek mértéke mára olyan nagyságokat öltött, amely bizonnyal messze meghaladta a magyar nyelv szabályainak megfelelő józan és életszerű „kockázatvállalás” fogalmát.

Ha jobban belegondolok, azt sem értem, mi az, hogy valutaalapú?! Most vagy valutahitel, vagy forinthitel! A többi csak afféle úri huncutság. Persze így eleve a kalkuláció lehetőségét is kizárják, (ennyit arról a szokásos dorgálásról, miszerint „vállaltad a kockázatot, amikor hitelt vettél fel”) hiszen semmilyen ráhatással nem bírsz az önkényesen alakított és manipulált valutaárfolyamra, amihez hozzákötötték a forinthiteledet.

De ha már ott áll a házad vagy a lakásod előtt az autód, beleülnél és használnád. Mondjuk elmennél vele A pontból B pontba. Semmi gond! Csak előbb fizesd be a havi üzemben tartási díjat, azaz a törlesztőrészletet, a kötelező felelősségért lerovandó sarcot meg a CASCO díját. Ha nem kérsz CASCO-t, drágább a hitel.

Ha pedig ezt is befizetted, évente még kétszer tegyél félre jelentékenyebb összeget az útadóra is. Vigasztaljon az a tudat, hogy ez ma már nem éri el egy átlagos tank (50 liter) üzemanyag árát. De nem azért, mert csökkent az adó összege, hanem mert emelkedett az üzemanyag ára.

Azt hinnénk, hogy innentől kezdve szabad a pálya, de újabb visszatartó erő a magas üzemanyagár. Amit helyenként ki-kitörő, no nem fülke, hanem valódi forradalmakkal az egekig emelnek. S ha még mindez nem lenne elég, az üzemanyagokba már eddig is beépített útadó után még plusz a nyakadba akarnak varrni az eddigi tervezet szerint kilométerenként 6 forintot.

Ja! És arról se feledkezzünk meg, hogy ilyen kondíciók között utaztatják átlagban 2500 kilométert azt a szerencsétlen spanyol paradicsomot, amíg ide nem ér valamelyik multi által üzemeltetett áruház polcára. A kutyus meg csak azért nem kap belőle, mert nem eszi a paradicsomot.

Hol van kérem ehhez képest a középkorban kirótt tized? A fasorban sincs!

A folyamat az, amire szeretném itt felhívni a figyelmet! Szervesen egymásra épülő lépcsőfokok ezek, és ez még akkor is így van, ha első látásra nem látsz köztük összefüggést. Mielőtt még elhagyná fogaid kerítését a manapság mantraként zsolozsmázott bűvös szóösszetétel, miszerint: összeesküvés-elmélet, felhívnám a figyelmedet arra, amit Obi-wan Kenobi mondott a Millenium Falcon fedélzetén a szerencsével kapcsolatban: ez a szó nem létezik a szótáramban, vagy ahogyan Borhídi professzor mondotta volt: „Az összeesküvés nem elmélet, az már maga a gyakorlat.”

Az igazi baj az, hogy nem azért teremtenek ilyen körülményeket, mert a lokalitás felé szeretnék fordítani a jó népet, hanem azért, hogy növeljék a bevételeket, s ezzel együtt a profitot. Csakhogy elszámították magukat. Abból indultak ki ugyanis, hogy semmi sem változik, a magyar társadalom viszont elérkezett tűréshatára széléhez. Talán Borbás Marcsi kivételével, akinél még mindig nem okoz nagy lelki traumát, ha olykor-olykor a prémiumkategóriás Herz paprikás szalámiból egy szelet a kutyusnak is jut.

Az emberek kezdik észre venni, hogy csak a változás állandó. Muszáj változtatni. És változtatnak is. Az üzemanyag-fogyasztás csökkenése valahol 10% körül mozog. Lehet, hogy hamarosan a több százezer „nem használt autó országa leszünk? Gondolj bele micsoda csendéletet lehetne festeni a panel lakótelepek előtt hónapszámra álló autócsordákból. Nem mondom, drága műélvezet lesz, mert hát ugye a törlesztőrészleteket, a biztosítási díjakat, az útadót azt továbbra is fizetned kell a vas után, de legalább óvod és véded a környezetedet. Ha meg leszeded a rendszámot költség-takarékosság címén, a közterület-felügyelet viteti el a kocsit, mondván, biztosan roncs, hiszen még rendszám sincs rajta.

Most mondd meg nekem, de őszintén, labdába rúg emellett még a mókuskerék? Ez az igazi mókuskerék, mi pedig ott vagyunk a közepén.

„De ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad…” Meg, a rosseb egye meg, mer’ hogy dízel, nem pedig az a villanyos!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő