KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Világos, hogy az EU továbbra is szerződésszegő – kevesli a magyar Országgyűlés által elfogadott igazságügyi reformot Vera Jourová

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Jourová: Ez még nem a történet vége

Kevesli a magyar Országgyűlés által elfogadott igazságügyi reformot Vera Jourová, az Európai Bizottság értékért és átláthatóságért felelős biztosa. Mai sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy még nem teljesült minden feltétel a Magyarországnak megítélt támogatások folyósításához.

„Még korai erről beszélni”

Jourová kiemelte, hogy annak ellenére, hogy a magyar kormánynak az igazságügyi reform kapcsán tanúsított hozzáállása megfelelő, az Európai Bizottság nem fog hozzájárulni a hétéves költségvetésből körülbelül 12,7 milliárd euró feloldásához. Így a közel 22 milliárd eurós hétéves keret, illetve az 5,8 milliárd eurós helyreállítási alap csak akkor nyílik meg a kormány számára, ha valamennyi feltétel teljesül és az ezt követő bizottsági-tagállami procedúra is lezárul.

A törvényeket elemezzük, azoknak hatályba kell lépniük, és végrehajtási lépéseket is kell tartalmazniuk

– tette hozzá a magyar kormánnyal gyakorta konfrontációt vállaló politikus. „Ez még nem a történet vége” – fogalmazott. Jourová korábban Magyarország békepárti álláspontját is kritizálta, mikor arról beszélt, hogy Magyarországot gyakrabban kell pellengérre állítani, különösen az Oroszországgal és a háborúval kapcsolatos álláspontja miatt.

Európai politikusok részéről látható, hogy gyakran szükségtelenül laza korrektséggel bánnak Magyarországgal

– mondta akkor.

A Politico brüsszeli hírportál megjegyzi, az előrelépés ellenére a Bizottság politikai jóváhagyása még néhány hónapig várat magára, és valószínűleg attól függ majd, hogy más kérdésekről, többek között a korrupcióellenes erőfeszítésekről folytatott tárgyalásokon milyen előrelépés történik. Ez egyértelműen ellentmond annak, amit más uniós politikusok hangoztattak az elmúlt időszakban.

Ha az igazságszolgáltatás függetlenségi ügye rendeződik, az a kohéziós programok nagy többségét felszabadítja

– mondta újságíróknak egy héttel ezelőtt Johannes Hahn uniós költségvetési biztos.

A Euronews hírportál szerint Vera Jourová kiemelte, hogy a vállalások teljesítésének elemzéséhez az összes dokumentumot meg kell kapnia az Európai Bizottságnak, az első kifizetési kérelemhez pedig mind a 27, a korábbiakban Brüsszel által megállapított mérföldkőnek a végrehajtása kell, melyek közül az igazságügyi reform csak az egyik.
Szóval még túl korai erről beszélni
– összegzett Jourová.

Ez is érdekelheti:  Zaharova: Az USA fedezi Ukrajnát a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

A források folyósítása ellen dolgozik a dollárbaloldal

Miközben Magyarország kormánya a brüsszeli feltételek teljesítésén dolgozott, a Gyurcsány házaspár vezette magyarországi dollárbaloldal azért lobbizott, hogy ne kapjuk meg a nekünk jogosan járó forrásokat.

Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe

– mondta korábban Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a Spirit FM adásában ismerte el: pártja azon dolgozik Brüsszelben, hogy hazánk ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz. – Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez volt a dolgunk – ismerte be Gyurcsány, aki szerint nemcsak Brüsszelben, itthon is támadják Orbán Viktort.

A DK elnöke korábban azt is közölte: dolgoztak azért, hogy „az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát.”

Ezenkívül Molnár Csaba, a DK EP-képviselője is a kormányt okolta, és büszkén vállalta, pártja azon dolgozik Brüsszelben, hogy hazánk ne kapja meg a neki járó EU-s forrásokat.

A célunk egyértelmű: addig ne jöjjön pénz, amíg az nem a magyar emberekhez, önkormányzatokhoz, vállalkozásokhoz kerül. Nekem hazafias kötelezettségem, hogy megakadályozzam, hogy az uniós pénzek Magyarországra érkezvén négy-öt ember zsebében tűnjenek el. Ez hazafias kötelezettségem, aminek mindenáron eleget fogok tenni

– jelentette ki Molnár. Szerinte a hazánknak járó uniós források visszatartása abban a pillanatban meg fog szűnni, amikor a kormány garantálja, hogy ezeket a pénzeket nem lopják el.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: EPA/FRANCOIS LENOIR / POOL

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Világos, hogy az EU továbbra is szerződésszegő – kevesli a magyar Országgyűlés által elfogadott igazságügyi reformot Vera Jourová

  1. Meg kell teremteni a lehetőségét a kilépésnek, és ki is kell lépni.

Hozzászólás a(z) Bartha Csaba bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük